Boldog Új Évet!

A kép innen

Kívánom olvasóimnak, a sok kedves bloggernek és minden idelátogatónak, hogy az új évben is örülhessen szeretteinek és éreztesse velük, hogy ők a legfontosabbak a számára, találjon örömöt, célt és értelmet a mindennapjaiban, hogy ne veszítse el a humorérzékét akkor sem, ha nem megy minden úgy, ahogy szeretné, hogy emlékezzen rá, az emberi kapcsolatok a legfontosabbak; lehessen önmaga akkor is, ha mások elfordulnak tőle, vagy nem értik meg, hogy fogadja el a kihívásokat és vegye észre a rengeteg szépséget ami körülveszi és hogy legyen energiája viszonozni mások szeretetét és figyelmét. Boldog Új Évet mindenkinek!

C'est macaron!

A kávésak felére apróra tört nescafe-t szórtam

Előfordult már, hogy egy ígéret mázsás súllyal nehezedett rátok; és átkoztátok a pillanatot, amikor könnyű szívvel ígértetek valamit, optimistán és a jövőbe tekintve... és amikor közeledett a pillanat, amikor teljesíteni kellett, akkor már bántátok a könnyelműségeteket? Én pont így éreztem a decemberi GBT-Angyalka előtt: talán valahol kommentben ígéretet tettem a macaronra, hogy meggyőzzem a kétkedőket (plusz hogy elnagyképűsködjek vele, persze...) és aztán úgy egy héttel előtte már egyre többször eszembe jutott az ígéret. Osztottam-szoroztam fejben az időmet, mikor lenne rá egy nyugodt délutánom, amikor nem kell időre rohanni senkiért ide-meg-oda, viszont a macaronok nem lesznek egy hetesek, reménykedtem, elkerüli a családot valami olyan kórság, ami tipikusan ilyenkor szokott beütni, B-terveket kovácsoltam, mi lesz ha teljesen pocsékak lesznek, majd egy héttel előtte eszembe jutott, hogy talán jó lenne szalmonellamentes tojást is beszerezni, nehogy valami kívül ropogós-belül puha macaron az öregített tojásfehérjével lefertőzzön az ünnep előtt egy komplett gasztroblogger-különítményt... Persze, hogy tojást nem kaptam 4 különféle boltban sem, és az időhúzás tipikus tüneteként nem tettem be se 5 nappal előtte a hűtőbe a fehérjéket öregíteni, nem tettem ki a konyhába se 24 órával előtte a fehérjéket öregíteni, pénteken húztam-húztam az időt egész délelőtt, majd magamra zártam a konyhaajtót, alternatív megoldásként (bár ilyet még sose próbáltam) megmikróztam a fehérjéket, és egy tepsinyi matcha-teás kivételével, - akik kissé szétkúsztak a sütőpapíron - az eddigi leggyönyörűségesebb - ráadásul ízesített - macaronokat sütöttem meg.
És mivel a GBT-n rájöttem, hogy bár már sokat okoskodtam a macaronról, - itt és itt - azt, hogy milyen recept alapján és pontosan hogy csinálom, még le sem írtam.

Annyit előrebocsátanék még: igen, ez a süti édes. Meglepő ugyanakkor, hogy 52 db-ban pontosan húsz dkg porcukor van, és ez kevesebb, mint fél dkg - egy teáskanál - egyben. Mindenesetre a sima macaronban a keserűcsokoládés ganache-krém az egyik legjobb megoldás, vagy bármi olyan krém, ami nem édes alapból, és illik a mandula enyhe ízéhez. Narancs, vagy vérnarancs például tökéletes. Az ízesített macaronok közül is jobban csúsznak azok, amelyek adnak valami kesernyésebb jelleget a sütinek: ezért (is) döntöttem a kávés és a zöld teás mellett.

Sok év és sok tepsi macaron után frissített összefoglalót találsz a macaronról ezen a linken: http://piszke.blogspot.hu/2013/01/macaron-egy-kis-osszefoglalo.html   - a recept ugyanaz, minden más kicsit egyszerűbb!!!

Hozzávalók:

90 gr tojásfehérje (ez kb. 3 közepes tojást jelent)

25 gr cukor

200gr porcukor

110 gr mandula


Kérem, ne kérdezzétek rá az arányok miértjére - a Tartelette blogján található francia meringue alappal dolgoztam, bár rájöttem, van amikor 100 vagy 110 gr tojásfehérjét ír a receptbe - én a fentit használtam, és szigorúan kimértem hozzá a 110 gr - vagyis egy zacskó, plusz bonts fel egy másikat is - mandulát is.

Tojásfehérje:

- természetesen egy csepp sárgája ne legyen benne
- szobahőmérsékleten 1 napig tárolva öregíteni VAGY hűtőben lefedve 5 napig VAGY 10 mp-ig
mikrózni 800W-on a mikro tányérja közepére helyezve. De ez utóbbi lehet csak a vudu-varázslat szintjén mozog...

Porcukor:

- tényleg porcukor legyen, ha otthon nem tudsz púderfinomságút darálni, inkább vedd meg.

Mandula:

- igazából a mandulaliszt a tökéletes hozzá - én nem tudok itthoni lelőhelyet. Tapasztalatom szerint a Lidl-ben (Aldiban?) kapható darált mandulában túl nagy szemcsék maradnak. Tehát marad az otthoni macerás darálás. Legjobb szerintem a lapkára vágott mandulát használni, én a legkönnyebben ezzel boldogulok. Az nem árt, ha a mandula kicsit levegőzik a művelet előtt, így veszít a nedvességtartalmából. Ha héjas mandulát blansírozok, azt mindenképp nagyon meg kell szárítani a darálás előtt; nyáron volt, hogy a sütőbe tettem 50 fokra nyitott ajtóval száradni.


Szóval ezek az alapanyagok. Nem szokásom számozgatni a műveleti sorrendet, de most így írom le.


1. A mandulát összedaráltam a porcukorral.
Ehhez szükséges egy aprítógép, ha kisebb, akkor két részletben, fele-fele menjen. Nyilván kávédarálózni is lehet, a cél a mandula minél finomabbá őrlése. Közben a porcukor felvesz valamennyit a mandula nedvesség/olajtartalmából, az én aprítómnak mindig az aljára húzódik-tapad a legsimábbra darált rész a porcukor egy részével. Ezért állandóan rázogatom, ütögetem, amit a Braun éles visítással hálál meg; ha ez már kevés, akkor rendszeresen kinyitom és felkevergetem a keverék alját. Sosem próbáltam még diódarálóval a mandulát, bár lehet, nem hülyeség.

2. Felvertem a tojásfehérjét, és mikor már laza hab volt, folyamatosan hozzáadagoltam a kristálycukrot.
A korábbi posztban egy fotón megmutattam, hogy milyen a majdnem jó állag. Ehhez képest tehát teljesen hegyes kis csúcsokat kell kapni. Legpontosabban úgy lehet megállapítani a tojásfehérje megfelelő állagát, hogy akkor kell megállni, amikor PONT elérte azt az állapotot, hogy oldalra fordítva nem akar kicsúszni a tálból. Azaz amikor már elkezd keményedni, rendszeresen lekapcsolom a habverőt, döntöm a tálat és csekkolom, kicsúszik-e még. Ez a módszer nekem tökéletesen bevált.

3. Állítólag ez a legkényesebb rész, a "macaronage": vagyis a tojás és a mandulás-cukros keverék összeállítása. Csak bátran! A fehérjére öntöttem a darált keveréket, és ezután pár gyors, (de tényleg gyors!!) keverő mozdulattal majdnem teljesen egyneművé kevertem. Összetörik a hab, persze, de valamennyi levegőt ki kell belőle keverni. Ezután viszont finoman és óvatosan kell tovább dolgozni - az egész művelet nekem egy fa lapáttal megy a legjobban - és lassan, kanyarító mozdulatokkal kell kikeverni a végső állagot. Ezt úgy írják le - és tényleg ez a jó szó rá - hogy "lávaszerűen" ömlik a massza. Mint a Spektrumon annyit látni, tudjátok... Ez azt jelenti, hogy a lapátról lassan, alig folyamatosan folyik le. Ezt keverés közben mindig nézegetni kell. A massza egyébként ekkor egynemű, ha keverjük, nem látszanak benne levegőbuborékok, vagy porcukor-mandularögek.
A habzsákból a tepsire érve ez azt jelenti, hogy még egy icipicit, 1-2 mm-t terül szét minden irányban, és azután megáll...Aki kevert már piskótatésztába tojáshabot, annak azt hiszem, az óvatos kavargatás mikéntjét nem is kell tovább magyarázni.

4. A masszát habzsákba töltöttem - nincsenek spéci méretű csúcsaim, egy alig 4 mm átmérőjű sima lyukassal dolgoztam mindaddig, amíg a drága Fackelmann félprofi impregnált textil habzsákom szét nem repedt oldalt :((( - ezután átvette a helyét egy porcukros zacskó... - és a tepsire nyomtam.

