2016. december 8., csütörtök

Obama borda


Szóval Obama egyszer ilyet kapott vacsorára egy menő étteremben. És milyen jót vacsorált...

Nekünk legalábbis nagyon bejött ez a szuper sűrű szósz, ami a csontos hússal együtt párolódó zöldségekből készül, együtt a csípős fűszerekkel. Az sem hátrány, hogy az előkészületek és némi átsütés után be lehet tenni a sütőben,ott szépen elkészíti magát:igazi téli comfort food, biztos hogy az első havas napok egyikén csinálok még a szezonban ilyet, azután pedig eshet nyugodtan a hó megint...

Ugyan jó marhahúst nem olyan könnyű szerezni, de amit nálunk leginkább levesnek árulnak, a marhaoldalas tökéletes erre, és a hosszú párolódás-főzés miatt omlósan esik le majd  a csontról a hús. 
Két egzotikusabb hozzávaló kell ugyan hozzá, de egyszerűen helyettesíthető: a tahi citromnád itt-ott nagyobb multikban már kapható, nekem por formájában van itthon,ebből  használtam egy nagyobb csipetnyit, , de kevés plusz gyömbér és egy ek. citromlé hozzáadásával lehet csalni, ezért eleve így írtam le a receptet, szilvaszósz helyett pedig kapott kicsit több fokhagymát és hagymát az eredeti receptnél, és került bele egy ek. sűrű szatmári szilvalekvár és  1 tk.almaecet. 
Valamiért meg voltam győződve, hogy kell bele chili is, holott akárhogy nézem, nincs az eredeti receptben, de tettem bele egy pici kimagozott thai chilit is, épp csak lehetett érezni a szószban és jól ment az összes többi fűszerhez és a húshoz.


Hozzávalók:

1,8-2 kg soványabb marha oldalas
4 ek olaj
1 nagyobb vöröshagyma
20 dkg sárgarépa
2 szárzeller-szár
4 nagyobb gerezd fokhagyma
hüvejkujjnyi friss gyömbérdarab
1 thai chili,kimagozva
1 dl vörösbor
7 dl húsleves
6-8 szál friss kakukkfű vagy 1kk. szárított
egy ek aprított petrezselyemzöld
1 dl szilvaszósz helyett: 1 ek. szilvalekvár és 1 tk.almaecet (citromlé is jó)
2 babérlevél

Az enyhén sózott  húst az olajon mind a négy oldalán 2-2- percig átpirítottam, kiszedtem a serpenyőből és egy öntöttvaslábasba raktam át. A serpenyőben átpirítottam  a felkarikázott répát, szárzellert,az apróra vágott hagymát, fokhagymát és a lereszelt gyömbért. Hozzáadtam a felaprított chilit, a vörösbort, majd az összes többi hozzávalót, felforraltam, ráöntöttem a lábasban lévő húsra, lefedtem és betoltam a 160 fokra előmelegített sütőbe. Körülbelül 3,5 órát párolódott benn, ekkor a húst kiszedtem, félreraktam,a szószról leszedtem a zsírt. leszűrtem a zöldségeket és annyi szósszal pürésítettem, hogy sűrűbb mártást kapjak, ezzel tálaltam a húst - na és persze krumplipürével.

A recept innen

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails