2012. május 17., csütörtök

Kakaós csiga



Azt hittem, ennek a posztnak majd ősszel jön el az ideje; ugyan ki akar kakaóscsigát sütni a májusi júliusban? Most viszont direkt jól esik bekapcsolni a sütőt esténként, és bár darázsfészek formában már van fenn egy recept, de ez külsőre is teljesen úgy néz ki, mint a bolti kakaóscsiga,  a gyerekek ezért borzasztó elégedettek, és még veszekedhetnek is a vacsora  végén, hogy kinek mennyi maradjon a másnapi tízóraira.


Hozzávalók:

40 dkg liszt
2 dkg élesztő
kb. 2-2,5 dl tej
4 dkg cukor
1 tojás
3+2 dkg vaj
 csipet só

10 dkg cukor
6 ek. kakaó

Az elmorzsolt élesztőt elkevertem fél deci langyos tejben egy evőkanál cukorral, és 15 perc alatt felfuttattam.
A liszthez adtam a maradék cukorral, tejjel  és a tojással együtt, és a lágy tésztát  kézi robotgéppel 10 percig dagasztottam. Félidőben adtam hozzá  a 3 dkg olvasztott vajat és a csipet sót.
Langyos helyen, folpackkal lezárt mély tálban a duplájára kelesztettem (ez kb. 1 óra)

Enyhén lisztezett munkalapon kézzel jól átgyúrtam, és kb. 20x70 centiméteres téglalappá nyújtottam.
Megkentem 2 dkg olvasztott vajjal, egyenletesen megszórtam a cukorral és a kakaóval és a téglalap rövidebbik oldala felől feltekertem. Ujjnyi vastag csigákat vágtam, és hatosával sütőpapírral bélelt tepsire raktam. Ezután egy kistányér aljával ellapítottam a csigákat, majd letakarva újra keltek fél órát.

Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 10-15 perc alatt megsütöttem.

15-18 darab lesz belőle.

4 megjegyzés:

Anazar írta...

Ha sütni nem is, de enni nagyon is szeretném akár májusi júliusban, akár májusi márciusban ;-)))

Gabriella írta...

Ó, nálunk a kelt tészta annyira kedvenc (a kakaós csigu meg pláne), hogy még nyár közepén is készítem/sütöm.
Hú, de guszta a fotód! :P :P

chriesi írta...

Legjobb! :D

Blogkonyha írta...

Gyönyörű!!

Related Posts with Thumbnails