A rebarbarát nem muszáj...! Csak mutatóban volt itthon, kerek egész 15 dkg a hiperből, viszont összefutottam egy kedves kolléga/barát/nőmmel, ami merő véletlen, hiszen két utcányira lakunk egymástól, de összesen öt gyerkőccel és ezer dologgal meg a Zélettel elfoglalva (nálunk ez az utóbbi 2 héten belül pl. gyerekfronton egy kisebb hasi műtétben és egy családi rekord magas lázban tetőzött az összes többi ezmegaz mellett) és kiderült, hogy színhomok vidékünkön képes megmaradni a rebarbara, és ő bizony már nem tud mit kezdeni vele, annyi van a kertjében. Áldozatkészen felajánlottam, hogy akkor én pusztítanék belőle, sőt pár tövet ha átültethetnék, akkor jövőre már nem is kéne ilyen áldozatkésznek lennem, T. pedig kérte, hogy adjak ötletet a felhasználására is - úgy gondolom, hagyok azért nekik is egy kicsit. Ez az első darab, de aki rebarbarában szegény vidéken lakik, az helyettesítheti nyugodtan eperrel - vagy az epret rebarbarával. Ha már nincs eper, akkor cseresznyével. Meggyel. Sárgabarackkal. Őszibarackkal. Piszkével...Mert ez egyébként
Mamma zseniális almás morzsasütijének a tavaszi-nyári változata, én már más tésztát nem nagyon próbálok, annyira tökéletes.
Így nyáron igazából egész langyosan, egy gombóc vaníliafagyival nagyon egyszerű, mégis villogtatható desszert; fagyi nélkül is, melegebben, ronda, hideg esős időben igazi comfort food. Bár külsőre talán nem annyira meggyőző, de még nem volt vendég, aki ne kérte volna el a receptjét. Ízben a gyümölcsökön kívül még ezerféleképpen variálható, lehet fűszerezni, alkohollal felpörgetni, mi a forma alján összegyűlő gyümölcsös szószt az utolsó cseppig ki szoktuk kanalazni.
Hozzávalók: (18-20 cm-es formához vagy jénai tálhoz)
5 dkg liszt
5 dkg cukor
6 dkg vaj
6 dkg darált mandula
csipet só
- gyümölcs:
25 dkg eper
15 dkg rebarbara
1 dkg vaj
2-3 ek. cukor(de el is hagyható)

A sütőt 180 fokra előmelegítettem.
A két centis darabokra vágott - elég vékonyka - rebarbaraszárakat 2 dkg vajon 1 ek. cukorral megszórva 5 percig pároltam, az epret feleztem, a nagyokat négybevágtam.
A hideg vajat, lisztet, cukrot és mandulát aprítógépben morzsásra kevertem.Ha valakinek ilyen nincs, az összekevert száraz hozzávalókat locsolja meg a vajjal, amit langyosra olvaszt, és két villával gyorsan kevergesse össze.
A felvágott epret és a rebarbarát a forma alján elosztottam, megszórtam még egy ek. nádcukorral és 20 perc alatt készre sütöttem.
Talán még a muffinnál is egyszerűbb... Ha vendégeket várunk, akkor is elkészíthető egészen a sütésig, és várakozhat a hűtőben, de ekkor lehet, kicsit több idő szükséges a sütéshez.
A cukor mennyisége egyéni ízlés, és a gyümölcs édességének függvénye, egyébként a tésztában is van, az majdnem elég. A gyümölcsöt akkor kell előpárolni - fél kilót kilóhoz kb. 3 dkg vaj elég - , ha kicsit keményebb húsú fajta, az epernek, cseresznyének, meggynek, málnának, érett baracknak erre nincs szüksége.
