Chilis-narancsos vadlazac

Tévedtem. Hát szeretik, persze. Nemcsak a pisztrángot. Milyen kiváló ízlése van a gyerekeimnek...
Ráadásul környezettudatosak is, mert egy régi NG-ban látták a nagyipari lazactenyésztés képeit (sokkal, de sokkal rosszabb, mint a legzsúfoltabb csirkegyár, - aquakultur, persze...) , és igen meg voltak elégedve, hogy nem, mi nem ilyen szegény halakat eszünk, hanem olyat, amit tisztességgel kihorgászva fogtak ki az óceánból - legalábbis ezt állította a SPAR a filé csomagolásán, és nem antibiotikumba és béta-karotinba fullasztott beketrecezett jószágok voltak a boldogtalanok.

Szóval legközelebb dupla adagot kell venni, a filé tökéletes volt, és emberi áron lehetett hozzájutni - lazacból nem kell féltányérnyi adag, hiszen a legzsírosabb húsú halak egyike, ráadásul esszenciális - vagyis a szervezet által elő nem állítható - omega-3 zsírsavat tartalmaz. De nem ezért eszzük, hanem mert finom. És az omega-3 hő hatására úgyis tönkremegy, az eszkimók meg a japánok nyersen eszik ezeket a halakat, ők tudnak valamit...


Hozzávalók:

személyenként egy 10-12 dkg-os lazacfilé

- és négy személyre:

2 ek. durvára őrölt színesbors-keverék

1 kis csokor petrezselyem

5 dkg vaj

1 zöld thai chili

1 nagy narancs lereszelt héja és leve

2 lap mélyhűtött vajastészta

12 kisebb krumpli

kevés olivaolaj

A sütőt 200 fokra előmelegítettem.

A krumplikat meghámoztam és egy evőkanálba tettem, majd késsel a kanál széléig vágva nagyon sűrűn, és amennyire lehet, egyenletesen bevagdostam. Sütőpapírral bélelt tepsibe kerültek kevés olivaolajjal megkenve, és elkezdtem sütni.

A halszeleteket szárazra töröltem, kicsi narancslével csepegtettem, olívaolajjal bekentem és megforgattam a színesbors-keverékben, reszeltem kis narancshéjat is rájuk.

A kiolvadt vajastésztát másfél centis hosszú csíkokra vágtam, 3-3 csíkkal körbetekertem ferdén, sávszerűen a halszeleteket. Ekkorka krumpliknak 45 perc kellett, ezért 25 percnél raktam be a lazacot melléjük.

Amíg sült minden, a vajat a reszelt narancshéjjal, az apróra vágott petrezselyemmel és a szintén apróra vágott zöld chilivel kikevertem.

A sütőből kivéve a lazac kapott még némi narancslevet és kis halmokat a csípős narancsos fűszervajból - aHasselback krumpliknak(bocsánat, burgonyáknak) már csak sima vaj és kevés petrezselyem jutott.



Ja, és hogy mirelit vajastészta meg fagyasztott lazacfilé... gasztroblogger az ilyen...

Csokis-túrókrémes brownie

Haladok szépen tovább a Csokoládé szakácskönyv bekönyvjelzőzött receptjeivel, hogy ne érhessen szemrehányás az elsőszülött felől, ő most úgyis növésben van, semmi kalória nem elég neki, és mégis mindig felfele hasznosítja, sose széltében.

Velem ez miért nem tud megtörténni?? Mindig szerettem volna magasabb lenni...

Bár ennek a receptnek a méretezése sem volt tökéletes, (ja és az eredeti recepthez képest kicsit csökkentettem a cukor, és növeltem a túró mennyiségét) de sikerült újabb, egyszerű hipp-hopp családi kedvencet találni, ami mindenkinek tetszett, még jó, hogy az uncsitesók egyelőre tudományos alapon esznek, így épp elég volt hatunknak ozsonnára. Egyéb esetben ajánlatos duplázni a mennyiséget.
A brownie alapból sosem száraz, de ennek adott még egy kis pluszt a túró, meg jól is jött valami könnyebb rész a süti közepén. Kerek tortának is el tudom képzelni, mert a még ennél is precízebb kivitelezés esetén teljesen olyan, mintha egy túrókrémes csokitortaszelet lenne.



Hozzávalók:

10 dkg liszt

1 tk. sütőpor

2 tojás

18+ 2 dkg cukor

3 ek. kakaópor

10 dkg vaj

5 dkg durvára vágott dió

25 dkg túró

1 tk. vaníliakivonat

- a tetejére:

100 gr étcsoki és 20 szem fél dió (opcionális)


A sütőt 180 fokra előmelegítettem.


A vajat és a kakaót összeolvasztottam. 18 dkg cukrot a tojásokkal fehéredésig habosra kevertem.
A túrót összetörtem, hozzákevertem 2 dkg cukrot, a vaníliakivonatot és a tojásos masszából még két evőkanálnyit, hogy kenhető állagú legyen.

A kakaós vajat a tojáskrémbe kevertem, hozzászitáltam a sütőporral elkevert lisztet és belekevertem a diót is.

A csokis tészta felét egy vékonyan kivajazott 24X16cm-es jénai tál aljára simítottam, erre jött a túrókrém, majd a tészta másik fele. (Ez kisebb volt, mint a recept szerinti sütőtál, de így épp el lehettett simítani egyenletesen a rétegeket.)

40 perc alatt készre sült, de finom puha maradt.

A csokimáz és a dió kifejezetten csinossá varázsolja, de simán porcukorral szórva is nagyon finom.

Update: 20x20-as fémformába is beügyeskedhető, viszont a fémformában 25 perc csak a sütrési idő, hiszen jóval gyorsabban melegszik.

Körforma esetén 20-22 cm-eshez elég ez a mennyiség.

A " Csokoládé - több mint száz fontos recept" c. szakácskönyvből.

Mississippi torta

Egy helyes kis csokoládés szakácskönyvet ajándékoztam tavalyelőtt GBT-s Angyalkára Mennyei Mannának, és vártam, hogy lássam nála a recepteket (és a gyönyörű képeket) , mert a könyvecske nagyon meggyőző csokis édességekkel van tele. Nyáron már nem tudtam ellenállni, begyűjtöttem én is , azóta tele van ilyen cetlikkel: "Kérem" "Ezt is kérem" Ezt is, de likőr nélkül" - a kiskorúak szemlézték a könyvet.

A Mississippi torta eredetileg egy sűrű, csokis, szögletes formában készített brownie-szerű édesség, pontosabban a " Mississippi iszapja torta" névre hallgat, az amerikai dél sütije; összekeverjük, megsütjük, megesszük.

Ez a változat kicsit bonyolultabb, nagyon brutálisan csokis krémmel, annak ellenére, hogy nem kell beledönteni több tábla drága dugiétcsokit, és ráadásul rettentően kiadós. Ez a mennyiség egy ilyen, kisebb formában is simán kiad 12 szeletet. Csak a legelvetemültebbek kérnek kétszer, ebéd után kínálva pedig biztosíthatunk magunknak nyugodt két órát, amíg mindenki piheg, és csöndben néz kifele a fejéből.

Hozzávalók: (23 cm-es formához)*


20 dkg liszt

1,5 ek kakaópor

12 dkg vaj

1,5 ek cukor

1,5 ek. hideg víz

csipet só

-a töltelékhez:

15 dkg vaj

20 dkg nádcukor

3 ek. kakaópor

12 dkg étcsoki

3 tojás

2,5 dl tejszín

1 tk. vaníliakivonat

- további 2 dl tejszín a tetejére.


A lisztet, a kakaóport, a cukrot és a csipet sót összekevertem, az aprítógépben morzsásra összedolgoztam a hideg, kockákra vágott vajjal majd kevés hideg vízzel gyorsan gombóccá gyúrtam.
*A recept szerinti mennyiség rengeteg, így itt már eleve lecsökkentettem a hozzávalók mennyiségét 20%-al - nálam ennyi felesleges tészta várja a mélyhűtőben jó sorsát.

A sütőt 190 fokra előmelegítettem.
Fél óra hűtős pihentetés után lisztezett munkalapon kerekre nyújtottam - fél centinél kissé vékonyabbra - , kibéleltem vele egy 23 cm-es pie-formát, és 15 percig, sütőpapírral fedve és lencsével kitöltve (vaksütés) sütöttem a tésztát. Ezután lencse és sütőpapír ki, és még további 10 perc sütés következett.

Ezalatt a vajat és a cukrot habosra kevertem,hozzáadtam felváltva a felvert tojásokat és a kakaóport. Felolvasztottam az étcsokit, és a tejszínnel és a vaníliakivonattal együtt a krémhez kevertem.

A sütőt 160 fokra vettem vissza.

Beleöntöttem a krémet a sütőből kivett tésztakosárba, de színültig( ez is el van kissé mérve az eredeti receptben, gondolom, a felesleges maradékot megették a rabszolgák...), és 45 percig sütöttem.

