2016. augusztus 3., szerda

Cukkinis-parmezános csirkemell



Igazi gyors és egyszerű kis nyári kaja ez, és hát a legjobb a frissen, a kertből szedett, zsenge cukkinivel. Annyira meggyőző, hogy még a Kisebb is képes volt megkóstolni a cukkinit, sőt, ilyen formában kifejezetten ehetőnek találta. Legyünk azért őszinték,  a sztár ebben az ételben azért nem a cukkini, hanem a jó sok vaj meg a parmezán, ezek mellett a  kis fokhagyma-bors fűszerezés pedig az unalmas csirkemell-íz nélküli cukkini Hamupipőkéből is hercegnőt varázsol.

Hozzávalók: (4 személyre)

60 dkg csirkemell
8+4 dkg vaj
3 ek zsemlemorzsa
5 dkg parmezán
35 dkg zsenge cukkini
3 nagy gerezd fokhagyma
só,bors

A csirkemelleket kisujjnyi vékony szeletekre vágtam, a cukkinit felkarikáztam, mindent sóztam,enyhén borsoztam. A vajat felolvasztottam. A zsemlemorzsát elkevertem a reszelt parmezánnal. A vaj nagyobbik felét  teflonserpenyőben felforrósítottam. A csirkemelleket a maradék vajjal mindkét oldalon megkentem, sóztam, majd a parmezános morzsába mártottam. közepes lángon, oldalanként 3-3 perc alatt megsütöttem, félreraktam. A maradék vajat felforrósítottam, rádobtam a vékony szeletekre vágott fokhagymát, megfuttattam, kiszedtem a vajból, hogy ne égjen meg, a cukkinikarikákat és 4-5 perc alatt  - a sütés közben 2 percre fedő alatt is párolva, és újra hozzáadva a fokhagymaszeleteket - enyhén átsütöttem, ezalatt jutott rájuk a serpenyőben maradt, finom sajtos-vajas morzsából.

A recept kis átalakításokkal innen.

2 megjegyzés:

duende írta...

a cukkini biztos 35 dkg? 4 főre kevesellem :)

Unknown írta...

Megcsináltuk! Szuper lett... Mondjuk cukkiniből mi is többet csináltunk! 😊👌🏻

Related Posts with Thumbnails