A torta, amit répatortának hívnak, pedig nem is az

 Milyen ciki név már az, hogy répatorta. 

Egy nyulat, lehet, lázbahozna,  de nincs olyan édesszájú, aki említésekor ne arra gondolna, hogy miért kell elrontani valamit répával, jó az a húslevesbe, valami jó kis nagyon húsos raguba, meg nyersen rágcsálva is jó, de minek úgy csinálni, mintha ettől cseppet is egészségesebb, "reformosabb", kalóriaszegényebb lenne egy sütemény,  holott ha  igazán egészségesen meg reformosan élnénk,  a sütemény szót, úgy, ahogy van, kihúzhatnánk a szótárunkból. 

Nem is propagálnám így ezt a sütit, nem  érdemli meg a répatorta nevet, főleg, hogy van benne rengeteg fehérliszt, cukor, kókuszreszelék, ananász és persze répa is, mellékesen, bár lehet,  hogy simán ki lehetne hagyni, és akkor is pont ugyanilyen szuperfinom lenne, és például a kókusz, az ananász és a fehérrumos (ami egyébként itt Malibu képét ölti) máz miatt akár lehetne karibi tortának is hívni, és vigaszt nyújthatna a januári hóban-ködben-fagyban a hamisan diétás csengésű répatorta helyett.

Hozzávalók: 26 cm-es formához, 16 szelethez)

3 nagyobb, egész tojás

35 dkg kristálycukor (eredetileg 50, tejóég :))

25 dkg liszt

1,5 tk sütőpor

10 dkg kókuszreszelék

10 dkg darált dió vagy mogyoró

25 dkg aprított ananászbefőtt, lecsorgatva és kicsi darabokra aprítva

25 dkg sárgarépa reszelve

2 dl (lehetőleg) olívaolaj

2 kk. vaníliakivonat/2 vanílás cukor

fél kk. őrölt fahéj

Az egész tojásokat és a cukrot egy nagyobb, mély tálban 10 perc alatt sűrű, krémes, világosszínű habos krémmé vertem a kézi mixerrel. A lisztet a sütőporral elkeverve rászitáltam és beleforgattam, majd sorban hozzákevertem a többi előkészített hozzávalót. A kapcsos tortaformát kibéleltem sütőpapírral és 165 fokos sütőben a sütő alsó harmadában egy órát sütöttem a tortát - gyönyörűen magasan, és egyenletesen jött föl. Tűpróbázzuk, és a tetejét lazán takarjuk, ha barnulni látszana.

A történeti hűség kedvéért el kell mondanom, hogy a recept tartalmaz eredetileg még 2 dl tejet is, ez  sajnos csak akkor jutott eszembe, mikor a massza már a formában volt, de mivel az így is piskóta-állagú volt, gondoltam, ezzel nem foglalkozom a továbbiakban...Nem bántam meg: így is tökéletes állagú lett a torta, az eredeti recepttel összehasonlítva nem annyira szaftos és nedves a tésztája, de így is jól bírta,  és még 2 nap  után sem száradt ki.

A tetejére 3 ek. porcukor került Malibuval folyósra kikeverve, kókuszcsipsz, meg némi gránátalmamag csakhogy a répatortaságról teljesen elfelejtkezzünk.  Egyet nem tennék rá, csokit, mert az agyonütné az ananász-fahéj-kókusz kombót. 

Tejszínhab mellé nem rontja el.

Az eredeti  receptet egy kedves kolléganőmtől kaptam, ő pedig a fiától, aki szakács, de ezek szerint a cukrászatról is tud valamit...

Téli minestrone

Nincs paradicsom. Nincs cukkini. Nincs padlizsán. Nincs paprika. Nincs zöldborsó. Nincs fejtettbab. Nem repül ide sehonnan, nem érik kamionban az idefele úton, etilénben fürödve. Azt képzeljük el, hogy  legfeljebb vermelni lehet a zöldségeket, hűvös pincében reménykedni, hogy nem csírázik, nem rohad, nem eszi meg valami kór, rovar, rágcsáló. És akkor máris tényleg téli zöldséglevesünk lesz, szezonális, hogy tovább koptassam az elkoptatott szót, pedig mennyire igaz dolog.

Hozzávalók: (6-8 személyre)

3 ek. olivaolaj

1 fej vöröshagyma

1 póréhagyma

2 gerezd fokhagyma

3 zellerszál

5 dkg füstölt szalonna

2 nagy sárgarépa

20  dkg petrezselyemgyökér

10 dkg tarkabab

5 dkg lencse

5 dkg borlotti bab

10 dkg kelkáposzta

2 közepes szem krumpli

2 liter húsleves

2 kk. sűrített paradicsom

fél dl vörösbor

2 tk. kakukkfű

3 tk szárított bazsalikom

só,bors

A lencsét és a babokat előző este - legalább 12 óra kell -  beáztattam.
A felvágott hagymákat, a felkarikázott pórét, zellerszálakat és a kis kockára vágott szalonnát az olajon kevergetve, kevés sóval átpirítottam, beleforgattam a tarkababot, felöntöttem a húslevessel és másfél óráig fedő alatt csendesen főztem a fűszerek felével. Ezután került bele úgy negyven percre még a lencse és az apró szemű fehér bab, a vékonyra karikázott összes gyökérzöldség, a krumpli, a paradicsompüré, a kel pedig laskára vágva csak az utolsó 20 percben, a szárított zöldfűszerek másik felével és a vörösborral.

Nem muszáj bele  tészta, de ha van benne, plusz valami jobbféle sajt is kerül a tetejére, akkor a második fogást nyugodtan elhagyhatjuk.

Darázsfészek aka kakaóscsiga

 

A Nép leszavazta a fánkot, gyanítom azért,  mert nem csokis volt az opció, így az a következő hétvégén kerül sorra.( Addig is :  itt a sütőben sült, ha nem bírod az olajszagot..., a szalagosról csak kép van és a tanulság, hogy ha kifelejtjük a tojást, úgy se rontjuk el.) És mivel még mindig nem bírok megenni egyetlen pékségbeli hajtogatott vajas(szíj)tésztából készült kakaóscsigát sem, marad a kelt változat, nem ilyen, nem ilyen, és nem ilyen bonyolult, de hasonló. Bónusz hozzá egy nagy bögre forró vaníliás tej, amivel a sütés végén meg kell még locsolni az amúgy sem kispályás tésztát... ne reménykedjünk, hogy marad belőle esetleg pár darab vacsorára.

Hozzávalók:

60 dkg liszt

4 dl langyos tej

1 csomag szárazélesztő vagy 3 dkg friss élesztő

2 tojás sárgája

2 ek. cukor

5 dkg olvasztott vaj

4 ek.porcukor

2-3 ek. holland kakaó

nagy csipet só

- az öntethez:

2 dl tej

1 ek cukor

1 kk. vaníliakivonat vagy 1 cs. vaníliás cukor

A langyos ( radiátoron üldögél előtte)  liszt közepébe mélyedést csináltam, beleöntöttem egy  deci langyos tejet, 1 ek cukrot és a szárazélesztőt.  Kis lisztet is belekeverve 10 perc alatt felhabosodott az élesztő, ekkor hozzákevertem a tojássárgákat, a további 3 dl tejet és az olvasztott vaj felét. A dagasztókaros robotgéppel 10 percig dagasztottam a tésztát, míg sima és fényes nem lett, só csak a dagasztás felénél adtam hozzá . (Kézzel többet kell dolgozni vele, kenyérsütővel pedig egy 20 perces  dagasztóprogram elég) Kilisztezett mély tálban folpackkal szorosabban  letakarva ( ez azért jó, mert a kelő tészta szereti a párát) a meleg konyhában egy óra alatt a duplájára kelt.