Pár megjegyzés:

- a sütőpapírnak teljesen simának kell lennie, ami elég nehéz a tekercsben árultnál - utálatos, amikor nem akar kisimulni... Szuper viszont az Alufix szilikonos, ívekre vágottan árult cucca, most már mindig tartok itthon.

- mivel kör alakúaknak kellene lenni a macaronoknak, preparáltam egy ív sütőpapírt amire vastag filccel egy 50 FT-ost körülrajzolgattam 7X7=49X, ennyi fél maki fér egy tepsimre. Ezt teszem mindig az aktuális ív alá.
Ha a tészta oké, a macaron akkor lesz tökéletes kör alakú, ha a nyomózsákkal pont a megrajzolt kör közepe fölé irányozunk, függőlegesen lefelé, és hagyjuk hogy a fölülről kinyomuló tészta saját magát tolja szét egyenletesen a papíron. (Tehát nem kell köröket rajzolgatni a habzsákkal...) Itt lehet egy kicsit korrigálni, és ha jó lávaszerű a tészta, szépen elsimul minden egyenetlenség. Mindig picit kisebbet nyomok, mint a teljes kör, mert 1-2 milimétert még magától megtesz a körvonal széléig.
ÉS: a preparált sütőpapírt ugyan kiveszem alulról, viszont dupla sütőpapír kell a tepsibe!!

A kávés makik pihenőjüket töltik

4. Ezután a macaronoknak kell egy kis pihenés: 30-45 percet kell szobahőmérsékleten (vagy inkább konyha-) várniuk, míg a sütőbe kerülnek. Mivel egy adag alapból nálam két tepsiben sem fér el, a harmadik, csak 10-15 darabból álló csapat így is várakozik egy óránál többet, de ez eddig nem ártott nekik.

5. A sütőmet 160 fokra melegítettem elő.
Villanysütőm van, még sose mértem utána, elhiszem neki, hogy ennyi van benn, mikor kialszik a jelzőfény. A tepsit a sütő közepére rakva 5 perc szükséges ezen a hőfokon, hogy megjelenjenek a macaronok "talpai", egyenletesen felemelkedjenek a macaronok. Ekkor még 3-4 percig hagyom stabilizálódni a talpakat, majd visszaveszem a hőfokot 130-ra. Ez ugye persze a sütő hőmérsékleténél nem jelent semmit, merthogy hűtő nincs beépítve a sütőbe.. magyarul muszáj kinyitnom a sütőajtót. Ilyenkor óhatatlanul picit lejjebb ereszkednek a makik, de azt tapasztaltam, ha tovább várok, vagy hagyom hogy "magától" hűljön a sütő (ami legalább negyedóra lenne, ha nem több) akkor elkezdenek barnulni, ami nem jó, ha pedig valami kellemes pasztellszínű macaront készítünk éppen, akkor végképp csúnya is :(.
Igen, tudom, macerás, de ilyenkor a full kinyitott sütőajtóban a tepsi elé belógatok egy darab sütőpapírt, így csak a tepsi alatt száguld be a hűvösebb levegő és 2-3 perc alatt elérem a szükséges 130 fokot. Ezután visszazárom a sütőajtót, és kb. további 5 percig szárítom még a sütiket. Ha minden jól megy, ilyenkor egyszerűen a legszélsőnél lehet ellenőrizni, kész vannak-e már: kinyitom a sütőajtót, felemelem a legszélsőt óvatosan egy késsel, ha szépen elválik a szilikonos sütőpapírtól és világos halvány bézs az alja, akkor lehet kivenni.

Természetesen a következő tepsi előtt vissza kell fűteni a sütőt 160 fokra!

Nekem a szilikonos sütőpapírról tökéletesen le szoktak jönni. Úgyis lejönnek könnyen, ha megvárjuk, hogy teljesen kihűljenek, akkor óvatosan le kell húzogatni róluk a papírt.
Javasolják még, hogy rövid időre enyhén nedves konyhapultra tegyük a még meleg sütőpapírt, és a keletkező gőztől is elengednek a sütik, ez azért tartogathat meglepetéseket, ha eláztatjuk a papírt, és ezzel a sütik alját.

Ezután már csak a töltés van hátra.

5. Ízesítés: Én nem mernék nedves színezőanyagot hozzáadni, legyen az természetes vagy mesterséges, mert a plusz nedvesség romba döntheti az egész macaron-projektet. Ráadásul maradnék inkább a természetesnél. Így kézenfekvő volt a kávé, 5 tk. instant kávét törtem porrá mozsárban, és a mandula darálása vége fele hozzáöntöttem a porcukros keverékhez. A matcha teát japánból kaptam egyenest ( köszönöm, Tímea! :)), mint kiderült, ez kifejezetten teaszertartáshoz való por, nem főzni-sütni, így az első adagba túl sokat tettem, de nem emiatt ,hanem mert nem volt eléggé kikeverve a massza, kissé ufószerű, szétkúszó macaronok lettek. ( Kisebb: Fúúúj, anya, ebbe brokkoli van???? Azt le se írom, az Ember mit mondott...) Ezért az ismétléskor már csak 2 kávéskanálnyi matcha port kevertem a porcukorhoz-mandulához.

A matcha ízesítő és színező egyben

A sima macaronokat nem ízesítem semmivel, ahogy a nyáron írtam, a vanília elnyomja a mandulaízt, ezért a natúr makik ganache krémet kapnak rendszerint (ez elég egy adagnyi macaron töltéséhez) :

100 ml tejszín

100 gr. étcsoki

2 dkg vaj

A felmelegített tejszínt ráöntöm az aprított étcsokira és a vajra, simára keverem, visszahűtöm a hűtőben, majd kézi mixerrel habosra felverem.

Itt a sima macaronokon látszik, hogy egyik adagjukra nem nyitottam ki eléggé a sütőt a sütés második fázisában...

A kávés macaronokba vaníliás vajkrém került:

75 gr vaj

75 gr porcukor

1 ek tejszín

1 csipet só

fél rúd vanília belseje/ 1 tk. vaníliás porcukor/ 1 tk vaníliakivonat

A vajat habosra kevertem a sóval és a cukor felével, hozzáadtam a cukor másik felét, a tejszínt és a vaníliapöttyöket, és könnyű habosra kevertem a géppel.

A matcha macaronok tölteléke lime-osgyömbéres sajtkrém volt, bár a gyömbér nem akart igazán dolgozni benne, sikerült egy vacak, ízetlen gumót kiválasztani.

75 gr vaj

25 gr natúr sajtkrém

1 ek porcukor

2 cm-nyi gyömbér reszelve

fél lime leve és lereszelt héja

A cukrot a vajjal habosra kevertem, majd hozzákevertem a sajtkrémet és az ízesítőket.

A két utóbbi krém fél-fél adag macaronhoz készült, de így is maradt ki belőlük.


Összegezve: not a rocket science, csak odafigyelés és precizitás szükséges. Jó alapanyagok és a profi kellékek (pl. jó sütőpapír, habzsák) megkönnyítik a munkát, pont mint minden más süteménynél. A tésztamassza milyenségét kell megérezni, ez megér egy próbát - egyébként a képviselőfánk tésztájához tudnám hasonlítani, vagy egy kényesebb kelt tésztához: ha sikerül, azután mindig tudni fogod, milyennek kell lennie. :)


Itt olvashatjátok C&V olasz meringue-s macaron krónikáját.

Ja, és hogy miért jó ilyen vacakolós sütit sütni azon kívül, hogy finom?? Hát a kihívás miatt...

Mérleg

A GBT-s macaronokkal együtt elfogyott 20 ív sütőpapír és 51 tojás. Mák és mogyoró csak fél, mandula egy, dió úgy kettő, aszalt gyümölcs 3 kiló felett.

A többit képzeljétek hozzá :) . És ez ugye csak a süti szekció.
Érzem, hogy közelednek a natúr joghurt-gyümölcsnapok...

Karácsonyi mese

Ez most hosszú lesz. Ha van végre időd megállni, elfelejtkezni a rohanásról, az ünnep előtti tülekedésről, a válság ellenére az utolsó pillanatban mégiscsak zsúfolt boltokról, a magad elé állított számtalan elvárásról - milyen a tökéletes teríték, a tökéletes menü, a tökéletes karácsony - akkor vedd öledbe a kisgyereked és olvasd el neki, vagy csak úgy magadnak, ezt a mesét.

A fekete bárányka
Döbrentey Ildikó meséje

Régen történt, nagyon régen, Betlehem városa mellett a réten.
Birkák legeltek arra éppen: öt birka, tíz birka, száz birka. Csak úgy fehérlett tőlük a táj. A nagy fehérség közepében egy apró fekete pötty: egy fekete bárányka táncolt és ugrándozott széles jókedvében. De olyan szépen táncolt és olyan vidáman ugrándozott, hogy a rét, tél közepén, kivirágzott, mintha tavasz lett volna.
Sehogyan sem tetszett ez a fehér birkáknak. Irigykedve bégettek:
-Bee! Mit keres köztünk ez a fekete? Mit táncol, mit ugrál ez itt? Mit zavar ez itt?Bee! Akárkinek gyereke, nem kellesz te fekete!
És kilökték maguk közül a fekete báránykát.
Olyan hirtelen történt mindez, hogy a fekete báránykának még csodálkozni sem maradt ideje.Máris elvonult a nyáj, és ő ott maradt egyedül.Várt egy darabig, hátha visszajön érte valaki, várt, de nem jött senki. Akkor lehajtotta a fejét, és szomorúan elindult, hogy szállást keressen éjszakára. Nem táncolt, nem ugrándozott. Csak ment, ment, amerre a szeme látott. El is fáradt a lába.Már a csillagok is feljöttek, mikor végre egy elhagyatott istálló akadt az útjába.
Omladozott az istálló fala, a tetején befútt a szél, ám az ajtaja sarkig tárva. Óvatosan belesett az árva fekete bárányka.
Szalmával tele jászol állt az istálló közepén, mögötte vaksin hunyorgó, félig vak tehénke. A tehénke barátságosan elbődült és kiintegetett a fülével, mintha hívogatná a vendéget.
Nem kérette magát a bárányka. Besurrant az istállóba, s elvackolt a jászol alá, a félhomályba. Nagy csöndesen lapult ottan, nem is moccant, nem is szusszant.
Attól kezdve ketten éltek az istállóban: a félig vak tehénke meg az árva fekete bárányka.Nem sokat beszéltek, így hát jól megfértek.
Egy nap, legelészés közben, a szokottnál messzebb kalandozott a fekete bárányka. Váratlanul különös társaság tűnt fel a réten. Viselős, gyermeket váró asszony ült egy öreg, süket csacsi hátán.Mellettük egy férfi ballagott. Egyenesen arra tartottak ahol a bárányka legelészett. Az asszony szép arcát gond gyötörte:
- Jaj, Józsefem! Úgy érzem, éjszaka meglesz a gyermek, és nincs egy zug, ahol meghúzhatnánk magunkat!
A férfi nyugtatta:
- Türelem, Máriám, megsegít az isten. Majd csak jut nekünk is fedél.
És körülnézett a kietlen, nagy pusztaságban.
Ó, szegények ! - szánakozott a fekete bárányka. - Kizárta őket is a nyáj. Majd én segítek nekik! - Azzal elébük lépett, és vezetni kezdte őket, egyenesen az istálló felé. Az öreg, süket csacsi azonnal a nyomába szegődött.
- Ki vezet bennünket?- kérdezte az asszony.
- Egy fekete bárányka... - válaszolta csodálkozva a férfi.
Elérkeztek az istálló ajtajához. Ott megálltak. Rájuk hunyorgott a félig vak tehénke, aztán barátságosan elbődült, és kiintegetett a fülével, mintha hívogatná a vendéget.
A jövevények hálásan beléptek az istállóba, s letelepedtek a jászol mellé. A csacsit bekötötték a tehénkéhez, a jászol mögé. A bárányka elvackolt a szokott helyén, a jászol alatt. Minden elcsendesedett.
Éjszaka közepén gyermeksírásra riadt a fekete bárányka. Nyitni akarta a szemét, ám a napnál is fényesebb fény kápráztatta el. Remegő lábbal felállt és kidugta a fejét a jászol alól.
Hát, az istálló fényárban úszott! Ragyogott a félig vak tehénke szeme, selymesen pompázott a süket csacsi vedlett sörénye. A jászolban aranyszálként csillogott a szalma, rajta csöpp újszülött feküdt, kendőbe bugyolálva. Egyenesen a jászol alól kukucskáló fekete bárányra nevetett.
- Lehet, hogy mégsem vagyok olyan fekete? - gondolta felbátorodva a fekete bárányka, s kilépett a jászol alól. Az újszülött újból rámosolygott.
A báránykának ettől olyan jókedve kerekedett, hogy táncolni és ugrándozni szeretett volna. S úgy is tett: táncolni és ugrándozni kezdett, mint réges-régen, a fehér nyáj közepében.
Sugárzó arccal nézte őt az anya, a férfi és a gyermek. A bárányka csodálkozva vette észre, hogy az ajtóban pásztorok tolonganak, s mögöttük... Mögöttük a szívtelen fehér birkák nyája bégetett!
- Ugye, most bejönnétek, ha mernétek! - húzta ki magát a fekete bárányka. Már nem remegett a lába, hanem táncolt és táncolt, és ugrándozott és ugrándozott. Olyan jól érezte magát, hogy azt gondolta:
- Miért ne jönnének be a fehér birkák is? Hiszen a testvéreim.- És kiszólt nekik: -Gyertek beljebb! Gyertek beljebb!
S a fehér birkák bégetve betódultak.
A fekete bárányka ekkor visszahúzódott a jászol alá. A csillogáson át is látta, hogy a gyermek elálmosodott. Erre ő is ásított egyet, bevackolt a jó puha szalmába és elszenderedett.

Ezer és ezer híres kép, festmények és szobrok őrzik ennek az éjszakának, az első szent karácsony éjszakájának a csodáját. Minden képen ott látható a kis Jézus, Mária, József, a pásztorok, a fehér birkák, a tehénke, meg a csacsi. Na de hol a fekete bárányka? Őt még nem látta soha senki!
Nem ám mert egyesegyedül csak ti tudjátok, hogy a jászol alatt is ott lapul valaki. Valaki, aki fedél alá vezette Máriát és Józsefet, valaki, aki elsőként táncolt és ugrándozott a kis Jézusnak, valaki, aki a rosszra jóval válaszolt.
Valaki, aki végre boldogan szuszog: a fekete bárányka.

Fehérboros-fűszeres körte fehércsoki-krémmel

Ez a hónap nálam a desszerteké :) . Nemisbékánál megcsíptem egy 2. helyet, ez a körtés pedig a Gasztrotippen vitte el a desszertkategória első díját. Köszönöm a zsűri bizalmát! Hátha megtetszik még valakinek, valamelyik ünnepi estére, egy könnyű kör a beiglik után...

Hozzávalók:


4 körte

4 dl fehérbor

1 púpozott kávéskanál mézeskalácsfűszer

1 ek. méz

1 citrom leve

100gr fehércsokoládé

30 ml tejszín

A körtéket zöldséghámozóval meghámoztam, úgy hogy a szára rajtamaradjon, az alját egyenesre vágtam, citromlével átkentem.

A fehérbort összekevertem a mézeskalácsfűszerrel, mézzel és a citromlével.

A körtéket akkora bögrébe állítottam, amelybe pont belefértek, felöntöttem a fűszeres fehér borral, és 2 perc alatt a mikro legmagasabb fokozatán egyenként megpároltam. ( Kicsi, mély lábasba állítva is lehet párolni a körtéket néhány percig a tűzhelyen.)

A körtéket újból átkentem kis citromlével, lehűtöttem, a felső egyharmadánál keresztben elvágtam.
Amíg a körte hűlt, a tejszínt kissé (Ne legyen kézmelegnél sokkal melegebb, mert összerántja a csokit) felmelegítettem, és az apróra összetört fehércsokira öntve sima krémmé kevertem.
A hűtőben visszadermesztettem,robotgéppel felvertem és a krémet csillagcsöves nyomózsákból az elvágott körtékbe töltöttem, a felső részt visszahelyeztem.

Jó hidegen tökéletes.

A maradék krémhez több tejszínt adva mártásként lehet köríteni a körtéket, vagy a fűszeres fehérbort beforralva öntjük a körték alá.
Előbbi esetben a maradék párolólevet szintén lehet behűteni, és azt isszuk a körte mellé.


A töltött körte ötlete a Séfexpressz kis füzetsorozatából való.

Tükröm,tükröm...

mondd meg nékem, melyik a legrémesebb képem???

Annyira tetszett Doki körkérdése, hogy egyből kikönyörögtem magamnak kommentben egy idegurítást, és Zsuzsi volt olyan aranyos, hogy egyből reagált, így nosztalgiázhatok egy kicsit és vigyoroghatok/szörnyülködhetek kicsit magamon, ami, mint tudjuk, rendkívül jellemfejlesztő elfoglaltság.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ma is azzal a géppek fotózok, mint akkor, viszont elolvastam a használati utasítást, ami nagy segítség volt, mert megtudtam, hogy a sok kis fura ábra közül például az a fekete kocka-két háromszög-izé a fehéregyensúly beállítására szolgál, amivel elérhető, hogy nem csak full napsütésben lesznek színhelyesek a képek, hogy ott alul a bal gombbal be lehet rácsozni a kijelzőt, így könnyebb eltalálni a képarányokat, meg pár ilyesmi. Így fel tudok már tenni pár kedvencet is, ami már viszonylag jól megállja a helyét. Biztos, hogy egy hozzáértő még ennél sokkal többet is ki tudna hozni a gépből, a kompozícióról, ötletről és múvészi érzékről nem is beszélve, és ha egyszer odajutok, akkor persze beszerzek további 300 kelléket, csak azt nem tudom, hol árulnak olyan étkészletet, amiben nem 12 egyforma, hanem 12 különböző színű, mintájú és formájú tányér van...?
Ja és mivel nincs olyan képszerkesztő programom, amivel helyesen egymás mellé tudnám pakolni a képeket, akkor jöjjenek sokkolóan sorban:


-belóg a gépszíj :)



- az emblematikus piszkeszósz elég homály...


