VKF.XXI. - itt a vége!

Et voilá! Szerintem nem forgolódott senki álmatlanul az ágyában, hogy holvanhovanholvan már az a harmadik rész, dehát ugye szombat este összefoglalózás helyett Angyalkáztam (de jó volt !) , vasárnap a pihenésé (relatív), azután pedig egy munkás hétköznap és éjszaka, majd mégegy munkás hétköznap következett. De mostmár tényleg, itt van még mindenki, aki eddig még nem, mert ábécésorrend.

Ui.: Pontosabban ott a vége, Vesta bejegyzésével, mert csak sikerült egy bakit elkövetnem megint, ezennel kérek bocsánatot érte, plusz az egyik napból a másikba átnyúlóan írva csak a közzététel idejét javítottam, a naptári napot nem, ezért a blogroll is átsiklott felette...

Volt szerencsém személyesen is megismerni Mammá-t, és mindig mosolygós személyisége számomra meglepő választással állt elő. Nem ismerem a könyvet, de ahogy Mamma plasztikusan elmesélte - és úgy, hogy igazából az ő írásának kellett volna beharangozni ezt a fordulót - ez sem nem vidám, sem nem egyszerű olvasmány. És hogy a hányatott sorsú főhős vigaszra leljen, elkészült Mamma konyhájában Wolfgang Puck paprikás csirkéje.



Hogy mi történik egy férfivel, ha olvasós VKF-re kell főznie? Maxnál beigazolódott a régóta ismert törvényszerűség. A férfiak csak egy dologra képesek egyszerre figyelni! Max olyan sokat olvasott - a pasis könyvek melllett főzéshez és kulináriához kapcsolódó könyveket is - hogy főzni már nem is tudott miatta. Viszont egy jó kis könyvajánlót mindenki találhat a blogján.



Mennyei Mignon a Bertram Hotel ötórai teájára kalauzolja el olvasóit egy Miss Marple történet ürügyén. Kíváncsivá tett, ugyanis én is azok közé tartozom, akiknek az ánizs szó hallatán a hetvenes évek gyermekgyógyászatában rendszeresen alkalmazott, köhögésre való, borzasztó szirupok jutnak eszébe. De lehet, hogy ezentúl másképp lesz...




Most legszívesebben csak annyit írnék ide, hogy DurellKorfuDurelKorfuDurellKorfuDurellKorfu és Alexandriai négyes. Ráadásul az Angyalkán se tudtuk ezt kivesézni, pedig ahogy a Mézesmadzagon Zsuzsa posztját elolvastam, tudtam, hogy rokon lélekre akadtam. Nem is terhelnék így senkit se Durell-lel, se Korfuval - pedig elég csak olvasni és félig behunyni a szemem, máris ott vagyok - , koncentráljunk a curry-re, ami ilyen vírusos-bacis időkben legalább olyan jól jön, mint a trópusokon.



Újabb Bächer-rajongót köszönthetünk a táborban. A Nokedliblog íróját is a Rötúr ihlette meg, amikor töltött paprikát főzött. Nem egyszerű viszont beszerezni az igazi alapanyagot, tanúsíthatom, én is utaztam már ki Németországba fél csomagtartónyi paprikával és paradicsommal. Szerencsére a globalizáció áldásos hatásának eredményeként a török zöldségesek is hozzájárulnak a VKF-nevezés sikeréhez!







Az újoncnak számító Palócprovance blog szerzője Mikszáthról mesél nekünk bejegyzésében, és róla asszociált, szerintem teljesen indokoltan és egy ilyen nevű blogról kihagyhatatlanul a palóclevesre. Innen tudtam meg, hogy sok más emblematikus ételünkhöz hasonóan bizony a palóclevesnek valójában nincs köze a palócokhoz, viszont Mikszáth tiszteletére kreálta Gundel János. A kör tehát bezárul. Én pedig vasárnap főzök egy jó levest.




Azt hiszem nagyon sokunknak eszébe jutott a VKF-fel kapcsolatban a Gabah említette Móricz-novella. Ő viszont meg is valósította, és töltött káposztát készített. Abszolút egyetértek azzal, hogy a legfinomabb töltöttkáposzta bizony disznóvágáskor készül, bár ahány ház, annyi szokás, és biztos, hogy nem tudja elrontani még a rizottórizs sem!




A töltött káposzta viszont Gabahnak nem volt elég, ezért ripsz-ropsz összedobott egy kis tengeri herkentyűs menüt, figyeljetek!: tagliatelle póréhagymás tőkehalkockákkal, pagodakarfiollal, póréhagymába göngyölt vörös márna, sárgarépába bújtatott rákfarok, citromos tengeri sügér pórépaplanban, egy kis rozmaringos krumplikocka mellé, és ananász-mangó-szilva saláta. Mindenki vigyázzon, ha véletlenül kezébe akad Muriel Barbery: Estasi culinarie c. könyve!



Töredelmesen bevallom, hogy Rejtő könyvekből borzasztóan gyenge vagyok. Hogy miért, nem tudom, egyszerűen történelmileg így alakult. Pomme-pomme viszont többekhez hasonlóan az orosz hússalátára asszociált, sőt kutatást is végzett, hogy valójában milyen is ez a híres saláta. Az eredményről nála olvashatnak az érdeklődők, receptje, ahogy ő fogalmaz, egyszerre fényűző és a hiánygazdaságot idéző :)



Szilda Könyvből főzött a fordulóra, vagyis a Könyvekből - ez ugyanis a Biblia jelentése. Ezékiel kenyerét sütötte meg a maga őrölte búzából, árpából, babból, kölesből, lencséből és tönkölyből, és az adventi várakozás idején tartott hajnali mise (rorate) után odaillő reggeli kerekedett belőle.





