2007. december 13., csütörtök

Luca koronája és paphaj -svéd sáfrányos kalács (saffransbröd)



Ugye megint szombat volt, tehát akkor kelt tészta. A kuglóf-kakaós csiga-aranygaluska megunhatatlan ritmusából ki kellett már lépni, itt a Luca-nap (ma) úgyhogy aktuális is volt, és a legelső blogbejegyzésem paellájából maradt igazi spanyol sáfrányt is ideje volt felhasználni.
Állítólag a svédeknél ezt Luca napjára sütik, és karácsonyra készül - ott biztos egyszerűbb volt évszázadokkal ezelőtt is a kész kalács lefagyasztását megoldani - és a fonási motívumok a régi pogány szokások maradványai. Így van- e vagy sem, nem tudom, de nálunk csak aznap vacsoráig tartott ki.

Ez a süti is jó példa arra, hogy a hozzávalók kis módosításával egész másféle ízű-illatú kelt tésztát kapunk, nem is szólva persze a sáfrányról, amitől gyönyörű színe és egy egészen picikét kesernyés íze lesz az egyébként kellemesen nem túl édes első harapás után.

A leírásból majd látszik, hogy nem kell a kelt tészta rabjává lennünk egész délelőtt: lehet trükközni a hűtővel, és közben rohangálhatunk össze-vissza.

Hozzávalók:

0, 5 kg liszt (most Pannon finomliszt)

10 dkg vaj (vagy margarin)

2,5dl tej

2,5 dkg élesztő

5 dkg cukor

1 kisebb tojás

1 kk. só

1 gr sáfrány

még egy tojás kenni

mazsola



A liszet kimértem, egy tálba öntöttem és a közepébe nagy mélyedést csináltam. Ide öntöttem a meglangyosított tej felét, belemorzsoltam az élesztőt, rászórtam a cukrot és megvártam míg az élesztő szépen
felhabosodik. Közben a tej másik felét a sáfránnyal összemelegítettem és azt is állni hagytam. A vajat felolvasztottam, hozzáadtam a sót, az élesztős tejhez öntöttem és hozzáadtam a sáfrányos tejet is, meg beleütöttem a tojást. Ezután a robotgép dagasztókarjaival összekevertem mindent a liszttel, és kb. 5 percig dagasztottam. A tészta viszonylag kemény és ruganyos, fényes felületű gombóccá alakult.

Mivel ekkor éjjel fél tizenkettőre járt, ideje volt aludni mennem, a tészta ugyanezt tette letakarva a hűtőben.

Reggel 8-ra tökéletesen megkelt (kicsit több, mint kétszeresére). Ekkor enyhén kilisztezett munkalapon - nem ragadt a tészta, könnyű volt vele dolgozni - kézzel jól átgyúrtam - lásd az aranygaluskánál. Ezután kb. 1/3-2/3-ad arányban kettéosztottam. A 2/3-ad részből 6 egyforma gombócot csináltam, és egyenként ujjnyi vastag hurkákra sodortam őket. ( A recept pontos: tényleg 50 cm hosszúak lettek :-))

Így lesz paphaj:


Az első hurkát félbehajtottam, és a két végét kicsit feltekertem. A következő-következő -stb. hurkákat már csak mindig köré-fölé raktam, ugyanúgy felcsigázva a végüket. A csigácskák a végeken kaptak egy-egy szem mazsolát.


Az 1/3-adnyi részből lett Luca koronája:

A tésztából egy kicsi darabot tettem csak félre, egyébként háromfele osztottam, sodortam és hármas fonatot készítettem, kicsit meghajlítottam. A félretett részből négy kis csiga készült a tetejére, ők is kaptak mazsolát.
Megkentem tojással, és mivel el kellett mennem otthonról, a tészta ismét a hűtőben landolt, reggel fél kilenctől egészen fél egyig.

Mikor hazaértem, kivettem a hűtőből, vártam-vártam-vártam amíg a csigalassú sütőm felmelegedett 200 fokra. Egymás után sültek, a nagyobb formának 20 perc kellett, a kisebbnek elég volt 15 is.

Ahogyan a képen látható, nem hagyhattam el az ebéd mellől a svéd piszke-dzsemet :-)), amit ugye bútorboltban vettem, de jövőre csinálok saját termésből. A dzsem szuper, ajánlom mindenkinek, a kalács pedig sima vajjal is finom volt.

A receptet egy 1983-as Magyar Konyhá-ban találtam.








7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Piszke, ez valami pazar!!Gyönyörűek lettek.
És aztán arra is rájöttem, hogy tavaly én is abból a Tinából csináltam a bonbonokat, amiből te, ráadásul ugyanazt...Most találtam meg az újságot.
Mostmár gyanúsak vagyunk nekem...

Névtelen írta...

Nagyon profin néz ki! :)

Névtelen írta...

Köszi juc! Pedig most csináltam először.

Cserke, biztos asztrológiai ikrek vagyunk :-))))

Névtelen írta...

milyen szuperül néz ki!
Az indexes Vanessa sáfrányos-kardamomos kalácsát sütöttem már többször is, na, ez a két dolog együtt a kalácsban valami tuti!

Piszke írta...

És az hol található? Nálad nem emlékszem, hogy láttam volna. Most úgyis kardamomozni akarok egy kicsit, mert végre beszereztem, és hullatom mindenbe.

Ízbolygó írta...

Nagyon szépek lettek!:-) Ügyes vagy!

Névtelen írta...

nem csak szép, de nagyon finom is, mert hétvégén kipróbáltam! sáfrányt nem tettem bele ugyan, de mazsolával és cukrozott citrushéjakkal dúsítottam, így fúzionált nálam a svéd kalács az olasz panettonéval :)

Related Posts with Thumbnails