A sütőből kivéve kicsit összeesett és repedezett a teteje, de azt úgyis eltakarta a tejszínből vert hab. Abba egyáltalán nem is tettem cukrot, és ez jó döntésnek bizonyult.


A " Csokoládé - több mint 100 fontos recept" c. könyvből.

Megfőznek

Hát nem is tudom. Erre aztán tényleg nem gondoltam, amikor elkezdtem a blogot írni. Merthogy etetek gyerekeket, embert, macskát, sőt mostmár egy pelét is, (nem, a tücsköket NEM vagyok hajlandó bedobálni neki!!!) de hogy a jövő héten etetnek velem egy csomó embert is, (mind kiváló ízlésűek, az már biztos) az majdnem hihetetlen. Szóval a receptjeim lesznek műsoron a jövő héten a Marsbéli Konyhán, örömmel adtam át őket és a kedvcsináló képeket Julinak és Andreának, remélem ízleni fog a Piszke-menü a kuncsaftoknak, legyenek szinglik vagy házasok, húsevők vagy vegák !

Mivel Julitól még karácsony előtt megkaptam a második és harmadik évezred legfinomabb beiglireceptjét, - ami mindent felülmúlt az idei ünnepi sütikínálatból és nálunk örökös tagnak szavazta be a család apraja-nagyja, de megígértem, hogy a titkos családi recept titok marad, így sajnos nem árulhattam el itt, és nem is fogom - úgy gondolom, jó üzletet csináltam :) .

Jó étvágyat!!

Diós macaron vérnarancs curd-del és egy kis filozófia

Bocsánat, először a filozófia jön, aki macaronokat akar nézegetni, az gurítson lejjebb :).

Mamma napokban írt kommentje nyomán gondolkodtam el azon, hogy a) mi az oka a macaron népszerűségének úgy általában b) miért lett ennyire hype cucc c) és miért annyira magával ragadó a neten a sok-sok látványos macaronos bejegyzés és fotó?

Az első kérdésre lehet egyszerű a válasz, vagyis hogy ez a kis hamm-bekaplak édes falat finom, csupa mandula, ropogós-ragacsos, középen a selymes vajkrém, így az ember, ez az édesszájú főemlős egyszerűen szereti. Nade csípőből fel lehet sorolni számtalan édességet vagy süteményt, ami van ugyanilyen finom, sőt finomabb, mégsem övezi nemzetközi rajongás Japántól Kanadáig, Dél-Afrikától Svédországig.

Nyilván meg kell lenni az indokának, hogy miért lehet egyetlen 3-4 centi átmérőjű darabért többszáz forintot, vagy épp többszáz forintnak megfelelő euro-t, dollárt, fontot elkérni. Hozzájárul ehhez az elkészítése körüli misztikum, ami csak részben indokolt, bár erről meg majd a bejegyzés alján fog tanúskodni egy fotó ;). Ami ugyanis nem annyira egyszerűen elkészíthető, és így nem annyira egyszerűen hozzáférhető, annak nyilván meg kell fizetni az árát. Ami ritkább, és ezért drágább, az mindjárt kívánatosabb is - fogyasztói társadalomban élünk, elvégre.

A harmadik kérdésre adott válasz pedig tulajdonképpen válasz az előző kettőre is: mert a macaron olyan jól néz ki. Itt jön Mamma kommentje, illetve az általa ajánlott könyv: I love macarons. Arról talán ne is beszéljünk, hogy az emberek ezért képesek minimum közel 50 dollárt fizetni. A legújabb, híres és médiaismertséggel is bíró szakácsok könyvei közül szinte egyik sem kerül ennyibe- sőt inkább a felébe - , mint ez a paperback kiadás...
Nézzétek csak meg jól a címlapot...

Mint egy divatlap. Merész színek.Vagy - másutt - éppen kellemes pasztellek. Csinos, gömbölyű, jól fotózható forma. Ismer bárki olyan süteményt, amit ennyire változatosan lehet ezerféle ízben elkészíteni, az alap mégis ugyanaz, és közben a szivárvány ezer színét magára öltheti??? (Panna cotta vagy mousse nem ér - belekanalaznál jóízűen egy vad narancssárgába vagy spenótzöldbe??? )

Ugye nem.

És itt a macaronnal a probléma, ami nekem a kihívás is egyben - már azon túl, hogy egyáltalán sikerült.

