VKF.XXI. - itt a vége!

Et voilá! Szerintem nem forgolódott senki álmatlanul az ágyában, hogy holvanhovanholvan már az a harmadik rész, dehát ugye szombat este összefoglalózás helyett Angyalkáztam (de jó volt !) , vasárnap a pihenésé (relatív), azután pedig egy munkás hétköznap és éjszaka, majd mégegy munkás hétköznap következett. De mostmár tényleg, itt van még mindenki, aki eddig még nem, mert ábécésorrend.

Ui.: Pontosabban ott a vége, Vesta bejegyzésével, mert csak sikerült egy bakit elkövetnem megint, ezennel kérek bocsánatot érte, plusz az egyik napból a másikba átnyúlóan írva csak a közzététel idejét javítottam, a naptári napot nem, ezért a blogroll is átsiklott felette...

Volt szerencsém személyesen is megismerni Mammá-t, és mindig mosolygós személyisége számomra meglepő választással állt elő. Nem ismerem a könyvet, de ahogy Mamma plasztikusan elmesélte - és úgy, hogy igazából az ő írásának kellett volna beharangozni ezt a fordulót - ez sem nem vidám, sem nem egyszerű olvasmány. És hogy a hányatott sorsú főhős vigaszra leljen, elkészült Mamma konyhájában Wolfgang Puck paprikás csirkéje.



Hogy mi történik egy férfivel, ha olvasós VKF-re kell főznie? Maxnál beigazolódott a régóta ismert törvényszerűség. A férfiak csak egy dologra képesek egyszerre figyelni! Max olyan sokat olvasott - a pasis könyvek melllett főzéshez és kulináriához kapcsolódó könyveket is - hogy főzni már nem is tudott miatta. Viszont egy jó kis könyvajánlót mindenki találhat a blogján.



Mennyei Mignon a Bertram Hotel ötórai teájára kalauzolja el olvasóit egy Miss Marple történet ürügyén. Kíváncsivá tett, ugyanis én is azok közé tartozom, akiknek az ánizs szó hallatán a hetvenes évek gyermekgyógyászatában rendszeresen alkalmazott, köhögésre való, borzasztó szirupok jutnak eszébe. De lehet, hogy ezentúl másképp lesz...




Most legszívesebben csak annyit írnék ide, hogy DurellKorfuDurelKorfuDurellKorfuDurellKorfu és Alexandriai négyes. Ráadásul az Angyalkán se tudtuk ezt kivesézni, pedig ahogy a Mézesmadzagon Zsuzsa posztját elolvastam, tudtam, hogy rokon lélekre akadtam. Nem is terhelnék így senkit se Durell-lel, se Korfuval - pedig elég csak olvasni és félig behunyni a szemem, máris ott vagyok - , koncentráljunk a curry-re, ami ilyen vírusos-bacis időkben legalább olyan jól jön, mint a trópusokon.



Újabb Bächer-rajongót köszönthetünk a táborban. A Nokedliblog íróját is a Rötúr ihlette meg, amikor töltött paprikát főzött. Nem egyszerű viszont beszerezni az igazi alapanyagot, tanúsíthatom, én is utaztam már ki Németországba fél csomagtartónyi paprikával és paradicsommal. Szerencsére a globalizáció áldásos hatásának eredményeként a török zöldségesek is hozzájárulnak a VKF-nevezés sikeréhez!







Az újoncnak számító Palócprovance blog szerzője Mikszáthról mesél nekünk bejegyzésében, és róla asszociált, szerintem teljesen indokoltan és egy ilyen nevű blogról kihagyhatatlanul a palóclevesre. Innen tudtam meg, hogy sok más emblematikus ételünkhöz hasonóan bizony a palóclevesnek valójában nincs köze a palócokhoz, viszont Mikszáth tiszteletére kreálta Gundel János. A kör tehát bezárul. Én pedig vasárnap főzök egy jó levest.




Azt hiszem nagyon sokunknak eszébe jutott a VKF-fel kapcsolatban a Gabah említette Móricz-novella. Ő viszont meg is valósította, és töltött káposztát készített. Abszolút egyetértek azzal, hogy a legfinomabb töltöttkáposzta bizony disznóvágáskor készül, bár ahány ház, annyi szokás, és biztos, hogy nem tudja elrontani még a rizottórizs sem!




A töltött káposzta viszont Gabahnak nem volt elég, ezért ripsz-ropsz összedobott egy kis tengeri herkentyűs menüt, figyeljetek!: tagliatelle póréhagymás tőkehalkockákkal, pagodakarfiollal, póréhagymába göngyölt vörös márna, sárgarépába bújtatott rákfarok, citromos tengeri sügér pórépaplanban, egy kis rozmaringos krumplikocka mellé, és ananász-mangó-szilva saláta. Mindenki vigyázzon, ha véletlenül kezébe akad Muriel Barbery: Estasi culinarie c. könyve!



Töredelmesen bevallom, hogy Rejtő könyvekből borzasztóan gyenge vagyok. Hogy miért, nem tudom, egyszerűen történelmileg így alakult. Pomme-pomme viszont többekhez hasonlóan az orosz hússalátára asszociált, sőt kutatást is végzett, hogy valójában milyen is ez a híres saláta. Az eredményről nála olvashatnak az érdeklődők, receptje, ahogy ő fogalmaz, egyszerre fényűző és a hiánygazdaságot idéző :)



Szilda Könyvből főzött a fordulóra, vagyis a Könyvekből - ez ugyanis a Biblia jelentése. Ezékiel kenyerét sütötte meg a maga őrölte búzából, árpából, babból, kölesből, lencséből és tönkölyből, és az adventi várakozás idején tartott hajnali mise (rorate) után odaillő reggeli kerekedett belőle.





Enni-olvasni-írni. Ha valakinek nem lett volna ötlete a VKF-re, csak "saját levében"-re kellett kattintania. Korábbi nyitóidézeteinek gyűjteménye valóságos kincsesbányája az irodalmi gasztro-vonatkozásoknak. (Ááá, Tánciskola!! Grecsó Krisztián!!) Posztjában ráadásul, szerintem nagyon helyesen, szerette volna Krúdyról "leoldani ... azt a néhány dermedt zsírcseppet, ami a húsleves tetején úszik minden filmklubban, és amely már nagyon eltömíti az író úr auráját." Ezért készült aztán hátszín mustáros mártásban Vendelin emlékére. Ahogy elnézem egyébként, kollégánknak nemcsak a könyves-, hanem a mustárospolca is roskadozik!



Mostmár tisztáztuk, hogy Sajtkukacékkal majdnem szomszédok vagyunk, sőt, mint számomra a VKF-posztból kiderült, szerintem ugyanazon könyvtárakat gyarapítjuk a késedelmi díjakkal . Ráadásul szemeztem én már Az időutazó feleségé-vel is, csak valahogy bizarrnak éreztem a fülszöveg alapján. A citromos csirke sütőtökös-vargányás rizottóval viszont nagyon meggyőző, így aztán lehet, hogy most az étel miatt kapok kedvet egy könyvhöz...




Biztos hogy valami magasabbrendű szellemi összhang keze van a dologban (képzavar, mondjuk) , de Duende épp a VKF határideje körül készített négyféle forró csokit - és gyönyörű képeket róluk - a Csokoládé című film apropóján, amit meg ugye, tudjuk, egy könyv előzött meg. Nem mondom, hogy rossz film lenne, de a könyv hangulatát nem tudta nekem visszaadni. Szerencsére Duende figyelmét egyik kommentelője felhívta a párhuzamra, és azóta már ő is tudja, mi a VKF! :)







Amikor Tintaleves ötórai teás beszámolóját olvastam, nagyon irigykedtem. Holott ez csak a kezdet volt, mert Eszter a gyakorlati tapasztalatok óta elméleti kutatásokat is folytatott, amiből kiderült, hogy a muffin nem is az, aminek mi ismerjük, persze hogy a fast-food feltalálói (?) , az amerikaiak egyszerűsítették le és gyorsították fel az egészet. Mindenesetre az angol irodalmon végigvonuló ötórai-tea áradatnak köszönhetően most már mindenki süthet igazi muffint, nemcsak a lebutított sütőporos változatot.



Mary Poppins nekem is nagy kedvencem volt, igaz, nekem az a szirup emlékezetes, amit Mary varázsolt elő minden este a táskájából, és csodálatos módon minden este és mindenkinek más ízű volt, attól függően, hogy aznap hogy viselkedett. Zsuzsinak pedig rögtön a raspberry jam cake ugrott be, és nem is tudott szabadulni az ötlettől, így valóra váltotta gyerekkori álmát, bár - ahogy az már az ilyen álmokkal alattomos módon lenni szokott - bevallotta, hogy a eredmény kicsit eltért a várttól. Azért én szívesen megkóstoltam volna!


Vesta új blogján a napsütötte Toszkánát idézte fel, amikor a mézes sertés-vesepecsényét készítette el. Frances Mayes könyvét biztos sok gasztroblogger olvasta, nekem valahogy mégis a
kerttel kapcsolatos dolgok maradtak meg a könyvből igazán, nomeg a birkózás a különféle mesteremberekkel...de ez utóbbi szerintem minden, a mediterrán világba csöppenő angolszász közös élménye, lásd Provance-ot vagy Mallorcát. Én komolyan mondom, kibírnám valahogy.. főleg, ha közben ilyen vacsorák várnának.


