Dulce de leche vagy legyen csak tejkaramell - házilag

Amikor olvasgattam erről itt-ott, és ugye a konzerv cukrozott sűrített tejkonzerv mint alap szerepelt mindenütt, akkor mindjárt ugrottam is tovább. Azután viszont láttam másutt, hogy ez azért nem feltétlenül létszükséglet, sőt kiderült, hogy a cukrozott sűrített tej se. Árválkodott még egy Plus-os kondenzált tej a kamrapolcon, és hogy megelőzzem a lejáró szavatossági határidőt, továbbá mert más ötletem nem is volt, kipróbáltam a lehető legegyszerűbben, lábasban, kislángon. Az eredmény a képen látható, a valóságban már nem nagyon...


Hozzávalók:

kondenzált tej (Lidl-ben van pl.)
barna nádcukor

arányok: fele annyi gr cukor mint ahány ml a tej - pédául nekem 350ml-es volt a kondenzált tej, a cukorból 170 gr-ot (17 dkg) tettem bele

A tejet és a cukrot egy vastag aljú lábasban elkevertem, felforraltam és oldódásig kevergettem, majd a legkisebb lángon halkan forrdogált magában kb. 35 percet. Ha ki akarna futni, akkor húzzuk egy kicsit lejjebb a tűzről, de még maradjon csendes forrásban. Ezután kezdett besűrűsödni, ekkor kevergettem újra néha, még kb. 15 percig. Akkor jó, amikor szép világos aranybarna színe lesz és a buborékok már nem pattannak szét benne, hanem kicsit nyúlós az egész. Lehet esetleg egy hideg tányéron próbát csöppenteni, ha nem folyik szét, akkor rendben van.
A fenti mennyiségből nekem kb másfél deci dulce de leche materializálódott.





Lehet egyszerűen csak tejből is készíteni, de akkor hosszabban készül kicsit.

Felhasználási lehetőségei végtelenek, kezdve onnan, hogy egyszerűen elnyalogatjuk térültünkben-fordultunkban az egészet.

Az egyes számú csokis keksz

A szerény külső - amit még a köss-egy-sárga-szalagot-a-keksz-köré motívuma sem tudott feljebb hozni - ne tévesszen meg senkit. T3d3v3s úgy hívja: A Keksz Ami Bejárta A Várost, szerintem meg ez Az Egyes Számú Keksz. Pár éve, amióta megtanultunk itthon cookies-t sütni, meg mindenféle sablé-kat, igazán lehetett kóstolgatni mindenféle kekszcsodákat. Ez azonban omlósságban, töménységben, a keserű-édes mély ízében bármelyikkel felveszi a versenyt. Nem mellékesen nevetségesen egyszerű, bármelyik gyerekszakácskönyv kitüntetett receptje lehetne, főképp hogy a golyóbisok gyártása fejleszti a motorikus készséget...

Okostojás ajánlott még sok étcsokit a bevonáshoz, de hétköznap este lévén ezt elblicceltem; nem elvetendő ötlet egyébként - eljátszogattam a gondolattal, meg azzal, hogy kettesével összeragasztgatom őket valami ütős savanykás lekvárral - mondjuk vörösáfonya - vagy dulce de
leche-vel, de azután arra jutottam, az már maga lenne a BŰN. Hát tessék...









Hozzávalók:(ebből nagyon sok, kb 80 db lesz)

35 dkg liszt

25 dkg cukor

35 dkg vaj

4 púpozott evőkanál holland kakaópor (hollad mindenképp!)

1 tk sütőpor (ha lehet Váncza, az a legjobb, mert kétfázisú)

csapott kk. só

A vajat a cukorral és a sóval habosra kevertem. Ezután mehetett bele fakanállal keverve a sütőporral kevert liszt és az átszitált kakaópor. A puha de nem ragadós tésztakeverék fél óráig hűtőben pihent, ezután kisebb diónyi gombócokat golyóbisoztam belőle, sütőpapírral bélelt tepsibe raktam jó 5 centire egymástól, a golyóbisokat ellapítottam olyan fél centi vastagságúra (lehet villával, és akkor kicsít csíkos lesz a keksz a végén, vagy egy pohár aljával, én egy recés kekszkiszúró oladalát használtam) és a 180 fokos sütőben 12 percig sütöttem. Figyelni kell, mert
sütője válogatja, a lényeg, hogy ne kezdjen el pirulni a széle.