Mert szerintem semmi, de semmi értelme nincsen egy sütit házilag azért sütni, mert jól néz ki, és e célból mesterséges színezékekkel és aromákkal teletömni - sajnos, az alaptészta nehezen visel el mást, mint az alapanyagokat, na és mellé pár grammnyi vagy milligrammnyi porfestéket és poraromát. Ez ugyanis a nagyipar, és már lehet is csengetni a kasszát.

Ahogy az eddigi macaronokon is látszik, én el akarom kerülni ezt a tévutat, a mesterséges jólkinézőség csapdáját. Buillabasse kolléganővel már el is kezdtük ez ügyben a brain-drain-t, tavasszal csupa ehető virág színezte macaron következik majd, reméljük. Hiszen házilag pont azért csinálunk valamit - legalábbis legtöbben, szerintem - mert így kevesebb műcuccot viszünk be saját és gyerekeink szervezetébe. Nem kell persze görcsösen kerülgetni, nem is lehet, viszont ahol lehet, felesleges még saját magunk is alkalmazni.

Addig is itt egy újabb, természetes szín - és ízkombináció, mindenkinek ajánlom figyelmébe a vérnarancsot, valami hihetetlen szép piros természetes színanyagot lehet nyerni belőle egy kis beforralással.




Az itteni, Tartelette-féle alap macaronreceptet annyiban változtattam meg, hogy 5,5 dkg mandulából 1,5 dkg-ot dióval helyettesítettem, ami előzőleg egy üres teflonserpenyőben jól megpirítottam. Ez azért kellett, mert felénél több csonthéjassal nem javasolják helyettesíteni a mandulát, mert magas olajtartalma szükséges a süteményhez, így viszont a dió íze intenzívebb lett.

A töltelék az itt leírt lemon curd recept alapján készült, de a szükséges citruslé-mennyiséget úgy állítottam elő, hogy 4 vérnarancs levét forraltam be 25 ml-re. A tojások sárgájával így a piros, sűrű szirup kellemes fáradt-narancssárgás-piros krémet eredményezett, és tömény narancsíze volt, de megőrizte a vérnarancs kicsit kesernyésebb ízét.




A macaronok tetején a beforralt szirupból húztam sávot ecsettel, mikor összeállítottam a macaronokat, és azután durvára vágott dióval szórtam meg. Jól bírták :)

És akkor itt a példa a macaron-misztikumra (vagy arra, hogy elbíztam magam, nem figyeltem eléggé, és laza nagyképűséggel egyszerűen elrontottam valamit) .





Az egyik ugyanilyen diósnak indult, a másik pedig szárított és porcukorral összedarált , alig egy dekányi bogyósgyümölcs-teával volt színesítve és ízesítve. Ízre tökéletes, a teteje puszedli, na és a talpak...Néha mekkora jelentősége van fél centinek :DD

Fánk a sütőből

Nemisbéka kedvességének köszönhetően a karácsonyi receptversenyen ajándék is járt a második hely mellé. (Ráadásul szövegértelmezési problémáim miatt dupla meglepetésként :)) Így kaptam meg a Good Food januári számát, és rögtön kiszúrtam ezt a fánkot. Sokszor sütök szalagos klasszik változatot is, nem is egyszer egy évben, mert nagyon csípik a népek, hiába írja a horváthilona, hogy az egyik legkényesebb kelt tészta blablabla, még sose bírtam elrontani. Tavaly kipróbáltam a lengyel packi-t is, nem volt rossz az sem, de mindkettőnél az a rengeteg olaj... Hiába a kis rum a tésztába, akkor is ruhacsere, hajmosás és fogvacogtató szellőztetés a vége. De ennek most vége.

A GoodFood-os receptek...szerintem tökéletesek. Mindig minden úgy néz ki, úgy működik, ahogyan az ottan le van írva. Szóval, szerintem szalagosat majd tavasszal, vagy nyáron, vagy ősszel, addig meg jön a fánk a sütőből - gyors, egyszerű, hihetetlenül könnyű tésztájú, csini és nagyon finom.

A képen látható gömböcök helyett pedig a jó félcenti vastagra nyújtott tésztából  szaggathatunk fánkot egy nagy, 8 cm-es pogácsaszaggatóval,  egy kisebb 4 centissel kiszúrva a közepét, ugyanúgy mehet a sütőbe,  és akkor klasszik amerikai stílusú donutokat kapunk, és a tetejüket bevonhatjuk csoki- vagy cukormázzal.


