2010. január 26., kedd

Mákos-citromos macaron





Írhattam volna azt is, hogy lemon curd-del, de mikor a krémet főztem, erőteljes deja-vu érzés fogott el, és azután rá is jöttem, hogy ez igenis megtörtént már velem, ugyanis ezek szerint hosszú éveken keresztül a családunkban narancs curd-del töltött torta volt minden karácsonykor,(csak nem tudtuk), a receptet pedig apám egyik újságjából ollózta anyukám, ott lapított 364 napig a Túrós Lukács elejében, hogy azután karácsonykor elővegyük; mikor nagyobbacska voltam, akkor nekem kellett mindig a tojássárgáját a gőz fölött besűríteni a cukorral meg a narancsok levével.

Vajon a fentiek mind annak a körülménynek a relativizálódására íródtak, hogy ilyen sznob macaronsütögető vagyok, ráadásul lemon curd-del, és ennek ellenére remélem, hogy megbocsátható valamennyire, ha már egyszer rendes, tisztességes, nemsznob közép-európai mákkal is kipróbálom, amit a hanyatló nyugat tévesen Kelet-Európa ópiumának hisz...??


:D

Már régóta forgattam a fejemben ezt az ízkombinációt, sőt ajándékba is akartam vinni valahova, csak azután lemaradt, pedig most a vadonatúj szigorúantilosmástdarálnibenne kávédarálóm olyan mandulalisztet tudott produkálni, amilyet álmomban sem gondoltam, holott Fodor Sándor chef jóvoltából már tudok egy tuti mandulaliszt beszerzési helyet is. Ezután már csak a mákdaráló utálatos összeszerelése volt hátra, de arról meg mindig az jut eszembe, hogy biztos kínai kohósalakból készült (igen, mákdaráló, kínai termék ez is), és egy Geiger-Müller számláló biztos nagyon visítozna tőle, ezért én nem nagyon szeretek a közelébe menni. Arról nem is beszélve, hogy mákot darálni lassú és utálatos tevékenység, túltesz még a sajtreszelésen is.

Az előre darált mandula és mák megkönnyítette a sütést, effektíve 10 perc munka volt vele, plusz sütéskor odafigyelni a sütő sütés közbeni kihűtésére.




A receptet nem írom le, az itt megtekinthető, egész adaghoz 2,5-3 dkg darált mák kell, annyival kevesebb mandula, mert a mák nagyon magas olajtartalmú és elnehezíteni pluszban a masszát. Még így is határeset, látszik, hogy a macaronok talpai nem igazán magasak. Viszont a mandula tökéletes darálásának köszönhetően (szerintem) teljesen tömör szerkezetű a süti, semmi airbag.

Ja és hogy milyen lett?? A mák és a citrom nagyon jó páros, itt is működött, a klasszikus csokis ganache-sal töltött után nekem ez most a kedvencem, és narancs vagy vérnarancs krémmel is ki fogom próbálni.

19 megjegyzés:

"saját levében" írta...

P. Hermé bejelentkezett már hozzátok családlátogatásra?

Niki írta...

miért vagyok ennyire nyúl, hogy megcsináljam?? mindig elhatározom, ha látok valahol, hogy biztos meg tudom csinálni, de aztán elszáll a bátorságom. no meg az is jó kérdés hol kapok mandulalisztet, és még mákdarálóm sincs... :(
a mák-citrom párosítástól kész vagyok, imádom! :)

Jucka írta...

Magyar Elek: Az ínyesmester szakácskönyve cimu konyvben "citrom vaj" neven szerepel a lemon curd.

Kata írta...

Már az előző adagtól is el voltam ájulva, csak akkor nem olvastam végig időhiány miatt, most pótoltam. Nem semmi munka volt mindezt leírni, köszi szépen. Ez a citromos-mákos verzió méginkább kedvemre való lenne, tán nekiugrok a közeljövőben.

Sajtkukac írta...

öhöm izé, átszaladhatok egy próbakóstolásra? csak nehogy vaktában dicsérjem :-)
N

Reni írta...

én most karácsonyra kaptam darálót és nagyon-nagyon finomra tud darálni mindenfélét. attól félek, vészesen közeleg annak az ideje, amikor nekiállok macaront sütni :)
ez a mák-citrom kombó biztos nagyon-nagyon jó lehet. imádnám.

Moha írta...

No ez jöhet!!! A citromkrémtől biztosan nem túl édes és a mák a kedvencem. Gyönyörű lett!
Szerintem direkt sokkolsz minket ezekkel a macaronokkal,hogy álljunk neki végre,ne csak te küzdj velük:)

Ottis írta...

Nagyon szép lett!Na ez az ami nekem soha nem sikerül ilyen szépre ...

chriesi írta...

Isteni lehet!

Judith írta...

Csodaszepek lettek!

szepyke írta...

Jelentem, én mint új macaron mániás, elájultam a kép láttán. Mák és citrom? Tökéletes. A kép mesés, én meg mindjárt összeszedem magam...
Gyönyörűűűű!

lúdanyó írta...

Vettem mandulalisztet, már csak egy nagy elhatározásra van szükségem :)

Piszke írta...

Köszönöm mindenkinek :) Tessék, tessék kipróbálni. Ha sikerül az sikerélmény, ha nem tökéletes, akkor meg sikerül a legközelebb. Egy képviselőfánk kényesebb dolog szerintem...

SL, még nem jelentkezett be a Mester, de végül is ha nem fér bele az idejébe, és csak egyszerűen meghívna meghívna, azzal is elégedett lennék :DD

Niki, ezt akartam a borvacsorára vinni, de az idő.. majd legközelebb!

Zsofi foodblogja írta...

emelem kalapom! gyönyörűek.

Cserke írta...

Nahát, azé' a talpuk nekik, hát tényleg, de ciki...

Szóval kész vagyok tőled. Hogy ilyenekkel bírsz macerálkodni. Pisztollyal nem tudnának rávenni.
Gyönyörűek.

(csak a talpa, na:))), kicsit sem vagy maximalista)

Vesta írta...

Csak annyit mondok, április 12-14 között. Ha lehet, vérnarancsosat szeretnék, vagy narancsosat, de a citromostól is összefut a nyál a számban. És annyit írok, amennyit csak akarsz, meg akkor, amikor akarod. És ha most nem törölsz, úgy veszem, hogy beleegyeztél!

Piszke írta...

ok Vesta, deal...

Cseke tudod hogy a kritika kell, az építi az embert!! Az önkritika meg méginkább. És akkor meg lehet álszerénykedni is ;)

DCSCS írta...

Most már tényleg szeretnék egyszer macaront kóstolni.
Így aztán megszánhatnád a nulla idővel rendelkező ikres hugicádat, hogy alkalomadtán bedobsz belőle kóstolót... csak egyetlen egy darabot!!!! :-) vagy ez csak frissen jó? Egyáltalán mi az a macaron??? :-))

Piszke írta...

Ha!..nem olvasod rendszeresen a testvéred blogját, azér' nem tudod mi az!!

Related Posts with Thumbnails