Csokis darakeksz

Megint eljött a Kekszek Ideje. Aki szülő, meg dolgozik is mellette, ismeri azt a pillantást, amivel a délután az iskolából-óvodából hazaeső/hazahozott gyerek felnéz, ami nagyjából az a egész-nap-nem-ettem-semmit-azonnal-adj-enni-éhes-kiskutya-kiscica-vagyok-éhen-pusztulok kifejezést sűríti. Mindezt úgy, hogy bár tudom, a közétkeztetés így meg úgy, tápérték meg izé, de ha fogukra való kaja van, akkor az enyémeim simán háromszor repetáznak az ebédből, továbbá legjobb szakács az éhség egyébként is, ami egy rohangálással ("anya, egész délelőtt kergettek a fiúk!") töltött délelőtt után még a karfiolfőzeléket is ehetővé varázsolja (brrrr...), de a nézés az változatlan, mindegy mi és mennyi. Ekkor muszáj készenlétben lenni valaminek, de ne, az ne legyen szendvics, és ha már gyümölcs, akkor legyen mellé valami édesség, amit be lehet kapni csak úgy, mert a gyerek nagyon elfoglalt, ahogy hazaér, nincs többé egy percnyi ideje sem, borzasztó.


Ez a keksz egy alap, elkészítése pofonegyszerű, nagyon jól lehet variálni, ízében engem talán a gépi kekszre vagy darált kekszre emlékeztet, amit borzasztóan irigyeltem gyerekkoromban a barátnőimtől, holott most már egyáltalán nem szeretem. Az állaga viszont sokkal-sokkal jobb, omlós, az is marad minden külön macera meg dobozba zárás nélkül, a búzadarától klassz ropogós, elbír mindent, vaníliát, fahéjat, reszelt narancs-vagy citromhéjat, liszt egy része cserélhető benne csonthéjasra (1/3ig mernék kísérletezni), de persze leggyorsabban mindig a csokiba mártott fogy el.


Hozzávalók:(kb.30-35 darabhoz)

24 dkg liszt

3 dkg búzadara

1 tk. sütőpor

12 dkg vaj

10 dkg nádcukor

1 tojás

1. kk. vaníliakivonat


A száraz hozzávalókat összekeverem. A cukrot habosra kevertem a vajjal, hozzákevertem a tojást is, a vaníliakivonatot, majd fakanállal összekevertem a száraz hozzávalókat is. A puha tésztát kicsit betettem a hűtőbe, a recept szerint kis diónyi gombócokat gurigáztam belőle, villával lapította a Kisebb, majd amikor ezt megunta, egyszerűen szétlapítottam őket egy pohárral, fél centi vastagságúra. Ettől tömzsi fogaskerék formájúak lettek.

180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt készre sültek.

Legközelebb vagy csak pohárlapítottak lesznek, vagy egyszerűen kinyújtom, majd kiszúrom őket, vagy hengerré formálva kicsit hűtöm, majd késsel felszeletelem, mert a villás módszerrel túl tömzsik maradtak szerintem a kekszek.

Gyors, elronthatatlan süti.

Eredetileg teljes őrlésű liszttel van, de amióta volt a fuzárium-mizéria, azóta a Nagyobb megvizslat minden liszteszacskót; felháborította, hogy fiúknak mellei nőhetnek.


A "Csokoládé-több mint 100 fontos recept"c. könyvecskéből.

VKF! XXVIII. - Szőlős rétes

Borzselé. Borzselé. Mustzselé.Borzselé.Nem. Vagy inkább valami mustban pácolva. Mégsem.

Ennyire futotta szőlős/boros/szüreti ételek kategóriájában nálam hetekig. Persze tudnék - egyéni szerencse kérdése - a szüretről is írni, mert a családunkban ez hagyomány volt sokáig. De mindig ódzkodok attól, hogy átcsússzak énblogba, az emlékek a szüretről pedig olyanokról mesélnének, akik már rég nincsenek köztünk, és őket meg meg akarom tartani inkább csak magamnak. Lehet hogy leírva elmúlik az emlékekről a csillagpor, és akkor oda a varázs.

Úgyhogy visszatérnék inkább, ide, hogy végül is csak sikerült összehozni a borzselénél kicsit használhatóbbat, köszönhetően a baklava-korszak indulása óta folyamatosan betárolt réteslapoknak.