Hozzávalók: (24 db)


40 dkg liszt

2 ek cukor

5 dkg vaj

2 csomag szárazélesztő (egyenként 500 gr liszthez való)

1,5 dl langyos tej

2 tojás

- a töltelékhez:

tetszőleges dzsem és szárított gyümölcs/keverék ( a mincemeat helyett)

- bevonáshoz:

4 ek cukor

4 ek. víz

porcukor



A lisztet elkevertem a cukorral és elmorzsoltam velük a vajat, és belekevertem a szárazélesztőt is. (Nem kell tejben futtatni.) A keverékbe mélyedést csináltam, beleöntöttem a langyos tejet és a két felvert tojást, majd összegyúrtam a tésztát a robotgép dagasztókarja segítségével. Kicsit kézzel is gyúrtam még, összesen 5 perc alatt selymes, fényes,ruganyos, nem ragadós tésztát kaptam.

Langyos helyen duplájára kelesztettem (kb.1 óra)

Ezután a tésztát gyorsan kézzel átgyúrtam, négyfele osztottam, vastag rudakat sodortam, amit hatfele vágtam.

A tésztadarabokat kézzel kör alakúra húztam, (egy pohárral is le lehet lapítani) közepébe egy teáskanál eperdzsemet és 1 tk. mazsolát púpoztam, a széleket összecsippentettem és golyóvá formáztam, és ezzel a felével lefele tettem sütőpapírral bélelt tepsibe. 30 percnyi kelesztés után 190 fokos sütőben 10-12 perc alatt tökéletesen megsült.




A vízből és a cukorból szirupot főztem (mehet bele fahéj is, de ezt most én passzoltam), beleforgattam a fánkokat, azután pedig porcukorban is bukdácsoltak kicsit, de rá is lehet szitálni. Mivel a tészta minimális cukrot tartalmaz, ennyi bőven belefér.




Azonnal elnyerte a repertoár állandó tagja megtisztelő címet, de az ovisoknak is ízlett a farsangon :)

A januári Good Food-ból.

Rosé kacsamell gránátalmás portói szósszal

Szerintem ha már Bálint-nap, vagy bármilyen ünnepi alkalom, szülinap, névnap, mindenféle évfordulók, a pasik sokkal jobban értékelnek egy helyes darab húst a tányérjukon, mint mondjuk szívecskékkel meghintett muffint vagy szív alakú tésztaköretet vagy szív alakú piskótát rózsaszín cukormázzal. Vagy tévednék?

A gránátalma egyébként meg termékenységi és szerelmi szimbólum számos nép hitvilágában, bár be kell valljam, hogy nem ezért vettem elő vasárnap délelőtt, hanem mert a portói mellé ezt találtam legjobbnak a kamránkban még fellelhető golden almák és lénarancsok helyett.

A rosé kacsamell már régóta be volt tervezve, csak egy dolog hiányzott hozzá, a kacsamell. Igen tudom, lusta vagyok átvágni a forgalmas kereszteződésen a piacra, amit mindig olyan koszosnak látok, meg akkor lőttek a munkának is, kies vidékünkön meg nem mosolyog mindennap a polcról, de most végre volt valami, amit a sima Sparban érdemesnek tartottam megvenni.

Szerintem aki még életében nem próbálkozott kacsamellel, az is nyugodtan kipróbálhatja, mert Beatbull engem is szépen kézenfogva vezetett, minden úgy csináltam, ahogy leírta, a lassú sütés működött már nálam másfajta húsokon, és most a kacsánál is tökéletesen bevált, szerintem teljesen kockázatmentesen neki lehet vágni, nem kell izgulni, mint a sima serpenyős sütésű változatnál, hogy elég-e és nem túl. Megmértem hőmérővel, a hús belseje így tökéletesen elérte az ahhoz szükséges hőfokot (77), hogy szívünk választottját megkíméljük egy csini szalmonellafertőzéstől.


Hozzávalók:

2 fél kacsamell(vagyis ez összesen egy kacsáról jön le) (egyenként 18-20 dkg-s legyen)

1 ek olaj

só

bors

1 dl portói (félszáraz vörösbor)

1 gránátalma

Előmelegítettem a sütőt 100 fokra.

