2013. október 17., csütörtök

Tózegáfonyás-kecskesajtos párnák




Általános gyermekelégedettségi-szint mutató ha csirkemell-krumplipüré kombó van vasárnap: 100. 
De mi finnyásak vagyunk, és jobb szeretnénk valami felnőttesebb kaját enni - az én szempontom még mellé, hogy a lehetséges legkisebb erőfeszítéssel, dupla ebédfőzés nélkül. Így került ilyen szuperköret mellé, és bár az egyszerűségét cáfolni látszik a házi vajastészta, azt  én egy nappal előbb dobtam össze, ezzel az egyszerű verzióval, de éppúgy megfelel a kész vajastészta is.

Általános elégedettségi mutató, ha valaki helyi termelői (khm-khm) piacon vásárol: 100. Ha amerikai tőzegáfonyát (amit mindenki vörösáfonyának hív, pedig nem az, és eddig csak nagyon menő delikben lehetett frissen kapni, egyébként meg aszalva általában sütikben végzi),  - ami utazott úgy 9000 kilométert- vásárol a helyi piacon - hát az ugye minden, csak nem helyi, de van aki ellent tudott volna állni?

Ez volt az első étel, ahol kipróbáltam, és nagyon jó páros volt a sajttal és a hússal : a csirkemelleket néhány órára sófürdőbe raktam, így nem száradtak ki a hirtelen egybensürés során sem.

Hozzávalók: ( 8 darabhoz)

20-25 dkg vajastészta
10 dkg  kecskesajt
5 dg tőzegáfonya, négybe vágva
bors


A vajastésztát kb. késfoknyi vastagságúra nyújtottam, 5x5 centis négyzetekre vágtam. A négyzetek felére kis szelet kecskesajtot tettem, belenyomkodtam az áfonyát, borsoztam, a tészta szélét hideg vízzel kentem, majd beborítottam a másik tésztanégyzettel. A széleket villával jól összenyomkodtam, a kis batyukat tojással kentem és 200 fokos sütőben 15 percig sütöttam.

A csirkemelleket 1 liter víz - 6 dkg só oldatában 3 órát hagytam, majd leszárítottam, és kevés olajon oldalanként 3-3 percig nagy lángon sütöttem. Alufóliába csomagoltam és 10 percre betettem a tésztapárnák mellé a sütőbe, majd tálalás előtt 5 percig pihentettem kibontás nélkül..


2 megjegyzés:

Blogkonyha írta...

Piszke ez már kínzás! Csodás étek!

Névtelen írta...

Kedves Piszke!
Megsütöttem, friss áfonya helytt aszalttal és köret helyett édes-sós-csípős sütivé lényegült-nagy siker...ismétlést kérnek
végül-vagy először is?-nagyom hiányzanak már az új írások
üdv

Related Posts with Thumbnails