2008. december 20., szombat

Citromdzsem


Lehet, kicsit furcsának tűnik a tél majdnem kellős közepén dzsemet főzni, de a citrusféléknek igazából ilyenkor van szezonja, mégha jól is esik egy hideg limonádé augusztusban is. Ezzel a zselével - meg a társaival - régóta szemezek egy, a boltban tucatszám kirakott Dr. Oetker receptesfüzetecskéből, és most el is kezdtem sorban megfőzni őket, hogy lassan időmilliomos leszek, mert végre itt az évvégi szabadság. Ez a citromdzsem még az Angyalkára készült, és egy háromnegyedüvegnyi maradt itthon is tartalékban. Tudom is, hogy mibe kerül majd, márha sikerül eltüntetnem még egy kis időre a Kalács-Vaj-Dzsem-Reggelire Frakció elől.


Hozzávalók: (kb 4 db kétdecis üveghez)


kb 2,5 kg citrom

ebből lesz 80 dkg kifilézett citrom és 2 dl citromlé

1kg 15 dkg cukor

1 tasak 2:1 dr. Oetker dzsemfix


Annyi citromot kinyomunk, hogy két dl levet kapjunk. A többi citromot addig filézzük, amíg nem lesz 80 dkg-nyi citromlevünk és gyümölcshúsunk.

(Citom kifilézése: a citrom két végét levágjuk, egyik végére állítva körbe-körbe levágjuk csíkokban a héját a fehér belső héjával együtt, és a gerezdeket elválasztó hártyákból a dzsem főzésére szolgáló lábas felett szinte csak ki kell lökdösnünk a gyümölcsgerezdeket. Így a leve sem vész egyébként kárba, és az is a súlyhoz számítandó)

A citromlevet és a citrom húsát botmixerrel pürésítettem. A dzsemfixet két ek. cukorral összekevertem, a gyümölcshöz adtam, állandó keverés mellett felforraltam, hozzáadtam a maradék cukrot, újra forraltam és kevergetve 3 percig zubogva főztem. Ezután a kiforrázott üvegekbe töltöttem, lezártam az üvegeket, szokás szerint fejenálltak öt percig, és készen is lettek. Kis kanyar után a képen látható üveg Mennyei Mannánál landolt :)

A cukor talán elsőre soknak tűnik (bár ez az arány ugye a klasszikus lekvár), de a citrom savanykás íze így is nagyon jól átjön; aki esetleg még savanykásabbat akar, az nyugodtan reszelhet bele a citrom sárga héjából is szerintem.

Eredetileg 1:1-es zselésítőt írt a recept, de én mindig a 2:1-eset veszem, ez volt otthon, és szerintem nem is baj, pont jó, se nem folyós, se nem gumiszerű lett az állaga.



7 megjegyzés:

SZINTIA írta...

Bár csak minden kívánságom ilyen gyorsan teljesülne!:)
Köszönöm a receptet és a PISZKElekvárt!
Nagyon finom és különleges, én még sohasem ettem ezelött!
...és a csomagolás:))

Szintia

duende írta...

Ez az én lekvárom! :-))
Nagy citromrajongó vagxok. Köszi az ötletet és areceptet! És remekül néz ki! :-)

Piszke írta...

A dzsem tényleg szuper.. nagyon jó lett édes vaníliás sütibe (recept jön), meg gyümölcskenyér megvajazva plusz ez a dzsem, csak hogy halmozzuk az élvezeteket :)

Névtelen írta...

Most készült el a citromlekvárom és nagyon folyós lett. Mi lehet a baj? Nem vagyok egy nagy lekvárbefőző, lehet, hogy nem ezzel kellett volna kezdenem. Mindent úgy csináltam, ahogy leírtad... Üdv, Kriszta

Piszke írta...

Szia Kriszta, ez adzsem nem olyan sűrű állagú mint a klasszikus lekvárok, és nem is teljesen kocsonyás, mint a nagyon telepektines.Viszont tényleg nem kellene folyósnak sem lenni :(, nekem klasszikus linzerből sem folyt ki.


három tippem van...


-2:1ben zselésítő ment bele? mert az eredeti recepttel ellentétben ez jobb (zselésebb) állagot ad.

-esetleg a citrom fajtája is befolyásolhatta, ha nagyon lédús, kevés rostú volt, akkor ez lehet az oka -egyszerűen több volt a folyadék, mint amennyit a dzsemfix elbírm hiába hogy súlyra ugyanaz -hiszen az nem rost

-harmadik: a dzsemfix levegőt/nedvességet kapott míg áldogállt a polcon. Nyáron én is megjártam egy ilyennel - igaz az kicsit meg volt bontva már, és pár nap múlva használtam el a másik felét.

Egyébként a lekvárfőzés pont annyi, mint amennyi le van írva, csak valami véletlen okozhatta, legközelebb biztos sikerül.
Hogy megments a dzsemet és amit belefektettél munkát és anyagot, nyugodtan forrald át újra és tegyél bele még egy zselésítőt- menjünk biztosra. Ha ekkor sem lesz dzsem... akkor nem tudom :(

Névtelen írta...

Köszi a tippeket, újrafőztem még egy zselésítővel, ahogy hűl, már kezd lekvárra hasonlítani, forrón még így is folyós volt. De már alakul. Ízre viszont finom! Ajándéknak nem biztos, hogy megkockáztatom, de nekem jó lesz! :-)

Piszke írta...

Pff, örülök :)
Egyébként, ha ezután ajánlhatok valamit..., az a dzsemfix-szel a legfinomabb: egyszerű sárgabarack. A lehéjazás macera, de utána megfőzi magát, és olyan barackízű marad még következő májusra is.. Nálunk akármilyen spéci dzsemet csinálok, a barack fogy el leghamarabb, pedig abból főzöm be a legtötbbet.

Related Posts with Thumbnails