A sütiről csak annyit, hogy a piskótaszerű, habos töltelék jól felveszi a hőt, így a szőlőszemek gyönyörűen épen maradnak, a rétes nem úszik a kifőtt szőlőlében, ami nem hátrány; egy dologra kell vigyázni: mivel a mandulás massza a piskótához hasonlóan megnövekedik sütés közben, kicsit lazábban kell feltekerni a rétest a szokásosnál, hogy ne repedjen meg alul oldalt a tekercs.

Ha kerül hozzá esetleg valami jó kis borsodó is, első osztályú ünnepi desszert lesz belőle. Egyébként meg elfogy a tepsiről.




.


Hozzávalók:

4 réteslap (35x44 cm-es, Milkland, talán Spar-os??)

5 dkg olvasztott vaj

fél kilónyi leszemezett, leszárított vegyes csemegeszőlő

5 dkg mandula

5 dkg babapiskóta

2 tojás

2 ek. nádcukor

A sütőt 200 fokra előmelegítettem, tepsit sütőpapírral kibéleltem.

A babapiskótát a mandulával együtt megdaráltam az aprítógépben. A tojásokat szétválasztottam, a sárgáját világosra és habosra vertem a cukorral, a fehérjét pár csepp citromlével keményre vertem, majd felváltva a tojássárgájához kevertem óvatosan a hab felét, a piskótamorzsa felét, megint a habot és végül a maradék morzsát. Ezután hozzákevertem a leszárított szőlőszemeket.


Egy réteslapot kiterítettem tiszta konyharuhára, olvasztott vajjal kentem, ráillesztettem a másikat, majd a töltelék felét a rövidebbik oldalához halmoztam, a szélén oldalt és a végén is 3 cm ráhagyással. A tölteléket elegyengettem ( kb. 5 cm szélesen, laposan - végül is látszik a képen) a réteslap két hosszabbik oldalát behajtottam a töltelék végére, hogy ne folyjon ki, azután a rövidebbik oldala felől óvatosan feltekertem a tésztát. Tepsibe raktam, a tetejét vajjal kentem. Ugyanígy készült a második adag is.

20 perc alatt szép aranyszínűre sült, belül a töltelék könnyű és habos lett.

Végül kevés mézzel kentem át a tetejét és pirított mandulával szórtam meg.

Minestrone leves nálunk

Amikor eszembe jutott, hogy az egyik kedvenc levesünk még nincs is itt fenn, mindjárt az volt a következő gondolatom a zöldségvagdosás közben, hogy vajon az olasz gasztroblogokon egymásnak feszülnek-e az emberek, hogy akkor most kell-e bele fejtett bab, vagy emberiség elleni bűntett-e, ha kihagyjuk a karfiolt, továbbá, a paradicsom igenis egészben vagy jó a sűrítmény is, a fűszerezés rejtelmeiről nem is szólva, na és persze mi volt az igazi ős-itáliai minestrone, amit már Romulus és Remus is kanalazott, ha unták a farkastejet. Márcsak azért is, mert ez a recept, ami a kis szürke füzetemben található, és tuti, hogy valamilyen magyar szakácskönyvből másoltam oda vagy tizenöt éve, annyira vicces mennyiségeket tartalmaz, - és én meg mindig be is tartom őket. Mikor először csináltam, nagyon bevált, és azóta úgy vagyok vele, bevált recepten ne változtass. Ehhez képest ha lecsúszik az a fél deka a mérlegről, nem olyan nagy tragédia :DD Sőt, ahogy itt nálam a legtöbb széles körben elterjedt ételreceptnél szerepel - a pizza nálunk, a chilis bab nálunk stb. - minden relatív ezen a jobb sorsra érdemes sártekén.

Hozzávalók:( 8 személyes adag minimum)


3 ek. olivaolaj

2 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

5 dkg füstölt szalonna

2 sárgarépa

12, 5 dkg zeller (ez egy kis fej zeller kb.)

