2012. március 29., csütörtök

Kókuszkocka-torta



A tömény hetvenes évek. Nálunk teljesen oda vannak érte a Népek, két napig ették folyamatosan; a harmadik nap reggelén szemrehányóan néztek rám. Hogy csakúgy eltűnt. Pedig milyen nagy torta volt. És akkor esetleg süthetnék megint. És akkor megígértem, hogy oké, nemcsak évente egyszer, le a francia cukrászattal, éljen a retro. De igazából most is variáltam egy kicsit, a recept ugyan anyukám szamárfüles-cetlis kisfüzetéből van, akkurátusan melléírva az is, kitől származik (Manci néni), de a névnaposok miatt jobban szerettem volna tortaformában látni, arról nem is szólva, hogy mindenki tudja, aki valaha sütött ilyet, hogy irdatlan ideig tart csokimázba majd kókuszba forgatni a kockákat, ráadásul az utolsó pár  darabnál alattomos módon  mindig elfogy a máz, ami pedig legutóbb tuti elég volt. 
Itt most téglalap alakú torta lett belőle, és azt vágtam ferdén cikkekre, de 18 cm-es kerek  formában  is süthető, de akkor sajnos csak  három részletben - szerintem túl tömör a tészta ahhoz, hogy szépen megemelkedjen, ha egyszerre sütnénk. Egyébként maga a tészta szerintem tökéletes torta-alap: nem morzsálódós, van tartása, mégis szép levegős, a méz kellemesen karamellizálódik a sütés során benne.

Hozzávalók:
(32x32-es tepsihez, ha hosszúkás tortát készítünk, kockákhoz 20x30as mélyebb tepsi szükséges)

25 dkg porcukor
5 dkg vaj
3 ek. méz
2 dl tej
1 nagyobb tojás
30 dkg liszt
1 tk.szódabikarbóna
1 tk.sütőpor

-a mázhoz:
25 dkg porcukor
5 dkg kakaópor
7 evőkanál tej
7 dkg vaj

15-20 dkg kókuszreszelék

Az első három hozzávalót a kézi robotgép legnagyobb fokozatán 5 perc alatt habosra kevertem, hozzákevertem a tojást, majd a tejet. A sütőporral és szódabikarbónával elkevert lisztet a tészta tetejére szitáltam és egyenletesen elkevertem .
Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem a masszát és 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig ( kb. 35 perc) sütöttem.
 A máz első három hozzávalóját simára kevertem és felfőztem. Mikor picit hűlt, belekevertem a vajat, és teljesen hagytam kihűlni. (Ez kész, míg a tészta sül.)

A kisült tésztát 3 egyforma hosszúkás lapba vágtam. Így körülbelül  5 egyforma nagyságú felületre kellett jutnia a máznak: vízszintesen 3 réteg, és kb. ugyanekkora a két bevonandó oldal is - pici maradjon a két végére.
A kihűlt mázzal megkentem a lapokat, nem sajnálva rájuk szórtam a kókuszt, és vártam kicsit az egymásra pakolással, hogy a lapok súlya ne nyomja ki a mázat közülük. Az oldalakat is megkentem a mázzal, és megszórogattam - óvatosan megdöntve - a kókuszreszelékkel. Éppúgy, mint a normál kókuszkockának, ennek is jót tett egy éjszakai pihentetés hűvös helyen, alufóliába csomagolva: a máz megdermedt, de nem volt kemény, a benne lévő nedvességből jutott a tésztába is, és senkinek nem jutott eszébe a kalóriatáblázat, mikor tolta befelé :)

Nem fogy el egyszerre, hacsak nincs egy hadsereg vendégségben, vissza kell alufóliába csomagolni, mivel a vágási felületen nincs máz, s akkor kiszáradhat.

6 megjegyzés:

NEDUDDGI írta...

Remekül néz ki, 1 pirinyó kérdéském vanik, a liszt az mennyi? Én kis kezdő vagyok, és az hogy liszt, az mennyiség nélkül megijeszt :)
Maradok 10-telettel NEDUDDGI

Piszke írta...

:D Köszi! Nem kell megijedni, a liszttől, 30 dkg kell.

Sőt azt is elárulom, hogy 30x30as tepsiben sütöttem!

NEDUDDGI írta...

Köszi :)
Maradok mint fenn NEDUDDGI

Orsi írta...

Kedves Piszke!
Ezt a tortát szeretném megcsinálni apukám születésnapjára mert imádja :)
Azt szeretném kérdezni hogy egy 24*24*8-as formát sikerült vennem, ahhoz maradhatnak ezek a mennyiségek amiket te megadtál??

Előre is köszönöm szépen :)
Orsi

Piszke írta...

Kedves Orsi! A 24x24 az 576cm2, az én tepsim 32x30-31 cm-es, azaz 961 cm2. Elméletileg csinálhatod ugyanekkora tésztamennyiséggel: ekkor mondjuk 24x8 cm-es három téglalapba vágod a tepsid mérete miatt, de mindenképp magasabbak lesznek a lapok.Szerintem hogy megmaradjon a jó tészta/krém arány, kicsit le kellene venni a tészta hozzávalóinak mennyiségéből, én olyan 20 %-ot javasolnék.(bár elméletileg 40 %-kal kisebb a tepsid az enyémnél) Így szép magas, de nem túl magas lapjaid lesznek, a krém pedig maradhat ugyanannyi, hiszen mindenki jó szaftosan szereti ezt a sütit szerintem! És ha lehet, egy nappal előtte állítsd össze, és folpackban hűvös helyen tartsd, úgy jól összeérnek az ízek - ha hűtőbe rakod, akkor pedig vedd ki 2-3 órával a tálalás előtt. Remélem ízleni fog :)!

Orsi írta...

Kedves Piszke! Nagyon szepen koszonom!!!! Mindenkeppen lecsokkentem akkor egy kicsit a tesztat a kremet meg hagyom, hiszen ahogy te is mondod az a legjobb resze :)) meg egyszer koszi a gyors valaszt!!!

Related Posts with Thumbnails