2013. július 23., kedd

Gyümölcssaláta bazsalikomsziruppal



A két pici sárgadinnye szombat délfele kettecskén kuporgott a piacon egy láda sarkában, az árus rakosgatta ide-oda szegényeket, látszott hogy ezek a méretük miatt senkinek sem kellettek... Én megsajnáltam őket, hazavittem, begurítottam a hűtő sarkába, és amikor a nyaralás előtt jól ki kellett enni onnan mindent, előkerültek. Volt   málnából és ribizliből kevés, amit nem fagyasztottam még le, barack a dzsemfőzésből, már csak egy kis szirupot kellett összedobni  bazsalikommal  - hagytak még   a csigák  a kertben.

Nem mértem mennyiségeket, viszont a dinnyéből kikapart magok helye  nem is olyan kicsi, a két pici dinnyébe is simán belement vagy 20 dkg vegyes gyümölcs: málna, ribizli és apró kockára vágott sárgabarack. 

Már a  szirup főzése előtt jól hűtsük jégbe a gyümölcsöket.

A bazsalikomsziruphoz:

2 ek víz. 
4 ek cukor
pár csepp citromlé
4-5 bazsalikomlevél

A vizet és a cukrot lassan felmelegítettem, hozzáadtam a citromlevet, kicsit hagytam, hogy besűrűsödjön, majd beledobtam a megmosott és felaprított bazsalikomot. Még 2-3 percig forraltam, és hagytam teljesen kihűlni. ( Ha egy éjszakát áll a hűtőben, még jobban átveszi a bazsalikom ízét, és halványzöldes lesz.)
A leszűrt szirupot a jól behűtött gyümölcsökre locsoltam, és egy élesebb szélű kiskanállal már kanalaztuk is kifele a dinnyét a héjából az illatos szirupos gyümölcsökkel együtt.

2 megjegyzés:

Eszter/SubRosa írta...

nagyon gusztusos, és ez a szirup remekül hangzik!

Névtelen írta...

Kedves webmester,


Észrevettük, hogy sok finom receptek talállhatók a blogodon, és egyúttal szeretnénk bemutatni neked az új honlapunkat, http://www.osszesrecept.hu/ ahol a felhasználók válogathatnak több mint 85 000 összegyüjtött receptek közül. Mivel én magam is az egészséges táplállkozás híve vagyok, hiányosnak tartom oldalam, és szeretném kibővíteni ilyen receptekkel is. Az oldalon szintén talállható egy rangsor a leggyakrabban látogatott blogokról. Ha hozzácsatolod a te blogodat is, mi indexeljük a recepteket, és a felhasználók ezután receptjeidet könnyen megtalállják a keresőnk segítségével, majd a recept klikkelése után átirányítja őket a te blogodra. Tehát egyre több látogatód lesz az oldalon. Ne aggódj, minden teljesen ingyenes.

Osszesrecept.hu testvéroldalai megtalállhatók világszerte. Nagyon örülnénk, ha a te blogod is része lenne ennek a nagy családnak.

Ha bármilyen kérdésed van, kérem lépj velünk kapcsolatba, szivesen segítünk bármivel.

Üdvözlettel,
info@osszesrecept.hu

Related Posts with Thumbnails