És ahogy már mondtam, aki a Bűn Útját választja, nyugodtan kenje még az alját étcsokival, fehércsokival, ragassza dzsemmel, karamellkrémmel, oh, irgalom anyja ne hagyj el, Nutellával.

Tárkonyos gombaraguleves

Miután a tél úgy döntött, hogy álnokul gyönyörű napsütésnek álcázva rúg még belénk egy nagyot jégviharral és hózáporral, belefér egy melengető télies leves a repertoárba, gyorsan kész és már lehet is szorongatni a forró levesescsészét, miután megtévesztve tavaszi kabátban dideregtük át a napot a tundrán.


Hozzávalók :(2 személyre)

20 dkg barna csiperke

1-1 közepes sárgarépa és petrezselyemgyökér

1 igazán kicsi fej hagyma

2 dkg vaj vagy 1 ek. olaj

4 dl húsleves

1 dl tejszín

2 púpozott tk. étkezési keményítő

2 tk. tárkony

só, bors

pár csepp citromlé



A felszeletelt gombát, a vékonyra(!) felkarikázott répát, gyökeret, a felaprított hagymát a vajon megfuttattam, átforgattam, picit megsóztam (mert a leves is sós) és fedő alatt kicsit pároltam, majd felöntöttem a húslevessel, beletettem az első adag elmorzsolt tárkonyt és kb még 15 0percig főztem. A tűzről lehúzva kicsit hűlni hagytam, az étkezési keményítővel simára kevert felmelegített (hogy ne rántsa össze) tejszínnel behabartam, együtt átforraltam, kapott még egy jó adag tárkonyt, kevés őrölt borsot és néhány csepp citromlevet. A félóra alatt, amíg kész a leves, még hozzácsaphatunk valami jó kis tésztaételt, és máris kitörtünk a hétköznapi(bb) ételek egyhangúságából.

Sajtos túrós rúd

Vagy mi. Pont az a kategória, mint a csokis édességek, vagy a mindenféle sós rágcsálnivalók a kesudiótól a chips-ekig bezárólag. Ne nyisd ki a zacskót, (sőt legtanácsosabb meg se venni) különben úgysem bírod abbahagyni, kivéve ha magad vagy a Megtestesült Önuralom. Bár amikor a kesudióra repülünk rá, mindig eszembe jut szegény Nyúl a Nyúlszívből, és akkor gyorsan eldugom a kamra legmagasabb polcára.

Ezt viszont meg lehet ideologizálni, a túró egészséges nagyon, a maradék kétharmad anyagmennyiség meg - az a kis vaj, liszt - az egészséges kockázat körébe tartozik. Egyáltalán nem mellékesen pedig 3, együtt alig húszéves kiskorú tesztalany félkilónyit eltüntetett 15 perc alatt, és hát mégse chips-et ettek.


Hozzávalók:

20 dkg liszt

20 dkg vaj

20 dkg túró

2 kk. só

1 tojás

A hideg vajat összeaprítottam a liszttel és gyorsan összegyúrtam a többi hozzávalóval. A receptem itt egy éjszakás pihentetést ír, tény, hogy jót tesz neki, de most nem volt erre időm. Inkább meghajtogattam egy kicsit. Téglalappá nyújtottam, azután alulról-fölülről-jobbról-balról egymásra hajtogattam, ( és ezt még 2x ismételtem), a jó ujjnyi vastagra nyújtott tésztát megkentem kis tejföllel, rá sajtot reszeltem, derelyevágóval felvágtam, és a 200 fokos sütóben kb 15 perc alatt kisütöttem. Nem kell mondjam, hogy a forma és a szórás teljesen opcionális, adjunk teret a fantáziánknak formailag és szórásilag. (szezámmag, mák, őrölt magvak, fűszerek)


Ja és biztos hogy működne margarinnal is, viszont a Plusban az alföldi 20 dkg-os teavaj 256 Ft, még válságban is tűrhető ár.


Családi örökség100 éves receptes füzetből való, ott tojás nélkül, de valahogy nem hittem benne, pedig a szerző rudacskáit ettem sokszor, olyan meg úgyse lesz, na.

Közétkeztetés II.

Kisebb: Ma káposztástészta volt az oviban az ebéd!

Én: Brrrrrrrrrrrrr!!! Izé...tudod én azt nem szeretem, szerintem nagyon rossz.

Kisebb: Nem, Anya, nagyon finom, de tényleg.
A porcukortól EGYÁLTALÁN NEM lehet érezni a káposzta ízét!

Kolbászos tekercs

Ez nem is recept. Csak 1 gyors vacsora, kolbászos-sajtos szendvics helyett kicsit sikkesebben,mintha... A Népek meg le vannak nyűgözve, betolnak közel fél kiló vajastésztát, rengeteg hideg tejet mellé, azután elégedetten vigyorognak és szuszognak.


" Hozzávalók":

450 gr-os kész vajastészta

30 dkg kolbász

10 dkg sajt

1 tojás

2 ek ketchup


A szépemlékű Plus-os stratégiai tartalék vajastésztát (most láttam, hogy ugyanilyesmit lehet kapni a Lidlben) késfoknyi vastagságú, 20X20 cm-es négyzetlapokra nyújtottam. A puha kolbászt, a hűtőben árválkodó trappistavéget, a tojást és a ketchupot az aprítógépben összedolgoztam. A masszát a kinyújtott lapokra kentem, kétfelől felcsigáztam, ujjnyi vastagságúra felszeleteltem, sütőben 200 fokon jó 15 percig sütöttam.
Kész a vacsora.

Juharszirupos keksz.

Talán inkább hóvirágok között kellett volna fényképeznem, de erőltesssük bele akkor úgy az aktualitást, hogy végre elolvadt a hó és mielőtt nekiállunk - november helyett most - összegereblyézni az ősszel lehullott leveleket, hátha maradt alattuk némi fű, akkor pont ilyen juharlevelekbe akadhatunk. (Vagy ez nem is juharlevél...?) A sütit viszont ki kell vinnünk hozzá a kertbe.
Igaz viszont, hogy ilyentájban, kora tavasszal kell gyűjteni a juharszirupot, jól megfúrni az idősebb juharfák oldalát, és a keservesen összegyűjtött 40 liternyi cukros nedvet 1 liternyi sziruppá kell sűríteni. A legborzasztóbb diéta, amiről hallottam: kizárólag ásványíz, cayenne-bors és juharszirup keveréke fogyasztható hét napig, és azután lehet visszatérni a normális étrendhez. Szerintem meg kétséges, hogy az élők sorába sikerül-e...
Ha nem visszük túlzásba, a juharszirup finom, de nálunk azért az amerikai palacsintánál is inkább a házi barackdzsem rulez, így mielőtt lejár a 250 grammos üveg szavatossága, éppen ideje volt megsütni ezeket a kekszeket.


Hozzávalók:

25 dkg liszt

9 dkg cukor

12,5 dkg vaj

8 dkg juharszirup

1 kisebb tojás sárgája

1 kk. vaníliakivonat/ 1 cs. vaniliás cukor

nagy csipet só

A vajat és a cukrot habosra kevertem, hozzáadtam a juharszirupot, a tojás sárgáját és a vaníliát, rászitáltam a lisztet, beletettem a sót és ezeket is összerobotgépeztem a vajas eleggyel.
Egy éjszakát nem, de néhány órát a hűtőben töltött a tészta - elég lágy egyébként -, azután lisztezett munkalapon átgyúrtam, késfoknál kicsit vastagabbra nyújtottam és kiszaggattam.

Mivel háztartásom - többek között - fájdalmasan hiányolja a juharlevél-alakú kiszúróformát, sőt semmilyen levél alakú kiszúróm sincs, csaltam és csálé szíveket szaggattam, hozzátoldva némi szárszerűséget. A levelek erezete villanyom. Nagyon unalmas munka, kissé elnagyoltam, ez látható. ezután még cukorba is kell nyomogatni, vagy megszórni és meglapogatni.

180 fokra előmelegített sötőben kb 10 perc alatt lettek készen. Mikor a szélük pirulni kezd, már lehet is kivenni.

