2014. október 9., csütörtök

Amerikai áfonyás-pisztáciás sajtfalatok




Lassan itt a szezonja az aszalt gyümölcsöknek, köztük az egyik nagy kedvencünknek, az amerikai tőzegáfonyának (a legtöbben csak vörösáfonyának hívják), ami a csokikhoz hasonló sebességgel szokott eltűnni a kamrából. Amit megmentek, általában süteménybe kerül, pedig sajtoknak és húsoknak is szuper kiegészítője. Most borkorcsolyának készült, de ha meg akarjuk úszni a golyóbis- készítést, és csak egy könnyű kis vacsorát akarunk magunknak, akkor tálaljuk  egyszerűen az alapanyagokat  kikeverve egy  jó szelet házi bagetten vagy rozskenyéren.

Hozzávalók:

10 dkg natúr kecskesajt
3 dkg puha vaj
csapott teáskanál só
4-5 tekerésnyi frissen őrölt bors
7 dkg aszalt  amerikai áfonya
3 dkg pisztácia

A kecskesajtot és a puha vajat a sóval és a borssal elkevertem. Az áfonyát egészen pici darabokra aprítottam, a pisztáciát durvára vágtam.A sajtkrémbe kevertem 2 dekányi aprított áfonyát és a krémet a hűtőbe tettem egy fél órára, hogy könnyebben legyen formázható.
Fél diónyi gömböket formáztam és beleforgattam az áfonyába és a pisztáciába.
A pisztáciát cserélhetjük dióra vagy pekándióra is.

 Áfonyás receptek minden évszakra és  rengeteg érdekes infó az amerikai tőzegáfonyáról a Facebook-oldalon.



Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails