Kívánok...

kép innen

minden kedves olvasómnak és a gasztroblogger közösségnek  szeretetet, és azt hogy felismerje és értékelje mások szeretetét, egészséget, erőt és kitartást a mindennapokhoz és a nehézségekhez és ahhoz, hogy jövőre közelebb kerülhessen álmai megvalósításához, bölcsességet, ami segít eldönteni, ki és mi a legfontosabb az életében, jólétet, amit megoszthat másokkal, türelmet szeretteihez és mindenki máshoz, és nyitott szívet, amivel értékelni tudja az élet legkisebb örömeit is. Köszönöm az ezévi figyelmeteket, minden  kattintást, kommentet, kérdést, kedvességet, segítséget,  boldog új évet kívánok mindenkinek!

Boldog karácsonyt!

És egy örök mese:

A fekete bárányka
Döbrentey Ildikó meséje

Régen történt, nagyon régen, Betlehem városa mellett a réten.
Birkák legeltek arra éppen: öt birka, tíz birka, száz birka. Csak úgy fehérlett tőlük a táj. A nagy fehérség közepében egy apró fekete pötty: egy fekete bárányka táncolt és ugrándozott széles jókedvében. De olyan szépen táncolt és olyan vidáman ugrándozott, hogy a rét, tél közepén, kivirágzott, mintha tavasz lett volna.
Sehogyan sem tetszett ez a fehér birkáknak. Irigykedve bégettek:
-Bee! Mit keres köztünk ez a fekete? Mit táncol, mit ugrál ez itt? Mit zavar ez itt?Bee! Akárkinek gyereke, nem kellesz te fekete!
És kilökték maguk közül a fekete báránykát.
Olyan hirtelen történt mindez, hogy a fekete báránykának még csodálkozni sem maradt ideje.Máris elvonult a nyáj, és ő ott maradt egyedül.Várt egy darabig, hátha visszajön érte valaki, várt, de nem jött senki. Akkor lehajtotta a fejét, és szomorúan elindult, hogy szállást keressen éjszakára. Nem táncolt, nem ugrándozott. Csak ment, ment, amerre a szeme látott. El is fáradt a lába.Már a csillagok is feljöttek, mikor végre egy elhagyatott istálló akadt az útjába.
Omladozott az istálló fala, a tetején befútt a szél, ám az ajtaja sarkig tárva. Óvatosan belesett az árva fekete bárányka.
Szalmával tele jászol állt az istálló közepén, mögötte vaksin hunyorgó, félig vak tehénke. A tehénke barátságosan elbődült és kiintegetett a fülével, mintha hívogatná a vendéget.
Nem kérette magát a bárányka. Besurrant az istállóba, s elvackolt a jászol alá, a félhomályba. Nagy csöndesen lapult ottan, nem is moccant, nem is szusszant.
Attól kezdve ketten éltek az istállóban: a félig vak tehénke meg az árva fekete bárányka.Nem sokat beszéltek, így hát jól megfértek.
Egy nap, legelészés közben, a szokottnál messzebb kalandozott a fekete bárányka. Váratlanul különös társaság tűnt fel a réten. Viselős, gyermeket váró asszony ült egy öreg, süket csacsi hátán.Mellettük egy férfi ballagott. Egyenesen arra tartottak ahol a bárányka legelészett. Az asszony szép arcát gond gyötörte:
- Jaj, Józsefem! Úgy érzem, éjszaka meglesz a gyermek, és nincs egy zug, ahol meghúzhatnánk magunkat!
A férfi nyugtatta:
- Türelem, Máriám, megsegít az isten. Majd csak jut nekünk is fedél.
És körülnézett a kietlen, nagy pusztaságban.
Ó, szegények ! - szánakozott a fekete bárányka. - Kizárta őket is a nyáj. Majd én segítek nekik! - Azzal elébük lépett, és vezetni kezdte őket, egyenesen az istálló felé. Az öreg, süket csacsi azonnal a nyomába szegődött.
- Ki vezet bennünket?- kérdezte az asszony.
- Egy fekete bárányka... - válaszolta csodálkozva a férfi.
Elérkeztek az istálló ajtajához. Ott megálltak. Rájuk hunyorgott a félig vak tehénke, aztán barátságosan elbődült, és kiintegetett a fülével, mintha hívogatná a vendéget.
A jövevények hálásan beléptek az istállóba, s letelepedtek a jászol mellé. A csacsit bekötötték a tehénkéhez, a jászol mögé. A bárányka elvackolt a szokott helyén, a jászol alatt. Minden elcsendesedett.
Éjszaka közepén gyermeksírásra riadt a fekete bárányka. Nyitni akarta a szemét, ám a napnál is fényesebb fény kápráztatta el. Remegő lábbal felállt és kidugta a fejét a jászol alól.
Hát, az istálló fényárban úszott! Ragyogott a félig vak tehénke szeme, selymesen pompázott a süket csacsi vedlett sörénye. A jászolban aranyszálként csillogott a szalma, rajta csöpp újszülött feküdt, kendőbe bugyolálva. Egyenesen a jászol alól kukucskáló fekete bárányra nevetett.
- Lehet, hogy mégsem vagyok olyan fekete? - gondolta felbátorodva a fekete bárányka, s kilépett a jászol alól. Az újszülött újból rámosolygott.
A báránykának ettől olyan jókedve kerekedett, hogy táncolni és ugrándozni szeretett volna. S úgy is tett: táncolni és ugrándozni kezdett, mint réges-régen, a fehér nyáj közepében.
Sugárzó arccal nézte őt az anya, a férfi és a gyermek. A bárányka csodálkozva vette észre, hogy az ajtóban pásztorok tolonganak, s mögöttük... Mögöttük a szívtelen fehér birkák nyája bégetett!
- Ugye, most bejönnétek, ha mernétek! - húzta ki magát a fekete bárányka. Már nem remegett a lába, hanem táncolt és táncolt, és ugrándozott és ugrándozott. Olyan jól érezte magát, hogy azt gondolta:
- Miért ne jönnének be a fehér birkák is? Hiszen a testvéreim.- És kiszólt nekik: -Gyertek beljebb! Gyertek beljebb!
S a fehér birkák bégetve betódultak.
A fekete bárányka ekkor visszahúzódott a jászol alá. A csillogáson át is látta, hogy a gyermek elálmosodott. Erre ő is ásított egyet, bevackolt a jó puha szalmába és elszenderedett.

