2007. október 24., szerda

Hús, leves, gombóc


Nem is olyan rég kiveséztük a levestémát Cserkénél, és a csirkehúsgombócok azóta is folyton ott jártak a fejemben, főleg, hogy abszolút beköszöntött a Levesek Ideje. Sőt, a Krémlevesek Ideje, de erről majd néhény mást postban, ha odajutok, hogy leírjam, amit megetettem. Cserke zöldséglevesbe főzte; ezt a változatot azonnal elvetettem, mivel nálunk a zöldségleves tetszési indexe lefelé 75%-ról indul, és jó esetben 50%-on stagnál, így maradt a húsleves. A húsleves érzékeny témáját is ugorjuk talán át, mert ahány anyuka, annyi húsleves. Van olyan elvetemült, aki pl. kelbimbót vagy fűszerpaprikát tesz bele, és még sorolhatnám...Ez körübelül olyan téma, mint a brassói - a Mindmegettén kb 500 hozzászóló 900-féle képpen csinálta, a végén már tényleg vicces volt.

Szóval nyitottam az én húslevesemmel - ami soha nem lesz olyan ízű, ahogy anyukám csinálja, de ebbe már beletörődtem -, és a benne főtt csirkemellből dolgoztam tovább, Cserke után szabadon. Igazi jó kis levesbetét sikerült belőle.

Hozzávalók:

20 dkg főtt csirkehús

3 dkg baconszalonna

1 kisebb fej vöröshagyma

1 csokor petrezselyem



bors

késhegynyi pirospaprika


A hozzávalókat - hagymát persze tisztítva - az aprítógépben jól össszedolgoztam. Apró, nagyobb mogyorónyi golyóbisokat gurítottam belőle nedves kézzel, és mivel főtt húsból készült, csak annyi időre tettem a gyöngyöző levesbe, míg felbukkantak a tetején. (Vigyázat, különben szétesik!) Jól feldobja az alapvetően nem igazán markáns levest.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ha főttből csinálom, teszek bele tojást, hogy összefogja, jártam már pórul...

A kókuszosod emlegetik a népek azóta is, alighanem újráznom kell:)

Piszke írta...

Én is gondolkoztam rajta, de aztán kockáztattam... Így tojás nélkül tényleg csak átmelegíteni kell a gombóckákat. Az utolsók már kezdtek gyanúsan viselkedni, mikor ki akartam szedni őket.

Névtelen írta...

Én szívesen kihagyom a tojást, ha valamibe nem muszáj tenni. Úgyhogy jó az ötlet:)

Cukroskata írta...

Nekem is van gombóclevesem, a nagymamám receptje szerint. Én pulykamellből csinálom.
http://cukroskata.blogspot.com/2007/11/pulykagombcleves.html
A tiedet nem is láttam eddig, biztos finom :-)

Related Posts with Thumbnails