2015. szeptember 10., csütörtök

Marhaszelet kékfrankos gombával




A vörösbor-marhahús klasszikus párosítás, de ebben a receptben nem mártás készül belőle, és nem is a  a hús kísérője - bár az üvegből maradt bor tökéletes az ebéd/vacsora mellé - , hanem egy első hallásra-olvasásra furcsának ható, sokáig készülő gombaétel alapeleme. 
A lassú tűzön készült  gomba magába szívja a bor és a fűszerek zamatát, és a szafttá sűrűsödött bor/leves igazi ízbomba: önállóan, hús nélkül is megállja a helyét, de ekkor két személyre is dupláznunk kell a mennyiségeket.

Az Országos Bormustrán a Tesco különdíjas vörösbora a Bock Pince 2014-es kékfankosa lett, és a meleg nyárillatú, enyhén testes bor a friss, gyenge apró csiperkével vadas jellegű, fűszeres, férfias fogást eredményezett.

Hozzávalók: (4 személyre)

60 dkg fehérpecsenye
kevés olaj
frissen őrölt bors
3 dkg vaj

40 dkg apró szemű barna  csiperkegomba
5 dkg vaj
4 dl Bock Kékfrankos 2014
3 dl csirkehúsleves (nem helyettesíthető leveskockával, mert nagyon sós lesz!)
1 kicsi babérlevél 
két gerezd fokhagyma
fél vöröshagyma
fél teáskanál tört koriandermag
3 szem tört szegfűbors
csipet fahéj és szerecsendió
fél kávéskanál frissen őrölt bors



A gombát a borral, a levessel, a vajjal és a fűszerekkel egy lábasban fedő alatt 4, ezután anélkül még 2 órát gyöngyöztetve főzzük. Ha szükséges, fedő nélkül, nagyobb lángon sűrítsük be a végén a mártást, de figyeljünk oda, nehogy odakapjon a besűrűsödött szósz. 
Csak utólag sózzuk, ha szükséges, mivel a levesben is van só.

A főzés ideje alatt az ujjnyi vastag   hússzeleteket szobahőmérsékleten olajozva-borsozva pihentetjük.
Forró, vastag aljú serpenyőben kevés olajon, oldalanként 2 percig sütjük, megfordítás után a vajat is mellédobva. Tálalás előtt, már a tűzről lehúzva fedő alatt még 2 percig pihentetjük , (így közepesre sül, a szelet belül enyhén rózsaszín marad)  a vörösboros gombával és a szósszal leöntve tálaljuk.





9 megjegyzés:

Ingeborg írta...

Nagyon jól néz ki. De mi a különbség a fedő alatt és a lefedve főzés között? ;-)

isolde írta...

Én is ezt szeretném tudni! Nem kötekedésből, hanem meg akarom csinálni, d enem értem a fedőt :)
"fedő alatt 4, ezután lefedve még 2 órát gyöngyöztetve főzzük"

Piszke írta...

Bocsánat, nem voltam itthon! A fedő nélküli lassú főzés alatt sűrűsödik be a bor+a gomba rengeteg leve, amit addig eresztett.A fedő alatti főzéskor is párolog el valami kicsike, de akkor erőtelejes vörösboros gombaleves állaga van még :)

Ingeborg írta...

Szia! Köszönjük a választ, de akkor a recept leírást módosítod kérlek? Mert ott nincs szó fedő nélküli főzésről... Elnézést, de gondolom nem mindegy hogy az első vagy a második felében történik a fedő nélküliség...;-)Én is meg szeretném csinálni, nagyon guszta. Köszönöm szépen.

Ingeborg írta...

Szia! Köszönjük a választ, de akkor a recept leírást módosítod kérlek? Mert ott nincs szó fedő nélküli főzésről... Elnézést, de gondolom nem mindegy hogy az első vagy a második felében történik a fedő nélküliség...;-)Én is meg szeretném csinálni, nagyon guszta. Köszönöm szépen.

Piszke írta...

Már látom hol írtam el :(. Szóval 4 óra fedő alatt gyöngyöztetve, 2 óra fedő nélkül gyöngyöztetve, és a végén, ha nem sűrűsödött be a leve, akkor kell kevergetve beforralni.

Még beleírom azt is, hogy nehogy leveskockával, mert annak borzasztóan magas a sótartalma és nagyon sós lesz.

Ingeborg írta...

Köszönöm! :-)

Ingeborg írta...

Köszönöm! :-)

isolde írta...

Hello! Szerinted, ha nagy szemű csiperkét kaptam, azt darabokra vágjam, vagy ennyi idő alatt az is megfő egészben? Egészben szebb lenne :)

Related Posts with Thumbnails