2017. május 30., kedd

Tojáslikőr-eper torta és blogszülinap



Boldog szülinapot, blog!

Amikor indultál, tíz éve, még nem voltak tíz év felettiek a gyerekek...Nem is tudom elképzelni, hogy volt energiám velük, a munka meg a Zélet mellett beletanulni a blogírásba, kínlódni a kis kattintós géppel, hogy értékelhető fotók szülessenek - vagy legalább felismerhető legyen rajtuk az étel - és valahogy akkor jobban ment a posztok megírása is, volt időm történetekre, mesékre, arról nem is szólva hogy hol volt akkor a Facebook meg az Instagram, a kommenteléshez akkurátusan be kellett lépni, lesni az e-maileket meg az értesítéseket. 

Szóval minden sokkal bonyolultabb volt, az internet meg ezerszer lassúbb, mégis valahogy gyorsabban ment. Na és persze nem csináltam 150 fotót, mikorra viszonylag elégedett lettem vele, a második-harmadik általában már megfelelőnek ítéltetett :D.

Nem így gondoltam ünnepelni a tizediket, hogy a húsvéti torta lesz majd  a szülinapi is, közel két hónap kihagyás és pár idei poszt után, de ha már így alakult, akkor ígérem, hogy rendesebb és szorgalmasabb leszek, mert olyan sok mindent köszönhetek ennek a tíz évnek, és milyen jó lenne, ha ez így folytatódna. 
Először is köszönöm, blog, az embereket - ismerősöket és igazi jó barátokat - , akiket rajtad keresztül ismertem meg, mert sokkal-sokkal szegényebb lenne nélkülük az életem. 
Köszönöm, blog, az elismeréseket, a sok meghívást, felkérést és rengeteg ajánlatot, amit kénytelen voltam - mert nem fér bele az életembe - elhárítani, mert akkor is nagyon jól esett.
Köszönöm, blog, hogy egy új dimenziót adtál,  a család és a hivatás mellett valódi hobbit és kihívást találtam benned/rajtad keresztül - (én akinek a legtartósabb hobbija a szalvétagyűjtés volt kb. fél évig) , ami mindig ki tud varázsolni kicsit a hétköznapokból, és hát mi lehet ennél fontosabb? (jó, olvasni is sokkal többet szeretnék)

(Blog, a férjem azt üzeni, hogy nem fér több tányérka meg üveg meg kosárka meg festett deszka meg tálca, doboz  meg egyéb kiegészítő a garázsba.)

Szülinapozzunk akkor ezzel a tortával, végül is az igazi eperszezon most van, és holnaptól a tízéves szülinap örömére, hogy megköszönjem a hűséges olvasók és a látogatók bizalmát, 10 alkalmas nyereményjátékot kezdünk: sok (jórészt azért jelképes) apróság, csupa olyan dolog, amit én szeretek, persze hogy a főzéshez/evéshez kacsolódik, és nagyobbrészt itthonról származik.

Addig torta, és holnaptól várunk Titeket, a blog meg én!

Hozzávalók: (3 db 18 cm-es formához, a kész torta a magassága miatt legalább 12 szeletes)

- a piskótához:
9 tojás
25 dkg cukor
25 dkg liszt


a krémhez:
1,2 dl tej
1,2 dl tojáslikőr(házi, innen)
14 dkg cukor
egy rúd vanília
20 gr étkezési keményítő
4 tojás sárgája
30  dkg szobahőmérsékletű, puha vaj
csipet só
még 2 dl tojáslikőr
40 dkg eper
Az egész tojásokat a cukorral sűrű, krémes habbá vertem, majd több részletben hozzászitáltam a lisztet és óvatosan összeforgattam, alulról felfele keverve.
A tésztát 3, sütőpapírral bélelt  formában mérleg segítségével igazságosan elosztottam és 180 fokra előmelegített sütőben egyszerre sütöttem meg kb 15-18 perc alatt. (Ha külön sütjük az idő rövidül, mert nem hűl le a sütő az egyszerre betett több formányi tésztától) Tűpróbáztam, kivettem a formából a piskótakarikákat és rácson kihűtöttem. Összeállítás előtt körben a lapokból egy centit levágtam,azaz 16 cm átmérőjű tortakarikákat kaptam.