1 fej karalábé (ez is kisebb)

20 dkg zöldbab

20 dkg karfiol

20 dkg kelkáposzta

1,5 liter húsleves

12,5 dkg zöldborsó

2 nagy paradicsom

2 tk. kakukkfű vagy 4-5 kakukkfűág

3 tk szárított bazsalikom vagy 2 ek. aprított friss levél

bors

3. ek vörösbor

spagetti

sajt


A zöldségeket legjobb előre megpucolni, megmosni és felvágni.
A hagymát és a répát fel karikázom, a fokhagymát vékony lapokra vágom, a szalonnát pedig kockákra. Egy nagy fazékban felforrósítom az olajat, rádobom a zöldségeket és a szalonnát, és kevergetve lassan pirítom-dinsztelem, picit sózom, ha engedtek levet a zöldségek, le is fedem.

Ezután hozzáadom a hasábokra vágott karalábét, a vékonyabb hasábokra vágott zellert, a kisebb rózsákra szedett karfiolt és a felvágott zöldbabot, a kisujjnyi csíkokra vágott kelt és felöntöm a húslevessel. 30 percnyi főzés után 2 felszeletelt paradicsomot és 12,5 dkg (de tényleg így van a recept...:)) zöldborsót adok még hozzá.
Ekkor fűszerezem borssal, kakukkfűvel, bazsalikommal és 3 ek vörösborral. A sózáshoz kóstolni kell, mert az függ a leves sósságától is.
Ha zsenge a borsó, még 7 perc, és kész is a leves. ( Igen a 7 percet se én találtam ki.. .de működik, és egyik zöldség sem lesz így szétfőzve, ami azért nem mindegy.)

A spagettit mindig külön, feltördelve főzöm hozzá, a sűrű, laktató, jóízű leves tetejére pedig sajt jöhet, persze legjobb a parmezán, vagy más aromás keménysajt.

A legegyszerűbb, ha ugyanekkor készítünk egy adag mirelit minestrone keveréket is, mert még nem láttam 20 dkg-os karfiolt, se kelt, mindig van valamennyi maradék, és ki vesz 2 répát a boltban?

A szárított fűszerek mennyisége az saccperkábé, kóstolni kell, én tépegetek kintről frisset, ahogy az már modoroséknál szokásban van.

Ha nem vagyunk 8-an a levesre, az sem baj, jól bírja a hűtést, az ízek meg még csak jobban összeérnek. Végül is zöldségleveskúrának se rossz.

Medúza

Mindig tanul az ember. Amikor a helyi pékségben kiszúrtam, hogy a klasszik kakaóscsiga méretű péksüti tésztája más, mint a mostanában elérhető rémes szíjszerű kakakóscsigáké, akkor csak mutogatni tudtam, hogy abból az izéből kérek mindjárt kettőt is. ( Igen, a gyerekeim mindennap megennék a kakaós csigát gond nélkül , és nem, nem sütök nekik mindennap, a szíjszerűből viszont nem is veszek, úgyhogy ők ilyen hátrányos helyzetűek szegények. Van aki szerint azért, mert nem veszek nekik, van aki szerint meg azért, mert nem sütök nekik mindennap. ) A filozófiai ösvényekről vissza erre az izére, itthon megkóstolva a pékségünk legjobb éveit idézte, amikor még kevesebb volt ugyan a csicsás péksüti, viszont nem volt bennük a liszten, élesztőn cukron és pár ízesítő hozzávalón kívül nagyon semmi. Azután az is eszembe jutott, hogy ezt a fajta formázást láttam már a blogokon, csaképp nagyméretben, és mákvirág volt a becsületes neve, és az nlc topikról indult eredetileg. Azon gondolkodtam, ha pici méretben csinálom, tuti macerás lesz, és valami keményebb tészta kellene hozzá, hogy legalább az segítsen a formázáskor. Így lett a mi otthoni medúzánknak (mert a pékné szerint ez a becsületes neve) alapja a Hokkaido kalács tésztája. Ahogy volt, pontosan úgy fogyott el vacsorára, a 12 medúzából egyet mentettünk el a nagyobbnak tízóraira.









Hozzávalók:

60 dkg liszt

10 gr porélesztő

8 dkg cukor

3 dkg tejpor (nem volt otthon)

1 tojás

25 dkg tej

15 dkg tejszín

9 gr só (kb két teáskanál)

- a töltelékhez

2 ek cukor

2 ek holland kakaópor

a tetejére:

-1 tojás sárgája


A só kivételével a száraz hozzávalókat összekevertem, mélyedést csináltam bele, odaütöttem a tojást, öntöttem a langyos tejet és a tejszínt. Ezután a robotgép dagasztókarjával összedolgoztam a tésztát. ( Sűrű, kemény kelt tészta lesz belőle, de ha sikerült összeállítani, további 5 percnél több gyúrást nem igényel. ) A végén dagasztottam hozzá a sót, és letakarva másfél órát kelesztettem.