Ezer és ezer híres kép, festmények és szobrok őrzik ennek az éjszakának, az első szent karácsony éjszakájának a csodáját. Minden képen ott látható a kis Jézus, Mária, József, a pásztorok, a fehér birkák, a tehénke, meg a csacsi. Na de hol a fekete bárányka? Őt még nem látta soha senki!
Nem ám mert egyesegyedül csak ti tudjátok, hogy a jászol alatt is ott lapul valaki. Valaki, aki fedél alá vezette Máriát és Józsefet, valaki, aki elsőként táncolt és ugrándozott a kis Jézusnak, valaki, aki a rosszra jóval válaszolt.
Valaki, aki végre boldogan szuszog: a fekete bárányka.

Zserbó apróban

A beiglik mellé még túlzás lenne, ezért omlós-vajas aprósütivé alakult, le  nem írnám, hogy ökörszem vagy thumbprint cookie, pedig valójában olyasmi, zserbósan. A tészta-töltelék arány az eredetihez képest nehezen tartható, de utóbb kiderült, hogy a házi barackdzsem/darált dió krém jól bírja azt a 10 percet a sütőben, nyugodtan lehet jobban púpozni, és lehet persze a csokivonalon is erősíteni; csináltam félig mártottakat is, de azok nem néznek ki ennyire jól ;). Mindenesetre erősen közelít a zserbó-élményhez, ha  a zserbótöltelék-fetisiszták vagyunk, akkor ragasszunk össze kettőt, csak növeljük az előre elkészített töltelék mennyiségét....