A tálból kifordítva lisztezett munkalapon  kézzel néhány perc alatt jól átgyúrtam, vékonyan újralisztezett felületen nagy ( kb. 35x 50 centis téglalappá nyújtottam. Megkentem a maradék olvasztott vajjal ,megszórtam a porcukorral és a kakaóval, (szerintem a porcukorral jobb tölteléket ad, nem maradnak cukorkristályok sehol) feltekertem és 2 centis darabokra vágtam. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam (nem kell szorosan, még kelni fog), a hideg sütőbe tettem, és 180 fokra lassan felmelegítve (villanysütőmnél ez nem is megy másképpp...)  további 20 percig sütöttem., félidőtől takarva, mert nem szeretjük túlságosan pirultan.  Az utolsó 5 percben locsoltam meg a cukros-vaníliás forró tejjel, amit a sütési idő végére a csigák magukba gőzöltek.

Ez egy mérsékelten édes verzió, nálunk nem hiányolták a népek a plusz cukrot belőle, de ez ízlés dolga)

Horvátilona majdnem.

Bordeaux bónusz

Ugye milyen gyönyörűséges? Ez a város legszebb tere, legalábbis este, mert most zajlanak egyébként a folyóparton haladó villamos pályájának felújítási munkálatai, és akkor a Miroir és az épület között látszik százezer piros fehér bója... Hogy mi az a Miroir? Szó szerint tükröt jelent, itt egy milliméterpontossággal kirakott, másfél futballpálya nagyságú tükörsima gránitmező, amely furcsa szökőkútként működik: meghatározott időközönként kb. 2 cm vastag, tükörsima vízréteggel borítják el az alulról beépített fúvókákból, és a vékony víztükör a széllel, nappal, felhőkkel alkot csodálatosan változó hullámzó, színes felületet. Viccesen szoktak itt úgy is fotózkodni, hogy a kép a vízenjárás érzetét kelti - belelépni egyáltalán nem tilos ugyanis. Nyáron, vagy párás időben,  amikor a fúvókák beindulnak, akkor fél méter magas párafelhő gomolyog a víztükör felett, mindenki sikongatva, feltűrt nadrággal szaladgál és bújócskázik a ködben A benne tükröződő épületegyüttes középpontjában van a Le Gabriel, az étterem, ahol a séf a nyitástól számított 8 hónapon belül Michelin csillagot  produkált.

Amit általában az éttermekről még el kell mondanom, hogy menüjük általában egész napra szól, előételt, desszertet és főételt jelent, jellemzően meleg  kecskesajtsalátával, zöldséges előételekkel, tenger gyümölcsei alapú salátákkal, kacsamellel, konfitált kacsával,  kacsamájjal, kagylófélékkel, éticsigával, marhahússal és a klasszikus francia desszertekkel. A különbség az adagok méretében és abban jelentkezik, hogy a legdrágább  (25 €) menü értékesebb alapanyagokból készül. Azt mondhatom, nagyon nem foghatunk mellé, ha olyan helyet választunk, ahol a helyiek zsongását látjuk: december elején nem igazán volt jellemző a turisták ostroma, de ez nyáron inkább így van. Mondjuk 28 euróért viszont a Le Gabriel bisztrójában is ehetünk háromfogásos menüt, vagy a nagyon burzsoá Le Chapon Fin-ben 38-ért - nekik volt három csillagjuk is, most "csak" egy van, és Toulouse-Lautrec is gyakran járt ide...

Mindenesetre én megkérdeztem a helybéli kollégáimat, hogy ők mit ajánlják hova járnak a helyiek , melyik az  igazi "bordelaise" kisvendéglő. Válaszuk több mint meglepő volt: kissé zavarba jőve azt mondták, az ilyen helyeket nem igazán ajánlanák, mert ugye, oda a helyiek járnak, és khm... khm....nem igazán "kapnék jó szervizt". És azután sajnálkoztak kicsit, hogy bár ők  is már 20 éve laknak Bordeaux-ban, de még mindig nem számítanak igazi "bordelaise"-nak. ( Pedig az itteni polgárok ősei bizony nem csak borral, hanem rabszolgával is kereskedtek, és egyes rosszindulatú vélemények szerint az IGAZI gazdagságot állítólag ez hozta meg számukra.)