-sötét, csúnya, esős nap volt, na...



-hogy ez a palcsinta-lasagne milyen finom, kár hogy ilyen ronda :(




és most pár kedvenc, miben az éles szemű hozzáértő biztos talál még hibát, de én így szeretem :)










persze van gáz szöveg is elég, rendesen modoros, pl:

"Itt még zajlik az eperszezon, nem véletlenül van a város címerében eper. Nekem ez a kedvenc gyümölcsöm, imádják a gyerekek ( és jó nevelést kapva szóba sem kerül, hogy megcukrozzák), ezért a szokásos dzsemfőzésen túl mindig kimerítően és hosszasan tervezgetem, mi mindent fogok eperből csinálni. Parfé, torta, eperbomba, eperkrém, turmix minden reggel, tejszínes eperkrémleves stb-stb. Aztán szembetalákozunk a nagy tál eperrel, és elveszünk. Finom szerdán vagy szombaton a piacról, még jobb a néhány tenyérnyi eperültetvényünkről ( idén kicsi, megsült, csigarágta, de bio és a miénk) , de a legjobb amikor a kertőrült szomszéd néni átad a kerítés felett egy frissenszedett, nagy doboznyit."


Továbbgurítom Cserkének és Saját levében-nek, de ők a szöveg alől felmentést kapnak!!!

Narancsos-fahéjas csigák

A kép nem lámpafényes. Ennek a kalácsnak ilyen a színe...Már egy ideje kinéztem magamnak, és mikor most elolvastam odafigyelve a receptet, elég furcsának tűnt, de hát szombat van, kelt tésztára áhítozott a Nép, annak meg idő kell, nem lehetett sokáig habozni. Nem bántam meg, szuper sütivel gyarapodott a repertoár, bár a narancsdzsem miatt, ami alapból kicsit kesernyés, finnyáskodott az apraja, közölték, a tészta maradhat, csak legközelebb rengeteg kakaóval, légyszi, anya.

Szóval a tésztára visszatérve, ennél egyszerűbbel még nem nagyon találkoztam: élesztős, de nem kell dagasztani, (tényleg, még az is meg tudja csinálni, akinek nemhogy kenyérsütőgépe nincs, éppúgy mint nekem, hanem dagasztókaros robotgépe se) csak keverni, van benne sütőpor meg szódabikarbóna is (hogy van valami jelentőségük, vagy nincs, nem tudom, legközelebb lehet, kihagyom őket), az eredmény könnyű, repülős, foszlós, nagyon kiadós, magát etető kalács. Igaz, diétásnak nem nevezhető, de hát ami jó van az életben....





Ez a mennyiség komplett kitöltött egy 26 cm-es tortaformát és egy 15X25 ös jénai tálat, így legközelebb lehet kétféle, a nagyoknak az eredeti fahéjas-juharszirupos-kávés, a kisebbek meg egyék csak a csokisukat!


Hozzávalók:

-a tésztához

62,5 dkg dkg liszt

12 dkg vaj

10 dkg cukor

0,5 liter tej

1 cs( 50 dkg liszthez való) szárított élesztő

1 púpozott kk. sütőpor

1 csapott kk. szódabikarbóna


-töltelékhez

8 ek. narancsdzsem

5 dkg olvasztott vaj

-az öntethez:

10 dkg cukor

3 dkg olvasztott vaj

1,2 dl narancslé

fahéj ízlés szerint


A fura kelt tésztát úgy kellett kezdeni, hogy egy nagy lábasban felmelegítettem a cukrot, a vajat és a tejet egészen forróra, éppcsak hogy ne forrjon. Ezután hűlni hagytam egészen langyosra, hogy ne ölje le az élesztőt. Az élesztőt ezután beleszórtam, elkevertem kicsit,vártam pár percet, és belekevertem 50 dkg lisztet.
Ekkor nagyjából nokedlitészta keménységű volt, egész kevés keverésre sima lett rögtön. Letakarva kelt 1 órát, ezután rászórtam a maradék 12,5 dkg lisztet, a sütőport és a szódabikarbónát, beledolgoztam részben fakanállal, részben kézzel már a munkapulton, kicsit átgyúrtam és kb.50X25-ös téglalappá nyújtottam.
Megkentem a lágy vajjal, rákanalaztam a narancsdzsemet, a receptet követve megszórtam ugyan cukorral- sokkal kevesebbel, így az a gyerekeknek kevésnek bizonyult - , majd a hosszabbik oldaláról feltekertem. Jó 2,5 cm-es szeleteket vágtam és besorakoztattam a formákba, majd megint hagytam nőni őket 20 percig.



Ekkorra a sütő is előmelegedett 200 fokra, de amint betettem a tésztát, visszavettem 180 fokra.Mivel az eredeti receptnél vastagabb csigákat vágtam, 45 perc kellett a teljes átsüléshez, és 20 perc után alufóliát is tettem a tetejére.

A forró csigákat még a formában meglocsoltam az olvasztott vajjal, fahéjjal, narancslével elkevert porcukorral.

A recpetet Pioneerwoman-tól tanultam.

Mascarpone sk., otthon

Ez csak egy ürügy volt, hogy egy kicsit úgy csináljak, mint aki főz...
De mostmár hamarosan...holnaputántól...kár, hogy ésszerűségi okokból úgy kellett döntsek, először a kamrát kéne rendbevágni, mert valószínűleg van változatos dobozokba rejtve 5 kg mazsola és 10 csomag kókuszreszelék, rengeteg sütőpor, de tortazselé egy se (esetleg fordítva) ,viszont nincs fél kilónál több liszt, cukor meg egyáltalán, ellenben sikerült vennem 10kg kapirgálós csirkét pont akkor, mikor bedöglött a mélyhűtő.

Szóval Cserke, meg Lúdanyó (azt hiszem) itt a megoldás a gumiízű-állagú mascarpone prblémájára. Főzni kell otthon.

Már az Olasz Kulináriát olvasgatva feltűnt, hogy a mascarpone házilagos előállítása nem egy nagy boszorkányság, és amikor egy kis retro-hetvenes évekbeli konyhaboltocskában megláttam 1500 pénzért az ételhőmérőt ( a népi Kína egyszerű, de nagyszerű terméke, bár valami flancos olaszos nevű Kft. forgalmazza), akkor már tudtam hogy egyszer lesz nekem igazi házi mascarponém. Sőt, ezután már csak ilyen lesz mindig.

Ne is várja senki az összehasonlítást egyik boltival sem, mert nem is lehet összehasonlítani. Sűrű, sárga, van neki íze - mascarpone-íze-tejszín-íze - picit savanykás-édes egyszerre. Jobb csak akkor lehetne, ha házitejről gyűjtünk tejszínt, de azért fél liter alatt nem érdemes nekiállni, úgy meg tejtermelők előnyben.

Nem kaptam sehol sem nem ultrapasztőrözött tejszínt sem (még a Metróban reménykedem) - igen, és benne van az a béna karragén stabilizátor is, ha netán valaki fel akarja verni - de ennek ellenére működött; hétvégén tiramisu lesz.

Ja és az ára ebben a csúnya válságos, ködös, sötét világban igen vigasztaló: német tejszínekből csináltam, egyik poharas, másik kettő dobozos kétdecis, pontosan 26, 6 dkg lett 500 ml tejszínből, ami testvérek között is alig 400 Ft környékére jön ki. Ja és most láttam, hogy az ismert magyar gyártmányban van ám tej is.. De minek??


Hozzávalók:

0,5 l tejszín

1 ek. citromlé





A tejszínt lassú tűzön kevergetve felmelegítettem 80-85 fokra, közben hozzáadtam a citromlét, és a legkisebb lángra áttéve, ezt a hőfokot tartva kevergettem 15 percig.

Ekkor kb. annyira sűrű csak, mint egy vékony sodó: a kanál hátán vékony réteg tapad meg belőle.

Ezután levettem a tűzről, hagytam kihűlni és egy szűrőben, vékony vászonzsebkendőn keresztül 24 órát hagytam csöpögni a hűtőben.

A technikai megvalósítást BakingObsession-tól lestem el.

Narancsos-mákos panna cotta

Ugyan fejben megvolt az előétel és a főétel is, de csak a desszert jött máig össze a nemisbéka féle gyors karácsonyi menüből. Az viszont olyan lett, amilyennek elképzeltem, hagyományos is meg nem is, a hűtést leszámítva pontosan 5 perc elkészíteni, nem túl édes, selymesen olvadó, karácsonyízű, csinos és ráadásul mindenkinek ízlett. Ha nem is karácsonyeste ( mert ott bérelt helye van Mamma Sacher tortájának, lehetőleg minél giccsesebb marcipándíszítéssel, melyre lelkesen ötletelnek a családtagok már december elejétől), de valamikor az ünnepek alatt biztos lesz ismétlés.

A mák döntő része a forma aljára összpontosult, de erre számítottam már az After eight panna cotta tapasztalatai alapján, de ettől függetlenül a mák íze szépen átjárta az egész desszertet.



