2014. július 24., csütörtök

Csokis-ribizlis torta



Az ünnepelt idén is vegyes, csokis-gyümölcsös tortára vágyott, ezért elővettem az ezerszer bevált, durváncsokis és nagyon egyszerű keverj-mindent-össze amerikai tortatészta receptet, és a csokis mellé egy finom, savanykás ribizlis mascarponés krémet találtam ki, ami nagyon jól kiegyensúlyozta az édesebb, de egyébként nagyon mély, csokis-kávés ízeket.
A 20 centis forma ellenére az igazán magas és enyhén tömény torta simán 12, de akár 16 szeletet is kiad.

Kell 2-3 óra hűtés neki, másnapra igazán  össze is érnek nagyon az ízek, de a ribizlis krém picit megsötétül a hűtőben, ha többet áll, ezért ha nagy vendégségbe szánjuk, inkább a készítés napján tálaljuk.



Hozzávalók:

-a tésztához:
(2 db 20 centis formához)

22 dkg liszt
35 dkg cukor
6 dkg holland kakaó
2 tk. szódabikarbóna 
1 tk. sütőpor
1 tk só
2 nagy tojás 
20 dkg  natúr joghurt
1,2 dl olaj
1 tk. vaníliakivonat
1 csésze presszókávé

A sütőt 180 fokra előmelegítettem, a formákat alul sütőpapírral béleltem.
Az első hat hozzávalót összekevertem. 
A tojásokat  simára kevertem a maradék 4 hozzávalóval. A száraz hozzávalókat rászitáltam a nedves hozzávalókra,  simára kevertem. 35 perc alatt készre sütöttem a lapokat. Pár perc után kifordítottam a formából, és "fejjel lefele", rácson hűtöttem ki.
Kicsit túlemelkedhet  a szélük, ezért kihűlés lehet kicsit kozmetikázni és felülről pár mm vastagságban körben le kell vágni a tetejét, és ha a közepe kicsit megsüllyed, oda pont jó lesz pótlásnak...
Most úgy csináltam, hogy a hozzávalókat megfeleztem, és két részletben kevertem ki a tortalapokat, mert azt tapasztaltam, ha egyszerre keverem ki a teljes szükséges tésztát, a második adagban, amíg az a sütésre vár, elkezd dolgozni a sütőpor és a szódabikarbóna, és emiatt a sütőben már nem emelik a tésztát annyira, azaz a második adag laposabb lesz kicsit.
 
-a krémhez: 
75 dkg mascarpone
10 dkg 70%-os étcsoki
1 ek holland kakaó
3 dl tejszín
1 habfix
2 ek porcukor
35 dkg leszemelt ribizli
10 dkg kristálycukor
3 lap zselatin
 
A leszemelt ribizlit elkevertem  a kristálycukorral, összetörtem kicsit és felforraltam, mintha dzsemet kezdenék főzni. Néhány perc forralás után szitán áttörtem, így 2,5 dl ribizliszirupom lett. A még forró szirupban simára kevertem a 3 lap eltördelt zselatint, és félreraktam hűlni, néha megkevertem. (Legfeljebb épp csak  langyos legyen majd, mikor a krémhez keverjük!)
A csokit a mikróban apróra tördelve 800W-on kb egy perc alatt, közben többször megkeverve felolvasztottam.
A tejszínt az utasítás szerint felvertem a porcukorral és a habfixxel, majd hozzámixeltem néhány részletben a mascarponét is (épp csak elkeveredjen, nem kell túlverni).
Kettéosztottam a tejszínes krémet, egyik felébe belemixeltem az olvasztott csokit és a 2 evőkanál porcukorral elkevert kakaóport, a másik felébe pedig a kihűlt  ribizlis szirupot.

A csokis krém egyharmadával megkentem a legalsó lapot, másik kettőt ugyanígy a ribizlissel. Összeállítottam a 4 lapos tortát, és egy órára hűtőbe tettem, hogy szilárduljanak a krémek.
Felül ribizlis, oldalt pedig  félig csokis, félig a ribizlis krémmel borítottam a tortát,  a találkozásnál a végén  kicsit összemosva a két színt. Ribizlivel raktam körbe, a gyertyák ezután kerültek rá, de arról már családi képek készültek :)
(Az angol  Good Food júliusi számában van egy szép színátmenetes torta - ott viszont sima alapkrémet készítettek és ételszínezékkel festették, egyforma állagú tehát a krém, perfektebb is lett a színátmenet, mint nálam, de nincs az a házi torta, amibe én ételfestéket tennék azért, hogy jobban nézzen ki...)

2 megjegyzés:

Csrke írta...

Csak az olvasástól felugrott rám fél kiló, de isteni lehet...

Névtelen írta...

Jól néz ki, meg is próbálnám megcsinálni a kislányomnak, de a kávé miatt elbizonytalanodtam. Ki lehet hagyni esetleg valahogy belőle?! Köszi

Related Posts with Thumbnails