A krémhez a tejet és a tojáslikőrt a vaníliarúd kikapart magjával egy kicsi lábasban  melegíteni kezdtem. A cukrot és az étkezési keményítőt elkevertem, hozzáadtam a tojások sárgáját is, majd a meleg tejes keverékből 6-8 evőkanálnyit. Ezt a simára kevert langyos alapot adtam hozzá a melegedő tejhez és közepes lángon, kevergetve addig főztem, amíg besűrűsödött - amikor elkezd picit bugyogni, egy perc után  le kell húzni a tűzről, mert "visszaenged" a keményítő, ha túlfőzzük. A tűzről levéve mély, literes mérőkancsóba öntöttem - mivel nem túl nagy mennyiség, muszáj, hogy beleérjenek a habverők rendesen - és a kézi   mixer legnagyobb fokozatán addig habosítottam, míg langyosra nem hűlt. Ez a lépés nem hagyható ki, mert extra sok levegőt visz a masszába, és tökéletesen  sima, fényes alapot kapunk vele, továbbá nem lesz bőrös sem.
Ezután meg kell várni míg teljesen kihűl a puding szobahőmérsékletűre - és ekkor ismét fel kell verni habverővel, majd  amikor jó habos, kanalanként kell hozzáverni a puha  vajat a mixer habverőivel magas fokozaton. A szobahőmérsékletű krém habos és levegős lesz. Ezután hozzáöntöttem még 1 dl tojáslikőrt, jól belemixeltem.

Az epret - pár szemet félretéve - vékonyan felszeleteltem.
A tojáslikőrös krém felével megkentem 3 lapot,  az eperszeleteket a krémre fektettem, kissé belenyomtam, rájuk helyeztem a másik 3 lapot, azaz így kaptam 3 egyrétegű tortát.
A körben a széléről levágott piskótadarabokat összemorzsoltam, meglocsoltam a maradék egy deci tojáslikőrel, és a szaftos morzsát két kis torta tetején kb egy centi vastagon elterítettem, lenyomkodtam. Félórára mindent a hűtőbe pakoltam.
Ezután állítottam össze a teljes tortát, így nézett ki a rétegrend: piskóta-krém-piskóta-tojáslikőrös morzsa-piskóta-krém-piskóta-tojáslikőrös morzsa-piskóta-krém-piskóta. 
A krém maradékával megkentem a torta oldalát, vékonyan a tetejét, kiraktam eperrel és Cserke szépséges habcsókjaival, meg pár virággal egy kerti díszcseresznyefáról.


4 megjegyzés:

Moha írta...

Nagyon boldog szülinapot a blognak, a torta szokás szerint mesés:) a tiéd az egyik "alap" blogom, amit bátran ajánlok másoknak is, és gyakran jövök meríteni is belőle. Remélem még sok évig lesz rá módunk!

Anikó írta...

Csatlakozom Mohához, ugyanígy vagyok a blogoddal, mint ő - az enyém 2010 februárjában indult, hasonlóan tök kezdőként mindenben, csak a főzésben nem és azóta figyelem a blogodat és a receptjeidet, szóval nagyon boldog tízest kívánok és még remélem lesz 20... 30... stb :-)

Éva írta...

Piszke drágám, sose fogom elfelejteni, ahogy ültünk a földön és lestük, emelkednek-e a makik a sütőben, és sz a debreceni délelőtt is örökre megmarad a beteg gyerekek között, együtt. Irigylem a sütijeidet, a fotóidat, szeretem a történeteidet éd a blogodat. Ölellek.

isolde írta...

Boldog szülinapot! Keveset kommentelek, de sokat sütök innen! :)

Related Posts with Thumbnails