Bordeaux bónusz

Ugye milyen gyönyörűséges? Ez a város legszebb tere, legalábbis este, mert most zajlanak egyébként a folyóparton haladó villamos pályájának felújítási munkálatai, és akkor a Miroir és az épület között látszik százezer piros fehér bója... Hogy mi az a Miroir? Szó szerint tükröt jelent, itt egy milliméterpontossággal kirakott, másfél futballpálya nagyságú tükörsima gránitmező, amely furcsa szökőkútként működik: meghatározott időközönként kb. 2 cm vastag, tükörsima vízréteggel borítják el az alulról beépített fúvókákból, és a vékony víztükör a széllel, nappal, felhőkkel alkot csodálatosan változó hullámzó, színes felületet. Viccesen szoktak itt úgy is fotózkodni, hogy a kép a vízenjárás érzetét kelti - belelépni egyáltalán nem tilos ugyanis. Nyáron, vagy párás időben,  amikor a fúvókák beindulnak, akkor fél méter magas párafelhő gomolyog a víztükör felett, mindenki sikongatva, feltűrt nadrággal szaladgál és bújócskázik a ködben A benne tükröződő épületegyüttes középpontjában van a Le Gabriel, az étterem, ahol a séf a nyitástól számított 8 hónapon belül Michelin csillagot  produkált.

Amit általában az éttermekről még el kell mondanom, hogy menüjük általában egész napra szól, előételt, desszertet és főételt jelent, jellemzően meleg  kecskesajtsalátával, zöldséges előételekkel, tenger gyümölcsei alapú salátákkal, kacsamellel, konfitált kacsával,  kacsamájjal, kagylófélékkel, éticsigával, marhahússal és a klasszikus francia desszertekkel. A különbség az adagok méretében és abban jelentkezik, hogy a legdrágább  (25 €) menü értékesebb alapanyagokból készül. Azt mondhatom, nagyon nem foghatunk mellé, ha olyan helyet választunk, ahol a helyiek zsongását látjuk: december elején nem igazán volt jellemző a turisták ostroma, de ez nyáron inkább így van. Mondjuk 28 euróért viszont a Le Gabriel bisztrójában is ehetünk háromfogásos menüt, vagy a nagyon burzsoá Le Chapon Fin-ben 38-ért - nekik volt három csillagjuk is, most "csak" egy van, és Toulouse-Lautrec is gyakran járt ide...

Mindenesetre én megkérdeztem a helybéli kollégáimat, hogy ők mit ajánlják hova járnak a helyiek , melyik az  igazi "bordelaise" kisvendéglő. Válaszuk több mint meglepő volt: kissé zavarba jőve azt mondták, az ilyen helyeket nem igazán ajánlanák, mert ugye, oda a helyiek járnak, és khm... khm....nem igazán "kapnék jó szervizt". És azután sajnálkoztak kicsit, hogy bár ők  is már 20 éve laknak Bordeaux-ban, de még mindig nem számítanak igazi "bordelaise"-nak. ( Pedig az itteni polgárok ősei bizony nem csak borral, hanem rabszolgával is kereskedtek, és egyes rosszindulatú vélemények szerint az IGAZI gazdagságot állítólag ez hozta meg számukra.)

Ezután nem feszegettem a témát, de úgy gondolom, egyetlen ételre költött eurót sem kellett megbánnom. Amit igazából kihagytam, csak épp átsétáltunk rajta hétvégén, az a helyi arab/észak-afrikai negyed, a város déli részén, itt vannak kifejezetten a vallási előírásoknak megfelelő hentesboltok, rengeteg fél birkával, zöldségesek, fűszeresek;  tagine  és vízpipa-bolt meg talán  több, mint Észak-Afrikában.

Az éttermekben mindenütt tekintélyes a borválaszték, nekem a szívembe a Bar a vin lopta be magát: hozzáértő és készséges a személyzet, a környezetre nem is tudok mást mondani, csak, hogy chic, és amit ott kóstoltam, mind élmény volt, nevetségesnek mondható árakon.

Persze ha valaki már eljut Bordeaux-ba, ne hagyjon ki egy vagy több környező borvidéket, ill. chateau-t. Ide tipikus turista-borkóstolókat szerveznek, ami gyors körbevezetésből áll, minimális mennyiségű bort is lehet kóstolni, majd persze vásárolni a pincészet boraiból. Ha ennél többre vágyunk, akkor menjünk el inkább  Saint - Emilionba, itt tényleg klassz látnivalók is vannak a rengeteg borszaküzlet mellett - akár a XX. század első feléből származó évjáratot is vásárolhatnak az igazán vastag pénztárcájúak.
A pici, középkori, egységesen a helyi mészkőből épült  városmag az apátság köré zsúfolódik egy dombocskán; nem kell mondjam, a jó szerzetesek voltak azok, akik itt meghonosították a borkultúrát, és hatalmas gazdagságot hozott nekik a Santiago de Compostellába igyekvő zarándokok tömege, akik boldogan vásárolták a szent nedűt a kolostorból. A bor tárolására sem volt nehéz: a kitermelt mészkőből épültek az épületek, a mészkőkitermelés pedig 200 km hosszú alagutat eredményezett...A helyi Tourist Office-ban színvonalas kiállítás látható a városka bor által meghatározott történelméről, és van egy terem, ahol (bor)illatokat lehet tanulni: 16X4 féle aromát lehet "kóstolni": a  fémcsövekben parafán keresztül gombnyomásra áramlanak ki a különféle - fahéjtól a szedren át a vaníliáig -  jellemző illatok.

Bár vannak nagyobb összefüggő területek is, Saint-Emilionban rengeteg pici parcella is található, szó szerint akár csak pár száz négyzetméteresek. Az ilyen kistulajdonosok összefogásából született meg az UdP, ahol a hatalmas - jobb szó nincs rá, és  messze nem olyan elegáns, mint a chateau - feldolgozóüzemben elkülönítve kezelik a kisbirtokokról származó szőlőt, és készítik belőle együtt, de a számítógépes rendszernek hála mégis külön a bort.

Igen, a végére hagytam, de legalább annyiféle macaront kóstoltam Bordeaux-ban, mint bort. És a macaron bizony lényegében teljesen átlagos cukrász- vagy talán inkább péksütemény(!) városszerte. Abszolút no-name pékségek kínálatában is szerepel legalább 3-4 féle, és két méretben, a jól ismert apró, s mellette a tenyérnyi, 8 cm-es átmérőjű óriás, pont olyan tökéletes, mint a kicsik. Semmi faxni és körítés, megvehető, mint egy szendvics vagy pizzaszelet, bele egy szalvétába, és lehet tolni az utcán befele...Tart a Paul is - voltatok már olyan pékségben, ahonnan tömény vajszag árad ki? - meg a La Mie Caline,  nálam az utóbbi óriás citromosa fehércsokilappal a nyerő...,

de tartanak a nagyon menő édességboltok is, az Yves Thourier táblával hirdeti, hogy csak  és kizárólag természetes alapanyagokkal dolgoznak, azaz itt nincsenek neonzöld és vad rózsaszín macaronok, viszont tényleg nagyon- nagyon finomak, könnyűek és roppanósak. A canelére szakosodott Baillardranban egyedül még macaront lehet kapni, vagy 15 féle ízben, de a kedvencem egy pici üzlet volt, full dizájn, minden fekete-fehér-rózsaszín, úgy berendezve, mintha ékszerüzlet lenne, üvegpult alatt, kihúzható fiókokban a választék, karcsú feketeruhás eladók, kizárólag macaront árultak, és itt egyedül voltak sósak is, egészen extrém párosításokkal.

A sós macaron igazából ugyanolyan alapú, mint az édes, és a krémmel játszanak. Hááát... kicsit erőltetett nekem, bár kétségkívül érdekes. A mentolos-kecskesajtos például tényleg nem volt rossz, de valószínűleg én maradok a klasszikusnál.


              roquefortos, lazacos-spenótos , libamájas-csokis, mentás-kecskesajtos, baszk  lecsós kb., tapenade-dal töltött

A városban a gasztrofixáltak dúskálhatnak még a különféle klasszikus vagy ötletes és modern konyhafelszerelési üzletekben - pl. a PicNic választéka egyszerűen lenyűgöző -, de a sima Auchanban is el lehet álldogállni a polcok előtt, és ötszázszor feltenni magunkban a kérdést: "és ilyet miért nem lehet nálunk kapni...???" Azt már nem is mondom, hogy a visszautazáskor hajnalban a reptéren derült ki, hogy hét kiló túlsúlyt kellett valahová eltüntetnem a poggyászomból...