Ezután kidolgoztam a tésztát kézzel jól átdagasztottam, ( kicsit kell csak lisztezni a munkafelületet, mert nem ragadós a tészta, és túl sok lisztet a benne lévőn kívül nem szabd már beledolgozni,) és fél centi vékony nagy téglalappá nyújtottam.

A téglalapból kisebb 15X10 cmes téglalapokat vágtam, kicsit alájukliszteztem és megszórtam őket a cukor és a kakaópor keverékével, majd a hosszabbik oldaluk felől szorosan feltekertem.

Ezután a legélesebb késemmel kb. másfél centi szélességben bevagdostam a tekercseket, úgy hogy teljesen nem vágtam át a tésztát. (így kb 10 karja vagy milye lesz a medúzáknak.)

Ezután a majdnem különálló kis tekercseket vágott felükkel kifele fordítottam, az egész tekercsből pedig egy kört kanyarítottam, és sütőpapírral bélelt tepsibe ügyeskedtem. A tepsin még 20 percet keltek, mielőtt 175 fokos sütőben, a sárgájával lekenve kb. 15-20 perc alatt sült medúza lett belőlük.

A kakaós cukorral nem egyszerű dolgozni, hiszen szóródik kifelé, próbáltam úgyis párat, hogy vajjal kevertem ki a tölteléket, de akkor nem lesz olyan szép a süti, ugyanis hajlamos kifolyni.

Chilis-diós karaj

Írtam már itt arról, hogy igen, a főzéshez idő kell, van aminek egyszerűen kell az a szerény 3-4 óra, vagy 12, ez van, kikerülhetetlen. Ez persze nem azt jelenti, hogy étel jó csak úgy lehet, ha az ember nem sajnál pénzt, paripát, fegyvert, és ami legtöbbünknek a legdrágább: időt. Amit lehet még reggeli heverészésre fordítani a hétvégén, némi ájult relaxációra, miután hazaestünk reggel hét óta este hatra, lehet fordítani csillagromboló-építésre vagy biciklizéstanításra, vagy arra, hogy Ken a szerelmével üldözi az összes Barbie-babát, azok meg folyton pofára ejtik. (Ez nagyon vicces játék:)) Ezért aztán minden olyan recept, ami úgy indul, hogy gyorsan elkészíthető, és még egyébként is szimpatikus, hamar a repertoár része lesz. Sűrűn forgattam Stahl Judit 30 perces szakácskönyvét is, ami akkor jelent meg, amikor a Kisebb született, és kész fegyverténynek számított, ha a gyerkőcök mellett esetleg egy főzeléknél bonyolultabb kajáig eljutottam. Ez a recept a kedvencünk a könyvből, és a fentiek ellenére, vagy mellett, nem is számít, mennyi idő alatt készül el, annyira finom. (Egyébként tényleg belefér 30 percbe)


Hozzávalók:

4 szelet karaj

2 ek olaj

3 dkg vaj

1 ek. konyak

1 hüvelykujjnyi gyömbérdarab

2 gerezd fokhagyma

1 kis chilipaprika

egy marék dió

2 ek. méz

1,5 dl tejszín

bors

só

Egy teflonserpenyőben a diót kicsit megpirítottam, kicsit összetörtem és félreraktam.
A kicsit kiklopfolt karajszeleteket megsóztam, borsoztam és forró olajon oldalanként 2 percig hirtelen megsütöttem. Rájuk dobtam a vajat és félig lefedve további 10 perc alatt megpároltam őket, tálra tettem, alufóliával lefedtem. Míg a hús puhult, a gyömbért, a fokhagymát megreszeltem, a chilipaprikát felaprítottam.

A serpenyőt, amiben a hús sült, kevés szaftot bennehagyva visszatettem a tűzre, belekanalaztam a konyakot, beletettem a gyömbért, fokhagymát, paprikát, kicsit kevergettem, hozzáadtam a mézet, a diót és a tejszínt. Felforraltam a mártást, a húst a levével együtt visszapakoltam a serpenyőbe és együtt is forraltam még egy percet. Ilyenkor még nem árt egy kicsit sózni is kóstolás után.

Eddigre megfő a rizs is mellé, de krokettel a legjobb.



Stahl Judit Gyorsan, valami finomat! könyvéből.

Szilvalekvár a mi uccánkban

Szilvalekvárt sokféleképpen lehet főzni. Meg lehetett tudni ezt idén is több helyen, itt például, vagy itt is. Lehet főzni fazékban, bográcsban, sütőben és lehet főzni a mi uccánkban.

A szilvalekvárhoz a mi uccánkban a lekvárhoz a szilván kívül semmi se kell, a főzéshez meg kell egy senkiföldje szolgalmi út két telek között, hozzáértő rokonok a Nyírségből, akik hozzák a szilvát, felszerelést, üstöt, kondért, üveget és a szaktudást, kell rengeteg ennivaló, innivaló (szilvapálinka például), nem árt két helyes kis sátorszerű izé, hogy a jégeső mégse potyogjon bele a leendő lekvárba, és hát persze kell a sok utcabeli, 3 hónapos és 50 éves életkor között, hogy mindig legyen, aki forgatja a lapátot az üstben. Így készült a szilvalekvár a mi uccánkban a hétvégén. Jöhetnek a bukták, derelyék, gombócok, és a tél is úgy általában.

A második adag este 9 magasságában

Baklava

Függőségnek talán nem mondanám, de hogy nyár óta mindig tartok otthon kész rétestésztát, az sok mindent elmond. Lehet persze arra fogni, hogy kísérletezem, azért, hogy megtaláljam azt az ízt, ami a nyaralás alatt beindította a baklava-függés agyi receptorait (vagy mi), de valójában azért, mert mostmár két baklava-rajongó van a családban. Sokezer évvel ezelőtt, emlékszem, hogy az Ember mindig felvetette, hogy mozi után kerüljünk a török felé a nyugati közelében, csakhogy randi ürügyén baklavát ehessen, dehát elnéztem én ezt neki. Jó édes, mi ebben a kunszt?? Nem mellesleg minden egyes szeletke legalább 2000 kalóriát tartalmaz, vihetnék az űrhajósok kompakt kajaként a Mars-utazásra. Sajnos a kalóriaértéke azóta sem csökkent, sőt majdnem biztos vagyok benne, hogy az itthoni változat húzósabb, úgyhogy szörnyű lekifurdalással terhelt időszak jön; hazaesünk a munkából, mindenkinek kopog a szeme, bedobunk egy szeletke baklavát, egyúttal búcsút mondhatunk a vacsorának.

Mivel az én kedves kollégáim megajándékoztak egy hihetetlenül gyönyörű és borzasztóan informatív szakácskö
nyvvel (tipikusan olyan darab, amit látva az ember sóhajtozik a kirakat előtt és azután gyorsan rendel interneten öt regényt az árából, és vágyakozik tovább), azt is el tudom még regélni a baklaváról általában, hogy az egyik legrégebben ismert sütemény, és valószínűleg az asszírok találták fel a Kr. e. 8. században, így nem nagyon van értelme szerzői jogi vitákba bonyolódni róla, főképp, hogy ahány ország a Balkántól Görög- és Törökországig és az indiai szubkontinensig, annyiféle baklava.

Görögországban az úgynevezett phyllo-tésztából készül, ami nagyjából a mi itthoni rétestésztánk megfelelője. Korfun egy útmenti pékségben - a rengetegféle pékáru mellett - hihetetlen sokféle szirupos baklava-szerűséget árultak, és rendszeresen megálltunk feltankolni a készleteket; ez a baklava ott csiga formájú volt volt, picike, épp egy falat, narancsos sziruppal, mogyorós töltelékkel. Csigát tekernem a rétestésztából úgy, hogy felülről ne látszódjon ki a töltelék, hanem ott is kétrét hajtott legyen a tészta, nos, reménytelen kísérletnek bizonyult. Így maradt a klasszikus rombusz forma és a többlapos rétegzés, az íz pedig majdnem megközelíti a kint megismertet, ha dupláznám a cukrot meg a szirupot, lehet, el is érné...

