2010. április 3., szombat

Sütinyalóka




Az évek során lassan gyarapodott a kiszúróforma-készletem ( és megint elfelejtettem visszavinni egy kölcsönkértet) ráadásul vannak köztük padláson talált darabok is úgy a II. világháború előttről. Némelyikről azt sem tudom, mi lehet, van amit pl. manósapkának tippelek, de lehet hogy csak az évtizedek hagytak nyomot rajta. A különféle kiszúróformákhoz vonzódás igazi giccses dolog, a pasztellrózsaszín meg halványsárga cukormáz még rátesz egy lapáttal, de nyugodtan mondhatom a nyalókaforma miatt, hogy kizárólag a gyerekek kedvéért csináltam, pedig ez azért nem teljesen igaz.





Hozzávalók:

25 dkg liszt

10 dkg mandula

10 dkg porcukor

20 dkg vaj


A lisztet és a hideg vajat aprítógépben morzsássá dolgoztam, a munkapultra kiöntve gyorsan összegyúrtam a cukorral, kb kisujjnyi vastagra nyújtottam, kiszaggattam és 15 cm-es hurkapáclikákat tűztem a figurák aljára, óvatosan a tésztaréteg közepén haladva.

180 fokra melegített sütőben, sütőpapíron 15-húsz perc kellett a figurák megsüléséhez, de csak kissé kihűlve lehet kivenni, mert a tészta könyen törik melegen - cserébe napokig omlós a magas vaj- és mandulaolaj tartalma miatt.

A cukormáz porcukor és kevés citromlé/málnalé és pár természetes színező - kakaópor, pici kurkuma - sűrű keveréke, csak a türelmünk és a fantáziánk szab határt a díszítésnek.

Boldog Húsvétot!

A tészta Horváth Ilona, de nem kiszúrós, hanem eredetileg vaníliás kifli, amit én gyerekkoromból a lakodalmakból ismerek.

Egy profi cake pops gyártó: Bakerella.


7 megjegyzés:

Méhn Niki írta...

hehe, ezek nagyon viccesek és édesek! :))
Boldog Nyuszit Neked! :)

Reni írta...

macaronnal láttam már ilyen "nyalókákat" asszem a tartelette blogon. nagyon jópofák voltak azok is, és ezek is nagyon édesek!

VKOrsi írta...

Anyukám minden omlós típusú sütit ezzel a recepttel készít már évek óta. :) :)
Aranyosak a nyalókák, már Bakerella-nál is néztem.

Vanille írta...

Cute little bunch of cookies !
Boldog Húsvétot !

csuszta írta...

a csibe a kedvencem :)

Piszke írta...

Hát igen ő olyan kis introvertált lett:)

csuszta írta...

nehemmm is, csak látszik, h. megvan a véleménye a dolgokról :)

Related Posts with Thumbnails