2010. július 5., hétfő

Ribizlilikőr



Amióta rátaláltam Chili és Vanília szuper málnalikőr receptjére, minden évben érlelek egy adagot a hűtőben, és csak azért tart ki karácsonyig, mert két körben kell érlelni... Idén a bőséges ribizlitermés miatt kipróbáltam ribizlivel, és még ugyan van 5 hete a hűtőben, de biztos vagyok benne, hogy ezt az adagot is jó hátulra fogom eldugdni a két világháborút túlélt ebédlőszekrény üveges polcán.


Hozzávalók:

30 dkg ribizli
2,5 dl vodka

0,7 dl víz
17 dkg cukor

A ribizlit összetörjük és egy literes befőttesüvegbe tettem majd felöntöttem a vodkával, és 5 hét érlelés következik sötét, hűvös helyen - a hűtőszekrényben.

Ezután a cukorból és a vízből (kevesebb mint egy deci!! a víz) szirupot főzünk, (a ribizli kicsit savanykásabb, ezért a cukor mennyiségén emeltem ) és egy gézzel bélelt tölcséren keresztül kigőzölt üvegbe átszűrjük a gyümölcs-vodka keveréket - nem kell nyomkodni, a rostokra nincs szükség a likőrben, inkább hagyjuk pár óráig lecsöpögni - és felöntjük a sziruppal.

Sajnos további 2 hónap érlelés után lesz tökéletes, de így esélyes, hogy karácsonyig nem fogy el.

Kb. 4-5 dl lesz ebből a mennyiségből.







4 megjegyzés:

Marmalade írta...

A málnalikőr annak idején elkerülte a figyelmemet, de most isten bizony én is kipróbálom!

Vesta írta...

Szerinted vodka helyett tiszta szesszel is működik a dolog?

Piszke írta...

Persze, csak nem árt kicsit hígitani Vízzel, Vesta! :)

Kósa Márta írta...

Megpróbálom...

Related Posts with Thumbnails