Marsbéli kóstoló

A kép innen.

Ahogy kicsi Vú már megírta, úgy én is elmesélem, hogy milyen kellemes meglepetésben volt részem a múlt héten, amikor felkértek egy teszt-ebéd-kóstolásra, és milyen még kellemesebben, amikor kedden, egy hosszúra nyúlt délelőtt után a munkahelyemre megérkezett a Marsbéli Bolt lényegében majdnem kimerítően teljes jövő heti menüje.

A rengeteg kóstolnivalót el is osztottuk négyen igazságosan egymás között, és hogy ne vádolhasson senki részrehajlással, megkérdeztem a kollégáim véleményét, mi hogy ízlett, hogy tetszett nekik az ebéd.

A fetás füstöltpadlizsán-krém, a zöldséges kuszkusz, a diós és mákos beigli és az almáspite osztatlan és zajos sikert arattak, ad hoc zsűrink - amelyben, már írtam, vannak olyanok, akik nem blogokba írkálnak, hanem "csak" főznek, mégpedig kreatívan és nagyon jól - maximális ponttal jutalmazta őket, sőt bevallom, én remélem, gazdagabb leszek egy-két recepttel is, ha nem képez üzleti titkot marslakóéknál.

Vú-val ellentétben engem a gyömbéres-körtés csirkemell körete fogott meg még nagyon, és a dim-szum tésztája is olyan volt, hogy azt Ázsiában is megirigyelhették volna.

Én mindenesetre nagyon szurkolok, hogy a most induló kisvállalkozás sok szívvel készülő ebédjei népszerűek legyenek - aki többre kíváncsi, a jövő héttől meg is kóstolhatja őket.

A lusta asszony kacsája

A lusta asszony szombaton későn kelt. (végre...) A sűrű hét közepette a hétvégére ő fel nem készült rendesen, ráadásul a sebtiben megtartott közvéleménykutatás szerint a lusta asszony családja bolognai spagetitt meg húslevest szeretett volna enni.

Már megint. Pont mint egy hete.

A lusta asszony azonban nem hagyta magát, rábeszélte őket a sokkal fantáziadúsabb borsólevesre meg fasírozottra, és mivel ahhoz nem volt itthon egyik fő alapanyag sem, elindult beszerezni a hozzávalókat. Ahogy ment-mendegélt, a húsospultnál szembejött vele egy szép, méretesebb, konyhakész kacsa. Ekkor a lusta asszony már azt is tudta, mi lesz vasárnap ebédre. Behajította a kacsát a ringló- meg a sárgabaracksuháng mellé és hazaindult fasírtot gombócozni meg borsólevest főzni. De a fasírtgombócozás meg borsóleveskavargatás közben egyszer csak kétségbeesett nagyon ez a lusta asszony. Hogy lesz ebből a kacsából a vasárnapi harangszóra ropogós piros sültecske, ha egyszer a lusta asszony későn kel vasárnap is? Arról nem is szólva, hogy a kacsára vigyázni kell, pirulgatás-sütögetés közben locsolgatni feszt, lesni, nézni, felügyelni. Hogyha közben a lusta asszonynak még János vitézt is kell kikérdezni, szögtartományokat meg gömbfőköröket (miiiii????) magyarázni meg rágógumit hajból kivágni, ( de tényleg ) meg igazságot tenni a csemeték között néhányszor, előtte felvéve a konfliktushoz vezető teljes tényállást, ráadásul a vasárnap már tényleg nem múlhat el húsleves nélkül, nos akkor a lusta asszony délelőttje úgy be van táblázva, mintha nem is otthon lenne, pihenni a hétvégén, a hetedik napon, ahogy az elő van írva.
De a lusta asszony addig okoskodott a borsóleves-kavargatás közepette, hogy csak rájött arra, hogy kerülheti el a teljes felfordulást, hogy lehet a nevéhez méltóan lusta vasárnap délelőttje.

Várt-várt este, azután a boxmeccs vége felé begyújtotta a sütőjét, kevés kis olivaolajat a tepsibe öntve a jól megsózott-borsozott kacsát mellén-hátán elősütötte 240 fokon 10-10 percig, hogy egy kicsit megropogósodjon, azután mellédobott pár félbevágott almát, fél deci vizet is öntött alája a biztonság kedvéért, jó szorosan betakarta a tepsit alufóliával, levette 120-ra a sütő hőfokát és azután, mint ki jól végezte dolgát, elment aludni.( Mondom, hogy lusta volt, ebből is látható.)

Vasárnap délelőtt a lusta asszony tepsije a kacsa mellett tele volt annak kisülő zsírjával, szaftjával, az almák levével, a kacsa pedig olyan puha volt, mint a mesékben. Nagy nehezen fordított azért egyet rajta még a biztonság kedvéért a lusta asszony, azután a déli harangszó előtt leöntötte róla a leveket-zsírokat, friss almákat tett melléje, és egy félórácskára ráforrósította a sütőt a szárnyasra, hadd legyen a bőre piros-ropogós.

Így volt, ahogy elmeséltem, a lusta asszonyéknál még a macskák is kacsát ebédeltek.


Hozzávalók:

3 kg kacsa

8 db kisebb alma

só

bors


A továbbiakban úgy kell eljárni, mint a lusta asszony.

Jó étvágyat!

Kandírozott narancs és citrom

Amikor augusztusban 35 fokban elmentettem a forrást, akkor tudtam, hogy erre a receptre rá kell készülnöm. Így csináltam egy próbát valamikor kora ősszel, amikor a mostani állapotokhoz képest időmilliomosnak tűntem. Mert ez a recept bizony két heti munkát jelent...

Két héten keresztül napi 5 percet.

Így már nem hangzik olyan rosszul, igaz?

És a kitartásunkért cserébe tényleg olyan édességet kapunk, amit szinte kár beletenni akár a legbecsesebb süteménybe is, ha egyszer, mikor kész van, belemártogathatjuk némi étcsokiba, és azután vége, két heti kemény munka két napnál kevesebb idő alatt tűnik el, nyoma sincsen egy hétvége alatt. Most viszont, főleg, ha esetleg ajándéknak szánjuk, pont ideális belekezdeni.

Mivel nem kell több alkalommal főzögetni a gyümölcsöt, nem rágós, száraz vacak lesz belőle, hanem puha lesz , lédús és az eredeti friss ízeket őrzi meg. A képeken nem friss gyümölcs van - kétheti kandírozás után néz ki így.



Én a napi öt percet általában reggelente szántam rá, a kávéfőzés közben, azaz félig nyitott szem és rendkívül korlátozott agytevékenység is elégséges ahhoz, hogy azután elkápráztassuk a célközönséget, a nap többi, 23 óra 55 percében a narancs elkészíti magát a konyhaszekrény egy sötét sarkában.

Ami szíven üthet esetleg valakit, az a szerény 1,6 kg cukor, amit nálam elfogyott hozzá (ez az eredeti recepthez képest kevesebb...) viszont a szirup újrafelhasználható, ugyanis ez a mennyiség egy telített oldatot eredményez, amit az újabb adag kandírozandóhoz behígítunk az eredeti arányokra, és kész, egyébként pedig korlátlanul eláll.



Hozzávalók:

5 nagyobb narancs

3 citrom

lobogó forró víz és kevés só

jeges víz

-az oldathoz

1 liter víz

60 dkg kristálycukor


Egy nagyobb lábasban feltettem forrni vizet néhány csipet sóval, és előkészítettem egy nagyob tálban jeges vizet.

A narancsot és a citromot forró víz alatt "elmostam", mintha egy koszos edényt sikálnék, szivaccsal, kefével, hogy megszabaduljak az érésgátlóktól. (Legalábbis remélem, de nem nagyon jutok bionarancshoz és citromhoz.)

Ezután fél centis vékony karikákra vágtam, a nagyobb szeleteket feleztem és negyedeltem is. A szeleteket a lobogó vízbe dobtam, és amint a víz tetejére emelkedtek, rögtön kiszedtem és a jeges vízbe dobáltam. Amint kihűltek, leszűrtem és hagytam papírtörlőn száradni őket.

Addig 60 dg cukorból és 1 liter vízből szirupot főztem - nem kell forralni, csak épp olvadjon el teljesen a cukor, a szirup legyen forró.

A szeleteket egy mély műanyag edénybe pakoltam, rájuk öntöttem a forró szirupot, és egy kistányérral lenyomattam úgy, hogy a tetejére tettem egy nehezebb bögrét is. A lényeg, hogy a szeletek mind a szirup alatt tartózkodjanak, ne kukucskáljon ki egy se.

Elpakoltam be a szekrénybe, nehogy beletorkoskodjon valaki.

Ezután jön a mindennapos fárasztó munka: reggel a szirupot leöntöttem egy lábasba, további 10 dkg cukrot tettem bele, felmelegítettem, hogy elolvadjon az újabb adag cukor is, visszaöntöttem a szeletekre, visszasuvasztottam a konyhaszekrénybe és így tovább.

Volt néhány nap, mikor komplett elfelejtkeztem róla, azaz pontosan 4x a két hét alatt, de mivel így is telített lett (legalábbis szobahőmérsékleten) az oldat, ezért nem izgultam különösebben. Szerintem ennyi cukor bőven elég is...

A végén leszűrtem és egy tálcán szárogattam meg. Ez a meleg szeptemberben nem tartott tovább egy napnál, és most amikor hűvösebb van, se kell kiszárítani. Ha cukorba forgatjuk még, akkor nem fog rátapadni rendesen, persze ha túl leves, akkor meg elolvad rajta.



Valamiért a citromok nem lettek olyan szépek, már a blansírozást nem bírták eleve, és nem maradtak igazán ép szeletek, de a narancsok gyönyörűek voltak.

A citromokat fehércsokiba forgattam, remélve, hogy a savanyúbb ízt jól kiegészíti a fehércsoki édessége, de nem tetszett, nem volt igazán karaktere, szerintem étcsokival jobb.

Ja igen: A mély tál miatt elbírt volna az oldat még vagy plusz 3-4 narancsot, holnap így kezdek bele.

Ropogós müzli vagy hogy hívjalak - házilag

Granola? Crunchy? Krokant? Mert ez a ropogós müzli.. hát ez nem mond el róla semmit.

Aki rendszeresen olvassa a blogomat, tudja, hogy nem szoktam ódákat zengeni az itt látható-olvasható ételekről. Nem azért mert annyira szerény - vagy álszerény - vagyok, hanem inkább a tények embere, egy anti-marketingszakember. Ami itt van, azt megettük, ízlett, jó volt, beszéljen a leírás, a fotó (valamennyire) más olvasó felnőtt emberek meg eldönthetik maguk, hogy megcsinálják-e ők is, vagy nem.

Szóval akkor most mit írjak erről a müzliről???

Hát hogy reggelizni kell. Lehetőleg gyorsan. És régen vajon lassabban múlt az idő? Mert még emlékszem a frissen forralt tejből készült tejeskávé reggeli illatára, a szendvics ízére(amit nem én csináltam), miközben anyám fonja a hajam, szól a 3/4 7-es valami, ami mindig akkor volt reggel a Kossuthon, ebből tudtam, hogy időben vagyunk, és emlékszem még az asztalterítő kék-sárga kockáira is.

