Diós macaron vérnarancs curd-del és egy kis filozófia

Bocsánat, először a filozófia jön, aki macaronokat akar nézegetni, az gurítson lejjebb :).

Mamma napokban írt kommentje nyomán gondolkodtam el azon, hogy a) mi az oka a macaron népszerűségének úgy általában b) miért lett ennyire hype cucc c) és miért annyira magával ragadó a neten a sok-sok látványos macaronos bejegyzés és fotó?

Az első kérdésre lehet egyszerű a válasz, vagyis hogy ez a kis hamm-bekaplak édes falat finom, csupa mandula, ropogós-ragacsos, középen a selymes vajkrém, így az ember, ez az édesszájú főemlős egyszerűen szereti. Nade csípőből fel lehet sorolni számtalan édességet vagy süteményt, ami van ugyanilyen finom, sőt finomabb, mégsem övezi nemzetközi rajongás Japántól Kanadáig, Dél-Afrikától Svédországig.

Nyilván meg kell lenni az indokának, hogy miért lehet egyetlen 3-4 centi átmérőjű darabért többszáz forintot, vagy épp többszáz forintnak megfelelő euro-t, dollárt, fontot elkérni. Hozzájárul ehhez az elkészítése körüli misztikum, ami csak részben indokolt, bár erről meg majd a bejegyzés alján fog tanúskodni egy fotó ;). Ami ugyanis nem annyira egyszerűen elkészíthető, és így nem annyira egyszerűen hozzáférhető, annak nyilván meg kell fizetni az árát. Ami ritkább, és ezért drágább, az mindjárt kívánatosabb is - fogyasztói társadalomban élünk, elvégre.

A harmadik kérdésre adott válasz pedig tulajdonképpen válasz az előző kettőre is: mert a macaron olyan jól néz ki. Itt jön Mamma kommentje, illetve az általa ajánlott könyv: I love macarons. Arról talán ne is beszéljünk, hogy az emberek ezért képesek minimum közel 50 dollárt fizetni. A legújabb, híres és médiaismertséggel is bíró szakácsok könyvei közül szinte egyik sem kerül ennyibe- sőt inkább a felébe - , mint ez a paperback kiadás...
Nézzétek csak meg jól a címlapot...

Mint egy divatlap. Merész színek.Vagy - másutt - éppen kellemes pasztellek. Csinos, gömbölyű, jól fotózható forma. Ismer bárki olyan süteményt, amit ennyire változatosan lehet ezerféle ízben elkészíteni, az alap mégis ugyanaz, és közben a szivárvány ezer színét magára öltheti??? (Panna cotta vagy mousse nem ér - belekanalaznál jóízűen egy vad narancssárgába vagy spenótzöldbe??? )

Ugye nem.

És itt a macaronnal a probléma, ami nekem a kihívás is egyben - már azon túl, hogy egyáltalán sikerült.

Mert szerintem semmi, de semmi értelme nincsen egy sütit házilag azért sütni, mert jól néz ki, és e célból mesterséges színezékekkel és aromákkal teletömni - sajnos, az alaptészta nehezen visel el mást, mint az alapanyagokat, na és mellé pár grammnyi vagy milligrammnyi porfestéket és poraromát. Ez ugyanis a nagyipar, és már lehet is csengetni a kasszát.

Ahogy az eddigi macaronokon is látszik, én el akarom kerülni ezt a tévutat, a mesterséges jólkinézőség csapdáját. Buillabasse kolléganővel már el is kezdtük ez ügyben a brain-drain-t, tavasszal csupa ehető virág színezte macaron következik majd, reméljük. Hiszen házilag pont azért csinálunk valamit - legalábbis legtöbben, szerintem - mert így kevesebb műcuccot viszünk be saját és gyerekeink szervezetébe. Nem kell persze görcsösen kerülgetni, nem is lehet, viszont ahol lehet, felesleges még saját magunk is alkalmazni.

Addig is itt egy újabb, természetes szín - és ízkombináció, mindenkinek ajánlom figyelmébe a vérnarancsot, valami hihetetlen szép piros természetes színanyagot lehet nyerni belőle egy kis beforralással.




Az itteni, Tartelette-féle alap macaronreceptet annyiban változtattam meg, hogy 5,5 dkg mandulából 1,5 dkg-ot dióval helyettesítettem, ami előzőleg egy üres teflonserpenyőben jól megpirítottam. Ez azért kellett, mert felénél több csonthéjassal nem javasolják helyettesíteni a mandulát, mert magas olajtartalma szükséges a süteményhez, így viszont a dió íze intenzívebb lett.

A töltelék az itt leírt lemon curd recept alapján készült, de a szükséges citruslé-mennyiséget úgy állítottam elő, hogy 4 vérnarancs levét forraltam be 25 ml-re. A tojások sárgájával így a piros, sűrű szirup kellemes fáradt-narancssárgás-piros krémet eredményezett, és tömény narancsíze volt, de megőrizte a vérnarancs kicsit kesernyésebb ízét.




A macaronok tetején a beforralt szirupból húztam sávot ecsettel, mikor összeállítottam a macaronokat, és azután durvára vágott dióval szórtam meg. Jól bírták :)

És akkor itt a példa a macaron-misztikumra (vagy arra, hogy elbíztam magam, nem figyeltem eléggé, és laza nagyképűséggel egyszerűen elrontottam valamit) .





Az egyik ugyanilyen diósnak indult, a másik pedig szárított és porcukorral összedarált , alig egy dekányi bogyósgyümölcs-teával volt színesítve és ízesítve. Ízre tökéletes, a teteje puszedli, na és a talpak...Néha mekkora jelentősége van fél centinek :DD