Finom ropogós keksz lett, és ott bujkál benne a juharszirup enyhén fás íze.

Egy falat Varsó II.

Fukier

A város vendéglátásának meghatározó alakja egy Magda Gessler nevű, eredetileg litván -orosz-olasz származású, részben Spanyolországban nevelkedett és Fanciaországból hazatért nő, aki a Ryneken található, emblematikus, U Fukiera nevű helyet viszi több, mint egy évtizede - az étlapon magyar gulyással és Gundel palacsintával is :) . Az U Fukiera története vagy 500 évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor borkereskedésként, mégpedig a magyarországi borok kereskedéseként működött. Ha bárki nemzetközi fontosember vagy celeb látogat Varsóba, az ezt a helyet tuti útbaejti. ( A honlapon fut is azok névsora, akik már ettek ott...) Gessler emellett üzemeltet még jópár, nagyon magasan jegyzett éttermet a városban, és sok mostani étteremtulajdonos vagy séf kezdett a szárnyai alatt. Legújabb kezdeményezése, hogy Polska néven kifejezetten klassszikus lengyel ételekre specializálódott, középkategóriás étteremláncot hoz létre országszerte, ennek első étterme már meg is nyílt a királyi palota terének sarkán. Eredetileg itt szerettem volna estebédelni, de bevallom, nem jött be az étlap, a többi előre kinézett étterem pedig annyira romantikus feelinget árasztott, hogy egyedül semmi kedvem nem volt beülni.

Magda Gessler festészetet is tanult, és éttermeinek nem csupán az étlapját, a management-jét, hanem a belső dizájnját is ő határozza meg. Ha bárki bekukkant a Gar, az U Fukieru, a Polska, az Ale Gloria a Czaji, a Beluga, az Embassy vagy a Slodki...Slony beltereibe, láthatja, Varsóban nem igazán divat a minimalizmus. Ezek a helyek, és a legtöbb magasan jegyzett étterem valahogy nekem kissé barokkos, zsúfolt, nagyon romantikus, fülledt hangulatot áraszt. Talán a neten nem is látszik, de pl. az Ale Gloria krémfehér és rózsaszín színekben pompázik, és a falakra meg mindenhová hatalmas rózsaszín eperszemek vannak felfestve, utalva a kiváló minőségű lengyel szamócára. És akkor még nem szóltunk a fehér falibákról. Az éttermek bejárata előtt is az évszaknak megfelelő, zsúfolt díszítés látható, ősszel rengeteg falevél, tökök, száraz virágok, stb., télen fenyők, almáskosarak, díszek, ami belefér.

Ezek nem falibák, hanem tőkés récék a város kellős közepén

Nagyon kevés olyan helyet hirdetnek, ahol a - nekem egyébként néha erősen túlerőltetettnek tűnő - minimalista stílus az uralkodó; bár egy lengyelnek biztos rosszul esne, de ezekről a túldíszített éttermekről valamiért a cári Oroszország túlzó barokkja jut eszembe.

A csak cukrászdaként kezdett Slodky..Stony-ban ( Best of Warsaw 2008"Best desserts" győztes) pedig ez a stílus átjön a sütiken is. A főnökasszony sk. bonbonjai pl. arannyal és ezüsttel (is) díszítettek - darabjuk 5 zl, azaz több mint 300 Ft - , a torták pedig az itthon szokásos szabályosan és szimmetrikusan díszített, akkurátusan előre szeletelt, külön celofánozott süteményekre cseppet sem emlékeztetnek: malomkeréknyi pavlovák, csak úgy szemre vágják őket a kisasszonyok, a díszített-töltött tortákon pedig hihetetlen mennyiségű csonthéjas/bogyósgyömölcs/karamellgirland/grillázslap/stb ömlik lávaként, általában oldalt (vagy minden létező kimaradt helyen) rózsaszirommal borítva (még februárban is) . Egy, szemmértékkel vágott, jó nagy szelet 20-24 zl, közel 1500 Ft, de vasárnap délután már csak egy-két utolsó tortavég árválkodott, mikor odaértem. (Egyébként viszont az éttermi árak szerintem alatta maradnak a Budapesten megszokottaknak.) Így választottam egy lengyel specialitást, ami vajas-omlós alapon édes sajt(túró?)krém karamellbevonattal és mandulával - nagyon finom volt; és nem tudtam ellenállni a teljesen hétköznapi málnás tartlette-nek, késő ősszel ezen még igazi, hihetelenül finom erdőillatú málna sorakozott. Ha a barokk torták is ilyenek, ezt a helyet midenképp érdemes meglátogatni.