A melleket lemostam, ellenőrizem, hogy nincsenek-e a bőrén tokmaradékok, és teljesen szárazra töröltem, a bőrt - a húst semmiképp sem érintve - mindkét irányból ferdén, keresztben centiméterenként bevagdostam. (Ez lesz majd a felvágás iránya is.) A serpenyőt felforrósítottam az olajjal, és a kacsamelleket a bőrös felükkel lefelé a serpenyőbe tettem. Lejjebb vettem a lángot, és türelmesen vártam, hogy minél több zsír olvadjon ki a bőréből, miközben szép lassan és egyenletesen pirul Ez az egyetlen rész, ahol figyelni kell, és jól beállítani a lángot, ne kapjon oda a bőre idő előtt és ki is süljön rendesen a zsír. ( A képen látszik, hogy ezen még van 1 kis javítanivaló.) Kb 8-10 perc alatt ez megvolt, azután átfordítottam a húsokat, a bőrét sóztam és borsoztam és feljebb véve a lángot 1-2 percig átpirítottam a mell alsó részét is. Mikor megvolt, sóztam és borsoztam alul is. Én abba a táborba tartozom, aki arról van meggyőződve (okát nem tudom) hogy hirtelen sütésnél nem kell a fűszer, mert odaég, a só meg kivonja a nedvességet. De lehet, hogy ez nem így van.

A húst egy hőálló tálba tettem, bőrével felfelé, ráöntöttem a serpenyőből a kisült zsírt és 45 percre a sütőbe hátsó részébe toltam.

A serpenyőt visszatettem a tűzre, beleöntöttem a portóit (ez szépen felszedi az odakapott, jóízű kis húsdarabokat, de csak óvatosan, lángra ne lobbanjon az alkohol) hozzácsavartam a gránátalma belsejét a magokkal, és pár percet forralva besűrítettem a mártást.

45 perc letelte után a húst 5 perc pihentetés után a rostjaira ferdén felszeleteltem és leöntöttem a szósszal.


Köszönöm Beatbull részletes know-how-ját, tökéletes lett! A sütési idők a megadott súlyú húsra vannak kalibrálva, de ne is vegyünk lehetőleg nagyobbat. Ha mégsem sikerül ilyen szép zsengéket, akkor növelni kell a sütőben sütés időtartamát.

Megjegyzem, a kiskorúak közölték, hogy ők is szeretik a kacsamellet. Jó ízlésük van: szeretik még a szűzérmét, a karajt, a halak közül egyedül a pisztángot és ha nem vigyázunk, hamarosan bélszínt rendelnek vasárnapra.

Diós quiche gorgonzolafelfújttal

Mindig sokáig vacakolok, amikor a "minek nevezzelek"-re kerül sor. Máshol mindig lenyűgöznek az ilyesféle elnevezések, főleg, hogy sokáig úgy gondoltam, a nagyközönség nem a csirkepaprikás vagy a túrós csusza tuti receptjét kutatja a neten.

Pedig de.

Ha meg ilyeneket tennék fel - merthogy természetesen szoktam főzni abszolút alap dolgokat - akkor úgy érezném, olyat rágok szájba, amit mindenki tud.

Pedig nem.

Mindegy mostmár, a blog az, ami, és ez ilyen flancos név lett egy egyszerű kajára, aminek alapja egyébként a Szakácsok könyvének egyik szintén egyszerű receptje - igaz, a benne lévő receptek többsége is tényleg egyszerű. Az alapja benne a kis csavar: nagyon finom, omlós sós-diós tészta, nemcsak sajtos, hanem hagymás töltelékekhez is jól passzol.


Hozzávalók: - a tésztához


15 dkg liszt

17 dkg vaj

10 dkg darált dió

1 kis tojás

csipet só


- a töltelékhez:

3 tojás

175 gr tejföl

1 dl tejszín

5 dkg gorgonzola/blue cheese

só

bors


A vajat a recepttel ellentétben hidegen, kis kockákra vágva összeaprítógépeztem a liszttel, a dióval, a tojással és pici sóval gyorsan egynemű tésztát gyúrtam belőle. Kinyújtottam és a 26 cm-es pieformát kibéleltem vele. Még ki is maradt kicsi, mert túl vastagnak találtam. Fél órát töltött a hűtőben, ezután 200 fokos sütőben 15 percig elősütöttem.

Addig a tojásokat szétválasztottam, a sárgáját simára kevertem a tejföllel és a tejszínnel, belemorzsoltam a gorgonzolát, finoman sóztam és borsoztam és óvatosan beleforgattam a fehérjékből vert habot. Az elősütött tésztalapra öntöttem, és további 20 percig 180 fokon sütöttem.

A legjobban azt szerettem a receptben, hogy szó se volt benne vaksütésről, amit utálok - soha nem fordult elő, hogy a sütőpapír és a különféle babok kivarázsolása után ne egy gusztustalan mállós-vizes, omlós tésztának aligha nevezhető valami nézett volna vissza rám a forma aljáról.

Feltételezve, hogy ez a tészta magától jól viselkedik, meg se szurkáltam, főleg, hogy az elősütés után folyós tölteléket teszek bele. Hát nem, nem viselkedett jól. Amikor pár perc múlva benéztem a sütőbe, egy hatalmas tésztadombot láttam kiemelkedni középen. Gondoltam, csak tudnak valamit ezek a szakácsok, majd megoldódik valahogy. Jól gondoltam. Amikor kivettem beleönteni a tölteléket, gyengéd erőszakot alkalmazva lelapogattam a tésztát, jöhetett is a végleges sütés.
Ja, a receptben azt írták, "ha a tészta sütés közben megrepedezik, foltozzuk be a maradék nyers tésztadarabokkal" - szóval nekik is volt maradék - ekkor csúnyán néztem, de nekem nem repedezett be a tészta :) .

Hidegen is finom, nincs gond a maradékkal.


A Szakácsok könyvében petrezselymes-újhagymás tészta dióval címen fut, a töltelék súlyosan más hozzávalókból áll.

Közétkeztetés V.

Én: És mi volt az ebéd?

Nagyobb: Húúú, jó volt, lángos. De tejfölt nem kértem rá.

Én: És a leves?

Nagyobb: (érdektelenül) Valami Szajolka, vagy mi...

Lemon curd, ahogy Bill csinálja

Sok helyen lehetett már olvasni a magyar blogokon, és a citromos-mákos macaronnál Jucka kommentben említette, hogy citromvaj néven Az ínyesmester szakácskönyvében is megtalálható. Mindenesetre a találmány jogát nem lehet elvitatni az angoloktól, ahol tradicionálisan scone mellé adják, és klasszikusan készítik narancsból és málnából is. Én az ausztrál vigyori szakács, Bill ( de tényleg, ez a pasi mindig fülig érő szájjal főz) receptje alapján csináltam meg a macaronokhoz, de nagy sikere volt sima kalácsra kenve is. Ahogy körülnéztem, ez a recept sokkal-de sokkal vajasabb a többieknél, ami a kalóriáknak ugyan betesz - bár a nutellától messze van - viszont nincs semmi tojássárgája íze, és nagyon jó a cukor-citrom arány, egyáltalán nem édes, hanem kellemesen savanykás. Tökéletes uzsonna- vagy ráérős hétvégi reggeli-kaja, de ezt a változatot tortába, piskótába is lehet tölteni, nyugodtan, nem fog kifolyni, sőt hűtőben kifejezetten kemény.
Kiskanállal magában is finom :).


Hozzávalók:

2 kicsi tojássárga

6 dkg porcukor

fél citrom finomra reszelt héja

30 ml citromlé

20 dkg vaj

Az első 4 hozzávalót simára kevertem, ezután gőz fölött 10percig a rugós habverőmmel kevergettem.
A gőzről levéve kis kockánként simára kevertem bele a vajat.

Hűtőben szerintem egy hétig biztos bírja, függ a vaj frissességétől is, de inkább a benne lévő tojássárga szab korlátokat a túl hosszú eltarthatóságnak.

Bill Granger: Bill's Kitchen könyvéből.

Hát persze hogy tiramisu!

Mert ha már magam gyártom a mascarpone-t, akkor végezze abban, ami először eszébe jut mindenkinek a mascarpone-ról. Egyébként is nagy kedvenc; Lajos Mari receptje alapján készítem régóta. Most gondoltam, ha már igazi mascarpone és csak-tejszín-és-citromlé (bár van, ahol fehérborecettel savanyítják), akkor megnézem az Olasz Kulináriában is - az ottani tiramisu recept nem különbözött lényegében semmiben, egészen picit az arányokban, mínusz fahéj, plusz 1 dl felvert tejszín. Mivel poharakban és tálakban nem annyira látványos, úgy döntöttem, teszek egy próbát, mit bír el fémformában. Tökéletesen bejött, vagyis kijött, pár órai hűtés után összeállt annyira, hogy a kialufóliázott formából a testi épsége miatti különösebb aggódás nélkül kiboríthattam és beburkolhattuk. Na jó, nem egyszerre, mondjuk ezt inkább 6-8 személyes desszertadagnak.
Lehet hogy nem így van, - de szerintem igen - hogy ebben közrejátszott az, hogy ez tényleg igazi ,sűrű sárgás, nehezen keverhető mascarpone-ból készült.
Egyébként meg ott tartunk, hogy láttam nagyonakciós mascarpone-t, szépséghibája csak az volt hogy tejszínen kívül volt benne tej is bőven, és hogy mégis legyen valami állaga, tettek bele zselatint meg guargumi-pasztát. Hogy tejszínaroma volt-e benne, arra már nem emlékszem. Árban pont annyira jött ki, mintha itthon főzzük meg valamelyik lánc sajtámárkás kisdobozos tejszínéből.



