2010. július 1., csütörtök

Nyáriretek-saláta



Egy hálás növény. Abszolút mostoha, talajt tekintve lényegében sivatagi körülmények között is képes 20-30 centire nőni, nem fásodik, talán nem szeretik annyira a kártevők sem, és nem muszáj a márciusi (idén) fagyos földbe vetni, április közepéig is várhat, most meg nemsokára jön majd a kora őszi forduló. Ízre pont ugyanolyan, mint a sima hónapos retek, ami katasztrofális eredményt hozott, jövőre nem is kísérletezünk vele, csak a helyet foglalja.

Annak csak részben jó illusztrációja, hogy hogy is néz ki egy tényleg bio zöldség, mert a képen nem látszik, hogy itt-ott a kanyarban megrágogatta pár bogár, kukac, ilyesmi, de a veszteség csak 15% körüli. Mindenesetre nehezen tudom elképzelni, hogy aki nagyobb tételben foglalkozik biotermeléssel, ennél tökéletesebb példányokat nevel, bár lehet hogy van valami titkos, sor közé ültetendő bogárrisztója, abszolút egészséges és természetes permetleve, vagy netán életét a különféle kártevők kézzel való összegyűjtögetésével tölti, a Holdon pedig van élet. Szóval a bio nem szép, nem nő akkorára, mint a vetőmagos zacskó fotóján látható, van veszteség, de emellett van íze is a zöldségeknek, ami manapság egyre nagyobb ritkaság. Aminek pedig van íze, kár fölülírni fűszertúlzásokkal.



Hozzávalók.

4-5 db nyáriretek

2 ek. extra szűz olívaolaj

1 kk. citromlé

fél csokor petrezselyem

2 zöldhagyma



bors

Az öntet hozzávalóit összekevertem, hozzáadtam a felaprított petrezselymet, összeforgattam a felkeikázott retekkel és zöldhagymával.

Recept?

1 megjegyzés:

Niki írta...

Csodás:))))

Related Posts with Thumbnails