Kivételesen nem maradtam le a VKF! határidejéről, és egy créme brulée-t készítettem. Minden más helyett álljon itt egy idézet a novellából, ami ihlette, szerintem ez pont zárszónak való:

"De manapság sokan nem kérnek a jóból. Beérik hamburgerrel vagy sült krumplival. Utána esetleg felhajtanak egy turmixot, és kész. Nem esznek rendesen. Szerintem az étkezésnek meg kell adni a módját. Én otthon, ugye, hármójukra főztem, és minden áldott este volt hús, valami zöldféle és édesség. Császármorzsa, lekváros derelye, somlói galuska, ilyesmi, és persze puding. A puding sose maradhatott el. Nem mint ezek a mai anyák, hogy joghurt vagy jó esetben valami gyümölcs, és slussz. Naná, hogy a kölkek mind válogatósak és nem akarnak enni. Nálunk nem volt kecmec, ettek, mint a parancsolat, mert szigorú voltam: senki nem áll fel az asztaltól, amíg nem üres a tányérja."


Köszönöm a türelmeteket, köszönöm, hogy velem játszottatok, holnap - vagyis inkább ma - staféta-átadás!

Főzzünk könyvből! VKF! XXI. - Összefoglaló II.

Mindjárt egy bocsánatkéréssel kell kezdenem a második részt, mert a levéltengerben majdnem kimaradt két blogger, két poszt, két recept, két könyv. Gabriella is megelőzi Gigit az abc-ben, Fehérnyúlról nem is szólva! Szerencsére ő résen volt, én pedig szorgalmasan olvasom a postámat, így mindjárt ő lesz az első.

Fehérnyúl ráadásul megírta, hogy a kiírás volt az utolsó lökés, amely elindította a gasztrobloggerség felé. Köszöntelek hát a csapatban, én itt sokkal többet kaptam, mint amennyire valaha számítottam, remélem Te is így leszel majd vele! (Mégha el is bénáztam neked az elejét :( ) Nem is mondok többet... A Mester és Margarita engem is mindig elvarázsol. És mennyi minden mást és máshogy lát belőle az ember, ha kamaszként, ifjoncként vagy felnőttként olvassa.
A szoljanka leves fekete kenyérrel nagyon ínycsiklandó lett, igazi télire való eledel, jó étvágyat hát új kolléganőnk blogjához!



Hollandia az én szívem csücske. Ezért is irigylem Gabriellát, aki egyrészt hollandul is gasztroblogol, másrészt mi mást is főzhetett volna Van Gogh életétől és festményétől inspirálva, mint e holland nemzeti egytálételt, a stampot-ot. Bevallom, én kinn ilyet még sosem ettem, de ami késik nem múlik, bár az én fő gasztronómiai élményem Hollandiában, nevessen ki bárki, az, hogy milyen is az igazi tejszín.




Jó szívvel ajánlom mindenkinek a Sült Alaszkát-t Grenadine konyhájából. Pontosan olyan varázslatos, ahogy Mary Mccarthy leírta, és mindig hihetetlen siker, ahogy Grenadine is beszámolt róla. Csak arra vigyázzunk, hogy mindig fém formát használjunk, mert egyszer bizony ki kellett dobnom tűzállós jénaistól, üvegszilánkostól, egykilós fagylaltbombástól, mindenestől...






Tudom én, hogy Grenadine is nagy Bächer-rajongó, bár információim szerint bizonyos kötetek csak kölcsönben vannak nála igen hosszú ideje... Így a szinte minden Bächer-kötetben megtalálható gasztro-vonalat követte, amikor a Rötúr ihletésére kandírozott etrogot készített naranccsal. Be kell valljam, nekem a google-hoz kellett forulnom etrog-ügyben, ott megtudtam, hogy cédrátcitrom lenne magyarul, ha hívná így valaki. Vallási jelentőségéről itt olvashatnak a kíváncsiak.





Gumimamszli alig ért vissza a nászútjáról, máris törhette a fejét, hogy mit főzzön a VKF!-re. Ráadásul aggódott, nehogy megbántson, mert végül egy Vavyan Fable-könyv alapján készítette el fahéjas minikekszeit. Nos kedves Gumimamszli, semmit sem szeretnék kevésbé, mint orrfelhúzós sznobbá alakulni, sőt még látszani se szeretnék annak, igaz, régen olvastam már a magyar krimi-detektív-nőcis-humoros-fordulatos regényírás legjobbjától, de én bizony igazi mindenevő vagyok, ha könyvekről van szó. A fahéjas minikekszek pedig jöhetnek szintén bármikor.



