2009. november 3., kedd

VKF! XXIX. - Francia sajtpuffancsok - Gougeres





Gombócnak mondjuk a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetők, de talán a formájuk - legalábbis így kettesével - valamennyire emlékeztet Max kiírására. Bár volt egypár pillanat, amikor úgy gondoltam, jobb lett volna talán a jó kis túrógombócreceptemet - ami egyedülállóan és egyébként teljesen helyesen nem tartalmaz búzadarát, hiszen annak alkalmazása a túrógombócban az évszázad gasztrotévedése - felturbózni valahogy a gombóc-fordulóra, de akkor már késő volt.

A gougeres francia, burgundiai recept eredetileg, tulajdonképpen az égetett tészta sajtos változata, gruyere-i sajttal a tésztájában, szokás tölteni is ezzel-azzal, gombával, sonkával, ilyesmivel.
Mivel a tészta sütés közben szépen felfújódik, így a gömbölyűség követelményeinek elméletileg meg kellett volna felelnie, főképp, hogy annyira meggyőző volt a képük itt. Ehhez képest, mondjuk így, még van mit javítanom. Bár mindig is tudtam, hogy igazából sosem leszek teljesen precíz, de ahhoz hogy annyira precíz legyek, mint egy orosz származású vancouveri fogász, ahhoz reinkarnálódnom kéne, márha a karmám ezt majd lehetővé teszi. Híven követtem a recept utasításait, de a harmadik tojás után éreztem, gond lesz. Lehet, hogy a kanadai tojások kisebbek, vagy mittudomén, de a tészta már ekkor lágyabbnak tűnt a kelleténél. Így hanyagoltam a 4. tojást, és igazából a negyedik tepsitől kezdtek az elvárt formájúak lenni a fánkocskák,- ekkorra kicsit besűrűsödött a tészta - de még mindig útban a tökéletesség felé.

A fokhagymás-petrezselymes vajba forgatás nagy ötlet, ad egy plusz sikkes ízt a rágcsálnivalónak, ami igazából langyosan a legjobb, bár egész pici méretekkel készítve - úgy mint én - lesz vagy 6 tepsinyi tészta, és nehezen tudom elképzelni, hogy azt aközben sütjük, míg vendégeink az első adagokat csipegetik a vacsoraasztalnál.

Miután így feldicsértem a receptet, hát jöjjön, ha még bárki kíváncsi rá, viszont aki küld nekem arról linket, hogy hol található a neten reszelt sajt/cup/gr konverter, annak esküszöm, sütök egy adagot.

Hozzávalók:


2,4 dl tej

55 gr vaj

1 csésze (236 ml) liszt

1 tk só

1/4 tk bors

3 tojás

7 dkg reszelt sajt (lemértem)

1 tk. dijoni mustár

1/4 tk. cayenne bors

3 dkg vaj

1 gerezd fokhagyma


A tejben felolvasztottam a felkockázott vajat, felforraltam és belezúdítottam a lisztet, sót és borsot. Ezután a tűzről fakanállal lehúzva nagyjából simára kevertem, majd még kb. két percig a tűz fölött kevergettem, míg a tészta gombóccá állt össze, és a lábas alját vékony, bőrszerű rétegben be nem vonta.

Ekkor hűlni hagytam, majd robotgéppel egyenként, alaposan belekevertem a tojásokat a sajtot, a mustárt és a cayenne-borsot.

A még langyos tésztából sütőpapírral bélelt tepsire pici - alig 1 cm átmérőjű és legalább annyira magas - gombócokat nyomtam habzsákból, a kis csúcsukat is vizes kézzel elsimítottam, és 200 fokos sütőbe raktam, aminek az aljába fémformát raktam vízzel, hogy gőz keletkezzen. A picike méret miatt jó 5 perc elég volt ahhoz hogy megnőjenek, és a hőmérsékletet 170 fokra csökkentve ( ehhez ki kellett résnyire nyitni a sütőajtót) még további 10 perc kellett, hogy a fánkocskák kiszáradjanak. Melegen forgattam őket a fokhagymás-petrezselymes vajba, és a gombócszerűbb megjelenés érdekében sima krémsajttal ragasztgattam őket össze.

Ha valaki nagyobbacskákat készít, akkor az eredeti recept szerinti, kb. 2x10 perces sütési idő érvényes, de figyelni kell, nehogy megbarnuljanak, viszont ki is száradjanak kellőképpen.


Recept a Baking Obsession blogról, bár lehet legközelebb Orsiét próbálom ki.


Gombóc még errefele :

Túrógombóc ohne búzadara


Aszalt sárgabarackos-mogyorós gombóc


Mandulás-aszalt meggyes gombóc


Húsgombóc


Szezámos-mézes-pisztáciás gombóc


Sárgabarackos gombóc

4 megjegyzés:

Tintaleves írta...

Látom, más se tülekszik konvertálni:) Én már el se olvasom a receptet, ha cup van benne. Hogy lehet úgy főzni? Egyébként ez macaronkettő, hogy van ehhez türelmed...

Piszke írta...

Hát az ilyen vacakolós dolgok terápiás jelentőséggel bírnak a munkával szemben :DD

Mamma írta...

Hm, Piszke, ehhez mit szólsz?:)
(Azt hittem, ezeket más is fújja, egy időben nagyon sokan konvertáltak.)
Amúgy ezért szeretem az ausztrál recepteket, ott mindhárom mértékegységet együtt írják le.

http://www.usa-kulinarisch.de/cup_tabelle2.htm
Szóval ezek szerint túl kevés :) sajtot tettél bele, a tábla alapján 113 gr kellene bele. Gondolom a sajtreszelék szemcsemérete volt a ludas.
Mikor mehetek a sütiért? :))

Piszke írta...

Mamma, jöhetsz bármikor, 1 nappal előtte szólj!:)
De ha jönnél a GBT-re ott is szavadon fognálak!!

Related Posts with Thumbnails