A "munkaebéd" a Papu-ban volt, ez a hely pl. XX. sz. eleji vasúti szalonkocsibelsőnek van kiképezve, ami elég hülyén hangzik elsőre, de még az ízlés határain belül mozgott, rengeteg puha üléssel a fal mellett, felettük viszont telipakolva a csomagtartó régi bőröndökkel, az ülések felett tükör, rajta szárított virág lóg, a mennyezetről kristálycsillár, az ablakok picik, telefüggönyözve, gyertyatartók mindenütt.. szóval van egy hangulata, de valahogy ez is kicsit túl sok. A hely nemzetközi konyhát visz, de vannak lengyel fogások is. Nagyon finom volt pl. a lengyel uborkaleves, vagy a grillezett mézes-mandulás lengyel kecskesajt, a tökéletesre sütött szerény fél kacsa mint főétel, de a legfinomabb a desszert volt, amivel még sosem találkoztam, egy francia tortaféleség, meg is csinálom hamarosan, hosszasan búvárkodtam utána a neten.

Papu: azt jelenti papi/hami/hamikázni

Dióhéjban ennyi a varsói benyomásokról.
Ja igen, bár soha nem voltam vodkarajongó, a lengyel kollégák ajánlására vettem egy Debowa márkájú lengyel vodkát, halványsárga, nem agresszív, a legjobb konyakokhoz hasonlítható szerintem, ha valaki szembetalálkozna vele bárhol, ne hagyja ki.
Hamarosan kipróbálom a pierogi-t itthon, és kísérletet teszek a sajtkrémes-karamelles sütivel is.

Karamellás-diós-mogyorós-mandulás pie VKF-XXIII.

Volt egy körkérdés, amit szerintem elfelejtettem megválaszolni, de akkor most itt egy a hétből: kényszeresen szeretek kipróbálni újdonságokat, ha jön valaki hozzánk. Ez ugye minden háziasszonyi józan észnek ellentmond, de ez legyen az én bajom. És lett is. Amikor ezt a tortát először csináltam.

A tésztakosárral kezdődött, amit előre meg kell sütni. Mivel szokás szerint ( na még egy a hétből) ötvenhárom dologba fogtam bele egyszerre vasárnap délelőtt, úgy gondoltam, nem vacakolok a vaksütéssel, különben is mindig nedves marad a pite alja, menjen csak be úgy a sütőbe, ahogy van. Félidőben azért ránéztem a tésztára, és sajnálattal kellett tudomásul vennem, hogy a majdan a karamellszószt benntartani hivatott széle kellemesen rálapult a torta belsejére. Tortaforma ki, a szélek még nem sültek össze az aljával, ezért előkaptam pár villát, és visszaszobrászkodtam a szélét a forma oldalához, kitámasztva a villákkal. Nem mondom, hogy tökéletes egyenletes, mintaszerű lett körben, mikorra megsült, de nevezhettük mondjuk... kellemesen rusztikusnak.
A recept szerint - és ezt még sosem hallottam - a mogyoró lehéjazására biztos módszer a 30 mp-ig történő szódabikarbónás vízben forrázás - nosza. Ez a zsúfolt délelőtt ideálisabbnak tűnt, mint az állandó felügyeletet igénylő sütőben történő lassú pirítgatás. Igaz, a konyharuhát így is úgyis kidobom a dörzsöljük-le-a-héját művelet után, viszont időt nyerek. Hát nem. Nem tudom ezt honnan vették a recept szerzői, vagy rossz a fordítás, vagy az én szódabikarbónám, vagy a vizem - a héja maradt úgy, ahogy volt. A konyharuha boldog kis hangokat hallatott, hogy nem végezte a kukában, én meg úgy döntöttem, marad a mogyoró héja.
A recept ezután a tortába dobálandó olajos magvak sütőbeni pirítását írja elő. Ez kiválóan sikerült volna, ha a dió valamiért nem kezd el előbb pirulni, mint a mandula meg a mogyoró. Így a megégett diószemeket kidobáltam, és hozzáadtam ugyananyit, de mostmár pirítatlant.
Jöhet a karamellszósz. A tejszínt összeolvasztva a cukorral nekem abszolút nem sűrűsödött be, sőt hígabb lett. Akkor forraljuk még, gondoltam. Persze sikerült kifutnia, amíg én térültem-fordultam, tejszín meg már nem volt több otthon, mit csináljunk, ennyi szósz lesz, amennyi...