Amikor Ízbolygótól bepottyant egy levél hétközben, válaszomban egyből számonkértem szegényt, hogy hol is a VKF-link?? Így aztán nem volt más választása, az óvoda-üzemeltető pörgést össze kellett kötnie a pálymű megalkotásával. Jellemző könyvet választott, Marék Veronika klasszikus bűbájos meséjét, Boribont, aki nálunk is nagy sláger volt pár évvel ezelőtt. Sosem felejtem el hogy a Kisebb alig kétévesen végigmesélte az éppen aktuális kedvencet fejből, a wc-n ülve...
Az almatortával tehát mindenki jól járt: a blog lelkes olvasói, akik hiányolják az idei győztes bloggert, meg az ovisok is, akik igazából most még nem is tudják, milyen szuper helyre járnak...




Szerintem az isler az én egyik kedvenc süteményem. Sosem készítettem házilag, és milyen nehéz is olyan helyet találni, ahol klasszikus módra, nemes alapanyagokból készül, igazi málna -vagy ribizlilekvárral, a tésztájában mandulával, és édességét ellensúlyozza a keserű étcsokoládé bevonat. Krisztina az Ízkaravánról Molnár Ferenc kisregényének hangulatát idézte meg, és ahogy írja, ilyet tényleg szinte sehol sem kapni. Muszáj lesz tehát itthon kipróbálnom! Azután már csak egy melange hiányzik a hangulathoz...



Van olyan harmincas-negyvenes, aki nem emlékszik a Tenkes kapitányára? Nálunk most újra sláger, hiszen a Nagyobb pont az ilyen történetekre fogékony korban van. Őrizgetjük mi is gyerekkorunk könyveit, éppúgy, mint Katakonyha, aki, szerintem nagyon helyesen, engedett első ötletének, és Tenkes-szeletet készített. Igazi magyaros - kurucos - fogás kerekedett ki a serpenyőből, igazolva, hogy az egyszerű, de kiváló hozzávalókból hogy alakul ki egy magasabb minőség.



És akkor most ugorjunk egy nagyot, Indiába, ahová Kriszta kalauzol el minket Kricso Kanalával. G.Hajnóczy Rózsa Bengáli tűz c. könyve - melyet, mint később kiderült (!) nem is ő, hanem férje, Germanus Gyula írt - kukoricás lepényeket kókuszos chutney-val és olajban sült túrógolyókat varázsolt az asztalra, szinte biztos, hogy szerzőnk azonban nem a földön, és nem kézzel-lábbal dolgozott, mint az író(nő) indiai szakácsai...




Úgy gondolom blogja címéhez igazán illő könyvre esett a választása Zsuzsának :) Andreas Staikos görög szerző Étkek és vétkek c. könyvének főhősnője igazán szerencsés nő: szeretője van mindjárt kettő, és ráadásul szakácsok is mindketten. Nem tud választani közöttük, (vagy nem is akar?? ) ezért a két férfi szakácspárbajba kezd a kegyeiért. A könyv természetesen receptekkel is szolgál, úgyhogy kedves férfiolvasók, lehet mindjárt kezdeni a kolléganő által leírt húsos mártással!




Renata lét-tudatos konyhát visz, és rengeteg receptet találhat nála mindenki, aki lelki vagy fizikai okokból el akar vagy el kell hogy térjen a mindennapokban megszokottól. Nem véletlenül ismertetett meg minket pályázatában tehát Vrindávan meséivel és az egyik történetben szereplő vörösáfonyás laddu és a halava elkészítésével. Aki esetleg elolvassa a bejegyzéshez fűzött kommenteket, rájöhet, hogy ezen a világon minden mindennel összefügg...



A lilahangya csapat ritkábban poszoló tagja, - mert ő állítólag "filmes, képes, számítógépes és csak néha főzős izé"- szerintem elmondhatja magáról hogy azért könyves izé is. Merthogy a sült kacsamell mellé nemcsak egy jó kis szószt kanyarított, hanem mindjárt Gogol, Örkény, Csukás és Eszterházy idézeteket is olvasott. Sőt, szerintem Váncsa is ér.




Egy kisgyerekes anyának, mint ManóAnyó is, bizony valahonnan az éjszakából kell időt lopnia az olvasásra, hacsak nem áll áldozatos nagyszülők vagy babysitterek hada a rendelkezésére. De a kiírás változtatott ezen, és szerzőnk újra kezébevett néhány régen olvasott könyvet, és végül az arab ízvilág fogta meg Őfelsége, Núr, Jordánia királynéja önéletrajzán keresztül. A shihs kebab és az arab kukoricás sütemény megjárta a királyi konyhát, a manókonyhát és hamarosan az én konyhámban is ott fog kukucskálni.




Ui.: valószínűleg meg kéne próbálkoznom a valódi rétes készítésével. Folyt köv.

Főzzünk könyvből! VKF! XXI. - Összefoglaló I.

Üdvözlök minden kíváncsi látogatót, lehet, hogy nem mindjárt elsőre és egyszerre, de végre eljutottam odáig, hogy összefoglalhatom ennek a gazdag fordulónak a bejegyzéseit. Mivel még csütörökön is befutottak résztvevők, így nem maradt talán ki senki, ha mégis, kérem azonnal jelezze - szerencsére észrevettem, hogy a spamszűrőm túlbuzgóan szemétnek minősített pár levelet.

A gazdagságot pedig nemcsak a sok résztvevőre és receptre értem, hanem inkább arra az élményre, amit ez a forduló adhatott a látogatóinknak: a recepteken és a konyhákon kívül bepillanthattak a könyvespolcokra és a könyvespolcokon keresztül kicsit a könyvespolcok gazdáinak lelkébe is. Én úgy éreztem a posztokból, hogy élmény volt ez a pályázóknak is, vagyis inkább kihívás, ami minden jó játék alapvető kelléke...

Ezért köszönöm mindenkinek, aki velem játszott, köszönöm, hogy elfogadta a kihívást, lassított kicsit az évvégi-ünnep előtti pörgésen, elmélázott a könyvespolca előtt, főzött, fotózott, posztolt, linket küldött és kedvelt csinált evéshez-főzéshez-olvasáshoz...az élet élvezetéhez.







Jó hír, hogy anna újra eszik, sokkal kevesebbet szomorkodik (ez nagyon jó), és bár hiányoznak neki a könyvei, mégis sikerült egy kedves és mulatságos részlettel felhívni szerintem sokak figyelmét Nacume Szoszeki: Macska vagyok c. könyvére. Én mint egy 13 éves és egy 3 hónapos macsek gazdája, biztos nem hagyom ki, igaz a mocsi nem biztos, hogy elsőre így menni fog..






Ha valaki esetleg ezután a forduló után olyan könyveket keres, ahol egyszerre merülhet el élvezetes olvasmányokban és ínycsiklandó receptekben, akkor kattintson csak Ági-ra. Nekem öröm volt olvasni, hogy így készült a VKF-re, azután pedig főzött egy soha nem próbált, igazi téli lélekmelegítőt. A chilis forró csoki duplán illik ide: nemcsak könyv ihlette, hanem ideális is egy sötét téli délutánon, a fotelben kucorogva, egy jó kis olvasnivaló mellé. Ja és szeretnék ilyen csészét is!

Szeretem a fánkot. És szeretem Hrabalt. Hogy a kettő hogyan kerül egy lapra, megtudhatja mindenki, aki elolvassa baba VKF-bejegyzését. Nem gondoltam volna, hogy ilyen kínokat tud okozni egy ilyen lehetetlen VKF-kiírás, de végül a történet jól végződött, és hősnőnk viszontagságosan, de célba ért. A shebbakiához még nem volt szerencsém, viszont baba - nemhiába magyartanár - olyan tökéletesen írta le, hogy milyen is Hrabal - ez az, ami nekem nem menne, én csak olvasom-olvasom... A shebakkiát, ami pedig a töltött teve helyett lett, biztos ki fogom próbálni. És köszönöm, hogy így megnevettettél!

Ahogyan olvasni kell mindennap, ugyanúgy kenyeret enni is. Beckzsu tudja ezt, és hosszú ideje mindig pörgő blogjára ezúttal egy sütőporos ír kenyér került. Mintha kicsit félve vallaná be, hogy lektűröket olvas, de hát valljuk be mi is mindannyian: nem fekhetünk mindennap a Finnegan's Wake-kel... Kell egy kis lazítás, romantika, igazi csajos könyvek egy nehéz nap végén, vagy egy Rejtő, amivel szintén nincs Zsu egyedül.






"Élj meg minden évszakot, amint elmúlik körülötted, lélegezd be a levegőt, idd ki italod, ízleld a gyümölcsöt és add át magad mindezek élvezetének." Aki ilyen Thoreau-idézettel nyit a blogján - Cecile - csak olvasó ember lehet. Jól gondoltam, és Cecile igazi meglepetéssel szolgált. Krúdy elbeszélése ihlette a sóskamártásra, holott sokan csak a Szindbádra asszociálnak, ha szóbakerül, pedig novellái és újságcikkei közül rengeteg szól evésről-ivásról, a konyha művészetéről. Ahogy Cecile posztját - és a Krúdy-novella részletét - olvastam, nekem is kedvem támadt egy kis sóskára, ami szerintem valami jó sós sülttel igazi komplementer ízélmény :))



Nekem cukroskata csak Kati, és mivel ismerem valamennyire - egy nagyon kicsit - , tudtam, hogy lesz jópár ötlete. De amit végül készített, igazán meglepő és nem mindennapi: a szőlőzselés avokádó-t a hányatott sorsú Sylvia Plath emlékei ihlették, és nagyon kíváncsivá tett, vajon mi az, ami Katát megfogta a könyvéből. Na majd a legközelebbi munkaértekezleten...





