2007. november 4., vasárnap

Szezámmagos karamell-lapok



Persze lehet ezt is boltban venni, én még sose tettem, de most hogy ide beírom, megnézem már legközelebb, tudják-e ezt adalékanyag nélkül csinálni. Lehetséges, hogy nem.
Pedig semmi romlandó nincs benne, elkészíteni öt perc, elropogtatni pedig további öt. Tökéletesen jó csokoládé- vagy vaníliakrém kikanalazgatására is, csakhogy növeljük a kalóriabevitelt. Lehetőleg nagyon elöl és kéznél soha ne legyen, mert akkor rá kell döbbennünk, hogy öt perc alatt betermeltünk 10 deka cukrot (plusz a szezámmag), és ez nem egy szívderítő felismerés.

Hozzávalók:

12,5 dkg cukor

5 dkg szezámmag

Egy 50 centis alufóliadarabot kiterítettem, és olajos papírzsebkendővel áttöröltem.Ide jön majd a karamell. Kikészítettem a leghosszabb késemet is, és ezt is belolajoztam ugyanúgy.

A cukrot teflonserpenyőben a közepesnél erősebb lángon kevergetve felolvasztottam-karamellizáltam.
( Kezdőbbeknek: először ijesztő rögökké áll össze, de aztán szépen olvadozik, a maradék rögöcskék is feloldódnak. Ilyenkor húzzuk le közbe-közbe a tűzről, úgy kavargassuk, hogy a már olvadt részek ne sötétedjenek tovább, mert még kell egy kis hőkezelés a szezámmaggal együtt is.)
Amikor szép sötét-aranysárga és sima lett a cukor, belezúdítottam a szezámmagot, a tűz fölött elkevertem, egy picikét még együtt kevergettem, aztán az alufólia közepére zúdítottam. ( Ha marad egy kicsit a serpenyőben, ne foglalkozzunk vele, mert itt nagyon gyorsan kell akciózni.) Felkaptam a kést, és a masszát vékonyra -alig 1-2 mm-esre - húztam. ( Kb. 20X40-es ovális formája lesz.) Még gyorsan a kés hegyével rácsoztam, hogy viszonylag négyzetes darabkákat tudjak törni.

15 perc hűlés után tökéletesen lejött róla az alufólia és már törhető is volt.

Gasztroajándéknak se rossz, én már tudom, kinek is csinálok ilyet :-).
Csináltam egy barnacukros változatot is, az a sötétebb, és kicsit karcosabb is az íze.

12 megjegyzés:

Gabojsza írta...

Na ezt nagyon, nagyon szeretem. Igaz, venni szoktam:-)Most majd csinálom is!

Névtelen írta...

ez szééép!

Piszke írta...

tényleg ilyen szép, a fotó nem csalés. plusz finom is.

Piszke írta...

csalás

Névtelen írta...

Most komolyan, Piszke, én ezt még sosem láttam boltban. Vagy csak azért nem, mert automatikusan mindig elmegyek az ilyen polcok mellett?:-)))
Tényleg nagyon jó! Ki kell próbálni.

Piszke írta...

Sesame Snaps a becsületes neve. Szinte mindenhol látható.Plusban biztos, a pénztár környékén. Kb 2x5 cmes csomagocska, és 3 kis lapocska olyan 90 ft. Ráadásul.

Névtelen írta...

"Újrakezdő" írta... :)

Csak két gondolatot, illetve tippet fűznék hozzá, bár lehet, hogy Nektek ez egyértelmű:
-az olvasztandó cukorhoz 1-2 kanál mézet keverve a karamell szebben pirul, nem keseredik.
-a szezámmagot előtte szárazon megpirítom, így lesz az íze tényleg olyan igazi "szezámos".

Piszke írta...

nem egyértelmű:-))! nem vagyok profi és köszi az ötletet.nem lesz puhább a méztől?
Igen, aki pirítva szereti a szezámmagot, annak előtte kell egy kicsit megpirítani, mert a karamellel együtt már nincs rá elég idő.

Névtelen írta...

"Újrakezdő" írta...

Pedig nekem nagyon úgy tűnt, csak ámulok ennyi konyhai fortély láttán... :)
Tapasztalatom szerint egyáltalán nem puhítja meg az a kis méz, és sokkal veszélytelenebbé teszi a karamellkészítést. Már jártam úgy, hogy hirtelen kezdett pirulni a cukor, és kesernyéssé vált.

Névtelen írta...

Szia!

Én most fedeztem fel ezt a klassz kis receptet, meg is csinaltam, csak annyi kérdésem lenne, hogyan lehet a főzőedényből a beleragadt maradékot kiszedni?

Köszi!

Dia

Piszke írta...

Forró vizes áztatás. Esetleg fel is lehet forralni az edényben a vizet, előbb-utóbb ő győz...:)

Névtelen írta...

Siker! Köszi! :) Dia

Related Posts with Thumbnails