Hozzávalók 4 személyre:

4 dl tejszín

4 ek. darált mák

2 nagy narancs reszelt héja és leve

2 csapott tk.( 4 gr ) zselatin (vagy 3 lap lapzselatin)

2 ek.plusz 2 tk. méz

1 tk. vaníliakivonat




A zselatint elkevertem 3 ek. tejszínnel, a többi tejszínt kevergetve felforraltam a mákkal , 2 evőkanál mézzel, a reszelt narancshéjjal és a vaníliakivonattal és pár percig kis lángon főztem. A tűzről lehúzva simára kevertem benne a megáztatott zselatint, visszatettem egy fél percre a tűzre, azután kiöblített formákba öntöttem.

(A rákerülő szirup elég édes, de édesszájúabbak emelhetik kicsit a tejszínbe kerülő méz mennyiségét a zselatin kevésnek tűnhet, de ennyi pont elég, csak türelmesnek kell lenni, nem radírgumit készítünk)

Mivel fémformáim vannak, így 3 óra hűtőszekrény  után már lehetett is kiborítani őket, miután pillanatra forró vízbe mártottam az edénykéket.

Kerámiaformák esetén jobb biztosra menni, és inkább kora délelőtt megcsinálni, ha vacsora mellé adjuk. Aki nem akar vesződni a kiborítással, nyugodtan tálalja egy szép, inkább széles, mint mély pohárban - akkor a mák alul sűrűsödik ugyanis, és nehéz alulról együtt élvezni a desszert többi ízével.

A narancsok levét felére beforraltam a két teáskanálnyi mézzel, és a sűrű sziruppal meglocsoltam a desszertet.

VKF! XXX. Házi mézes marcipán - Anthon Berg szívecskék

Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy mi a kedvenc csokim, nem kell gondolkodnom semennyit. Anthon Berg marcipános-aszalt szilvás-madeirás, vágom rá, mert igen jó ízlésem van. Kár, hogy a dán királyi udvar szállítója a mi utcánkba nem szállít rendszeresen, sőt, komoly pénzt kér el a csokijáért; bár lehet, ha a csoki mindennapi vendég lenne a konyhafiókban, már nem is ízlene annyira. Ezért mikor azon gondolkodtam, hogy a sárgabarackos gombócok helyett idén mit újítsak bonbonfronton, akkor egyből eszembe jutott, hogy kellene valami hómméd Anthon Berget előállítani, és ahhoz meg úgyis kell marcipán, akkor elmesélem azt is, hogy én hogy csinálom.

A marcipánról csak annyit, hogy legeslegigazibban nem készül semmiből, csak kizárólag mandulából és cukorból, a nedvességét pedig nem más, mint a mozsárban tört mandulaszemekből származó mandulaolaj adja, a minimális rózsavizet pedig ízesítés gyanánt adták hozzá.
Sokan gondolják úgy, hogy ők találták fel - a velenceiek északon, szicíliaiak délen vagy a lübeckiek még inkább északon - de valójában a perzsiai származású mandula ilyen jellegű felhasználása éppúgy az arab világ közvetítésével érkezett Európába, mint a nulla vagy a sorbet.

Végül is mindegy, a lényeg, hogy a marcipán jó dolog, én egy régi újságmelléklet Szamos marcipánról szóló interjújában akadtam a receptre, és mindig így csinálom, de most látom, hogy megtalálható már Szamosék honlapján is.


Hozzávalók:

30 dkg kristálycukor

1 dl víz

30 dkg darált mandula/dió

6 dkg méz


A cukrot és a vizet egy lábasban közepes lángon felforralom. Kavargatni nem kell, vagy csak egészen kicsit, azt is óvatosan, hogy ne rakódjanak ki a kristályok a lábas oldalára. Amikor a szirup elfőtte a habját (ez kb 3-5 perc a forrástól számítva) , belekeverem a mézet, még egy percig forralom, - csinálok mindig hólyagpróbát*, de ez az idő már ki van mérve :) - belekeverem a mandulát vagy a diót és kész.

*Ez nem nagy hókuszpókusz egyébként, egy karikába hajlított vékony drótot - pl. gemkapocsból - kell bemártani a szirupba, ha lehet belőle buborékot fújni, már lehet is lehúzni a tűzről. Ha valamiért mégse menne, akkor sem szabad tovább forralni, különben nem lesz elég lágy a massza. Ekkor egyszerűen kevés vizet kell adagolni bele, de ez már kényszermegoldás kategória.

A diómarcipánt el lehet csalni 4-5 kk. színtelen mandulaaromával marcipánnak, ami az ilyen válságos időkben, valamint nagy marcipánrajongó családokban jól jöhet, de szerintem nagyon finom aroma nélkül is, főleg ha jó édes diót sikerül szereznünk, mert a méztől és a nagyon picit karamellizált sziruptól igazán finom íze van.

Egyébként a szirup miatt tökéletesen és egyenletesen lehet ízesíteni az ilyen marcipánmasszát bármivel, ami eszünkbe jut: a víz egy része alkoholra cserélhető, lehet reszelni a szirupba narancs- vagy citromhéjat, instant kávét, fűszereket stb.

Amikor a massza forró, még egészen folyékonynak tűnik, nem szabad azonban hozzátenni semmit, sőt amint kézzel kicsit formázható, ki kell önteni egy darab folpackra vagy alufóliára és jó szorosan betekerni, mert könnyen kiszárad,törős kemény lesz.

Ez a fajta marcipán igazából nem jó pl. tortaborításra, mert túl magas a mandulatartalma, viszont tökéletes mindenféle desszertnek, tölteléknek vagy szaloncukornak.Vagy csak úgy megeszegetni.


Szívecskék a la Anthon Berg hozzávalói:


10 dkg étcsoki

2 nagy aszaltszilva

1 nagy ek. portói

marcipámassza



A szilikon formácskákat kikenegettem olvasztott étcsokival 2 menetben, és ekkor már tudtam, hogy nem szeretnék bonbonkészítőként reinkarnálódni. Amíg dermedeztek, az apróra vágott aszaltszilvát megforraltam a portóival és teljesen simára nyomkodtam egy villával.


A formák aljára a kihűt aszalt szilvapép került, rá a puha marcipánmassza, és az egészet befedtem az étcsokival és ismét dermesztettem egy jó fél órát a hűtőben.

És még pár gasztroajándék:

Aszalt barackos-mogyorós gombócok









Mandulás-meggyes gombócok









Szezámmagos karamell-lapok












Tejszínkaramelles szaloncukor









Citromdzsem












Kandírozott narancs és citrom












Teasütemény












Rágcsálnivaló keverék

VKF! XXX. - Sütött-főzött karácsonyi gyümölcskenyér

Könnyű dolga van annak ajándékozás terén, aki otthon van valamennyire a konyhában, nem csábították el a fagyasztott-félkész cuccok, és tudja mekkora sikerélményt jelent egy örömteli mosoly, amikor előkap valami házi dzsemet, bonbont, szaloncukrot, és mindenki le van nyűgözve... pedig...biztos itt lesz a VKF-en rengeteg példa arra, hogy kis ügyességgel, kevés rászánt idővel igazán minőségi ajándékokat lehet elővarázsolni a konyhából - holott "not a rocket science", mondja egyik kedvenc külföldi bloggerem.

Ez a sütemény pont ebbe a kategóriába tartozik: nem kell hozzá semmilyen komolyabb konyhai tudás - összeöntjük a jól megválogatott hozzávalókat, megfőzzük, azután megsütjük szép türelmesen, az eredmény pedig egy magasabb minőségi kategória lesz; ha mond ez a rendszeres idelátogatóknak valamit, még a gyerekeim is fenntartás nélkül lelkendeztek, pedig az újdonságokat, legyen az bármilyen édesség akár (-Anya, legyen csak valami egyszerű, mondjuk CSOKIS, egy EGYSZERŰ CSOKIS, oké???!!!!) mindig gyanakodó felhanggal fogadják.

A süti előnye, hogy akár két hónappal az ajándékozás előtt elkészíthető, a magas gyümölcs- (és cukor ;))tartalom miatt folpackba csomagolva eláll a hűtőben, csak még jobban összeérnek és intenzívebbek lesznek az ízek. Pár nappal az ajándékozás előtt pedig mehet rá a karácsonyi díszítés.

Hozzávalók:


70 dkg vegyes aszalt gyümölcs

20 dkg barna nádcukor

17,5 dkg vaj

5 dkg cukrozott cseresznye

1 tk reszelt gyömbér

1 narancs héja és leve

1 dl rum/konyak vagy narancslé (én fehérrumot használtam)

8,5 dkg durvára vágott dió

3 felvert tojás

8,5 dkg darált mandula

20 dkg liszt

1/2 tk. sütőpor

1 tk mézeskalács fűszerkeverék

1 tk. őrölt fahéj



A gyümölcskeverékben én 20 dkg Kalifa Mediterrán mix-et, 10 dkg arany mazsolát, 10 dkg vörösáfonyát, 15 dkg aszalt barackot és 15 dkg aszalt szilvát használtam, a szilvát és a barackot kisebb kockákra vágva.