Ezután nem feszegettem a témát, de úgy gondolom, egyetlen ételre költött eurót sem kellett megbánnom. Amit igazából kihagytam, csak épp átsétáltunk rajta hétvégén, az a helyi arab/észak-afrikai negyed, a város déli részén, itt vannak kifejezetten a vallási előírásoknak megfelelő hentesboltok, rengeteg fél birkával, zöldségesek, fűszeresek;  tagine  és vízpipa-bolt meg talán  több, mint Észak-Afrikában.

Az éttermekben mindenütt tekintélyes a borválaszték, nekem a szívembe a Bar a vin lopta be magát: hozzáértő és készséges a személyzet, a környezetre nem is tudok mást mondani, csak, hogy chic, és amit ott kóstoltam, mind élmény volt, nevetségesnek mondható árakon.

Persze ha valaki már eljut Bordeaux-ba, ne hagyjon ki egy vagy több környező borvidéket, ill. chateau-t. Ide tipikus turista-borkóstolókat szerveznek, ami gyors körbevezetésből áll, minimális mennyiségű bort is lehet kóstolni, majd persze vásárolni a pincészet boraiból. Ha ennél többre vágyunk, akkor menjünk el inkább  Saint - Emilionba, itt tényleg klassz látnivalók is vannak a rengeteg borszaküzlet mellett - akár a XX. század első feléből származó évjáratot is vásárolhatnak az igazán vastag pénztárcájúak.
A pici, középkori, egységesen a helyi mészkőből épült  városmag az apátság köré zsúfolódik egy dombocskán; nem kell mondjam, a jó szerzetesek voltak azok, akik itt meghonosították a borkultúrát, és hatalmas gazdagságot hozott nekik a Santiago de Compostellába igyekvő zarándokok tömege, akik boldogan vásárolták a szent nedűt a kolostorból. A bor tárolására sem volt nehéz: a kitermelt mészkőből épültek az épületek, a mészkőkitermelés pedig 200 km hosszú alagutat eredményezett...A helyi Tourist Office-ban színvonalas kiállítás látható a városka bor által meghatározott történelméről, és van egy terem, ahol (bor)illatokat lehet tanulni: 16X4 féle aromát lehet "kóstolni": a  fémcsövekben parafán keresztül gombnyomásra áramlanak ki a különféle - fahéjtól a szedren át a vaníliáig -  jellemző illatok.

Bár vannak nagyobb összefüggő területek is, Saint-Emilionban rengeteg pici parcella is található, szó szerint akár csak pár száz négyzetméteresek. Az ilyen kistulajdonosok összefogásából született meg az UdP, ahol a hatalmas - jobb szó nincs rá, és  messze nem olyan elegáns, mint a chateau - feldolgozóüzemben elkülönítve kezelik a kisbirtokokról származó szőlőt, és készítik belőle együtt, de a számítógépes rendszernek hála mégis külön a bort.

Igen, a végére hagytam, de legalább annyiféle macaront kóstoltam Bordeaux-ban, mint bort. És a macaron bizony lényegében teljesen átlagos cukrász- vagy talán inkább péksütemény(!) városszerte. Abszolút no-name pékségek kínálatában is szerepel legalább 3-4 féle, és két méretben, a jól ismert apró, s mellette a tenyérnyi, 8 cm-es átmérőjű óriás, pont olyan tökéletes, mint a kicsik. Semmi faxni és körítés, megvehető, mint egy szendvics vagy pizzaszelet, bele egy szalvétába, és lehet tolni az utcán befele...Tart a Paul is - voltatok már olyan pékségben, ahonnan tömény vajszag árad ki? - meg a La Mie Caline,  nálam az utóbbi óriás citromosa fehércsokilappal a nyerő...,

