2010. március 20., szombat

Csokis-gesztenyés macaron






Ma van a Jour du Macaron, vagyis a Macaron Nap, amit 2006 óta tartanak Franciaországban: ekkor a részt vevő üzletekben egyrészt lehet ingyen macaront kóstolni, továbbá a macaronok megvásárlásával vagy adományokkal támogatni egy alapítványt, amely ritka betegségek ellen küzd. És nem akármilyen macaronokról van szó: Pierre Hermé volt az egyik ötletgazda, így az ő üzletei is nyitva állnak a kóstolásra.


" Anya, ez az eddigi legjobb, meg az a citromos-mákos, tudod...!!"

Így azután nem kell macaron nap, csak ennyi ösztönzés ahhoz, hogy mindig újra nekifogjak a látszólag bonyolult és kockázatos macaron-sütésnek. Olyan ez, mint mondjuk a kalácssütés. Mennyien paráznak a kelt tésztáktól, és ahogy szerez az ember egy kis gyakorlatot, a kalács szinte megsüti magát :DD.
Mostmár az ízek párosításának állandó játékán túl olyanokra is elkezdtem figyelni, hogy pontosan hogy kell időzíteni a tárolását: a tökéletes süti titka nem csak az, hogy eleve sikerüljön, egyáltalán, elkerülve a talpak és légzsákok csapdáját, hanem az is, hogy milyen nedvességtartalmú krémet töltünk bele, és az mennyi ideig kell, hogy "áztassa" a macaronok kissé ragacsos belsejét ahhoz hogy az kellemesen, puhán ragacsos legyen, viszont a tetejük még mindig roppanós maradjon. Ez se asztrofizika ám, gondoljon mindenki egy egyszerű (?) képviselőfánkra... ugyanaz a helyzet.

A mascarpone alapú krémeknek elég pár óra a hűtőben, a ganache tölteléknek kell 24 óra is, míg a vajkrémesek - ilyet még nem is nagyon csináltam - állítólag 3 napot is kell, hogy álljanak az ideális, platóni macaron-állag eléréséhez.

Ez az adag egyébként ajándékba készült, csak azután mégsem jött össze a randevú, úgyhogy felfaltuk, így most csak egy virtuális kóstolót tudok produkálni, tessék, tessék...





Hozzávalók: (20-22 dbhoz)

45 gr pihentetett tojásfehérje (két kisebb tojásból)

12 gr cukor

100gr porcukor mínusz 2 teáskanál

55 gr mandula

2 tk. kakaó


töltelék:

8 dkg natúr gesztenyemassza

1,5 ek porcukor

1 tk vaníliakivonat

kb. 1,5-2 ek. tejszín

csipet só


A porcukrot és a mandulát a kakaóval együtt átszitáltam.
A tojásfehérjét puha habbá vertem, közepes fokozaton. Ekkor nagyobb sebességre kapcsoltam, és fokozatosan hozzáadtam a kristálycukrot. Amikor fényes, keményebb habbá vált, amelyik épp nem csúszik ki a tálból, belekevertem a többi hozzávalót, úgy hogy egynemű masszát kapjak. Ezután, mint a piskótatésztába a tojáshabot, alulról felfele emelő mozdulatokkal addig kevertem ki a levegőt a masszából, míg nagyon lassan, nem szakadósan, szalagszerűen folyt lefele a fakanálról.

Habzsákból, függőlegesen lefelé tartva, a sütőpapírral bélelt tepsire 3 cm-es köröket nyomtam és 45 percet pihentettem tésztát a sütés előtt.

Most csak 150 fokos sütőben sütöttem, így a sütőajtó kinyitása nélkül is tökéletes macaronok születtek 12 perc alatt.

Kihűlés után könnyű volt leszedni is őket a szilikonos sütőpapírról.

A házi gesztenyemasszával töltve egy nap hűtés után volt a legfinomabb.


8 megjegyzés:

Bouillabaisse írta...

ÓÓ, ezt én is terveztem megírni,csak idő közben elkeveredtünk hétvégére otthonról. Na majd hétfőn :)
Gyönyörűek a macaron-ok, mint mindig...!

Zsuzsa írta...

Hát azért engem nyugodtan felhívhattál volna, vállaltam volna a beugrást az elmaradt randira... Gyönyörűek, mint mindig!

Grenadine írta...

gbt-re milyet hozol?:)

Mindennapi Manna írta...

Nem viccelek, ezekkel a csokis macaronokkal álmodtam az éjszaka, éppen mértem ki a kakaót. Azt hiszem, tényleg bele kell vágnom:)

Andici írta...

Szia,
szerinted elrontom, ha mandula helyett diót teszek bele?
Nagyon finom lehet :)

Piszke írta...

Andi, én azt olvastam erről, hogy a mandulát maximum feléig lehet helyettesíteni a dióval. Mert kell bele a mandula magas olajtartalma. Van fenn a blogon diós macaron is, ott az 55 gr mandulából 15 gr-ot helyettesítettem dióval, és megpörköltem kicsit, hogy erősebben érződjék az íze.És rendben is volt!

Névtelen írta...

hm...semmi ezerféle apróság meg bszakodás(bocsánat a kifejezésért) ,és lesz is ilyen macaron itthon az én sütőmben is?? ezt ki kell próbálni.
itt nálad minden olyan egyszerűnek hangzik:)

Piszke írta...

Kevés precizitás..mint a legtöbb sütinél. és a Lényeg!! hogy hogy néz ki a cucc, miután összekeverted! Ha kiemelsz belőle a falapáttal/kanállal, amivel kavarod, lassan, szalagszerűen folyik le a kanálról, nem habos messzának néz ki, ahenm kb. sűrű tejfölnek. Vagy lepöttyentesz egy kiskanálnyi adagot, és még terül kicsit.Így is csekkolható.
Az én sütőm 140 fokra van állítva, mikor sütöm. Ezt abszolút egyénileg kell kitapasztalni.
A többi nem egy rocket science...:)

Van még pár bejegyzés, ahol osztom az észt róla, mert igyekszem minden tapasztalatot megosztani, hogy minél biztosabban sikerüljön annak, aki olvassa.

Related Posts with Thumbnails