Egy nagy, 28 cm-es teflonserpenyőben a gyümölcsöket (a cseresznyét is) a vajat, a cukrot, narancs kifacsart levét, lereszelt héját, a gyömbért és a fehér rumot kevergetve addig melegítettem, míg a vaj teljesen elolvadt. A keveréket felforraltam, azután lejjebb vettem a hőt, és gyakran kevergetve 10 percig bugyborékoltattam. (Ezért hívják eredetileg bubble and bake cake-nek) Megmondom, ekkor erősen elgondolkoztam, nem kellene ezt a keveréket, úgy ahogy van, megenni, esetleg félretenni belőle kicsit mégis mindenféléhez - fagyihoz, piskótához, tölteléknek; annyira, de annyira meggyőzően jó illata és íze volt. Végül győzött a kötelességtudat, féltetettem és hagytam kihűlni. Nem harminc percig, mert közbejött kis mesélés meg szunyókálás, úgyhogy másfél óra lett belőle, de ez nem okozott gondot a későbbi állagnál.

így bugyborékol

A sütőt 150 fokra előmelegítettem, és egy 18 cm-es szögletes, magasfalú sütőformát dupla sütőpapírral az alján és minden oldalán kibéleltem.(dupla sütőpapír: a hosszú sütési idő miatt, hogy  a süti ne piruljon agyon ott, ahol a fémformával érintkezik, mert akkor kemény kérget kap!)

A keveréket egy nagy tálba öntöttem, hozzáadtam a mandulát, jól elkevertem, hozzáadtam a felvert egész tojásokat, ezt is jól elkevertem, rászitáltam 20 dkg lisztet és a sütőport meg a fűszereket, ezt is jól elkevertem (Ezt tényleg gondosan kell, mert a sűrű, enyhén karamelles szósz meg a gyümölcsök kicsit gombócszerűen tapadnak, és ha nem alapos a keverés, a "tészta" egyes helyein nem lesz tojás vagy liszt.)


A keveréket - a sarkokat is jól kitöltve - a formába kanalaztam, a tetejét vízbe mártott kanállal simítottam el.

45 percig sült, azután levettem a hőt 140 fokra és további 1 óra 15 percet sütöttem, de a második fázisban (mivel az én sütőm felül erősebb) már alufóliával takartan (nem kell szorosan rátenni, hogy tudjon a nedvesség kipárologni a tésztából) . Ekkor a közepéből még mindig kicsit nedvesen jött ki a hústű, és mivel már igen késő volt, ezért kicsit jobban körbenyomkodtam rajta a fóliát, a sütőt kikapcsoltam 11 percre kinyitottam, majd visszacsuktam, és csak reggel vettem elő a tésztát. Ha nem este készül, akkor persze nézzünk rá inkább, ki ne száradjon.


A recept a Good Food karácsonyi számából való, és bármily hihetetlen, azt javasolják, hogy a sütit felezzük meg keresztben, és úgy tálaljuk 8 személynek. Hát nem tudom. Egyrészt az átlag brit nem úgy néz ki, mint aki csupán 1,15 cm-nyi ilyen karácsonyi gyümölcskenyeret enne, és ennyi, másrészt meg valahogy itt a sorsszaggatta Kelet-Európában ember nincs, aki 9,5 cm hosszúságú karácsonyi süteménnyel állítana be bárhova, mint ajándékkal, vagy ekkorát tenne - ha már teheti - az ünnepi asztalra. Vagy én gondolom rosszul?

Mindenesetre nem vágtam ketté, és nem is fog kitartani a jövő hét végéig sem, ajándék meg készül majd más, vagy ez még párszor.

A tetejére 2 ek citromlével sűrűre kevert porcukor került, pár megmentett fél cseresznye, zöld a kertből. Majdnem olyan szép lett mint a GoodFood-osaké,; a cukor alá a marcipánborítást más túlzásnak találtam.

Marsbéli kóstoló

A kép innen.

Ahogy kicsi Vú már megírta, úgy én is elmesélem, hogy milyen kellemes meglepetésben volt részem a múlt héten, amikor felkértek egy teszt-ebéd-kóstolásra, és milyen még kellemesebben, amikor kedden, egy hosszúra nyúlt délelőtt után a munkahelyemre megérkezett a Marsbéli Bolt lényegében majdnem kimerítően teljes jövő heti menüje.

A rengeteg kóstolnivalót el is osztottuk négyen igazságosan egymás között, és hogy ne vádolhasson senki részrehajlással, megkérdeztem a kollégáim véleményét, mi hogy ízlett, hogy tetszett nekik az ebéd.

A fetás füstöltpadlizsán-krém, a zöldséges kuszkusz, a diós és mákos beigli és az almáspite osztatlan és zajos sikert arattak, ad hoc zsűrink - amelyben, már írtam, vannak olyanok, akik nem blogokba írkálnak, hanem "csak" főznek, mégpedig kreatívan és nagyon jól - maximális ponttal jutalmazta őket, sőt bevallom, én remélem, gazdagabb leszek egy-két recepttel is, ha nem képez üzleti titkot marslakóéknál.

Vú-val ellentétben engem a gyömbéres-körtés csirkemell körete fogott meg még nagyon, és a dim-szum tésztája is olyan volt, hogy azt Ázsiában is megirigyelhették volna.

Én mindenesetre nagyon szurkolok, hogy a most induló kisvállalkozás sok szívvel készülő ebédjei népszerűek legyenek - aki többre kíváncsi, a jövő héttől meg is kóstolhatja őket.

A lusta asszony kacsája

A lusta asszony szombaton későn kelt. (végre...) A sűrű hét közepette a hétvégére ő fel nem készült rendesen, ráadásul a sebtiben megtartott közvéleménykutatás szerint a lusta asszony családja bolognai spagetitt meg húslevest szeretett volna enni.

Már megint. Pont mint egy hete.

A lusta asszony azonban nem hagyta magát, rábeszélte őket a sokkal fantáziadúsabb borsólevesre meg fasírozottra, és mivel ahhoz nem volt itthon egyik fő alapanyag sem, elindult beszerezni a hozzávalókat. Ahogy ment-mendegélt, a húsospultnál szembejött vele egy szép, méretesebb, konyhakész kacsa. Ekkor a lusta asszony már azt is tudta, mi lesz vasárnap ebédre. Behajította a kacsát a ringló- meg a sárgabaracksuháng mellé és hazaindult fasírtot gombócozni meg borsólevest főzni. De a fasírtgombócozás meg borsóleveskavargatás közben egyszer csak kétségbeesett nagyon ez a lusta asszony. Hogy lesz ebből a kacsából a vasárnapi harangszóra ropogós piros sültecske, ha egyszer a lusta asszony későn kel vasárnap is? Arról nem is szólva, hogy a kacsára vigyázni kell, pirulgatás-sütögetés közben locsolgatni feszt, lesni, nézni, felügyelni. Hogyha közben a lusta asszonynak még János vitézt is kell kikérdezni, szögtartományokat meg gömbfőköröket (miiiii????) magyarázni meg rágógumit hajból kivágni, ( de tényleg ) meg igazságot tenni a csemeték között néhányszor, előtte felvéve a konfliktushoz vezető teljes tényállást, ráadásul a vasárnap már tényleg nem múlhat el húsleves nélkül, nos akkor a lusta asszony délelőttje úgy be van táblázva, mintha nem is otthon lenne, pihenni a hétvégén, a hetedik napon, ahogy az elő van írva.
De a lusta asszony addig okoskodott a borsóleves-kavargatás közepette, hogy csak rájött arra, hogy kerülheti el a teljes felfordulást, hogy lehet a nevéhez méltóan lusta vasárnap délelőttje.

Várt-várt este, azután a boxmeccs vége felé begyújtotta a sütőjét, kevés kis olivaolajat a tepsibe öntve a jól megsózott-borsozott kacsát mellén-hátán elősütötte 240 fokon 10-10 percig, hogy egy kicsit megropogósodjon, azután mellédobott pár félbevágott almát, fél deci vizet is öntött alája a biztonság kedvéért, jó szorosan betakarta a tepsit alufóliával, levette 120-ra a sütő hőfokát és azután, mint ki jól végezte dolgát, elment aludni.( Mondom, hogy lusta volt, ebből is látható.)

Vasárnap délelőtt a lusta asszony tepsije a kacsa mellett tele volt annak kisülő zsírjával, szaftjával, az almák levével, a kacsa pedig olyan puha volt, mint a mesékben. Nagy nehezen fordított azért egyet rajta még a biztonság kedvéért a lusta asszony, azután a déli harangszó előtt leöntötte róla a leveket-zsírokat, friss almákat tett melléje, és egy félórácskára ráforrósította a sütőt a szárnyasra, hadd legyen a bőre piros-ropogós.

Így volt, ahogy elmeséltem, a lusta asszonyéknál még a macskák is kacsát ebédeltek.


Hozzávalók:

3 kg kacsa

8 db kisebb alma

só

bors


A továbbiakban úgy kell eljárni, mint a lusta asszony.

Jó étvágyat!

Kandírozott narancs és citrom

Amikor augusztusban 35 fokban elmentettem a forrást, akkor tudtam, hogy erre a receptre rá kell készülnöm. Így csináltam egy próbát valamikor kora ősszel, amikor a mostani állapotokhoz képest időmilliomosnak tűntem. Mert ez a recept bizony két heti munkát jelent...

Két héten keresztül napi 5 percet.

Így már nem hangzik olyan rosszul, igaz?

És a kitartásunkért cserébe tényleg olyan édességet kapunk, amit szinte kár beletenni akár a legbecsesebb süteménybe is, ha egyszer, mikor kész van, belemártogathatjuk némi étcsokiba, és azután vége, két heti kemény munka két napnál kevesebb idő alatt tűnik el, nyoma sincsen egy hétvége alatt. Most viszont, főleg, ha esetleg ajándéknak szánjuk, pont ideális belekezdeni.

Mivel nem kell több alkalommal főzögetni a gyümölcsöt, nem rágós, száraz vacak lesz belőle, hanem puha lesz , lédús és az eredeti friss ízeket őrzi meg. A képeken nem friss gyümölcs van - kétheti kandírozás után néz ki így.



Én a napi öt percet általában reggelente szántam rá, a kávéfőzés közben, azaz félig nyitott szem és rendkívül korlátozott agytevékenység is elégséges ahhoz, hogy azután elkápráztassuk a célközönséget, a nap többi, 23 óra 55 percében a narancs elkészíti magát a konyhaszekrény egy sötét sarkában.

Ami szíven üthet esetleg valakit, az a szerény 1,6 kg cukor, amit nálam elfogyott hozzá (ez az eredeti recepthez képest kevesebb...) viszont a szirup újrafelhasználható, ugyanis ez a mennyiség egy telített oldatot eredményez, amit az újabb adag kandírozandóhoz behígítunk az eredeti arányokra, és kész, egyébként pedig korlátlanul eláll.



Hozzávalók:

5 nagyobb narancs

3 citrom

lobogó forró víz és kevés só

jeges víz

-az oldathoz

1 liter víz

60 dkg kristálycukor


Egy nagyobb lábasban feltettem forrni vizet néhány csipet sóval, és előkészítettem egy nagyob tálban jeges vizet.

A narancsot és a citromot forró víz alatt "elmostam", mintha egy koszos edényt sikálnék, szivaccsal, kefével, hogy megszabaduljak az érésgátlóktól. (Legalábbis remélem, de nem nagyon jutok bionarancshoz és citromhoz.)

Ezután fél centis vékony karikákra vágtam, a nagyobb szeleteket feleztem és negyedeltem is. A szeleteket a lobogó vízbe dobtam, és amint a víz tetejére emelkedtek, rögtön kiszedtem és a jeges vízbe dobáltam. Amint kihűltek, leszűrtem és hagytam papírtörlőn száradni őket.

Addig 60 dg cukorból és 1 liter vízből szirupot főztem - nem kell forralni, csak épp olvadjon el teljesen a cukor, a szirup legyen forró.

A szeleteket egy mély műanyag edénybe pakoltam, rájuk öntöttem a forró szirupot, és egy kistányérral lenyomattam úgy, hogy a tetejére tettem egy nehezebb bögrét is. A lényeg, hogy a szeletek mind a szirup alatt tartózkodjanak, ne kukucskáljon ki egy se.

Elpakoltam be a szekrénybe, nehogy beletorkoskodjon valaki.

Ezután jön a mindennapos fárasztó munka: reggel a szirupot leöntöttem egy lábasba, további 10 dkg cukrot tettem bele, felmelegítettem, hogy elolvadjon az újabb adag cukor is, visszaöntöttem a szeletekre, visszasuvasztottam a konyhaszekrénybe és így tovább.

Volt néhány nap, mikor komplett elfelejtkeztem róla, azaz pontosan 4x a két hét alatt, de mivel így is telített lett (legalábbis szobahőmérsékleten) az oldat, ezért nem izgultam különösebben. Szerintem ennyi cukor bőven elég is...

A végén leszűrtem és egy tálcán szárogattam meg. Ez a meleg szeptemberben nem tartott tovább egy napnál, és most amikor hűvösebb van, se kell kiszárítani. Ha cukorba forgatjuk még, akkor nem fog rátapadni rendesen, persze ha túl leves, akkor meg elolvad rajta.



Valamiért a citromok nem lettek olyan szépek, már a blansírozást nem bírták eleve, és nem maradtak igazán ép szeletek, de a narancsok gyönyörűek voltak.

A citromokat fehércsokiba forgattam, remélve, hogy a savanyúbb ízt jól kiegészíti a fehércsoki édessége, de nem tetszett, nem volt igazán karaktere, szerintem étcsokival jobb.

Ja igen: A mély tál miatt elbírt volna az oldat még vagy plusz 3-4 narancsot, holnap így kezdek bele.

Ropogós müzli vagy hogy hívjalak - házilag

Granola? Crunchy? Krokant? Mert ez a ropogós müzli.. hát ez nem mond el róla semmit.

Aki rendszeresen olvassa a blogomat, tudja, hogy nem szoktam ódákat zengeni az itt látható-olvasható ételekről. Nem azért mert annyira szerény - vagy álszerény - vagyok, hanem inkább a tények embere, egy anti-marketingszakember. Ami itt van, azt megettük, ízlett, jó volt, beszéljen a leírás, a fotó (valamennyire) más olvasó felnőtt emberek meg eldönthetik maguk, hogy megcsinálják-e ők is, vagy nem.

Szóval akkor most mit írjak erről a müzliről???

Hát hogy reggelizni kell. Lehetőleg gyorsan. És régen vajon lassabban múlt az idő? Mert még emlékszem a frissen forralt tejből készült tejeskávé reggeli illatára, a szendvics ízére(amit nem én csináltam), miközben anyám fonja a hajam, szól a 3/4 7-es valami, ami mindig akkor volt reggel a Kossuthon, ebből tudtam, hogy időben vagyunk, és emlékszem még az asztalterítő kék-sárga kockáira is.

Én már nem forralok tejet, csak melegítek a gabonapehelyhez, vitamin ugrik mellé egy fémdobozból, kanalazzatok gyorsan gyerekek; pedig nem is busszal megyünk. És mióta kiderült, hogy tanácsosabb lenne nem puszta kávéval indítani a napot, hát kanalazunk mi is, müzlit, mi mást. De az a száraz, fojtós müzlikeverék szóba sem jöhet, egyék csak a svájciak, ha már kitalálták. Csak ez a ropogós játszik, és mit mondjak, meg lehet unni, ráadásul összevissza kapni, megszeretünk egyet, aztán eltűnik, jönnek ígéretes újak, és kibontás után derül ki, hogy rémesek, arról nem is szólva, hogy a legszuperebbek lassan aranyárban vannak. Ezért mikor kiderült, hogy magvak kiválóan piríthatóak a gépben, már tudtam, rákerül erre a müzlire is a sor. Nem bántam meg, és bár Grenadine szerint a rántott csirke a legjobb, ami az Actifry-ban történhet, nekem ezután muszáj vitatkoznom vele.

Ui: Persze lehet egészségesebb volna biotönköly-búza kenyeret és frissen fejt kecsketejet reggelizni, de ki mondta hogy a méz nem egészséges? Vagy a zabpehely? Vagy a búzacsíra? Vagy a vörösáfonya?Vagy a szezámmag? Vagy a sárgabarack? Naugye...

Kipróbálom majd sütőben is, főleg hogy kis projektünknek hamarosan vége, és majd megosztom a tapasztalatokat, sajnos a kirángatjuk-kevergetjük fázis nem lehet majd megúszni...


Hozzávalók:

15 dkg zabpehely

6 dkg búzacsíra

6 dkg szezámmag

8 dkg tört mogyoró

20 dkg méz + 1 nagy evőkanál

7 dkg vaj

2 tk. vaníliakivonat

10 dkg szárított vörösáfonya

10 dkg aszalt sárgabarack felvágva





Összekevertem a gabonákat és a mogyorót és beleöntöttem a gépbe. A vajat a mézzel és a vaníliakivonattal kis lángon összeolvasztottam, meglocsolgattam vele a gépben lévő cuccot, vettem egy nagy levegőt és megnyomtam az ON gombot. Nem, nem lett massza, mint a rizsgombócok, kicsit fújdogált ki pár búzacsírát körben a gép, de ahogy egyenletesen elkeverte, ez a jelenség megszűnt, és szép lassan pirulni kezdett a keverék. 10 perc után már épp majdnem kész volt, ekkor meglocsoltam még egy nagy evőkanál mézzel, hogy az ismerős, mindenki kedvence kis ropogós müzligombócok sokasodjanak. Újabb 2 perc után sütőpapírra öntöttem a forró müzlit, szétterítettem és a kihűlés után hozzákevertem az aszalt gyümölcsöket is.


A zabpehely Kölln, a szezámmag és a búzapehely a dm natúrterméke, nem szponzorált, csak azért mondom, mert a drága hozzávalók ellenére 1 kg ilyen müzli házilag felébe se kerül a legdrágább hasonló bio-cuccoknak.


A Tefal és az Essencia főzőiskola támogatásával.