Hozzávalók: (45-50 db-hoz):

20 dkg vaj

30 dkg liszt

15 dkg porcukor

1 kk. vaníliakivonat

 fél csapott kk. só

1,5-2 evőkanál tejföl -ha a tésztát túl omlósnak/ törősnek találjuk, ez a liszttől is függ

-a töltelékhez:

7 dkg darált  dió

kb. két evőkanál sárgabarackdzsem

- étcsokoládé a bevonáshoz

A vajat és a lisztet hidegen morzsássá aprítógépeztem, majd kézzel homogénre gyúrtam a porcukorral, sóval és a vaníliakivonattal. 3 cm átmérőjű két rúddá alakítottam és egy éjszakára a hűtőbe raktam. (De minimum 1 óra szükséges)

A hűtőből kivéve a rudakat kb. 1 centis szeletekre vágtam és golyóbisoztam. Kicsi dió nagyságú az ideális méret, még nem terül a sütőben hatalmasra, de elég tölteléket bele lehet pakolni. A tésztát ilyenkor hagyni kell felmelegedni, mert különben repedezik, amikor a golyók közepét lyukasztgatjuk a töltés előtt. A tésztában nem tévedés, nincs tojás, vagy más folyadék, ezért lesz sokkal omlósabb, viszont kényesebb. Ha valakinek ez nem szimpatikus, inkább kevés tejföllel vagy tejszínnel lágyítsa...

Szóaval a golyók közepébe mély lyukat nyomtam -  nem ujjal, ld.thumbprint, hanem egy gömbölyű végű borosüvegzárral, megtöltöttem a dió-lekvár keverékkel - egészen sűrű, tejfölszerű állaga legyen - , és 180 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütöttem. Ekkor még igen érzékenyek a kekszek, de tovább sütni, kiszárítani nem kell; 2 perc után rácson hűtöttem ki.

A csokimáz opcionálisan kerülhet alulra, féloldalt, áthúzva, kinek hogy szimpatikusabb. A töltelékben nincs cukor, a tészta a klasszikus omlós arányoknál több cukrot tartalmaz.

Tejberizs karácsonyra

Le vagyok maradva. Igen. De ez egyik évben sem újdonság. Sőt, úgy gondolom, valószínűleg csak egy UFO képes mindent gördülékenyen, totálisan az előre jól megtervezett ütemben, kisimult mosollyal az arcán megszervezni  december második felében. Egyesek persze úgy gondolják, hogy az év összes többi hetében se vagyok erre képes...:), de ez nem ide tartozik, ugye. 

És az UFÓK meg nem is blogolnak. 

Szóval a tejberizs. Egy gasztroajándék, egy luxustejberizs, vagyis inkább sokféle, az ötletet kinn egy hype  - nem is hype, hanem előkelő, és az nagyon más...- gourmand boltban láttam, ahol kemény eurókért árusították a tejberizst, igen, celofánzacskóban. Tehát hajrá, ilyet mi is tudunk.

Hozzávalók:

20 dkg arborio vagy carnaroli rizs (CBA, Tesco kilós, dobozos kiszerelésben 800 Ft alatt)

7 dkg cukor

aszalt gyümölcsök

csokicseppek

fahéjrúd

vaníliarúd

csonthéjasok apróra vágva vagy darálva

mandulapehely

jó minőségű tejkaramell

alkoholos bonbonok

szárított citromfű vagy levendula

rózsabors

vagy, amit akartok.... a szilárd hozzávalók mennyisége  ennyi  rizshez az íz intenzitásától  5-10 dkg legyen
 