A végső fázisban, amikor pedig össze kellett sütni az egészet, a tésztalapot, a csonthéjasokat, a tejszínt, a karamellszószt, akkor pedig a sérült tészta persze átengedte a szószt, ami a kapcsos tortaforma titkos résein leszivárgott a sütő aljába és szmogot produkált a konyhában és a tetejét is sikerült odaégetnem, ami egyrészt annak volt köszönhető, hogy a karamellszósz nem fedte be teljesen a magokat, másrészt meg annak, hogy persze megint nem(csak) erre figyeltem. ( A légzőlészülékem üvegjét törölgettem egyfolytában.)


DE ez nem most volt, hangsúlyozom, sokat tanultam az esetből,a torta pedig nagyon-nagyon finom, jó szívvel ajánlom mindenkinek. De tényleg...

A tejszínnel egyébként annyi csak a gond, hogy szerintem az amerikai recept double-cream-et ír, ami 48%-os zsírtartalmú tejszínnek felel meg, de vergődő és piacvesztő mezőgazdaságunk termékei között ez nem/sem található.


Hozzávalók:

a tésztakosárhoz:

37,5 dkg liszt

30 dkg vaj

2,5 ek. cukor

2,5 ek. hideg víz

pici só


Töltelék:

7 kg mogyoró

3dkg mandulapehely

5 dkg dió

4 dkg mandula

3 dl tejszín

27 dkg cukor


A lisztet összemorzsoltam a hideg vajjal (legjobb az aprítógép, de csak két részletben fért nekem be) és a cukorral, majd a hideg vízzel gyorsan tésztát gyúrtam belőle. 30 percig a hűtőben pihentettem.

Ezalatt a tejszínt összeforraltam (és így besűrítettem) a cukorral, kis lángon, 10 perc alatt.
A héjas mandulát héjas, lobogó vízbe dobtam, fél perc után leszűrtem és a héjából kipattintottam. A magokat kissé felaprítottam, és serpenyőben kevergetve megpirítottam. A sütőt előmelegítettem 200 fokra.

A tészta 2/3-adát kerekre nyújtottam, az ment a 28 cm-es forma aljára, majd a maradékból széles peremet csináltam, jól hozzányomkodtam a formához és az alsó tésztalaphoz.
Nem mertem mostmár vaksütés nélkül nekivágni persze, 10 percig kell a babbal sütni -igen, nedves maradt az alja -, ezután a széle már elég merev, így kivettem a babot és az alufóliát és további 20 percig világos aranyszínűre sütöttem a tésztát. Fel is púposodik sütés közben ezután, muszáj volt kicsit megszurkálnom, de csak óvatosan, hiszen ebbe jött azután a tejszín.

Ezután kis pihentetés szükséges, mert tovább kell sütni a tésztát a tejszínnel meg a csonthéjasokkal, és megégne, ha nem hűlne egyet - szóval némi hüledezés után beletöltöttem a magokat, rálocsoltam a cukros tejszínt és 40 percig 200 fokon sütöttem, míg szép karamelles lett a töltelék. (Sütés közben helyes buborékokat fúj) Nem szabad túlsütni, mert akkor szabályszerűen megkeményedik a teteje, miután kihűlt; legyen inkább szép sárgás-világosbarna, kinézetre egészen sűrűn folyós.

Macerás, finom, aki viszont diétázik, vegyen inkább két Mars szeletet.


A recept az Évszakok konyhái című szakácskönyvből való.