de tartanak a nagyon menő édességboltok is, az Yves Thourier táblával hirdeti, hogy csak  és kizárólag természetes alapanyagokkal dolgoznak, azaz itt nincsenek neonzöld és vad rózsaszín macaronok, viszont tényleg nagyon- nagyon finomak, könnyűek és roppanósak. A canelére szakosodott Baillardranban egyedül még macaront lehet kapni, vagy 15 féle ízben, de a kedvencem egy pici üzlet volt, full dizájn, minden fekete-fehér-rózsaszín, úgy berendezve, mintha ékszerüzlet lenne, üvegpult alatt, kihúzható fiókokban a választék, karcsú feketeruhás eladók, kizárólag macaront árultak, és itt egyedül voltak sósak is, egészen extrém párosításokkal.

A sós macaron igazából ugyanolyan alapú, mint az édes, és a krémmel játszanak. Hááát... kicsit erőltetett nekem, bár kétségkívül érdekes. A mentolos-kecskesajtos például tényleg nem volt rossz, de valószínűleg én maradok a klasszikusnál.


              roquefortos, lazacos-spenótos , libamájas-csokis, mentás-kecskesajtos, baszk  lecsós kb., tapenade-dal töltött

A városban a gasztrofixáltak dúskálhatnak még a különféle klasszikus vagy ötletes és modern konyhafelszerelési üzletekben - pl. a PicNic választéka egyszerűen lenyűgöző -, de a sima Auchanban is el lehet álldogállni a polcok előtt, és ötszázszor feltenni magunkban a kérdést: "és ilyet miért nem lehet nálunk kapni...???" Azt már nem is mondom, hogy a visszautazáskor hajnalban a reptéren derült ki, hogy hét kiló túlsúlyt kellett valahová eltüntetnem a poggyászomból...

Csípj el egy séfet!

és ne hagyd ki a le Gabrielt, ha Bordeaux-ba vet jósorsod....Ebéd és villámiterjú a Dining Guide-on.

Csokimousse

Még egy gyerek is el tudja készíteni.

El is tudta!

Igaz, amikor a tejszínhabot kellett felverni, akkor egy perc után közölte, hogy fáj a karja - a mixer tartásától... - és a tojások szétválasztását is kell még gyakorolni, a matek gyakorlása viszont adott, mert mennyi tejszín is kell, ha 150 gr csokihoz kell 5 deci, de mi csak 100 gr csokiból csináljuk?

Így is elég 4 normál vagy 6 csini kis adagra,azzal, hogy az igazi jó kis hab állagot közel egy napi  hűtés után éri el.

Hozzávalók:

10 dkg étcsoki

2 tojás

2 tk.cukor

3 dl tejszín ( ha matekozunk is közben akkor  3 egész 1/3 dl)

1 csipet só

A csokit apróra tördelve a mikróban 2x 30 mp alatt, egy kevergetést közbeiktatva felolvasztottuk.

A tojások sárgáját cukorral gőz fölött könnyű, világossárga habbá vertük. A tojásfehérjékből  - csipet sóval - és a tejszínből kemény habot vertünk. A  már csak langyos csokiba belekevertük a tojássárgájás krémet, azután kézi habverővel óvatosan beleforgattuk a fehérje- majd a tejszínhabot. Kis poharakba szedtük, és  egy részét tényleg másnapig hűtöttük.

Kiindulópont Lajos Mari 99 Desszert c. könyvében - szerintem a tojásfehérjét jobb habbá verni;, így a 3 dl tejszín is épp elég; az alkohol pedig, érthető okból, kimaradt.

Bordeaux, je t'aime

 

Az egész belváros a világörökség része

 

Bar du Boucher

Bar a vin

A bordeaux-i beszámolóval már régóta adós vagyok. Egy részét most a Dining Guide -on olvashatjátok.