A rizst, a cukort és a különféle, fantáziánkra bízott  hozzávalókat látványosan  rétegezzük - pont alkalmas méretű üveget talán nehezebb taláni a kamrában most, mint májusban, mikor már végét járják a dzsemek és lekvárok celofánzacskóba,  csini masnizzuk, elnevezzük és címkézzük  mondjuk konyakmeggyes-álom-tejberizsnek, vagy a képen lévőt zöldcitromos-cseresznyés-fahéjas csodának, és a megajándékozottat  ellátjuk azzal a jó tanáccsal, hogy a cuccot egy evőkanálnyi  forró vajban vajban forgassa át, és összesen kb. egy liter felforrósított tejet fokozatosan hozzáadva, mindig kevergetve főzze puhára 20-25  perc alatt. Inkább desszertnek, inkább hidegen, de ez az ízösszeállítástól is függ.

Kekszek adventkor: Juharszirupos-pekándiós shortbread

 

Ő az. Igen. A legeslegjobb. És egyszer egy évben van karácsony, tehát mindenki, aki jó volt, megérdemli a drága juharszirupot, a drága pekándiót és belőlük ezt a kekszet. Ha kisült, gyorsan zárjuk magunkra a konyhaajtót, különben még langyosra se tud hűlni.

A juharszirup dominál talán benne, még akkor is, ha az "A" tipusú, enyhén karamelles fajta (dm Alnatura)  és   bár pekándiót leginkább csak  diákcsemegében lehet látni (jó, biztos, a Culinarisban tartanak, de ha valaki tud megfizethető kategóriájú lelőhelyet, ne habozzon kommentelni; kóstoltam nemrég Savannah-ból, és igen, ott is aranyárban adják, hiába tele pekánnal  az egész állam) de ősszel volt az az Aldiban egészen emberi áron, na abból dugtam el ehhez a kekszhez, előre megfontolt szándékkal. Viszont a juharszirup kivonat szerintem már nem hiányzott belőle, így jó egyensúlyban volt a két ütős résztvevő.

Hozzávalók: (45-50 kekszhez)

22 dkg vaj

15 dkg cukor

1 nagy tojás sárgája

0,6 dl juharszirup

35 dkg liszt

fél tk. só

5 dkg aprított pekándió a tésztába

és kell rengeteg a tetejére, de anélkül is finom

1 tojás a kenéshez

barnacukor a kekszek megszórásához

A liszet és a sót átszitáltam, és belekevertem az apróra vágott pekándiót. (Ne hagyjuk ki a  szitálást, nincs sütőpor a tésztában.) A cukrot és a  szobahőmérsékletű vajat kézi robotgéppel a legnagyobb fokozaton habosra kevertem. Hozzáadtam a juharszirupot és a tojást, majd alacsony sebességen fokozatosan a lisztet. A tésztából lisztes kézzel lapos korongot formáztam és másfél órára betettem a hűtőbe.

A pihentetés után lisztezett munkalapon gyorsan alig fél centi vékonyra nyújtottam, öt centis köröket szaggattam, sütőpapírral bélelt tepsire raktam, tojással kentem, cukorral szórtam és egy fél pekándióval dobtam meg a külcsínt. (Na ehhez kellett volna  komolyabb mennyiségű dió, de a sima diósak is fogytak rendesen.)

180 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt sültek a szélükön aranybarnára, rácson hűltek ki.

Martha Stewart receptje.

Erős felindulásból elkövetett kávés macaron

Először is elnézést kérek közeli családtagjaimtól, akik, mikor megkérdeztem, mégis mi lenne jó a kicsik (kétéves) szülinapjára, azt válaszolták: macaron. A gyerekek macaront kérnek :). És nem kaptak. És azoktól is, akik olvasgatják itt a macaronos bejegyzéseket, kommentben vagy e-mailben kérdeznek, és akkor azt a választ (is) kapják, hogy hát a precizitás, meg a páratartalom, meg a keverés-forgatás satöbbi,satöbbi, a sok okosság.