Enni-olvasni-írni. Ha valakinek nem lett volna ötlete a VKF-re, csak "saját levében"-re kellett kattintania. Korábbi nyitóidézeteinek gyűjteménye valóságos kincsesbányája az irodalmi gasztro-vonatkozásoknak. (Ááá, Tánciskola!! Grecsó Krisztián!!) Posztjában ráadásul, szerintem nagyon helyesen, szerette volna Krúdyról "leoldani ... azt a néhány dermedt zsírcseppet, ami a húsleves tetején úszik minden filmklubban, és amely már nagyon eltömíti az író úr auráját." Ezért készült aztán hátszín mustáros mártásban Vendelin emlékére. Ahogy elnézem egyébként, kollégánknak nemcsak a könyves-, hanem a mustárospolca is roskadozik!



Mostmár tisztáztuk, hogy Sajtkukacékkal majdnem szomszédok vagyunk, sőt, mint számomra a VKF-posztból kiderült, szerintem ugyanazon könyvtárakat gyarapítjuk a késedelmi díjakkal . Ráadásul szemeztem én már Az időutazó feleségé-vel is, csak valahogy bizarrnak éreztem a fülszöveg alapján. A citromos csirke sütőtökös-vargányás rizottóval viszont nagyon meggyőző, így aztán lehet, hogy most az étel miatt kapok kedvet egy könyvhöz...




Biztos hogy valami magasabbrendű szellemi összhang keze van a dologban (képzavar, mondjuk) , de Duende épp a VKF határideje körül készített négyféle forró csokit - és gyönyörű képeket róluk - a Csokoládé című film apropóján, amit meg ugye, tudjuk, egy könyv előzött meg. Nem mondom, hogy rossz film lenne, de a könyv hangulatát nem tudta nekem visszaadni. Szerencsére Duende figyelmét egyik kommentelője felhívta a párhuzamra, és azóta már ő is tudja, mi a VKF! :)







Amikor Tintaleves ötórai teás beszámolóját olvastam, nagyon irigykedtem. Holott ez csak a kezdet volt, mert Eszter a gyakorlati tapasztalatok óta elméleti kutatásokat is folytatott, amiből kiderült, hogy a muffin nem is az, aminek mi ismerjük, persze hogy a fast-food feltalálói (?) , az amerikaiak egyszerűsítették le és gyorsították fel az egészet. Mindenesetre az angol irodalmon végigvonuló ötórai-tea áradatnak köszönhetően most már mindenki süthet igazi muffint, nemcsak a lebutított sütőporos változatot.



Mary Poppins nekem is nagy kedvencem volt, igaz, nekem az a szirup emlékezetes, amit Mary varázsolt elő minden este a táskájából, és csodálatos módon minden este és mindenkinek más ízű volt, attól függően, hogy aznap hogy viselkedett. Zsuzsinak pedig rögtön a raspberry jam cake ugrott be, és nem is tudott szabadulni az ötlettől, így valóra váltotta gyerekkori álmát, bár - ahogy az már az ilyen álmokkal alattomos módon lenni szokott - bevallotta, hogy a eredmény kicsit eltért a várttól. Azért én szívesen megkóstoltam volna!


Vesta új blogján a napsütötte Toszkánát idézte fel, amikor a mézes sertés-vesepecsényét készítette el. Frances Mayes könyvét biztos sok gasztroblogger olvasta, nekem valahogy mégis a
kerttel kapcsolatos dolgok maradtak meg a könyvből igazán, nomeg a birkózás a különféle mesteremberekkel...de ez utóbbi szerintem minden, a mediterrán világba csöppenő angolszász közös élménye, lásd Provance-ot vagy Mallorcát. Én komolyan mondom, kibírnám valahogy.. főleg, ha közben ilyen vacsorák várnának.


Kivételesen nem maradtam le a VKF! határidejéről, és egy créme brulée-t készítettem. Minden más helyett álljon itt egy idézet a novellából, ami ihlette, szerintem ez pont zárszónak való:

"De manapság sokan nem kérnek a jóból. Beérik hamburgerrel vagy sült krumplival. Utána esetleg felhajtanak egy turmixot, és kész. Nem esznek rendesen. Szerintem az étkezésnek meg kell adni a módját. Én otthon, ugye, hármójukra főztem, és minden áldott este volt hús, valami zöldféle és édesség. Császármorzsa, lekváros derelye, somlói galuska, ilyesmi, és persze puding. A puding sose maradhatott el. Nem mint ezek a mai anyák, hogy joghurt vagy jó esetben valami gyümölcs, és slussz. Naná, hogy a kölkek mind válogatósak és nem akarnak enni. Nálunk nem volt kecmec, ettek, mint a parancsolat, mert szigorú voltam: senki nem áll fel az asztaltól, amíg nem üres a tányérja."


Köszönöm a türelmeteket, köszönöm, hogy velem játszottatok, holnap - vagyis inkább ma - staféta-átadás!