2010. július 7., szerda

Sütőben sült málnadzsem


Semmi extra, csak szólok, van még málna, és akármennyire nem olcsó, még mindig sokkal jobban jövünk ki, ha nem a bolti üvegeset vesszük télen, ráadásul semmi tartósítószer, zselésítő és egyéb okosság nincs benne. A gyümölcs-cukor arány a klasszikus lekvárokat idézi, édesebb a dzsmefixes cuccoknál, dehát nem lehet mindent dzsemfix-szel csinálni, viszont mégsem kell a tűzhely mellett dekkolni órákat.

Az enyhén karamellizálódó cukor és a málna intenzív, tiszta íze együtt visszahozza a nyarat a leghidegebb télben is, és a legegyszerűbb vajas kenyeret is hihetetlenül feldobja, már ezért érdemes kipróbálni.


Hozzávalók:

egyenlő súlyú málna és cukor

lehetőleg szilikonos sütőpapír


A legnagyobb, a sütőhöz kapott mélyebb tepsimben, amit kibéleltem sütőpapírral, kényelmesen egy-egy kiló málna és cukor fért, nagyon vastagon nem jó leteríteni, mert szépen át kell forrósódjanak mindenütt.

25 perc alatt a 180 fokra előmelegített sütőben a málna levet eresztett és csendben pöfékelt, a cukor széle néhol karamellizálódott.

Ekkor kivettem és nagyon óvatosan egy nagy tálba öntöttem a tepsi tartalmát, majd addig kevergettem, míg a cukor teljesen elolvadt. (Ez kb. 2-3 perc) A karamelles darabok kicsit makacsabbak, de a világárt se dobjuk ki őket, majd feloldódik szép lassan decemberig.

Amíg sült a dzsem, az elmosott üvegeket a mikróban kétujjnyi vízzel 2 perc alatt a legnagyobb fokozaton sterilizáltam és a még forró üvegekbe kanalaztam a dzsemet. Takarókba bugyoláltam, ahol másnapig hűlt.

A szilikonos sütőpapír azért jobb, mert a karamellizálódott cukor jobban ragaszkodik a hagyományos sütőpapírhoz, de azért azzal sem kivitelezhetetlen.

1-1 kilóból kb. 4-5 közepes méretű üveg lesz tele.


Nigella receptje, szabadkezes málnalekvár néven.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails