Macaron-ia I.

legeslegelsőre elfogadható...

Terápiás célzattal nekivágtam. Ha ennyire elborít a munka, mint az utóbbi hónapban, muszáj valami igazán vacakolós-pepecselős elfoglaltságot találnom pihenésképpen. Úgy néz ki sikerült. Mikor Chili és Vaníliánál elolvastam az összefoglalóját a macaroon-készítés rejtelmeiről, már tudtam, hogy vége lesz a hónapok óta tartó macaroon-nézegetésnek a mindenféle blogokon, ami csak arra jó igazán, hogy az ember lánya felmérje, mennyire sokesélyes belevágni ebbe a projektbe. Persze vannak, akiknek mindig sikerül, dehát a légköri viszonyok, meg a páratartalom...

Az első tepsi igen gyenge lett, - a talpacskák előjöttek, de nem egyenletesen, így hepe-hupás külsejűek lettek a macaroonok - a második sem lett túlságosan szép - túl kevés volt a tészta, de úgy tűnt, ha vastagabbra hagyom, akkor meg szétfolyik - , így feladtam-a-mai-napra jelleggel mosogatásba kezdtem a bombatámadás utáni állapotokat idéző konyhában, miután ahogy esik úgy puffan felkiáltással köröcskék rajzolgatása nélkül rányomtam a harmadik adag tésztát a sütőpapírra; ehhez képest legnagyobb meglepetésemre majdnem tökéletes félgömböcskék vigyorogtak rám a sütőből, mikor bekukkantottam szinte csak megszokásból. Nagy örömömben kicsit előbb kivettem őket, mint kellett volna, ezért picit veszítettek a magasságukból, de remélem, legközelebb (valamikor a hétvégén tervezem) ügyesebb és tapasztaltabb leszek.

ő viszont a nyelvét nyújtja...(és még pár társa :)

A macaroon massza-variációk közül a számomra legegyszerűbbet választottam, ha lesz cukorfokhőmérőm egyszer, akkor biztos kipróbálom az olasz meringue-set, ahogy C&V csinálta, főleg, ha ez a szimpla variáció nem hoz legközelebb (vagy mégegyszer, meg mégegyszer) legalább egy ötös alá eredményt. A második adagtól a színük is megfelelő, bár nem tökéletesen fehér, kirepedni egyik sem repedt ki, csúcsos sem maradt, a talpon kell egy kicsit magasítani, valamint nagyon ügyesen leszedni a sütőpapírról, hogy a kellemesen ragacsos belseje ne maradjon rajta, mert akkor nem macaroonunk, hanem egy nagy adag kagylóhéjunk lesz a végén.

ő meg nem éppen szabályosra sikeredett

Majdnem biztos vagyok benne, hogy jót tett a masszának az állás (mármint a tálban, nem már előkészítve köröcskéknek), mert sűrűbb lett, ezért vastagabb, de szét nem folyó köröket lehetett készíteni, másrészt pedig a habzsákból szabályos kör készítésének technikáját tényleg nem árt gyakorolni, ez a harmadik 20 köröcskénél jobban ment, sőt másképp is álltam neki, mint az elején. Olyan triviális dolgokra is muszáj figyelni, hogy pl. a tipikusan tekercsben árult, mindig kunkorodó sütőpapír teljesen kisimuljon a tepsiben ( szerintem vasalni fogom legközelebb :D) , mert ahol kicsit is hullámos marad, a massza máris követi a garvitációt, és odavan a tökéletes kör...

Ő és társai szerepelnek az első fotókon, megérdemeltek egy kis epres vajkrémet

Mindenesetre most ezek volt az első kísérlet eredményei, ha sikerül még párszor úgy megismételnem, hogy a hibás darabok száma drasztikusan lecsökken, akkor természetesen leírom a részletes tapasztalataimat is.

Ja és csak annyit még, hogy az vágjon bele, aki ennyi macera után még külön örül annak, hogy egy meglehetősen ééééédes sütivel büszkélkedhet. Bár az epres buttercream szerencsére nem lett túl édes a cukros epersziruptól, sőt másnap kifejezetten jobb lett a sütik íze, ahogyan összeértek, de legközelebb valami brutális étcsokis krémje lesz, az biztos.