Baklava ügyben pedig köszönöm Fahéj és Feta kedves segítségét.


Hozzávalók: ( 25 X15 cm-es jénai tál)

fél csomag kész rétestészta

20 dkg vaj

20 dkg mogyoró

2 narancs lereszelt héja

30 dkg finomszemcsés cukor

-a sziruphoz:

2 dl narancslé ( kb. 4 narancs leve)

2 narancs lereszelt héja

20 dkg cukor

1 ek. méz

A sütőt 180 fokra előmelegítettem.

A jénai alját megkentem olvasztott vajjal, réteslap, olvasztott vaj, réteslap, olvasztott vaj. Ezután került rá a töltelék, darált mogyoró, reszelt narancshéj és 3 csapott ek. cukor rétegenként, majd az újabb réteslap, szintén vajjal kenve. A 6. rétegnyi töltelék tetejére 2 vajjal megkent réteslap került, és ennek a tetejét is megkentem vajjal. Az összeállított süteményt egy éles késsel rombusz alakban az aljáig bevágtam.






A sütőben 35-40 perc alatt gyönyörű aranybarnára sült, és ami fontos, a belsejében is megolvadt a cukor.

Amíg sült, elkészítettem a szirupot. A hozzávalókat a méz kivételével összekevertem, forralva-kavargatva főztem míg a szirup kezdett besűrűsödni, majd belekevertem a mézet is.

Amikor a tészta már csak langyos volt, meglocsoltam a sziruppal. Ez lényegében azt jelenti, hogy majdnem állt a szirup a baklaván, de mivel a bevágások fölött is szorgalmasan locsolgatni kell, a szirup nagy része szépen beivódik a süteménybe.

Ez a mennyiség, bár kicsinek tűnik, nagyjából 3 napig biztosította két felnőtt és egy kísérlezetőbb kedvű gyermek visszafogott baklava-igényét, nagyjából 20 rombuszka jött ki belőle.

Valóban frissen a legfinomabb, de alufóliával takarva a harmadik napon se lökdöste tovább senki azzal, hogy ez már ehetetlen - köszönhető, gondolom a szirupnak, illetve hogy mindig csak az aktuális mennyiséget emeltük ki a tálból. További előnye ezenkívül, hogy lényegében nem kell hozzá tudni - a kész réteslap miatt - se sütni, se főzni.


Fahéj és Feta mellett a strandon beszerzett "Greek Cookery" könyv volt a segítségemre.

Vacsorából ebéd - körtés, camembertes csirkemell

Jó kenyér, camembert, körte, dió/mogyoró és egy pohár fehér bor. Ez egy tökéletes, egyszerű és nem is megfizethetetlen vacsora. Ugyanezt melegen, kis csirkemellel 20 perc alatt elkészülő ebéd, plusz bágyadt napsütés, őszi hangulat - már csak egy kis szieszta kell utána a hétvégén.



Hozzávalók: ( kb 4 személyre)

50 dkg csirkemell

3 körte

1 kisebb camembert (125 gr-os elég)

1 marék mogyoró/dió

só és bors

Száraz tepsiben kicsit megpirítottam a mogyorót.
A csirkemellet fél centis vastagságú szeletekre vágtam, picit klopfoltam, sóztam, és minimális olajon, teflonserpenyőben, erős tűzön oldalanként 2-2 perc alatt megpirítottam, majd lefedtem.

A körtéket felcikkeztem, a sajtot vékony szeletekre vágtam, a húst az időközben engedett levével együtt jénaiba leraktam, rápakoltam a körtét, csavartam rá kevés borsot, utána jött a sajt és a tört mogyoró.

200 fokos sütőben 10 perc alatt összesütöttem.

Finom diós ízű barnarizs jó köret hozzá, és a bor az ebédhez is odafér.