A bérgyilkos is ember. Eszik például. Ilyen bekapnivaló reggelit, mint a képen látható. Nekem nemisbéka posztjából kiderült, hogy valami fontosról lemaradtam, pótolni fogom hát, mert a csípős mexikói kajánál már csak egy abszurd és humoros bérgyilkos sztori tud jobban esni, mikor az ember lánya próbál elmenekülni a világ abszurditása és humortalansága elől.








Szerintem felesleges is vitatkozni arról, ki az, akinek igazán testre szabott volt ez a forduló. Aki követi phzs blogját, tudja, hogy itt nemcsak kulináris élmények várják, hanem szembesülhet a szerző hihetetlen - és általam borzasztóan irigyelt - komoly műveltségével, az irodalom és a könyvek iránti rajongásával is. Wirginia Wolfból is le vagyok maradva, de követni fogom phzs sillabuszát, ami pedig a boeuf en daube-ot illeti, azonnal várólistára került. És akkor még szeretném tudni, hogy pásszol a szakdolgozat és a mostani iskola...valahol elmaradtam, lehet??



Most debütált a VKF-en Marjan, az Enni jó! Főzni jó? blog szerzője. Reméljük, ez egy hosszú sorozat kezdte lesz! De hiába teszi fel így a kérdést blogja címében, szerintem az igenis tudja a választ, aki Bächer Ivánt olvas. A sütőtökös papardelle ihletője a nálam is agyonolvasott Vándorbab-kötet Spagetti című írása volt, és nem árulom el én se a csattanót, dehogyis! Olvassa csak el szépen mindenki...




Ugye lehet érezni a vanília illatát a képen? Kicsi Vú Kosztolányi Pacsirtá-ját válaszotta, és megálmodta saját vaníliás metéltjét. Hogy Vajkay Ákos elégedett lett volna-e vele? Ez ki nem derülhet, én viszont a Pacsirtát újra el fogom olvasni, remélem, mások is vannak így vele. Köszönöm Vú-nak, hogy eszembe juttatta!






Lehet, hogy magas labda volt, - és ugyan nem vezetett eredményre a könyvespolc teljes átböngészése sem - , de garffyka ripsz-ropsz leütötte. Igaz nem könyvből, hanem újságcikkekből, de két olyan ínycsiklandó ételt kanyarított Marton Levente írásai nyomán - flamand tyúklevest és marengói csirkét - hogy most így fél kettő tájban borzasztó éhes lettem...









Ha egy könyv nem is annyira jó, attól még a benne szereplő étel még lehet elsőosztályú. Így járt Gigi is, aki gyakorlott könyvből-főző, hiszen blogján van Tatin-torta és körtés-mézes clafoutis is, mindkettő gasztroregényből származó recept alapján. (A körtés hamarosan vendég lesz a konyhámban, már biztos) Most felvehette a rendelést az újabb adag stifado-ra, amit Tom Stone: Volt egyszer egy tavernám c. regényében található recept alapján főzött meg. Ahogy elnézem, igazi fiús kaja!




Mostmár igazán késő van... vagy inkább korán? Igyekszem mihamarabb a másodikat is összeállítani, addig is kérem mindenki türelmét, még g betűsök is vannak hátra...

Utolsó kívánságok - Créme brulée VKF! XXI.

Saját kiírásom okozott ám nekem is fejtörést... Nem tudtam eldönteni, vajon kit szeressek? Legyen valami kreol, amivel Gabriela nemcsak Nacib úr gyomrát, hanem szívét is elbűvölte, majd összetörte? Vagy Alexandra spagettiszósza, ahogy szerintem spagettiszószt még nem írt le senki? Vagy égessem el egyszerűen a krumplit a kolbász mellé, mint Tristan a depresszióra receptre felírandó Herriot-könyvek egyikében? Vagy válasszak valamit a születésnapi vacsora menüjéből a Jó étvágyat, Amerika!-ból, ami arra tanít minket, hogy sose akarjunk tökéletesek lenni, mert az kíhívás a természet tökéletessége ellen? Vagy biztos kézzel nyúljak egy Bächer-kötethez? Eszembe jutott még kedvenc szomorú könyvem, A folyón át a fák közé, persze esznek abban is, de ott az olyan mellékes, gyorsan elolvastam inkább vagy tizedszerre..

Azután kezembe került egyik szeretett modern novelláskötetem, (Beszélgetés az angyallal, Európa Könyvkiadó, 2002) amit a szintén nagy kedvenc Nick Hornby szerkesztett (Hosszú út lefelé - ne hagyja ki senki) és már meg is volt az ihlet. Ráadásul a créme brulée régóta szerepel a kipróbálandók listáján, és pár hete végre beszereztem a háztartásomból eddig méltalanul hiányzó kis felfújtformákat is hozzá.