Én már nem forralok tejet, csak melegítek a gabonapehelyhez, vitamin ugrik mellé egy fémdobozból, kanalazzatok gyorsan gyerekek; pedig nem is busszal megyünk. És mióta kiderült, hogy tanácsosabb lenne nem puszta kávéval indítani a napot, hát kanalazunk mi is, müzlit, mi mást. De az a száraz, fojtós müzlikeverék szóba sem jöhet, egyék csak a svájciak, ha már kitalálták. Csak ez a ropogós játszik, és mit mondjak, meg lehet unni, ráadásul összevissza kapni, megszeretünk egyet, aztán eltűnik, jönnek ígéretes újak, és kibontás után derül ki, hogy rémesek, arról nem is szólva, hogy a legszuperebbek lassan aranyárban vannak. Ezért mikor kiderült, hogy magvak kiválóan piríthatóak a gépben, már tudtam, rákerül erre a müzlire is a sor. Nem bántam meg, és bár Grenadine szerint a rántott csirke a legjobb, ami az Actifry-ban történhet, nekem ezután muszáj vitatkoznom vele.

Ui: Persze lehet egészségesebb volna biotönköly-búza kenyeret és frissen fejt kecsketejet reggelizni, de ki mondta hogy a méz nem egészséges? Vagy a zabpehely? Vagy a búzacsíra? Vagy a vörösáfonya?Vagy a szezámmag? Vagy a sárgabarack? Naugye...

Kipróbálom majd sütőben is, főleg hogy kis projektünknek hamarosan vége, és majd megosztom a tapasztalatokat, sajnos a kirángatjuk-kevergetjük fázis nem lehet majd megúszni...


Hozzávalók:

15 dkg zabpehely

6 dkg búzacsíra

6 dkg szezámmag

8 dkg tört mogyoró

20 dkg méz + 1 nagy evőkanál

7 dkg vaj

2 tk. vaníliakivonat

10 dkg szárított vörösáfonya

10 dkg aszalt sárgabarack felvágva





Összekevertem a gabonákat és a mogyorót és beleöntöttem a gépbe. A vajat a mézzel és a vaníliakivonattal kis lángon összeolvasztottam, meglocsolgattam vele a gépben lévő cuccot, vettem egy nagy levegőt és megnyomtam az ON gombot. Nem, nem lett massza, mint a rizsgombócok, kicsit fújdogált ki pár búzacsírát körben a gép, de ahogy egyenletesen elkeverte, ez a jelenség megszűnt, és szép lassan pirulni kezdett a keverék. 10 perc után már épp majdnem kész volt, ekkor meglocsoltam még egy nagy evőkanál mézzel, hogy az ismerős, mindenki kedvence kis ropogós müzligombócok sokasodjanak. Újabb 2 perc után sütőpapírra öntöttem a forró müzlit, szétterítettem és a kihűlés után hozzákevertem az aszalt gyümölcsöket is.


A zabpehely Kölln, a szezámmag és a búzapehely a dm natúrterméke, nem szponzorált, csak azért mondom, mert a drága hozzávalók ellenére 1 kg ilyen müzli házilag felébe se kerül a legdrágább hasonló bio-cuccoknak.


A Tefal és az Essencia főzőiskola támogatásával.

Rozmaringos-fokhagymás malackaraj

...és még azt is oda kellene írnom, hogy fehérboros szósszal, és vele sült krumpliból készült szaftos krumplipürével, de akkor úgy néznék ki mint egy nagyot mondani akaró étterem béna étlapja, úgyhogy inkább itt magyarázkodok.

Azt hiszem, a Naked Chef után nekem legjobban tetsző vidéki Jamie-s sorozatban láttam egy ilyen kemencés sültet, lehet, nyúlból, de az nem igazán lenne nálunk népszerű, sőt lehet a Kisebb még sírna is rajta egyet. Most viszont teljesen műsoron kívül gyönyörű malackarajt kaptam, mellétettem még egy kis bőrös tarját is, ami szerintem, ha lehet, még ízesebb lett, hiába, a zsír nem hazudik...Viszont a karajra gyermekeim kvázi csirkemellként tekintenek, ezért hajlandóak megenni, tehát mindenki elégedett lehetett.


Hozzávalók:

1, 5 kg bőrös malachús

2 ek olaj

12 nagy gerezd fokhagyma

egy marék rozmaring

2 dl száraz fehérbor

3 tk. só

bors

1 kg krumpli


A sütőt 200 fokra előmelegítettem. Igazából ilyen lassú malacot akartam sütni, de a szülinapi buli, szombaton teljesen lemerített, ( igen, 7 sikoltozó kislány - csak úgy maguktól, nem kínoztuk őket - novemberben a 4 fal között messze durvább, mint 12 kamasz a kertben meg az erdőben július közepén ) így elfelejtkeztem arról, hogy bekészítsem a sütőbe szombat késő este.

A húsokat egy vastag falú serpenyőben oldalanként 5 perc alatt kevés olajon körbesütöttem, úgy hogy a bőr szép hólyagos legyen, azután sütőpapírral kibélelt mélyebb tepsibe raktam, alájuk öntöttem a fehér bort, rájuk és mellédobáltam a fűszereket és a késnyéllel megroppantott fokhagymagerezdeket, jó szorosan lealufóliáztam a tepsit, sütőbe került. Egy óra múlva visszavettem a hőt 175 fokra, a fólia alá raktam a hasábokra vágott krumplit is és még egy óráig sütöttem. Az utolsó tíz percben rákapcsoltam a grillt, levettem a fóliát és kicsit megpirítottam még a húsokat.

A krumpliból, a rengeteg pecsenyeszaft egy részéből és kevés sült fokhagymából krumplipürét turmixoltam.

A hús mennyisége nem tévedés, mert a malachús nagy víztartalmú, sok a veszteség, ráadásul bőrös karaj ide vagy oda, a bőre-zsírja nálunk a macskáké lesz, bevallom töredelmesen.

Ui. A következő szezonra mindenkinek ajánlom kúszórozmaring beszerzését. Messze drágább egy szép példány, mint a hiperes rozmaringok, viszont utóbbaiakkal ellentétben él, hajt, növekedik - egy nagy cserépben - , még most novemberben is virágzik, pedig a garázs az átmeneti fagymentes otthona; megért minden egyes forintot.

Chilis sertéscsíkok

A gép (karja) forog, bár alkotói válságot okozott, amikor a sűrű, tejszínes-mandulás-citromos rizsgombócokat egyenletes masszává gondolta tömöríteni :(. De túltettem magam rajta, viszont a gombócokat ezután, úgy gondolom, meghagyom Grenadine-nak.

Szárzeller. Ez az én kedvencem mostanában. Lehet, hogy hús nem is kellett volna bele... A szárzeller fűszeres, diós illata annyira passzol az őszhöz, gyönyörű a színe még sütve is, csinos cakkos szélű szeletkékre lehet vágni; tökéletes. Ebben az ételben a csípős chilihez, a répa édességéhez jól jön a hűvös zöldje és az icipicit kesernyés, földes íze .



Hozzávalók: (2 személyre)

30 dkg sertéshús (karaj)

1 kis vöröshagyma

2 szárzeller-szár

15 dkg sárgarépa

3 ek szójaszósz

2 ek citromlé

2 ek sherry

1 teáskanál tört chili vagy fél tk. chilipor

fél kk. só

1 gerezd fokhagyma

2 tk. barna nádcukor

1 ek. olaj


A húst vékony csíkokra vágtam és kicsit bepácoltam 2 ek. szójaszósz és 1 ek citromlé keverékébe, amíg a zöldségeket nyiszáltam. A répát 1-2mm-es csíkokra (juliennere, mondjuk) a zellerszárat és a vöröshagymát hagymát 1 mm-es félkarikákra vágtam.

Az Actifry-ban 1 percre előmelegítettem az olajat, a vöröshagyma 2 percig párolódott, majd 3 percig tartott míg a hús átpirult. Ezután hozzáadtam a többi zöldséget, a fűszereket, még egy-egy kanál szójaszószt és citromlevet, a cukrot, és egy picit sóztam még, hiszen a szójaszósz is sós. 6 perc kellett, és kész volt az ebéd, a hús tökéletes, a zöldségek még ropogósak.

Nem vagyok általában ennyire precíz, ( itt egy szemforgatós szmájli-nak kéne következnie, melyhez csatlakozhatnak a rokonok, barátok és üzletfelek) de a gépen beállítható időmérő van, ami nagyon kényelmessé teszi a kísérletezést.

A Tefal és az Essencia főzőiskola támogatásával.

Rózsák és hattyúk

Hogy a Zélet nem rózsák és hattyúk? Lehet. De mi azt szeretnénk, ha a mi hatévesünknek rózsák lennének és hattyúk - na jó meg esetleg egy kis szivárvány, de csak diszkréten. Igazából mit is szeretne mást egy szülő...

Addig legalábbis, míg ő maga nem akar fekete bakancsot és goth tetkókat.

A torta Mamma osztályon felüli Sacher-tortája, amit mióta először megcsináltam, minden ünnepi alkalomra sütök - idén mindkét szülinaposnak ezt kellett készítenem, ami nemcsak a tortáról mond el mindent, hanem gyermekeink kiváló ízléséről is; a rózsákat és a hattyúkat pedig Cserke pillecukor-gyurmájából produkáltuk - igen, ugyanis a hattyúnyakakhoz kellett némi drótsegítség, így az Emberrel mindketten résztvettünk az alkotófolyamatban és nagyon élveztük. Ezután pedig nem tudtam olyan fotót csinálni a tortáról az asztalnál - még felvágás előtt -, ahol ne simogatta volna egy-két-három kislánykéz a hattyúkat :). Az ünnepelt pedig hősiesen lemondott róluk a hat vendég javára, akik nem, nem őrizgették.. felfalták rögtön az elején...

Ui. Mivel 30 rózsát készítettem, így kiegyeztem a négyszirmos variációval- az 120 szirom. A a rózsákat lehet persze cifrázni, több szirom, kijjebb hajlitgatni, meg ilyesmi, a hattyúkon pedig van még fejlesztenivaló, bár mint fent írtam közönségsikert arattak, de annyira nem vagyunk otthon hattyúban, hogy elő kellett venni az ünnepelt Rút kiskacsa c. könyvét, hogy valamennyire hattyúszerű lényeket tudjunk produkálni. ( "milyen szárnya van a hattyúnak...?" "... és a farktollai...???" a csőre lapos?? " ..vagy hegyes...?" stb.)

Kesudiós csirke

Folytatódik a kísérletezésem a szerkentyűvel, ami azt eredményezi, hogy az eddigi bevásárlócetlik meg receptes cetlik mellé a lakás legváratlanabb helyein bukkannak fel különféle lefirkantott ötletmorzsák arról, hogy mit dobáljak egymás után a gépbe. Néha nem kis talányt jelent ezek újra elolvasása, de ez a thai beütésű recept már a kezdetektől várja a megvalósulást, és igazán jól sikerült első próbálkozásra is, holott például a marhahúsos receptekkel már több kört futottam, de még nem vagyok elégedett az eredménnyel.

Hozzávalók (2-3 személyre) :

35 dkg csirkemell

5 dkg kesudió

2 ek. szójaszósz

fél dl száraz sherry

fél citrom leve

1 dl víz

3 zöldhagyma

2 tk. reszelt gyömbér

2 tk petrezselyemzöld

1 mérőkanál olaj

pici só

A centis kockákra vágott csirkemellet egy órára bepácoltam a szójaszósz és a citromlé keverékébe. Ezután az Actifry készülékben előmelegítettem az olajat 1 perc alatt, a pácból kivett húskockákat 3 percig pirítottam, majd ráöntöttem a megmaradt páclevet, a sherryt, a vizet és hozzáadtam a reszelt gyömbért és késhegynyi sót (Mivel a szójaszósz is sós, és a kesu is sózott). 12 percre állítottam a gép óráját és félidőben utánadobtam a kesudiót és a felkarikázott zöldhagymát.

A csirke omlósan puha, de kívül kicsit pirult, amit nagyon jól kiegészített a kesudió, ami lágyabban roppanós lett ennyi idő alatt.


A Tefal és az Essencia Főzőiskola támogatásával.

VKF! XXIX. - Francia sajtpuffancsok - Gougeres

Gombócnak mondjuk a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetők, de talán a formájuk - legalábbis így kettesével - valamennyire emlékeztet Max kiírására. Bár volt egypár pillanat, amikor úgy gondoltam, jobb lett volna talán a jó kis túrógombócreceptemet - ami egyedülállóan és egyébként teljesen helyesen nem tartalmaz búzadarát, hiszen annak alkalmazása a túrógombócban az évszázad gasztrotévedése - felturbózni valahogy a gombóc-fordulóra, de akkor már késő volt.

A gougeres francia, burgundiai recept eredetileg, tulajdonképpen az égetett tészta sajtos változata, gruyere-i sajttal a tésztájában, szokás tölteni is ezzel-azzal, gombával, sonkával, ilyesmivel.
Mivel a tészta sütés közben szépen felfújódik, így a gömbölyűség követelményeinek elméletileg meg kellett volna felelnie, főképp, hogy annyira meggyőző volt a képük itt. Ehhez képest, mondjuk így, még van mit javítanom. Bár mindig is tudtam, hogy igazából sosem leszek teljesen precíz, de ahhoz hogy annyira precíz legyek, mint egy orosz származású vancouveri fogász, ahhoz reinkarnálódnom kéne, márha a karmám ezt majd lehetővé teszi. Híven követtem a recept utasításait, de a harmadik tojás után éreztem, gond lesz. Lehet, hogy a kanadai tojások kisebbek, vagy mittudomén, de a tészta már ekkor lágyabbnak tűnt a kelleténél. Így hanyagoltam a 4. tojást, és igazából a negyedik tepsitől kezdtek az elvárt formájúak lenni a fánkocskák,- ekkorra kicsit besűrűsödött a tészta - de még mindig útban a tökéletesség felé.

A fokhagymás-petrezselymes vajba forgatás nagy ötlet, ad egy plusz sikkes ízt a rágcsálnivalónak, ami igazából langyosan a legjobb, bár egész pici méretekkel készítve - úgy mint én - lesz vagy 6 tepsinyi tészta, és nehezen tudom elképzelni, hogy azt aközben sütjük, míg vendégeink az első adagokat csipegetik a vacsoraasztalnál.

Miután így feldicsértem a receptet, hát jöjjön, ha még bárki kíváncsi rá, viszont aki küld nekem arról linket, hogy hol található a neten reszelt sajt/cup/gr konverter, annak esküszöm, sütök egy adagot.

Hozzávalók:


2,4 dl tej

55 gr vaj

1 csésze (236 ml) liszt

1 tk só

1/4 tk bors

3 tojás

7 dkg reszelt sajt (lemértem)

1 tk. dijoni mustár

1/4 tk. cayenne bors

3 dkg vaj

1 gerezd fokhagyma


A tejben felolvasztottam a felkockázott vajat, felforraltam és belezúdítottam a lisztet, sót és borsot. Ezután a tűzről fakanállal lehúzva nagyjából simára kevertem, majd még kb. két percig a tűz fölött kevergettem, míg a tészta gombóccá állt össze, és a lábas alját vékony, bőrszerű rétegben be nem vonta.

Ekkor hűlni hagytam, majd robotgéppel egyenként, alaposan belekevertem a tojásokat a sajtot, a mustárt és a cayenne-borsot.

A még langyos tésztából sütőpapírral bélelt tepsire pici - alig 1 cm átmérőjű és legalább annyira magas - gombócokat nyomtam habzsákból, a kis csúcsukat is vizes kézzel elsimítottam, és 200 fokos sütőbe raktam, aminek az aljába fémformát raktam vízzel, hogy gőz keletkezzen. A picike méret miatt jó 5 perc elég volt ahhoz hogy megnőjenek, és a hőmérsékletet 170 fokra csökkentve ( ehhez ki kellett résnyire nyitni a sütőajtót) még további 10 perc kellett, hogy a fánkocskák kiszáradjanak. Melegen forgattam őket a fokhagymás-petrezselymes vajba, és a gombócszerűbb megjelenés érdekében sima krémsajttal ragasztgattam őket össze.

Ha valaki nagyobbacskákat készít, akkor az eredeti recept szerinti, kb. 2x10 perces sütési idő érvényes, de figyelni kell, nehogy megbarnuljanak, viszont ki is száradjanak kellőképpen.


Recept a Baking Obsession blogról, bár lehet legközelebb Orsiét próbálom ki.


Gombóc még errefele :

Túrógombóc ohne búzadara


Aszalt sárgabarackos-mogyorós gombóc


Mandulás-aszalt meggyes gombóc


Húsgombóc


Szezámos-mézes-pisztáciás gombóc


Sárgabarackos gombóc

Olaszos kesu, dió, mogyoró

Csináltam már ehhez hasonlót, a receptjét - eredetileg Nigellátólm és mostmár nekem is megvan a könyve - itt találtam, és most a tefalos projekt kellős közepén - melyre az jellemző, hogy ezerféle hozzávaló, hús, fűszer,alkohol, szárított és friss gyümölcs keveréke kavarog a fejemben és néha ki is sül belőle valami - hirtelen eszembe jutott, milyen hálátlan feladat is óvatosan pirítgatni a hozzávalókat, gondosan ügyelve, hogy ne kapjanak oda, álldogálni a tűzhely felett estébé. Nade.

Na de van ez a kis gépecske, megbízhatóan kavargat körbe-körbe komótos tempóban az egy darab spéci karjával, hát akkor kavargasson csak ő. Így is lett, és 10 perc alatt tökéletesen egyenletesen, ideális mértékben megpirult olaszos fűszerezésű snack-ot önthettem ki a táljából. Viszont akár van gépünk éppen vagy örökre, akár csak egy teflonserpenyőre hagyatkozhatunk, figyelmeztetésül elmondanám, hogy embertelenül addiktív eredmény sül (illetve pirul) ki belőle; ne hagyjuk elöl, kivéve ha egész nap fát vágtunk, vagont rakodtunk vagy rákhalásztunk, különben garantáltan körbepakolunk vagy 3000 kalóriát magunk körül.






Hozzávalók:

40 dkg vegyes csonthéjas
(nálam most 20 dkg dió, 10 dkg kesudió, 10 dkg sótlan földimogyoró)

1 ek olivaolaj

3 dkg vaj

rozmaring (1 tk aprított friss és 1 tk őrölt)

bazsalikom (1 tk. aprított friss 2 tk szárított)

oregano (1 tk. szárított)

kakukkfű (1 tk. friss 1 tk. szárított)

2 tk. só

3 tk. nádcukor

A fűszereket, sót, nádcukrot az olvasztott vajjal és az olivaolajjal elkevertem, ráöntöttem a gépben várakozó magvakra és 10 percig forgolódott az Actifryban. Ennyi.

Legközelebb kap még egy kis reszelt fokhagymát is, és a legvégén át fogom keverni pici sűrített paradicsommal is, hogy erősítsem az olasz vonalat.

A dió nagyon könnyen pirul, viszont a többi enyhén pirított mag volt, így pont egyenletesen jól pörkölődtek meg a hozzávalók.

Az eredeti recept utólagos vaj-fűszerkeverékbe forgatást javasol, szerintem így intenzívebbek lesznek az ízek.

Ha serpenyőzünk, akkor viszont tényleg fontos az állandó kavargatás, nehogy megkeseredjenek a fűszerek.

A Tefal és az Essencia Főzőiskola támogatásával.

Vadas gomba

A vadas a kedvenc ételem. De sajnos igazán csak úgy a legjobb, ahogy anyukám készíti. Természetesen még soha nem sikerült pont olyanra, a krumpligombóc pedig, úgy látszik, örök kísérletezés tárgya marad a konyhámban. Ha gyorsan akarok vadast varázsolni, akkor viszont nem marhahúst párolok, hanem gombából készítem el, és a barna csiperke ad még egy kis erdei ízt is hozzá. Más, igazi erdei gombák tökéletesek lennének hozzá, de én egyszerűen nem merek belőlük piacon vásárolni.


Hozzávalók: (2 személyre)


40 dkg barna csiperke

2 ek. olaj

1 nagy babérlevél

1 kk reszelt vöröshagyma

10 dkg répa

1 tk só

10 dkg petrezselyemgyökér

10 szem feketebors

3 szem borókabogyó

1 késhegynyi mustár

2 tk citromlé

100 gr tejföl

1,5 dkg étkezési keményítő




Az apró gombák nagyobbacskáit kettévágtam, megtisztítottam. Az olajat felforrósítottam az Actifry készülékben, utánadobtam a gombákat, kevertem egyet rajtuk, és 3 percig pirítottam őket. Ezután hozzáadtam a zöldségeket, sót, fűszereket és 2 dl vizet. 10 perc után pótoltam a maradék vízzel. Simára kevertem a keményítőt 3 ek hideg vízzel, hozzáadtam a mustárt, citromlevet, és újabb 10 perc elteltével behabartam vele a készülékben illatozó levet. 1-2 percnyi kavargatás, így összesen alig félóra alatt kész is volt az ebéd.

Ha a mártást a levesben főtt marhahúshoz passzítjuk, akkor pedig gombával vadított majdnem vadast kapunk.


A Tefal és az Essencia Főzőiskola támogatásával.

Kókuszos keksztekercs

Ugyanabban a kisvárosban nőttek fel, közel egykorúak, és ugyanabba az általános iskolába jártak. Mint 20 évvel később kiderült, annyira közel laktak egymáshoz, hogy az egyik teraszról a másik erkélyre könnyen átintegethettek volna egymásnak. Van még persze számos, pusztán csak a "Férfiak......" címszó alá besorolható hasonló tulajdonságuk még, de azt, ugye, felesleges részletezni.
Emellett mindketten megátalkodott kókusztekercsrajongók.

Megismerkedni pedig úgy ismerkedtek meg, hogy egy másik meg egy harmadik városban feleségül vettek egy-egy nőt, akik még életükben nem csináltak kókusztekercset addig. Így boldogan megegyeztek abban is, hogy a kókusztekercs-nem-készítés az elnézhető volt a kapcsolat vadvirágos hajnalán, de ezután, bizony, válóok.

A hugomnak nehéz dolga van, mert anyós-após kókusztekercsének színvonalát nehéz hozni, a hihetetlen mérnöki precizitású külsőről nem is szólva, nekem meg ugyan itt a tuti recept tőlük, de könnyen hivatkozhatok arra, hogy ezt még anyósom se szerette csinálni, úgyhogy ha egyszem kisfia kókusztekercsre vágyott, kénytelen volt még a segítségét (!!) is felajánlani neki. Így a kókusztekerccsel való vacakolás közben (mert azt senki se mondja, hogy ez egy egyszerű, sütés nélküli sütemény) kicsit el tudok szórakozni azon, hogy magam elé képzelem az Embert, amint lelkesen nyújtja a kekszmasszát, vagy netán habosra keveri a vajkrémet.

Na, ettől mindjárt viccesebb a kókusztekercskészítés.

A kókusztekercsfüggés viszont, úgy néz ki, genetikus, és az Y kromoszómához kötődik, mert tegnap a Nagyobb ezt kért reggelire.



Hozzávalók:

50 dkg darált háztartási keksz

6 dkg kakaópor

15 dkg porcukor

2 dl feketekávé

1 dl rum (vagy rumaroma és tej)

-a krémhez:

25 dkg vaj

20 dkg porcukor

5 dkg kókusztejpor (dm-ben mindig van)

-a nyújtáshoz:

10 dkg kókuszreszelék


A tekercs tésztájának hozzávalóit összekevertem, úgy, hogy egy nem túl puha, de gyurmázható masszát kaptam. Kicsit függ a folyadék mennyisége a kekszpor nedvességtartalmától, a lényeg, hogy szobahőmérsékleten kellemes, linzertészta állaga legyen. Ha szárazabb, törik majd a nyújtáskor és a feltekeréskor. Ilyenkor óvatosan adagoljunk hozzá még a folyadékokból, ízlés szerint.

A krémhez habosra kevertem a vajat a porcukorral és a kókusztejporral.


A kekszmasszát két részre osztottam, és kókuszreszelékkel beszórt folpackon kb. 35X20cm-es, vékony lappá nyújtottam - a tészta tetejét is kókuszreszelékkel szórtam, ne ragadjon a nyújtófához. Ezután megkentem a krém felével - kb. 0,5 cm vastagra jön ki, ezt a mennyiséget lehet csökkenteni -5dkg vaj és -5 dkg porcukor mennyiséggel az alap elkészítésekor, és ezzel helyes félcentis szeletek alapulvételével szeletenként máris spóroltunk vagy 10 kalóriát... - és szép óvatosan, amennyire csak lehet szorosan feltekertem.

A folpackba csavarva kb. két órai hűtés után már szépen szeletelhető, és ez a mennyiség egy hosszú hétvége sütiigényét is képes kielégíteni.

Ja, mielőtt jönne a gyámügy, én a rumot feleztem és felforraltam a tejjel, így ehettek belőle a gyerekek is.


A recept némi módosítással - plusz kókusztejpor, mínusz porcukor- a hugom férjenek szüleitől való.

Csirke ratatuille

Nemcsak krumplit sütni jó a gömbölyű olajnélküli olajsütő, hanem minden más diétás jellegű sütésére is. Azért zsíradék nélkül nem lehet megúszni semmit, hiszen az íz-és aromaanyagok jellemzően zsírban oldódóak, de kevesebb zsiradék, kevesebb lelkifurdalás. Már akinek, persze :). Ha pedig a köret együtt sül a hússal és az még zöldség is, akkor viszont kötelező egy szép darab foszlós fehér kenyérrel vagy baguette-tel tunkolni a levet - visszalopni a még kapható szabadföldi zöldségekkel egy kis nyarat az ebédlőasztalra.

Hozzávalók: (4 személyre)

60 dkg csirkemell

1 kicsi padlizsán

1 zsenge cukkini

1 nagyobb zöldpaprika

egy fél, színes kaliforniai paprika

2 paradicsom

1 lilahagyma

2 gerezd fokhagyma

1 ek. olaj

1 dl száraz fehérbor

1 dl víz

1-1 kk. aprított bazsalikom, kakukkfű, rozmaring vagy

2 tk. provance-i fűszerkeverék

1 csapott tk. só

bors

A zöldségeket felkockáztam, a padlizsánt kicsit besóztam, a paradicsomot ki is magoztam, a fokhagymát vékony lapocskákra vágtam.
A centis kockákra vágott csirkemellet 5 percig kevergette a gép az olajon, majd hozzáadtam még a nem túl apróra vágott lilahagymát és további 2 percig pirítottam. Ezután hozzákerült az összes, kockára vágott zöldség, a fűszerek, a bor és a víz, 15 perc múlva pedig az asztalon gőzölgött a ragu. A zöldségek még épp kicsit roppanósak, a hús pedig omlós lett.



Ja és bár nem látom, hogy kuktaszerűen zárna a gépecske fedele, akárcsak a krumplisütésnél, itt is minimálisan lehet csak a konyhában érezni az étel illatát.


A Tefal és az Essencia Főzőiskola támogatásával.

Sültkrumpli - így még sosem

Teljességgel tudományos okokból kicsi és nem is reprezentatív közvéleménykutatást végeztem ismerőseim között sültkrumpli ügyben. Az, derült ki hogy a világ, szerencsére, tarka; van aki nem csinál sültkrumplit, menjenek a Mekibe az elvetemültjei, ha ilyet enni akarnak. Mások, némi lelkifurdalással vagy anélkül, előveszik valaha oly trendi olajsütőiket és belemártják a krumplit két liter olajba. Megint mások csak kicsike, nem-is-sültkrumpli-aprókocka-krumplit kevergetnek teflonban, a kompromisszumos csapat pedig (idetartozom én is) vizet forral, hasáb vagy steak-krumplit újraforrásig előfőz, lecsorgat, leszárít, sütőt forrósít, tepsit papíroz, krumplit néhány kanál olajjal kever, esetleg fűszerez és süt 200 fokon vagy 15 percig. Nem olyan bonyolult, de nem is olyan egyszerű. De csinálni muszáj, mert az Y kromoszóma súlyos működési zavarai következhetnek be sült krumpli nélkül, és kinek jó az......?
Ha pedig netán kamaszodó Y esete forog fenn, akkor pedig egyszerűen kell a vitamin, amiben tudvalevő, a sültkrumpli aztán igen gazdag.

Ezért általános örömujjongás fogadta a bejelentésemet, hogy hazakerül egy ilyen kis gömbölyű szerkezet, és azzal szinte gyerekjáték lesz sültkrumplit csinálni, még azt se bánták, hogy közben néha próbálkozom benne rendes ételekkel is, ha ez a hobbim, hát tegyem, csak legyen krumpli elég.


Hozzávalók:

1 db Tefal Actifry készülék egyenesen a forgalmazótól

Essencia Főzőiskola (nem igazán krumplisütésre szakosodva egyébként, természetesen)

80 dkg hasábokra vágott krumpli

1 evőkanál napraforgóolaj

- a mártogatósakhoz:


francia:

1 kicsi padlizsán
1 kis cukkini
2 gerezd fokhagyma
1 kis fej vöröshagyma
2 paradicsom
1 zöldpaprika
provance-i fűszerkeverék
só



görög:

1 pohár kissé lecsepegtetett joghurt
10 dkg uborka reszelve
3 mentalevél
kis csokor petrezselyem
fél gerezd reszelt fokhagyma
egy kk. oregano
só
bors




amerikai:

5 dkg pirított dió durvára törve
15 dkg tejföl
1 evőkanál majonéz
2 dkg blue cheese
őrölt bors


A sütnivaló típusú krumplit megpucoltam, szép egyenletes hasábokra vágtam, betettem a készülékbe, meglocsoltam az egész 1 evőkanál olajjal, bekapcsoltam, aggódva figyeltem a meggondoltan kevergető gépet, azután végül is magára hagytam és összesen 40 perc után kivettem a sültkrumplit, szerencsére pár hasábot le is tudtam belőle fotózni.

A zöldségekből kevés olajjal ratatuille készült, provance-i fűszerezéssel, azután kicsit negturmixoltam, hogy mártogatós legyen belőle.

A görögös dip-hez a joghurtba kevertem az aprított és egyéb fűszereket, a fokhagymát és a lereszelt uborkát.

Az amerikai mártáshoz a diót serpenyőben szárazon kevergetve átpirítottam, durvára törtem, és összekevertem a többi hozzávalóval.


A Tefal és az Essencia Főzőiskola támogatásával.

Az egyszerű moszkauer

Mert Jóanya belátja hibáit és súlyos tévedéseit, amelyek abból indulnak, hogy ki kell rángatni a gyereket a húsleves-babgulyás-rántott-hús-brassói-kelt tészta-csirkepörkölt bűvös hatszögéből, azután meg leshet, amikor szemrehányják neki a "gasztrocsodákat". Így azután Jóanya magába néz, és utolsó őszi, váratlanul láblógatós vasárnap délutánján a kertbe való építkező jellegű kibámulás helyett süt egy egyszerű moszkauert. Mivel ez a friss dió megtörésével kezdődik - amely egyébként az egyetlen munkafázis,ahol igénybe lehet venni némi segítséget, különben elfogyna a sütimassza meg az étcsoki-bevonat fele - alig két óra alatt megvan vagy száz süti, de ez a szám ne tévesszen meg senkit, mert ezek bizony vékonykák-laposak - ahogy kell -, 4-5 darab egymás után a legkisebbeknek is lecsúszik rögtön.

Az egyszerű moszkauer egyébként számomra sokáig cukrászati rejtélyt képezett, el nem tudtam képzelni, miféle titkos recept alapján készítik az aranyárban mért lapocskákat. Azután egyszer véletlenül továbblapoztam a horvátilonában, és akkor gyanússá vált a Moszkvai sütemény álnéven szereplő teasüti. Azóta minden karácsonyra sütök egy hatalmas adagot, de most, hogy szánom-bánom bűneimet, ami mákos sütemények meg zöldséges rizsköret formájában csúcsosodott ki (még jó hogy az ebadta kölyköknek azért a szűzérmék valahogy csak lecsúszik) muszáj volt sütnöm műsoron kívül, főleg hogy a moszkauer olyan egyszerű.

A karácsony-feeling is megjött hozzá alig pár napon belül, helyes kis hózápor formájában.


Hozzávalók:


15 dkg darált dió

15 dkg porcukor

1 dl tejszín

7 dkg vaj

7 dkg narancshéj nagyon apróra vágva vagy reszelve

2 dkg liszt (egy nagy púpozott evőkenál)

kevés rum


A darált diót összekevertem a puha vajjal és az összes többi hozzávalóval, kivéve a lisztet, és egy lábasban forrásig, kevergetve összefőztem. A tűzről levettem és alaposan elkevertem benne a lisztet.( A narancshéj mennyiségéhez nagyon vékonyan hámozva és tényleg vékonyra felvágva kb. 2 nagy narancs szükséges, reszelve pedig inkább három. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, akkor inkább a reszelés, mert rágós, nagy narancsdarabkákkal nem igazán élvezhető a süti.)


Sütőpapírral bélelt tepsibe egymástól legalább 2-3 cm távolságra teáskanálnyi masszát raktam, és azután egy másik teáskanál rumba mártogatott hátával meglapogattam kicsit ( kb. fél centi vastag és másfél cm átmérőjű lesz így), és amelyiket kellett, kerekre is igazítottam.

175 fokos sütőben kb. 5 perc alatt sülnek meg a sütik, eleinte ijesztő, ahogy szétfolynak és picit fortyognak, de azután ez megáll, és amikor épp barnulni kell a szélük, lehet kivenni őket.

A tepsin hagytam kihűlni őket, ekkor még úgyis szilárdulnak kicsit, közben meg már sülhetett a váltás tepsi. Ezt kivajaztam-liszteztem inkább, emiatt a moszkauerek kicsit szilárdabb lábakon álltak.

Amikor mind készen lett, olvasztott étcsokival kentem be az aljukat.


Horváth Ilona recept.