Rozmaringos-fokhagymás malackaraj

...és még azt is oda kellene írnom, hogy fehérboros szósszal, és vele sült krumpliból készült szaftos krumplipürével, de akkor úgy néznék ki mint egy nagyot mondani akaró étterem béna étlapja, úgyhogy inkább itt magyarázkodok.

Azt hiszem, a Naked Chef után nekem legjobban tetsző vidéki Jamie-s sorozatban láttam egy ilyen kemencés sültet, lehet, nyúlból, de az nem igazán lenne nálunk népszerű, sőt lehet a Kisebb még sírna is rajta egyet. Most viszont teljesen műsoron kívül gyönyörű malackarajt kaptam, mellétettem még egy kis bőrös tarját is, ami szerintem, ha lehet, még ízesebb lett, hiába, a zsír nem hazudik...Viszont a karajra gyermekeim kvázi csirkemellként tekintenek, ezért hajlandóak megenni, tehát mindenki elégedett lehetett.


Hozzávalók:

1, 5 kg bőrös malachús

2 ek olaj

12 nagy gerezd fokhagyma

egy marék rozmaring

2 dl száraz fehérbor

3 tk. só

bors

1 kg krumpli


A sütőt 200 fokra előmelegítettem. Igazából ilyen lassú malacot akartam sütni, de a szülinapi buli, szombaton teljesen lemerített, ( igen, 7 sikoltozó kislány - csak úgy maguktól, nem kínoztuk őket - novemberben a 4 fal között messze durvább, mint 12 kamasz a kertben meg az erdőben július közepén ) így elfelejtkeztem arról, hogy bekészítsem a sütőbe szombat késő este.

A húsokat egy vastag falú serpenyőben oldalanként 5 perc alatt kevés olajon körbesütöttem, úgy hogy a bőr szép hólyagos legyen, azután sütőpapírral kibélelt mélyebb tepsibe raktam, alájuk öntöttem a fehér bort, rájuk és mellédobáltam a fűszereket és a késnyéllel megroppantott fokhagymagerezdeket, jó szorosan lealufóliáztam a tepsit, sütőbe került. Egy óra múlva visszavettem a hőt 175 fokra, a fólia alá raktam a hasábokra vágott krumplit is és még egy óráig sütöttem. Az utolsó tíz percben rákapcsoltam a grillt, levettem a fóliát és kicsit megpirítottam még a húsokat.

A krumpliból, a rengeteg pecsenyeszaft egy részéből és kevés sült fokhagymából krumplipürét turmixoltam.

A hús mennyisége nem tévedés, mert a malachús nagy víztartalmú, sok a veszteség, ráadásul bőrös karaj ide vagy oda, a bőre-zsírja nálunk a macskáké lesz, bevallom töredelmesen.

Ui. A következő szezonra mindenkinek ajánlom kúszórozmaring beszerzését. Messze drágább egy szép példány, mint a hiperes rozmaringok, viszont utóbbaiakkal ellentétben él, hajt, növekedik - egy nagy cserépben - , még most novemberben is virágzik, pedig a garázs az átmeneti fagymentes otthona; megért minden egyes forintot.

Chilis sertéscsíkok

A gép (karja) forog, bár alkotói válságot okozott, amikor a sűrű, tejszínes-mandulás-citromos rizsgombócokat egyenletes masszává gondolta tömöríteni :(. De túltettem magam rajta, viszont a gombócokat ezután, úgy gondolom, meghagyom Grenadine-nak.

Szárzeller. Ez az én kedvencem mostanában. Lehet, hogy hús nem is kellett volna bele... A szárzeller fűszeres, diós illata annyira passzol az őszhöz, gyönyörű a színe még sütve is, csinos cakkos szélű szeletkékre lehet vágni; tökéletes. Ebben az ételben a csípős chilihez, a répa édességéhez jól jön a hűvös zöldje és az icipicit kesernyés, földes íze .



Hozzávalók: (2 személyre)

30 dkg sertéshús (karaj)

1 kis vöröshagyma

2 szárzeller-szár

15 dkg sárgarépa

3 ek szójaszósz

2 ek citromlé

2 ek sherry

1 teáskanál tört chili vagy fél tk. chilipor

fél kk. só

1 gerezd fokhagyma

2 tk. barna nádcukor

1 ek. olaj


A húst vékony csíkokra vágtam és kicsit bepácoltam 2 ek. szójaszósz és 1 ek citromlé keverékébe, amíg a zöldségeket nyiszáltam. A répát 1-2mm-es csíkokra (juliennere, mondjuk) a zellerszárat és a vöröshagymát hagymát 1 mm-es félkarikákra vágtam.

Az Actifry-ban 1 percre előmelegítettem az olajat, a vöröshagyma 2 percig párolódott, majd 3 percig tartott míg a hús átpirult. Ezután hozzáadtam a többi zöldséget, a fűszereket, még egy-egy kanál szójaszószt és citromlevet, a cukrot, és egy picit sóztam még, hiszen a szójaszósz is sós. 6 perc kellett, és kész volt az ebéd, a hús tökéletes, a zöldségek még ropogósak.

Nem vagyok általában ennyire precíz, ( itt egy szemforgatós szmájli-nak kéne következnie, melyhez csatlakozhatnak a rokonok, barátok és üzletfelek) de a gépen beállítható időmérő van, ami nagyon kényelmessé teszi a kísérletezést.

A Tefal és az Essencia főzőiskola támogatásával.

Rózsák és hattyúk

Hogy a Zélet nem rózsák és hattyúk? Lehet. De mi azt szeretnénk, ha a mi hatévesünknek rózsák lennének és hattyúk - na jó meg esetleg egy kis szivárvány, de csak diszkréten. Igazából mit is szeretne mást egy szülő...

Addig legalábbis, míg ő maga nem akar fekete bakancsot és goth tetkókat.

A torta Mamma osztályon felüli Sacher-tortája, amit mióta először megcsináltam, minden ünnepi alkalomra sütök - idén mindkét szülinaposnak ezt kellett készítenem, ami nemcsak a tortáról mond el mindent, hanem gyermekeink kiváló ízléséről is; a rózsákat és a hattyúkat pedig Cserke pillecukor-gyurmájából produkáltuk - igen, ugyanis a hattyúnyakakhoz kellett némi drótsegítség, így az Emberrel mindketten résztvettünk az alkotófolyamatban és nagyon élveztük. Ezután pedig nem tudtam olyan fotót csinálni a tortáról az asztalnál - még felvágás előtt -, ahol ne simogatta volna egy-két-három kislánykéz a hattyúkat :). Az ünnepelt pedig hősiesen lemondott róluk a hat vendég javára, akik nem, nem őrizgették.. felfalták rögtön az elején...

Ui. Mivel 30 rózsát készítettem, így kiegyeztem a négyszirmos variációval- az 120 szirom. A a rózsákat lehet persze cifrázni, több szirom, kijjebb hajlitgatni, meg ilyesmi, a hattyúkon pedig van még fejlesztenivaló, bár mint fent írtam közönségsikert arattak, de annyira nem vagyunk otthon hattyúban, hogy elő kellett venni az ünnepelt Rút kiskacsa c. könyvét, hogy valamennyire hattyúszerű lényeket tudjunk produkálni. ( "milyen szárnya van a hattyúnak...?" "... és a farktollai...???" a csőre lapos?? " ..vagy hegyes...?" stb.)

Kesudiós csirke

Folytatódik a kísérletezésem a szerkentyűvel, ami azt eredményezi, hogy az eddigi bevásárlócetlik meg receptes cetlik mellé a lakás legváratlanabb helyein bukkannak fel különféle lefirkantott ötletmorzsák arról, hogy mit dobáljak egymás után a gépbe. Néha nem kis talányt jelent ezek újra elolvasása, de ez a thai beütésű recept már a kezdetektől várja a megvalósulást, és igazán jól sikerült első próbálkozásra is, holott például a marhahúsos receptekkel már több kört futottam, de még nem vagyok elégedett az eredménnyel.

Hozzávalók (2-3 személyre) :

35 dkg csirkemell

5 dkg kesudió

2 ek. szójaszósz

fél dl száraz sherry

fél citrom leve

1 dl víz

3 zöldhagyma

2 tk. reszelt gyömbér

2 tk petrezselyemzöld

1 mérőkanál olaj

pici só

A centis kockákra vágott csirkemellet egy órára bepácoltam a szójaszósz és a citromlé keverékébe. Ezután az Actifry készülékben előmelegítettem az olajat 1 perc alatt, a pácból kivett húskockákat 3 percig pirítottam, majd ráöntöttem a megmaradt páclevet, a sherryt, a vizet és hozzáadtam a reszelt gyömbért és késhegynyi sót (Mivel a szójaszósz is sós, és a kesu is sózott). 12 percre állítottam a gép óráját és félidőben utánadobtam a kesudiót és a felkarikázott zöldhagymát.

A csirke omlósan puha, de kívül kicsit pirult, amit nagyon jól kiegészített a kesudió, ami lágyabban roppanós lett ennyi idő alatt.


A Tefal és az Essencia Főzőiskola támogatásával.