Akkor olvassunk...

"De persze van, aki nagyon is tudja, mit akar. Ott volt ez az ügyvéd, aki eltette láb alól a feleségét. Az újságok is írtak róla. Az életbiztosítás miatt csinálta. A barátnőjével tervelték ki, és hónapokig nem is keveredett gyanúba. Szépen végigcsinálta az egészet - hüppögött a temetésen, betelefonált a rendőrségre, hogy sikerült-e már valami nyomra bukkanniuk, és közben tényleg elsírta magát, satöbbi. Egy darabig valóságos hős volt - tragikus hős. És aztán megtalálták a krokettütőt, a panel mögé suvasztotta a hajóján, egy luxushajón, ami Mersea kikötőjében horgonyzott. Mikor megkérdezték, mért nem tüntette el, dobta a vízbe vagy valami, furcsa választ adott. Azt mondta: - Nem vitt rá a lélek. - Körülbelül egy hónapja került rá a sor. Emlékszem a kézírására. Nagyon elegáns volt. És a rendelése... Dave hozta le, és azzal adta át, hogy na, ez tetszeni fog magának. Előételnek spárgát kért, azazhogy csak spárgafejet. Aztán két gyöngytyúkot baconszeletekbe göngyölve és megsütve, vajban párolt zöldbabbal és zellerkrémmel, aminek, megmondom őszintén, utána kellett néznem. Desszertnek pedig créme brulée-t. Legszívesebben felmentem volna hozzá azzal, hogy na idehallgasson, ha magának flancos francia koszt kell, akkor tessék, jöjjön és csinálja meg. ...
Az ügyvéd küldött egy cédulát, amire azt írta: " Tiszteltetem a séfet. " Ilyen még az életben nem történt velem. Elpirultam, mikor olvastam, annyira jólesett. Persze mindenki örül ha megdicsérik. Ha értékelik, amit csinál. "

Giles Smith: Utolsó kívánságok



Hozzávalók 4 személyre:


5 tojás sárgája
6,5 dkg cukor
3,2 dl tejszín
1 teáskanál vaníliakivonat (vagy fél vaníliarúd)

1 ek. porcukor

konyhasárkány

A sütőt 160 fokra előmelegítettem, és a teáskannában vizet forraltam.

A tojássárgákat addig kevertem a cukorral, míg selymes világossárga sűrű krémet kaptam. (ld. piskótakészítés első fázisa) Sajnos csábító volt a kézi mixer használata, ez viszont azt eredményezte, hogy a massza tele lett apró levegőbuborékokkal, azokat pedig ki kell varázsolni belőle. Úgyhogy maradt a fakanállal kevergetés, és így ugyanannyi ideig tartott, mintha eleve azzal csináltam volna...

A masszához óvatosan és egyenletesen hozzákevertem a vaníliaaromás tejszínt, és a folyós krémet négyfele öntöttem.

(Ha vaínilarúddal dolgozunk, akkor kettévágjuk, felhasítjuk, magokat a teszínjbe kapargatjuk, utána dojuk a rudat és 10 percig jól összemelegítjük. A tejszint némileg kihűlve keverjük ilyenkor a tojásmasszához, nehogy összerántsa.)

Egy mély tepsibe 2 cm magasan töltöttem a forró vizet, óvatosan beletettem a formákat, a tepsit még óvatosabban belötyögtettem a sütőbe és ott 50 percig gőzöltem.


A tepsiben hűltek ki a fomák, azután pedig a hűtőben hűtek tovább.

A tetejére óvatosan porcukrot szitáltam, és jól megégettem itt-ott a lángszóróval. Ezt még gyakorolni kell...

Konyhasárkány hiányában a maximálisra feltekert grill alá is be lehet tenni pár percre, míg a cukor pirulni nem kezd, de akkor újra mehet a hűtőbe.

Ahány internetes oldal, annyi recept, az enyém a www.crémebrulée.com oldalról származik, a mértékek a cup átszámítgatása miatt ennyire lehetetlenek.

3...2...1.....VKF!

Remélem a sötét, havas, - vagy éppen esős -, hosszú téli estéken nemcsak sütésre-főzésre, hanem arra is jutott mindenkinek ideje, hogy bekucorodjon egy jó könnyvel valami kényelmes fotelbe, és ihletet kapjon a Főzzünk könyvből! fordulóra.

A vasárnapi határidő természetesen kicsit virtuális, és az összefoglaló első részét - mert remélem sokan olvastok és sokan játszotok - leghamarabb következő csütörtökre igyekszem összeállítani. És most lehet kicsit kíváncsibb vagyok a könyvekre, mint a receptekre...

Főzzünk könyvből! VKF! XXI.