Bukta

Sajnos, gyenge vagyok, nem tudok ellenállni az olcsó, egyszerű nyelvi humornak: lebuktam. Merthogy buktát én még sosem sütöttem. A mélylélektani elemzés pedig arra az eredményre vezetett, hogy teljesen egyszerű oka van: a horvátilonában a bukta után egyből az aranygaluska következik, ugyanaz a tészta - csak kicsit lágyabb, írja a titokzatos szerzőnő - de aranygaluska mindent visz, lehetne nálunk akár hetente is, akkor is megennék a Népek szó nélkül. Igazából a szilvalekvár ürügyén indultam neki a buktának, csak azután leszavaztak, mert nálunk a sárgabarack mindenki szíve csücske, és hát nem lehet semmibe venni a népakaratot, főleg ,hogy egyszer már megkaptam a héten: "Anya....ne csinálj már mindig ilyen gasztrocsodákat (megj.:????), hanem csak egy egyszerű moszkauert (!), cookiest vagy muffint...jóóóóó? "

Lehet, hogy a szilvalekvár-töltelékkel végképp kihúztam volna a gyufát.

Hozzávalók:

0,5 kg liszt

2 dkg élesztő

2 tojás sárgája

3,5 dl tej

6 dkg vaj

5 dkg porcukor

csipet só

20 dkg darált dió

10 dkg kristálycukor

5 dkg vaj

Ha itt vannak már a hűvösebb idők, a kelt tésztát úgy kezdem el, hogy előző este kipakolom az összes hozzávalót a konyhába, hogy ne legyenek kamra-hidegek.

A lisztet egy nagy tálba öntöttem és a lisztkupac közepébe nagy mélyedést csináltam. A mélyedésbe öntöttem 1 decit a langyos tejből, belemorzsoltam az élesztőt és 1 teáskanál porcukrot is rászórtam. Kicsit hozzákavartam a lisztből is, és hagytam 10 percet felfutni. Ezután hozzáöntöttem a 6 dkg-nyi olvasztott vajat, a maradék porcukrot és a tojássárgákat és a további 2, 5 dl langyos tejet, majd elővettem a dagasztókaros robotgépemet ( akinek ilyen esetleg nincs, az hagyatkozzon nyugodtan a kezére) és összedolgoztam a folyadékelegyet a körben várakozó liszttel. A géppel, ha már összeállt a tészta, 5 perc tökéletesen elég az átdolgozáshoz. Ilyenkorra a massza minden anyagot felvett a tálból, nem is ragadt hozzá, és a felszínén folyamatosan "szakadozik" vagyis a belegyúrt levegőbuborékok rögtön ki is "pukkadnak".

A kerekre paskolt tészta alatt és körülötte liszttel beszórtam a tálat, és egy tiszta konyharuhával letakarva 2 órára egy félreeső meleg, huzatmentes sarokba félretettem kelni.

2 óra elteltével jól kilisztezett munkalapra borítottam, és kézzel átgyúrtam. Ez nálam úgy néz ki, hogy kerek tészta félbehajt, dögönyöz körré, negyedkört fordít (tetszőlegesen óramutató járásával egyezően vagy vissza), újra félbehajt, dögönyöz körré stb. Öt perc szintén elég ebből a játékból, néha keveset lisztezni kell, ha ragadna.

Ezután a munkalapot jól kiliszteztem és a tésztát 0,5 cm vastagságúra nyújtottam, 8x10 cm-es téglalapokra vágtam és a tésztatéglalapok közepére egy csíkban kb. egy evőkanálnyi dzsemet tettem, (mivel ez szilárdabb és folyósabb részekből áll, nem igazán lehet többet belerakni a kifolyás és megégés veszélye nélkül) majd a hosszabbik oldaláról tekerve felhajtogattam, a végét kicsit megnyomogattam, ki ne folyjon a töltelék.

Ezután újabb, félórás kelesztés következett.

A 200 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütöttem, de miután betettem, lecsavartam a hőt 180-ra és az utolsó 15 percben a tészta tetejét alufóliával letakartam. Sütője válogatja, úgyhogy egy tűpróba azért nem árt.

A sütőből kivéve a tészta tetejét cukros vízzel kentem át, attól lett szép fényes.



Hát persze hogy Horváth Ilona.

Francia csúsztatott palacsinta

Ez bizony nem az a diós-lekváros. Az ennek szerintem a nyomába se érhet. (Vagy változatlanul elég nekem egy évben egyszer valami zserbószerűség.)
Miután ezt tisztáztuk, még előrebocsátanám, hogy ezt tényleg inkább tapasztaltabb, türelmes és emellett elszánt hobbiszakácsoknak ajánlanám. Az elszántság nemcsak a megvalósításhoz szükséges, hanem számolni kell kipróbáláskor azzal is, hogy ezt követően családunk tagjai úton-útfélen ezt fogják követelni tőlünk, mindegy, mi van, egyszerű hétköznap vagy valami ünnep, és az alapmennyiség méretre inkább egy könnyű desszertféleség 4 személyre. Ki lehet nevezni sűrűbb leves után másodikfélének is, csaképp lehet úgy járunk mint én: az üres tányér felett rámvetett szemrehányó pillantások hatására kénytelen voltam megígérni egy záros határidőn belüli tíztojásos verziót. A türelem meg azért szükséges, mert a tészta titka a nagyon lassú tűzön sütés, azaz egy palacsinta 4-5 perc alat készül el, legjobb ha van két nagyjából egyforma serpenyőnk a sütéshez, úgy némileg haladósabb lesz.

A recept a főnökömé: ahogy mondani szoktam, van aki gasztroblogot firkálgat, van aki meg főz, mondjuk egy kisebb létszámú hétvégén úgy alig 20 emberre. De ha épp mindenki ráér, simán vannak negyvenen egy szülinapon, úgyhogy ő ennek 50 tojásból is neki szokott állni...



Hozzávalók:

5 tojás

5 dkg cukor

5 dkg vaj

5 dkg liszt

4 dl tej

4 csomag vaníliás cukor

2 citrom lereszelt héja

olvasztott vaj a sütéshez


A tojások sárgáját sűrű, habos, világossárga krémmé kevertem a cukorral, hozzákevertem a puha vajat, a tojások fehérjét pedig kemény habbá vertem. A sárgájához kevertem a lisztet, majd a tej felét, fokozatosan, hogy sima legyen - legjobb a kézi robotgépet el se tenni.
Ezután a masszához kevertem a tojáshab felét, óvatosan, egy fakanállal. Ezután került bele a tej második fele, majd a hab maradéka - ekkor nem baj, ha nem keverjük el tökéletesen - nem is nagyon lehet, mert viszonylag híg palacsintatészta magasságában járunk.

Kár, hogy nem készítettem fázisfotókat, mert azt kell mondjam, ekkor a tészta állaga kissé ijesztő :) Alul a sűrűbb sárgás tészta, felül pedig a hab - mintha furcsán szétválna a kétféle állagú rész. De ez így van jól.

Ezután rögtön sütni kell, nehogy összeessen a tészta.

A 28 cm-es - nem a palacsintasütő!!! - valamiért abban ez nem működik!! - szeletsütő (thát magasabbb oldalfalú) 26 cm-es teflonserpenyőmet jól kikentem vajjal, megforrósítottam, és beleöntöttem 1 merőkanálnyi tésztát. Úgy kell kanalazni, hogy előtte óvatosan keverni kell rajta egyet, hogy kerüljön bele a tetején úszkáló habocskákból is. Kb. 3 mm vastag lesz a tészta a serpenyőben- a klasszik tésztához képest emiatt nem is kell "kanyarítani" a serpenyőben. Ezután rögtön levettem a lángot majdnem teljesen takarékra, és türelmesen vártam, úgy 4-5 percig. Ekkorra az alja kellemesen megpirul, a teteje pedig rezgős-habos marad. Amikor már láttam, hogy enyhe rázogatásra csúszkál a serpenyőben a tészta, tálra csúsztattam, és kezdtem előlről az egészet. A palacsintákat sorban megszórtam a citromok lereszelt héjával elkevert vaníliás cukorral.



Ebből a mennyiségből 8-10 db palacsinta lesz, az utolsó a sült, alsó felével felfele kerül a többi tetejére.

Lehet persze négyrét hajtogatva egyenként is tálalni, de egy-egy darabbal tuti nem elégszik meg senki...

Ha csinálunk hozzá esetleg valami kis narancsmártást, akkor végképp ünnepi desszertet varázsolhatunk belőle, bár nálunk ezt eddig senki nem reklamálta.







Egy évvel ezelőtt: Rokfortos pite










Két évvel ezelőtt: Currys lencsekrémleves

Luxus krumpliköret

Vagy egytálétel is lehet egy kis sajttal turbózva. Merthogy a zöldség nálunk nem annyira nyerő, vagy mondjuk inkább úgy, hogy olyan zöldség lényegében nem létezik, amit mindenki szeret, pedig nem is édesköményről,cékláról, padlzsánról vagy cukkiniről, hanem például egy egészen egyszerű zöldborsóról van szó.
Nem egyszerű az életem, ebből látszik.
Ezért legalább az alapokon próbálok valamit variálni, mert mégsem lehet állandóan krumplipürét enni. Azt inkább le se írom, hogy ez a köret is csak úgy nagyjából 80%-os sikert aratott, bár a végére belejöttek...pedig omlós, krémes, szaftos, selymes, enyhe kis hagymaízzel, nekem tökéletes.



Hozzávalók:

1 kg krumpli (hámozva)

2 dl tej

2 dl tejszín

1 fej vöröshagyma

2-3 gerezd fokhagyma

pár tekerésnyi/ késhegynyi bors

2 tk. só






A megpucolt krumplit 1 cm-nél kicsit vékonyabb karikákra vágtam, lábasba raktam, hozzátettem a négybevágott, megtisztított vöröshagymát és a kicsit megnyomkodott fokhagymagerezdeket, felöntöttem a tejjel, tejszínnel, sóval, borsoztam, és lefedve, kis lángon 20 percig főztem.
Közben a sütőt 180 fokra előmelegítettem, a majdnem teljesen megfőtt krumplit - a vöröshagymától megszabadítva - mindenestől egy kisebb jénaiba öntöttem, eligazgattam, a tetejére pedig kevés vajat forgácsoltam.

15 perc alatt a teteje ropogós, a belseje puha, omlós lett, a tej-tejszín pedig sűrű, sárgás, enyhén hagymás szafttá sűrűsödött be.

Nigella receptje.

Mákvirág

Egyeseknek mákjuk van, folyton, mindenféle, sült, gőzben főtt meg ilyesmi. Nem csoda, ha a jó példa ragadós, és egyre több lementett mákos recept várja hogy ne csak fejben, hanem a valóságban is megfőzzem-süssem. Mivel a sós variáció annyira bejött, így találtam párt egy édes-ropogós-omlós mákos keksz formájában. Aki szereti, hogy egy keksz nem túl édes, jól eltartható, nagyon kiadós, a teljes kiőrlésű liszt miatt meg úgy egyébként is megideologizálhatóan egészséges, és a tetejébe még mákos is, az próbálja ki, nem fog csalódni.

Kétféle tölteléket kapott: olvasztott étcsoki és sült málnadzsem, és az utóbbi kiütéssel győzött.


Hozzávalók: (106 (!) db, vagyis töltve 56)




33 dkg teljes kiőrlésű liszt

1 tk. sütőpor

2 és fél ek. mák

fél tk. só

17 dkg vaj

14 dkg nádcukor

3 tojássárgája

1 tk. vaníliakivonat vagy 2 vaníliás cukor

3-4 ek tej


A száraz hozzávalókat összekevertem.
A vajat robotgéppel habosra kevertem, hozzáadtam a cukrot, de ekkor már csak egy rövid ideig kevertem újra, majd fakanállal belekevertem a tojássárgáját és a vaníliakivonatot, majd hozzákevertem a száraz hozzávalókat. Ekkor még nehezen állt össze, így hozzáadtam a tejet is - a negyedik ek. nem is tej, hanem tejszín volt, mert túl keménynek találtam a tésztát, és nem akartam, hogy a túl sok tej miatt törjön.
Az összegyúrt tésztát 4 részre osztottam, és jól kilisztezett munkalapon, felül is liszttel szórva egészen vékony, alig 2 mm vastagságú lapokká nyújtottam. Bár a teljes kiőrlésű liszt miatt sűrű a tészta, és nincs is túl sok folyadék benne, muszáj volt lisztezni, mert hajlamos a nyújtófára ragadni, törni. A lapokat folpackkal elválasztva egy tálcára raktam, és egy órát a hűtőben pihentettem.

Ezután már csak ki kellett szaggatni a 106 darabot ( a maradékokat persze újra összegyúrva és vékonyra nyújtva) de a sütés gyorsan megy, mert 175 fokos sütőben, sütőpapírral bélelt tesiben adagonként pontosan 7 perc tényleg elég nekik, hogy tökéletesek legyenek.




A receptet Heidi Swanson oldalán találtam, ahol a szerintem kevéssé kifejező barnacukros töltött keksz néven fut. Az elkészítés módján változtattam egy kicsit, - páldául a hűtőhideg tésztát igen nehéz vékonyra nyújtani szerintem - és lehet, hogy az én sütőporom szuper, de nekem 2 mm-es (1/12 inch) tésztából sem lettek olyan elegánsan vékony kekszeim mint neki :)

Tanulság még: sima lisztből is jó, akkor óvatosabban kell adagolni a tejet. A nádcukrot ,ha porrá őröljük, simább, csinosabb lesz a süti felülete.

Dicséret

Nagyobb ( rántott csirkemell közben, vasárnap) : Anya, ez a husi olyan finom, mint a mekis szendvicsben!!

Csak tudnám, honnan tudja, mikor ő ott csak sajtburgert eszik. Hármat egy ültő helyében.

Halas lasagne

Bár a jelszó, hogy csak halakkal ne kelljen dolgozni, még mindig nem vesztette nálam aktualitását, főképp azért, mert úgy gondolom, amit nem szeretek igazán, azt nem is tudom jól elkészíteni sem, azért próbálkozom erősen. Egyrészt mert csak ezért nem száműzhetem a halat az asztalról, másrészt meg milyen finom, egészséges, csupa jótétemény a hal. Hát akkor együnk halat. Ami jelen esetben szerényebben képviselteti magát az ételben, de legközelebb megpróbálom figyelmesebben olvasni a recept elejét, ahol 6 személyre másfél kiló halat dolgoznak be a lasagne-lapok közé.Vagy az már túlzás?

Ami nagy meglepetés volt, hogy mennyire finom volt a receptben szereplő póréhagyma helyettesének szánt petrezselyemgyökér (nálunk úgy hívják: zöldség, és passz); finom diós ízt adott az ételnek, így abszolút jól passzolt a halhoz.


Hozzávalók: (4 személyre)

12 lap zöld lasagne lap

4-5 szelet tengerihal-filé (pollock-filé, pontosabban)

40 dkg sárgarépa

20 dkg petrezselyemgyökér

1 nagy sárga kaliforniai paprika

5 dl tej

5 dkg vaj

5 dkg liszt

egy csokor petrezselyemzöld

késhegynyi currypor

1 zöldcitrom

bors

só


A halfilét kiolvadás után leszárítgattam, sóztam, borsoztam és meglocsoltam a zöldcitrom levével.

A vajon lassan megfuttattam a lisztet, folyamatosan kevergetve felöntöttem a tejjel, simára kevertem és kevergetve besűrítettem a besamelt, majd belekevertem a felaprított petrezselymet és a curryport.

A megtisztított zöldségeket felkarikáztam és lobogó vízbe dobtam 3 percre, majd leszűrtem és hideg vízzel leöblítettem. A paprikát kisujjnyi csíkokra vágtam.

Ezután kevés besamelt öntöttem a kivajazott jénai aljára, kiraktam 3 lasagne lappal (mint tudjuk, a hőálló tál- és tepsigyártók valamint a lasagne-lap gyártók titkos, globális összeesküvése folytán NINCS olyan tál vagy tepsi, amibe pontosan beleillenének a lapok, akárhanyasával is rakjuk őket) a zöldségek egyharmadát elterítettem, meglocsoltam besamellel, újabb réteg lasagne, ezután a halszeletek és besamel, megint tésztalap, a megmaradt zöldség fele és besamel, tésztalap, maradék zöldség és besamel. Közben sóztam is óvatosan minden zöldségréteget
A 200 fokos sütőben kb. 35-40 perc alatt sült készre, szépen összeállt, a felesleges zöldség- és hallé elpárolgott, a teteje megpirult.

De a hal, az kevés volt benne. Majd legközelebb.

Egy ezeréves karácsonyi tina különszámban talált recept alapján.

Csokis darakeksz

Megint eljött a Kekszek Ideje. Aki szülő, meg dolgozik is mellette, ismeri azt a pillantást, amivel a délután az iskolából-óvodából hazaeső/hazahozott gyerek felnéz, ami nagyjából az a egész-nap-nem-ettem-semmit-azonnal-adj-enni-éhes-kiskutya-kiscica-vagyok-éhen-pusztulok kifejezést sűríti. Mindezt úgy, hogy bár tudom, a közétkeztetés így meg úgy, tápérték meg izé, de ha fogukra való kaja van, akkor az enyémeim simán háromszor repetáznak az ebédből, továbbá legjobb szakács az éhség egyébként is, ami egy rohangálással ("anya, egész délelőtt kergettek a fiúk!") töltött délelőtt után még a karfiolfőzeléket is ehetővé varázsolja (brrrr...), de a nézés az változatlan, mindegy mi és mennyi. Ekkor muszáj készenlétben lenni valaminek, de ne, az ne legyen szendvics, és ha már gyümölcs, akkor legyen mellé valami édesség, amit be lehet kapni csak úgy, mert a gyerek nagyon elfoglalt, ahogy hazaér, nincs többé egy percnyi ideje sem, borzasztó.


Ez a keksz egy alap, elkészítése pofonegyszerű, nagyon jól lehet variálni, ízében engem talán a gépi kekszre vagy darált kekszre emlékeztet, amit borzasztóan irigyeltem gyerekkoromban a barátnőimtől, holott most már egyáltalán nem szeretem. Az állaga viszont sokkal-sokkal jobb, omlós, az is marad minden külön macera meg dobozba zárás nélkül, a búzadarától klassz ropogós, elbír mindent, vaníliát, fahéjat, reszelt narancs-vagy citromhéjat, liszt egy része cserélhető benne csonthéjasra (1/3ig mernék kísérletezni), de persze leggyorsabban mindig a csokiba mártott fogy el.


Hozzávalók:(kb.30-35 darabhoz)

24 dkg liszt

3 dkg búzadara

1 tk. sütőpor

12 dkg vaj

10 dkg nádcukor

1 tojás

1. kk. vaníliakivonat


A száraz hozzávalókat összekeverem. A cukrot habosra kevertem a vajjal, hozzákevertem a tojást is, a vaníliakivonatot, majd fakanállal összekevertem a száraz hozzávalókat is. A puha tésztát kicsit betettem a hűtőbe, a recept szerint kis diónyi gombócokat gurigáztam belőle, villával lapította a Kisebb, majd amikor ezt megunta, egyszerűen szétlapítottam őket egy pohárral, fél centi vastagságúra. Ettől tömzsi fogaskerék formájúak lettek.

180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt készre sültek.

Legközelebb vagy csak pohárlapítottak lesznek, vagy egyszerűen kinyújtom, majd kiszúrom őket, vagy hengerré formálva kicsit hűtöm, majd késsel felszeletelem, mert a villás módszerrel túl tömzsik maradtak szerintem a kekszek.

Gyors, elronthatatlan süti.

Eredetileg teljes őrlésű liszttel van, de amióta volt a fuzárium-mizéria, azóta a Nagyobb megvizslat minden liszteszacskót; felháborította, hogy fiúknak mellei nőhetnek.


A "Csokoládé-több mint 100 fontos recept"c. könyvecskéből.

VKF! XXVIII. - Szőlős rétes

Borzselé. Borzselé. Mustzselé.Borzselé.Nem. Vagy inkább valami mustban pácolva. Mégsem.

Ennyire futotta szőlős/boros/szüreti ételek kategóriájában nálam hetekig. Persze tudnék - egyéni szerencse kérdése - a szüretről is írni, mert a családunkban ez hagyomány volt sokáig. De mindig ódzkodok attól, hogy átcsússzak énblogba, az emlékek a szüretről pedig olyanokról mesélnének, akik már rég nincsenek köztünk, és őket meg meg akarom tartani inkább csak magamnak. Lehet hogy leírva elmúlik az emlékekről a csillagpor, és akkor oda a varázs.

Úgyhogy visszatérnék inkább, ide, hogy végül is csak sikerült összehozni a borzselénél kicsit használhatóbbat, köszönhetően a baklava-korszak indulása óta folyamatosan betárolt réteslapoknak.

A sütiről csak annyit, hogy a piskótaszerű, habos töltelék jól felveszi a hőt, így a szőlőszemek gyönyörűen épen maradnak, a rétes nem úszik a kifőtt szőlőlében, ami nem hátrány; egy dologra kell vigyázni: mivel a mandulás massza a piskótához hasonlóan megnövekedik sütés közben, kicsit lazábban kell feltekerni a rétest a szokásosnál, hogy ne repedjen meg alul oldalt a tekercs.

Ha kerül hozzá esetleg valami jó kis borsodó is, első osztályú ünnepi desszert lesz belőle. Egyébként meg elfogy a tepsiről.




.


Hozzávalók:

4 réteslap (35x44 cm-es, Milkland, talán Spar-os??)

5 dkg olvasztott vaj

fél kilónyi leszemezett, leszárított vegyes csemegeszőlő

5 dkg mandula

5 dkg babapiskóta

2 tojás

2 ek. nádcukor

A sütőt 200 fokra előmelegítettem, tepsit sütőpapírral kibéleltem.

A babapiskótát a mandulával együtt megdaráltam az aprítógépben. A tojásokat szétválasztottam, a sárgáját világosra és habosra vertem a cukorral, a fehérjét pár csepp citromlével keményre vertem, majd felváltva a tojássárgájához kevertem óvatosan a hab felét, a piskótamorzsa felét, megint a habot és végül a maradék morzsát. Ezután hozzákevertem a leszárított szőlőszemeket.


Egy réteslapot kiterítettem tiszta konyharuhára, olvasztott vajjal kentem, ráillesztettem a másikat, majd a töltelék felét a rövidebbik oldalához halmoztam, a szélén oldalt és a végén is 3 cm ráhagyással. A tölteléket elegyengettem ( kb. 5 cm szélesen, laposan - végül is látszik a képen) a réteslap két hosszabbik oldalát behajtottam a töltelék végére, hogy ne folyjon ki, azután a rövidebbik oldala felől óvatosan feltekertem a tésztát. Tepsibe raktam, a tetejét vajjal kentem. Ugyanígy készült a második adag is.

20 perc alatt szép aranyszínűre sült, belül a töltelék könnyű és habos lett.

Végül kevés mézzel kentem át a tetejét és pirított mandulával szórtam meg.

Minestrone leves nálunk

Amikor eszembe jutott, hogy az egyik kedvenc levesünk még nincs is itt fenn, mindjárt az volt a következő gondolatom a zöldségvagdosás közben, hogy vajon az olasz gasztroblogokon egymásnak feszülnek-e az emberek, hogy akkor most kell-e bele fejtett bab, vagy emberiség elleni bűntett-e, ha kihagyjuk a karfiolt, továbbá, a paradicsom igenis egészben vagy jó a sűrítmény is, a fűszerezés rejtelmeiről nem is szólva, na és persze mi volt az igazi ős-itáliai minestrone, amit már Romulus és Remus is kanalazott, ha unták a farkastejet. Márcsak azért is, mert ez a recept, ami a kis szürke füzetemben található, és tuti, hogy valamilyen magyar szakácskönyvből másoltam oda vagy tizenöt éve, annyira vicces mennyiségeket tartalmaz, - és én meg mindig be is tartom őket. Mikor először csináltam, nagyon bevált, és azóta úgy vagyok vele, bevált recepten ne változtass. Ehhez képest ha lecsúszik az a fél deka a mérlegről, nem olyan nagy tragédia :DD Sőt, ahogy itt nálam a legtöbb széles körben elterjedt ételreceptnél szerepel - a pizza nálunk, a chilis bab nálunk stb. - minden relatív ezen a jobb sorsra érdemes sártekén.

Hozzávalók:( 8 személyes adag minimum)


3 ek. olivaolaj

2 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

5 dkg füstölt szalonna

2 sárgarépa

12, 5 dkg zeller (ez egy kis fej zeller kb.)

1 fej karalábé (ez is kisebb)

20 dkg zöldbab

20 dkg karfiol

20 dkg kelkáposzta

1,5 liter húsleves

12,5 dkg zöldborsó

2 nagy paradicsom

2 tk. kakukkfű vagy 4-5 kakukkfűág

3 tk szárított bazsalikom vagy 2 ek. aprított friss levél

bors

3. ek vörösbor

spagetti

sajt


A zöldségeket legjobb előre megpucolni, megmosni és felvágni.
A hagymát és a répát fel karikázom, a fokhagymát vékony lapokra vágom, a szalonnát pedig kockákra. Egy nagy fazékban felforrósítom az olajat, rádobom a zöldségeket és a szalonnát, és kevergetve lassan pirítom-dinsztelem, picit sózom, ha engedtek levet a zöldségek, le is fedem.

Ezután hozzáadom a hasábokra vágott karalábét, a vékonyabb hasábokra vágott zellert, a kisebb rózsákra szedett karfiolt és a felvágott zöldbabot, a kisujjnyi csíkokra vágott kelt és felöntöm a húslevessel. 30 percnyi főzés után 2 felszeletelt paradicsomot és 12,5 dkg (de tényleg így van a recept...:)) zöldborsót adok még hozzá.
Ekkor fűszerezem borssal, kakukkfűvel, bazsalikommal és 3 ek vörösborral. A sózáshoz kóstolni kell, mert az függ a leves sósságától is.
Ha zsenge a borsó, még 7 perc, és kész is a leves. ( Igen a 7 percet se én találtam ki.. .de működik, és egyik zöldség sem lesz így szétfőzve, ami azért nem mindegy.)

A spagettit mindig külön, feltördelve főzöm hozzá, a sűrű, laktató, jóízű leves tetejére pedig sajt jöhet, persze legjobb a parmezán, vagy más aromás keménysajt.

A legegyszerűbb, ha ugyanekkor készítünk egy adag mirelit minestrone keveréket is, mert még nem láttam 20 dkg-os karfiolt, se kelt, mindig van valamennyi maradék, és ki vesz 2 répát a boltban?

A szárított fűszerek mennyisége az saccperkábé, kóstolni kell, én tépegetek kintről frisset, ahogy az már modoroséknál szokásban van.

Ha nem vagyunk 8-an a levesre, az sem baj, jól bírja a hűtést, az ízek meg még csak jobban összeérnek. Végül is zöldségleveskúrának se rossz.

Medúza

Mindig tanul az ember. Amikor a helyi pékségben kiszúrtam, hogy a klasszik kakaóscsiga méretű péksüti tésztája más, mint a mostanában elérhető rémes szíjszerű kakakóscsigáké, akkor csak mutogatni tudtam, hogy abból az izéből kérek mindjárt kettőt is. ( Igen, a gyerekeim mindennap megennék a kakaós csigát gond nélkül , és nem, nem sütök nekik mindennap, a szíjszerűből viszont nem is veszek, úgyhogy ők ilyen hátrányos helyzetűek szegények. Van aki szerint azért, mert nem veszek nekik, van aki szerint meg azért, mert nem sütök nekik mindennap. ) A filozófiai ösvényekről vissza erre az izére, itthon megkóstolva a pékségünk legjobb éveit idézte, amikor még kevesebb volt ugyan a csicsás péksüti, viszont nem volt bennük a liszten, élesztőn cukron és pár ízesítő hozzávalón kívül nagyon semmi. Azután az is eszembe jutott, hogy ezt a fajta formázást láttam már a blogokon, csaképp nagyméretben, és mákvirág volt a becsületes neve, és az nlc topikról indult eredetileg. Azon gondolkodtam, ha pici méretben csinálom, tuti macerás lesz, és valami keményebb tészta kellene hozzá, hogy legalább az segítsen a formázáskor. Így lett a mi otthoni medúzánknak (mert a pékné szerint ez a becsületes neve) alapja a Hokkaido kalács tésztája. Ahogy volt, pontosan úgy fogyott el vacsorára, a 12 medúzából egyet mentettünk el a nagyobbnak tízóraira.









Hozzávalók:

60 dkg liszt

10 gr porélesztő

8 dkg cukor

3 dkg tejpor (nem volt otthon)

1 tojás

25 dkg tej

15 dkg tejszín

9 gr só (kb két teáskanál)

- a töltelékhez

2 ek cukor

2 ek holland kakaópor

a tetejére:

-1 tojás sárgája


A só kivételével a száraz hozzávalókat összekevertem, mélyedést csináltam bele, odaütöttem a tojást, öntöttem a langyos tejet és a tejszínt. Ezután a robotgép dagasztókarjával összedolgoztam a tésztát. ( Sűrű, kemény kelt tészta lesz belőle, de ha sikerült összeállítani, további 5 percnél több gyúrást nem igényel. ) A végén dagasztottam hozzá a sót, és letakarva másfél órát kelesztettem.

Ezután kidolgoztam a tésztát kézzel jól átdagasztottam, ( kicsit kell csak lisztezni a munkafelületet, mert nem ragadós a tészta, és túl sok lisztet a benne lévőn kívül nem szabd már beledolgozni,) és fél centi vékony nagy téglalappá nyújtottam.

A téglalapból kisebb 15X10 cmes téglalapokat vágtam, kicsit alájukliszteztem és megszórtam őket a cukor és a kakaópor keverékével, majd a hosszabbik oldaluk felől szorosan feltekertem.

Ezután a legélesebb késemmel kb. másfél centi szélességben bevagdostam a tekercseket, úgy hogy teljesen nem vágtam át a tésztát. (így kb 10 karja vagy milye lesz a medúzáknak.)

Ezután a majdnem különálló kis tekercseket vágott felükkel kifele fordítottam, az egész tekercsből pedig egy kört kanyarítottam, és sütőpapírral bélelt tepsibe ügyeskedtem. A tepsin még 20 percet keltek, mielőtt 175 fokos sütőben, a sárgájával lekenve kb. 15-20 perc alatt sült medúza lett belőlük.

A kakaós cukorral nem egyszerű dolgozni, hiszen szóródik kifelé, próbáltam úgyis párat, hogy vajjal kevertem ki a tölteléket, de akkor nem lesz olyan szép a süti, ugyanis hajlamos kifolyni.

Chilis-diós karaj

Írtam már itt arról, hogy igen, a főzéshez idő kell, van aminek egyszerűen kell az a szerény 3-4 óra, vagy 12, ez van, kikerülhetetlen. Ez persze nem azt jelenti, hogy étel jó csak úgy lehet, ha az ember nem sajnál pénzt, paripát, fegyvert, és ami legtöbbünknek a legdrágább: időt. Amit lehet még reggeli heverészésre fordítani a hétvégén, némi ájult relaxációra, miután hazaestünk reggel hét óta este hatra, lehet fordítani csillagromboló-építésre vagy biciklizéstanításra, vagy arra, hogy Ken a szerelmével üldözi az összes Barbie-babát, azok meg folyton pofára ejtik. (Ez nagyon vicces játék:)) Ezért aztán minden olyan recept, ami úgy indul, hogy gyorsan elkészíthető, és még egyébként is szimpatikus, hamar a repertoár része lesz. Sűrűn forgattam Stahl Judit 30 perces szakácskönyvét is, ami akkor jelent meg, amikor a Kisebb született, és kész fegyverténynek számított, ha a gyerkőcök mellett esetleg egy főzeléknél bonyolultabb kajáig eljutottam. Ez a recept a kedvencünk a könyvből, és a fentiek ellenére, vagy mellett, nem is számít, mennyi idő alatt készül el, annyira finom. (Egyébként tényleg belefér 30 percbe)


Hozzávalók:

4 szelet karaj

2 ek olaj

3 dkg vaj

1 ek. konyak

1 hüvelykujjnyi gyömbérdarab

2 gerezd fokhagyma

1 kis chilipaprika

egy marék dió

2 ek. méz

1,5 dl tejszín

bors

só

Egy teflonserpenyőben a diót kicsit megpirítottam, kicsit összetörtem és félreraktam.
A kicsit kiklopfolt karajszeleteket megsóztam, borsoztam és forró olajon oldalanként 2 percig hirtelen megsütöttem. Rájuk dobtam a vajat és félig lefedve további 10 perc alatt megpároltam őket, tálra tettem, alufóliával lefedtem. Míg a hús puhult, a gyömbért, a fokhagymát megreszeltem, a chilipaprikát felaprítottam.

A serpenyőt, amiben a hús sült, kevés szaftot bennehagyva visszatettem a tűzre, belekanalaztam a konyakot, beletettem a gyömbért, fokhagymát, paprikát, kicsit kevergettem, hozzáadtam a mézet, a diót és a tejszínt. Felforraltam a mártást, a húst a levével együtt visszapakoltam a serpenyőbe és együtt is forraltam még egy percet. Ilyenkor még nem árt egy kicsit sózni is kóstolás után.

Eddigre megfő a rizs is mellé, de krokettel a legjobb.



Stahl Judit Gyorsan, valami finomat! könyvéből.

Szilvalekvár a mi uccánkban

Szilvalekvárt sokféleképpen lehet főzni. Meg lehetett tudni ezt idén is több helyen, itt például, vagy itt is. Lehet főzni fazékban, bográcsban, sütőben és lehet főzni a mi uccánkban.

A szilvalekvárhoz a mi uccánkban a lekvárhoz a szilván kívül semmi se kell, a főzéshez meg kell egy senkiföldje szolgalmi út két telek között, hozzáértő rokonok a Nyírségből, akik hozzák a szilvát, felszerelést, üstöt, kondért, üveget és a szaktudást, kell rengeteg ennivaló, innivaló (szilvapálinka például), nem árt két helyes kis sátorszerű izé, hogy a jégeső mégse potyogjon bele a leendő lekvárba, és hát persze kell a sok utcabeli, 3 hónapos és 50 éves életkor között, hogy mindig legyen, aki forgatja a lapátot az üstben. Így készült a szilvalekvár a mi uccánkban a hétvégén. Jöhetnek a bukták, derelyék, gombócok, és a tél is úgy általában.