Hozzávalók:

25 dkg mascarpone

1 dl tejszín

2 tojás sárgája

2 nagy ek. porcukor

2 dl presszókávé (nekem még soha-de-soha nem volt elég 1 vacak deci)

2 ek. amaretto likőr/konyak

15 dkg babapiskóta

jóféle kakaópor a megszóráshoz


A tojássárgáját fehéredésig habosra kevertem a porcukorral, kanalanként hozzákevertem a mascarpone-t és a keményre felvert tejszínhabot.

A babapiskótákat sorban gyorsan a likőrös kávéba mártogattam, kiraktam velük az alufóliával bélelt, 20 centis fémforma alját, rá a krém közel fele, újabb sor piskóta, krém, és a leendő alja megint piskóta lett. 3-4 evőkanálnyi krémet meghagytam, hogy majd a tetejét bevonhassam vele.

4 órát állt a hűtőben, azután kiborítottam, óvatosan lehúztam róla az alufóliát, a tetejét megkentem a maradék krémmel, megszórtam jól a kakaóval.

Biztos puszta pszichológia, de annyira más volt, mint a bolti mascarpone-ból! ;)

Recept most az Olasz kulináriából.

Tejszínes-sajtos-paprikás

És liszt is van benne. A recepttel ellentétben.
Először azt hittem, szokás szerint felületesen olvasok, de nem, már összekevertem pár hozzávalót a rágcsából, amikor elkezdtem sehol sem találni, hogy ésakkormennyiliszt. Semennyi. A legprecízebb, tele fázisfotókkal német szakácskönyvemben. Azért nagyon nem estem kétségbe, mert a vaj mennyiségéhez, még a tejszínt is figyelembe véve ez könnyen be volt lőhető, a képeken is látszott, kb. linzertészta állag a cél. Na de akkor is.

Már semmiben sem bízhat az ember???

Arról nem is szólva, hogy a kész tészta még csak nem is hasonlít a könyvben lévő képekhez. Sokkal jobban néz ki! Semmi lapos, sápadt korongok, hanem a a paprikától kipirult, szép magas, levegős, eteti-magát sós falatok. Igaz, az eredetileg beletenni javasolt sajtokra tekintettel előny a svájci lakóhely, úgyhogy végül is tulajdonképpen alig stimmelt valami, de a sütinek nem ártott.
Ja és nem is kártyáztunk, hanem dartsoztunk, és a gépa végén nekem persze mindig azt mondta : bye!


Hozzávalók: ( 2 sűrűn telepakolt tepsinyi)


16 dkg vaj

6 dkg parmezán/grana padano (sbrinzi helyett)

12 dkg Pannónia sajt (gruyere helyett)

1,2 dl tejszín

1 tk. piros édes-nemes paprika

fél tk. só

25 dkg liszt

1 tk. sütőpor


A vajat félig folyósra olvasztottam a mikróban és hozzáadtam a langyos tejszínt, a reszelt sajtokat, sót, paprikát. A cél, hogy teljesen homogén, keverhető masszát kapjunk. A lisztet a sütőporral elkevertem és a sajtos massza tetejére szitáltam. ( A szitálást általában elbliccelem, de mivel először csináltam, meg volt ez a kis probléma a liszttel, így ami le volt írva, legalább azt próbáltam híven követni.) Egy késsel morzsásra kevertem a sütőporos lisztet és a vajas masszát, majd kézzel gyorsan simára gyúrtam. Itt a recept 2 órás pihentetést írt a hűtőben, ezt félóra helyettesítette a mélyhűtő középső polcán.

Lisztezett munkalapon ezután fél centinél kicsit vékonyabbra nyújtottam a tésztát, tojássárgájával kentem, pici formákkal kiszaggattam, magokkal szórtam.

200 fokos sütőben 12-15 perc alatt sült ki.

A sütés iskolája c. szakácskönyvből. (Nyilván az Önálló gondolkodás és receptalkotás fejezetből.)