2013. december 12., csütörtök

Marcipános-narancsos tallérok



A narancs és a marcipán legalább annyira karácsonyillatú, mint a fahéj vagy a dió.Miközben sül a süti  a  aromáik betöltik a házat, és nálunk a marcipánfüggők azonnal a konyhában szimatolnak. A süti omlós, puha  a sütés után, és az is marad, fémdobozva zárva pedig még jobban összeérnek az ízei egy-két nap alatt. Az itt szokásos sütiknél picit édesebb, de az étcsokis behúzás ezt ellensúlyozza, porcukorral semmiképp nem szórnám, és a csokitól meg is csinosodik az ünnepre.

Hozzávalók: (mérettől függően 40-50 darabhoz)

10 dkg marcipán (Oetker)
4 tojás sárgája
20 dkg vaj
10 dkg porcukor
8 csepp mandulaaroma (nem a zöld!! hanem a  kisüveges Oetker)
20 dkg liszt
1 nagy/ 2 kisebb narancs reszelt héja

 A sütőt 175 fokra előmelegítettem.
A marcipánt lereszeltem, a tojássárgájával a porcukorral és a vajjal( ne legyen hideg a vaj, de ne is teljesen puha, az a jó, ha épp viszi a mixer) kézi mixerrel simára kevertem, (nem kell habosra keverni), közben hozzáadtam a mandulaaromát. Fakanállal hozzákevertem a lisztet és a narancshéjat. Puha masszát kaptam, amit nedves kézzel kis golyókká formáztam ( lemértem az elsőt: 14 gr volt, ehhez méreteztem a többit).
Sütőpapírral bélelt tepsin egymástól 4 centis távolságra raktam, a gombócok tetejét meglapogattam, hogy duci korongok legyenek, majd 10-12 perc alatt a sütő középső rácsán megsütöttem - alulra beraktam egy plusz tepsit, hogy ne barnuljon erősen a sütik széle.
A sütés elején olvadozni látszanak, ijesztő kicsit :), de így lesz belőlük tallér, amikor a szélük szép aranyszélű, lehet kivenni őket.

Ha a vajunk teljesen puha, a sütési idő rövidülhet, és laposabbak is lesznek a sütijeink.

3 kocka apróra vágott étcsokit a mikróban, közben kevergetve  felolvasztottam, a  negyedik kockát is hozzákevertem, fogtam egy darab folpackot, középre kanalaztam a csokit, szorosra összecsavartam a négy sarkánál fogva egy kis batyuvá, alul egy hústűvel pici lukat szúrtam, és gyors mozdulattal végighuzigáltam a szorosan egymás mellé rakott sütik felett.
 
Ezeréves kitépett  újságlapon volt a recept, még az internet előtti időkből....



3 megjegyzés:

Judyt írta...

Ha most hétvégén megcsinálom - és nem esszük meg :D - akkor kibírja karácsonyig? (pont jól jönne a sok csak fehérjés süti mellé ;))

Névtelen írta...

Megsütöttem, szétfolytak, összesült az egész. Pedig 5 dekával több lisztet tettem bele, mert úgy éreztem, nagyon lágy a tészta. Mindig így járok azokkal a kekszekkel, amikor a lágy vajas-cukros-tojásos kikevert masszához kell adni a lisztet. Sosem tartja meg a formáját. Van valami speckó titok? :)
Elfogy így is, nem gond, csak nem értem.
Edit

Piszke írta...

Edit, csak arra tudok gondolni, hogy puhább volt a vaj a kelleténél. Pont úgy csináltam, ahogy leírtam, (én is először) és írtam is, hogy kezd szétfolyni, de nekem megálltak és a képen látható az eredmény. A másik, hogy esetleg az én sütőm ( nem digitális) hőmérője és a tiéd eltérnek - én a leírt hőfokra tekertem, de lehet, az enyémben valójában pár fokkal kevesebb, a tiédben pedig esetleg pár fokkal több.Sőt ha már mástésztánál ezt tapasztaltad szintén, én alapból 10-15 fokkal kevesebbre állítanám a sütődet ilyenkor!

Related Posts with Thumbnails