Turbó, hajtogatott kenyérke

Vagy nem is tudom, hogy nevezzem... Vannak biztosan sokan, akik emlékeznek még a blogokon végigfutó Dagasztás Nélküli Kenyér - lázra. Nem, nem Zoe találta ki. Hanem egy New York-i pék, azután ő felhívta a New York Times újságíróját, és a komoly újság gasztromelléklete meg leadta a receptet, és az interjút a pékmesterrel. Mindez 2006-ban történt, innen indult azután útjára a kenyér, ami, mint láttuk, kicsit olyan mint a népmese: mindenki tett hozzá valamit, (nyilván a saját tapasztalatát) így azután már a szülőapja se nagyon ismerne rá. Amikor rátaláltam, nagyon örültem, mert az itthon népszerű DNK 12 órás kelesztési ideje, plusz újabb kelesztés, és még a sütés nekem nem igazán tette lehetővé, hogy egyszerű munkanapon ésszerű időben friss kenyeret együnk vacsorára. Az eredeti recept 18 órájával viszont egy este 11-kor bekevert kenyérből pont másnap este 7 re lesz vacsora. (Mert ez is, mint minden pékáru, igenis frissen a legjobb.)
De a mostani recepthez hozzátartozik még a tökéletes ciabatta keresése, (már megvan, csak még nem sütöttem meg) miközben sokat megtanultam a kenyerek hidratáltsági fokáról, erről-arrról-amarról. Szóval ez a két dolog járt a fejemben, mikor úgy döntöttem, sütök egy majdnem dagasztás nélküli, gyors, magas hidratáltsági fokú, kicsit ciabatta - szerű, nagyon lyukacsos, ropogós héjú izé-t. Mint amilyet jobb vendéglátóegységekben adnak kicsit ropogtatni a vacsora komoly része előtt, valami finom kenegetnivaló kíséretében. Hát ez az.

Hozzávalók:

40 dkg liszt + kb 5-8 dkg csak úgy szórni mindenfelé

3, 2 dl langyos víz

1 csapott tk. szárított élesztő

1 púpozott teáskanál só


Az élesztőt elkevertem a vízben és hozzákevertem a liszthez, majd a masszát a robotgépem dagasztókarjával kb.5 percig vertem. Ekkorra szép sima lett, és elvált a tál falától.





Csak a legeslegvégén szórtam meg a sóval és kevertem bele, mert az tönkrevághatja az élesztőt.

50 fokra kapcsolt sütőben két órát kelt a tészta, ekkorra kb. a háromszorosára nőtt.






Egyenletesen (és vastagabban) beliszteztem a munkalapom, és a tésztát egy kanál segítségével a lisztágyra borítottam.




A szétterült, lágy masszát jól belisztezett kézzel hajtogattam: jobbról, balról, alulról, felülről, 6-8 menetben, amíg nem akart már feltétlenül szétfolyni.





Ekkor két darabra vágtam, nagyjából hosszúkás rúd alakra formáltam - húzgáltam (ekkor még mindig lágy eléggé), majd jól meglisztezett munkalapon , a tetejét is meglisztezve, konyharuhával letakarva fél órát kelt.
Ekkor kezdtem előmelegíteni a sütőt maximumra.

Ezután újabb pár hajtogatás következett a lisztezett munkalapon, ekkor már külön - külön, majd a zömök formát kicsit rúd alakúra húzkodtam-nyújtottam. Így nyerték el végleges kb 20X5 cm-es rúdformájukat a kenyérkék. Az utolsó hajtogatásnál alulra került a hajtás széle, a tésztát pedig a tetején vékonyan liszt borítja. Ekkorra már nem akar szétfolyni a tészta, puha, de ruganyosabb formát ölt.




A forró sütő aljára egy kisebb üres tepsit raktam, teáskannában egy liter vizet forraltam, és ahogy betettem a kenyereket is, a vizet is az üres tepsibe zúdítottam.

A sütőm szerintem képtelen elérni a 250 fokot, ennél valamivel alacsonyabb hőmérsékleten fél óra elég volt, hogy belül gyönyörű lyukacsos, kívül barna, vékony héjú, ropogós majdnem -ciabattákat kapjak. A sütés vége előtt párszor átkentem a tetejüket hideg vízzel is.

ui.: gőzös sütővel nagyon vigyázni kinyitáskor! Mivel a liszt és a sütők sohasem egyformák, ha ellenőrizni akarjuk a színt, vagy kenegetni a tetejét vízzel, muszáj kinyitni, és akkor jön a gőz!

A tészta lágysága nem érdekes, a lényeg, hogy a liszt legyen mindig kéznél, viszont a megadott mennyiségnél többet nem szabad beledolgozni, mert sohasem lesz szép lyukacsos, könnyű darab.