A második adag este 9 magasságában

Baklava

Függőségnek talán nem mondanám, de hogy nyár óta mindig tartok otthon kész rétestésztát, az sok mindent elmond. Lehet persze arra fogni, hogy kísérletezem, azért, hogy megtaláljam azt az ízt, ami a nyaralás alatt beindította a baklava-függés agyi receptorait (vagy mi), de valójában azért, mert mostmár két baklava-rajongó van a családban. Sokezer évvel ezelőtt, emlékszem, hogy az Ember mindig felvetette, hogy mozi után kerüljünk a török felé a nyugati közelében, csakhogy randi ürügyén baklavát ehessen, dehát elnéztem én ezt neki. Jó édes, mi ebben a kunszt?? Nem mellesleg minden egyes szeletke legalább 2000 kalóriát tartalmaz, vihetnék az űrhajósok kompakt kajaként a Mars-utazásra. Sajnos a kalóriaértéke azóta sem csökkent, sőt majdnem biztos vagyok benne, hogy az itthoni változat húzósabb, úgyhogy szörnyű lekifurdalással terhelt időszak jön; hazaesünk a munkából, mindenkinek kopog a szeme, bedobunk egy szeletke baklavát, egyúttal búcsút mondhatunk a vacsorának.

Mivel az én kedves kollégáim megajándékoztak egy hihetetlenül gyönyörű és borzasztóan informatív szakácskö
nyvvel (tipikusan olyan darab, amit látva az ember sóhajtozik a kirakat előtt és azután gyorsan rendel interneten öt regényt az árából, és vágyakozik tovább), azt is el tudom még regélni a baklaváról általában, hogy az egyik legrégebben ismert sütemény, és valószínűleg az asszírok találták fel a Kr. e. 8. században, így nem nagyon van értelme szerzői jogi vitákba bonyolódni róla, főképp, hogy ahány ország a Balkántól Görög- és Törökországig és az indiai szubkontinensig, annyiféle baklava.

Görögországban az úgynevezett phyllo-tésztából készül, ami nagyjából a mi itthoni rétestésztánk megfelelője. Korfun egy útmenti pékségben - a rengetegféle pékáru mellett - hihetetlen sokféle szirupos baklava-szerűséget árultak, és rendszeresen megálltunk feltankolni a készleteket; ez a baklava ott csiga formájú volt volt, picike, épp egy falat, narancsos sziruppal, mogyorós töltelékkel. Csigát tekernem a rétestésztából úgy, hogy felülről ne látszódjon ki a töltelék, hanem ott is kétrét hajtott legyen a tészta, nos, reménytelen kísérletnek bizonyult. Így maradt a klasszikus rombusz forma és a többlapos rétegzés, az íz pedig majdnem megközelíti a kint megismertet, ha dupláznám a cukrot meg a szirupot, lehet, el is érné...

Baklava ügyben pedig köszönöm Fahéj és Feta kedves segítségét.


Hozzávalók: ( 25 X15 cm-es jénai tál)

fél csomag kész rétestészta

20 dkg vaj

20 dkg mogyoró

2 narancs lereszelt héja

30 dkg finomszemcsés cukor

-a sziruphoz:

2 dl narancslé ( kb. 4 narancs leve)

2 narancs lereszelt héja

20 dkg cukor

1 ek. méz

A sütőt 180 fokra előmelegítettem.

A jénai alját megkentem olvasztott vajjal, réteslap, olvasztott vaj, réteslap, olvasztott vaj. Ezután került rá a töltelék, darált mogyoró, reszelt narancshéj és 3 csapott ek. cukor rétegenként, majd az újabb réteslap, szintén vajjal kenve. A 6. rétegnyi töltelék tetejére 2 vajjal megkent réteslap került, és ennek a tetejét is megkentem vajjal. Az összeállított süteményt egy éles késsel rombusz alakban az aljáig bevágtam.






A sütőben 35-40 perc alatt gyönyörű aranybarnára sült, és ami fontos, a belsejében is megolvadt a cukor.

Amíg sült, elkészítettem a szirupot. A hozzávalókat a méz kivételével összekevertem, forralva-kavargatva főztem míg a szirup kezdett besűrűsödni, majd belekevertem a mézet is.

Amikor a tészta már csak langyos volt, meglocsoltam a sziruppal. Ez lényegében azt jelenti, hogy majdnem állt a szirup a baklaván, de mivel a bevágások fölött is szorgalmasan locsolgatni kell, a szirup nagy része szépen beivódik a süteménybe.

Ez a mennyiség, bár kicsinek tűnik, nagyjából 3 napig biztosította két felnőtt és egy kísérlezetőbb kedvű gyermek visszafogott baklava-igényét, nagyjából 20 rombuszka jött ki belőle.

Valóban frissen a legfinomabb, de alufóliával takarva a harmadik napon se lökdöste tovább senki azzal, hogy ez már ehetetlen - köszönhető, gondolom a szirupnak, illetve hogy mindig csak az aktuális mennyiséget emeltük ki a tálból. További előnye ezenkívül, hogy lényegében nem kell hozzá tudni - a kész réteslap miatt - se sütni, se főzni.


Fahéj és Feta mellett a strandon beszerzett "Greek Cookery" könyv volt a segítségemre.

Vacsorából ebéd - körtés, camembertes csirkemell

Jó kenyér, camembert, körte, dió/mogyoró és egy pohár fehér bor. Ez egy tökéletes, egyszerű és nem is megfizethetetlen vacsora. Ugyanezt melegen, kis csirkemellel 20 perc alatt elkészülő ebéd, plusz bágyadt napsütés, őszi hangulat - már csak egy kis szieszta kell utána a hétvégén.



Hozzávalók: ( kb 4 személyre)

50 dkg csirkemell

3 körte

1 kisebb camembert (125 gr-os elég)

1 marék mogyoró/dió

só és bors

Száraz tepsiben kicsit megpirítottam a mogyorót.
A csirkemellet fél centis vastagságú szeletekre vágtam, picit klopfoltam, sóztam, és minimális olajon, teflonserpenyőben, erős tűzön oldalanként 2-2 perc alatt megpirítottam, majd lefedtem.

A körtéket felcikkeztem, a sajtot vékony szeletekre vágtam, a húst az időközben engedett levével együtt jénaiba leraktam, rápakoltam a körtét, csavartam rá kevés borsot, utána jött a sajt és a tört mogyoró.

200 fokos sütőben 10 perc alatt összesütöttem.

Finom diós ízű barnarizs jó köret hozzá, és a bor az ebédhez is odafér.

Turbó, hajtogatott kenyérke

Vagy nem is tudom, hogy nevezzem... Vannak biztosan sokan, akik emlékeznek még a blogokon végigfutó Dagasztás Nélküli Kenyér - lázra. Nem, nem Zoe találta ki. Hanem egy New York-i pék, azután ő felhívta a New York Times újságíróját, és a komoly újság gasztromelléklete meg leadta a receptet, és az interjút a pékmesterrel. Mindez 2006-ban történt, innen indult azután útjára a kenyér, ami, mint láttuk, kicsit olyan mint a népmese: mindenki tett hozzá valamit, (nyilván a saját tapasztalatát) így azután már a szülőapja se nagyon ismerne rá. Amikor rátaláltam, nagyon örültem, mert az itthon népszerű DNK 12 órás kelesztési ideje, plusz újabb kelesztés, és még a sütés nekem nem igazán tette lehetővé, hogy egyszerű munkanapon ésszerű időben friss kenyeret együnk vacsorára. Az eredeti recept 18 órájával viszont egy este 11-kor bekevert kenyérből pont másnap este 7 re lesz vacsora. (Mert ez is, mint minden pékáru, igenis frissen a legjobb.)
De a mostani recepthez hozzátartozik még a tökéletes ciabatta keresése, (már megvan, csak még nem sütöttem meg) miközben sokat megtanultam a kenyerek hidratáltsági fokáról, erről-arrról-amarról. Szóval ez a két dolog járt a fejemben, mikor úgy döntöttem, sütök egy majdnem dagasztás nélküli, gyors, magas hidratáltsági fokú, kicsit ciabatta - szerű, nagyon lyukacsos, ropogós héjú izé-t. Mint amilyet jobb vendéglátóegységekben adnak kicsit ropogtatni a vacsora komoly része előtt, valami finom kenegetnivaló kíséretében. Hát ez az.

Hozzávalók:

40 dkg liszt + kb 5-8 dkg csak úgy szórni mindenfelé

3, 2 dl langyos víz

1 csapott tk. szárított élesztő

1 púpozott teáskanál só


Az élesztőt elkevertem a vízben és hozzákevertem a liszthez, majd a masszát a robotgépem dagasztókarjával kb.5 percig vertem. Ekkorra szép sima lett, és elvált a tál falától.





Csak a legeslegvégén szórtam meg a sóval és kevertem bele, mert az tönkrevághatja az élesztőt.

50 fokra kapcsolt sütőben két órát kelt a tészta, ekkorra kb. a háromszorosára nőtt.






Egyenletesen (és vastagabban) beliszteztem a munkalapom, és a tésztát egy kanál segítségével a lisztágyra borítottam.




A szétterült, lágy masszát jól belisztezett kézzel hajtogattam: jobbról, balról, alulról, felülről, 6-8 menetben, amíg nem akart már feltétlenül szétfolyni.





Ekkor két darabra vágtam, nagyjából hosszúkás rúd alakra formáltam - húzgáltam (ekkor még mindig lágy eléggé), majd jól meglisztezett munkalapon , a tetejét is meglisztezve, konyharuhával letakarva fél órát kelt.
Ekkor kezdtem előmelegíteni a sütőt maximumra.

Ezután újabb pár hajtogatás következett a lisztezett munkalapon, ekkor már külön - külön, majd a zömök formát kicsit rúd alakúra húzkodtam-nyújtottam. Így nyerték el végleges kb 20X5 cm-es rúdformájukat a kenyérkék. Az utolsó hajtogatásnál alulra került a hajtás széle, a tésztát pedig a tetején vékonyan liszt borítja. Ekkorra már nem akar szétfolyni a tészta, puha, de ruganyosabb formát ölt.




A forró sütő aljára egy kisebb üres tepsit raktam, teáskannában egy liter vizet forraltam, és ahogy betettem a kenyereket is, a vizet is az üres tepsibe zúdítottam.

A sütőm szerintem képtelen elérni a 250 fokot, ennél valamivel alacsonyabb hőmérsékleten fél óra elég volt, hogy belül gyönyörű lyukacsos, kívül barna, vékony héjú, ropogós majdnem -ciabattákat kapjak. A sütés vége előtt párszor átkentem a tetejüket hideg vízzel is.

ui.: gőzös sütővel nagyon vigyázni kinyitáskor! Mivel a liszt és a sütők sohasem egyformák, ha ellenőrizni akarjuk a színt, vagy kenegetni a tetejét vízzel, muszáj kinyitni, és akkor jön a gőz!

A tészta lágysága nem érdekes, a lényeg, hogy a liszt legyen mindig kéznél, viszont a megadott mennyiségnél többet nem szabad beledolgozni, mert sohasem lesz szép lyukacsos, könnyű darab.