Sziasztok, üdvözlök mindenkit, aki kíváncsian idekattint, főképp azok után, hogy kissé lemaradtam magamtól, másoktól meg még inkább...
Először is szeretném megköszönni Cserkének a stafétát, azért különösen is, mert a fentiek ellenére bízott bennem, sőt aggódott, bírom-e majd, belefér-e. Persze, hogy boldogan mondtam igent, hiszen valljuk be mindannyian magunknak, (én legalábbis magamnak bevallom) hogy mindannyiunkban ott motoszkál egy kicsi álom arról, amióta belekerül(t)ünk a gasztroblogger-világba, hogy majd egyszer én is (mi is) szervezhetünk egy ilyet; amikor izgatott kollégák várják az újabb, ötletes, fakanalat és fantáziát megmozgató kihívást. Máig emlékszem, hogy először a "Titkos Töltelék" VKF!-et csodáltam végig, akkor még csak olvasóként, talán nem volt több mint 20 résztvevője.

Van is nekem erre egy régóta dédelgetett témám, és bár sokat hezitáltam, hogy a közelgő ünnepekre tekintettel legyen valami mikulásos-karácsonyos-szilveszteres játék, azután mégis egocentrikusan úgy döntöttem, valósuljon csak meg az én kis álmom, és egyébként is biztos, hogy a blogok rengeteg jobbnál-jobb, szezonális és alkalmi recepttel lesznek majd tele az évvégi időszakban.

Úgyhogy kalandra fel, a cím lehet kétértelmű, de nekem teljesen egyértelmű: december 7.-i határidővel (na jó a szervező lustaságára tekintettel legyen +2 nap a legeslegvégső határidő) ide várok minden olyan receptet, amely valamilyen módon kapcsolódik egy irodalmi alkotáshoz. Vagyis semmiképp sem szakácskönyvről van szó a címben :)) Én nagyon szívesen olvasnék arról is a recept mellett, amit egy irodalmi alkotás inspirált, hogy ki miért választotta épp azt a könyvet, mi az ami a recepten kívül (vagyis hát az ételen kívül, mert Proust nem szolgált ugye a madeleine receptjével) megragadta benne. Nincs ezen túl semmiféle megkötés, jöhet az előételek, levesek, főételek, desszertek, koktélok - szóval ezerféle színes és varázslatos ennivaló és innivaló - kavalkádja, ihlesse azt gasztroregény vagy a Háború és béke...
Jó (újra)olvasást, fejtörést, jó játékot együtt!

A recepteket és a történeteket - a megjelenésük linkjét - (na és az ajánlanivaló olvasnivalókat) a piszkeblog@windowslive.com címre várom december 7-én vasárnap éjfélig. Ha valakinek még nincs blogja, ugyanerre a címre küldheti mail-jét és a fotót.

Az üzleti, kereskedelmi és ügynöki célú nevezések kizárva.

Szégyenkezős körteleves csak úgy

Szóval sikerült önmagamat alulmúlva szerény 47 órával lecsúsznom aVKF-ről, ami azért olyan nagy beéégés a tetejébe, mert egyik (ha nem A) kedvenc blogszerzőm, a már személyesen is megismert Cserke volt a háziasszonya. Magyaráztam én ezt neki alig egy hete, hogy van ám levesem, de már nem is olyan friss, meg nem is ilyet akarok, meg majdén... na ez lett belőle. Olvassa aki még idekattint néha, főzze, egye, mert végülis a hideg zimankós kanalaznivaló kitalált pályaművet elmosta a novemberi április, így ha behúzódunk teraszunk vagy erkélyünk napsütötte szegletébe, jól tud esni egy ilyen hideg leves még most is szerencsére.


Hozzávalók:

4-5 közepes méretű, illatos körte
fél citrom leve
5dl víz
1 nagy ek.méz
kevés cukor
2 dl tejszín
1 ek. étkezési keményítő (NEM liszt)
1 kk. vaníliaaroma (ezzel igazán tökéletes)
1 ek. Vilmoskörte (elhagyható)


A körtéket meghámoztam, kivágtam a magházukat és fél citrom levével, a vaníliakivonattal és a mézzel elkevert 3 dl vízben megfőztem. (Kb. 10 perc)

A maradék két dl. vizet hozzáöntöttem a tűzről már levett leveshez, (így elég langyos lesz elméletileg ahhoz, hogy ne rántsa össze a tejszínt) az étkezési keményítőt egy kevés cukorral elkevertem, simára kevertem a hideg tejszínnel, hozzákevertem a körtés léhez és pár percre visszatettem a tűzre, hogy összeforraljam. A tűzről levéve összebotmixereztem a levest és jól behűtöttem.

Egy kis pirított mandulaforgáccsal lehet sikkesíteni rajta.

Egy Klassz étteremben ettem a nyáron ilyet és egész tűrhető reprodukciója lett.