De ez a macaron tulajdonképpen csak egy vadhajtás, egy halálraítéltnek gondolt próbálkozás, amiből azután összesen 6, teljesen  tökéletes macaron lett, és rácáfolt minden eddigi szabályra. Mert a macaronkészítés, úgy látszik, ilyen. Mint a Zélet. Szeszélyes, változatos, váratlan, meglepetésekkel, bosszúsággal és sikerélménnyel teli. Csak az fogjon bele, aki nem szeret unatkozni....

Szóval szomorkodott  1 darab tojásfehérje a konyhában már szombat óta, (2x24 óra), kerülgettem ebédidőben,  és mivel pár napja botlottam bele egy receptbe, ami egy tojásfehérjéből indít David Leibovitz csokis macaronjából kiindulva, úgy gondoltam,  félkézzel -és főleg gyorsan, mert hét közben nincs idő ilyenekkel szórakozni - mégis kipróbálom a receptet,  ezekkel a béna mennyiségekkel, amiket utálok,  - főleg A Nagy Precizitást Igénylő Macaronnál - , mint cup, meg fél cup, evőkanál, az "egy nagyobb tojásfehérje" kitételről már nem is szólva.

Legfeljebb lesz 10-15 darab kávés tojásfehérjepalacsintám, nagy kár a házat alapanyagban nem éri.

És különben is takarékosan járok el, hiszen mi mást lehetne ezen kívül csinálni egy két napja a konyhában gubbasztó  tojásfehérjével, mint kidobni?? Ráadásul őrölt kávés ízvariáció, legalább  nem kell kínlódva kitisztítani a kávédarálót a mandula és a porcukor összeőrléséhez.

A tojásfehérjém nagyobbnak eleve nem volt mondható, és két nap a meleg hétvégi konyhában még csak rontott a helyzeten. Ehhez képest mégis sikerült  egy túl nagy edénybe raknom, nem baj, haladjunk, a tál alján kapargatta a mixer. A mandula és a porcukor ment a kávédarálóba, amiben volt kb. 1 teáskanálnyi mennyiség a reggeli kávéból. Jóleszannyiiselég. Cukrosdoboz elő, vajon mekkora lehet D.L. evőkanala? Legyen kisebb, mert az ő tojásfehérjéje viszont tuti nagyobb az enyémnél. Hozzáadtam több részletben  a cukrot a tál alján gyengélkedő tojásfehérjéhez - már így is nagyon sűrű volt - azután jött a mandulás cucc  - milliliterbe konvertálva, mércés felespohárral mérve. Annyira sűrű és kemény lett, hogy alig bírtam keverni, a kimért  mandulás-kávés porcukorból - éljen a precizitás - nem is tettem bele vagy másfél evőkanálnyi mennyiséget. A masszát kíméletlenül kevertem, hátha kicsit folyósabb lesz, így is lett, de még mindig sokkal sűrűbb és tömörebb volt, mint amit eddig bármikor macaronban láttam. Amikor már nem szakadozott le a kiemelt fakanálról, feladtam, gyorsan tepsire adagoltam  egy sima levágott végű nejlonzacskóból, azután kimentem szocializálni a kutyát.

Kb. negyven percet pihent a macaron, és 14 perc után 140 fokon a sütőből ilyen gyönyörűségesen került elő.

Leírom a receptet ide is, de aki eljutott idáig, az inkább a ganache-ra koncentráljon: nekem eddigi ez ízlett a legjobban.

Hozzávalók (majdnem szó szerinti fordításban,kávé kevesebb, tojásfehérjepor még nem volt sose itthon):

egy nagyobb, szobahőmérsékletű  tojásfehérje

fél csésze porcukor

2,5 kisebb evőkanál kristálycukor

negyed csésze mandulaliszt

egy teáskanál őrölt kávé

A mandulalisztet,  őrölt kávét és a porcukrot a kávédarálóban rövid ideig összedaráltam. A tojásfehérjét habbá vertem, mikor már kezdett felverődni, fokozatosan beleadagoltam a kristálycukrot. Ezután két részletben hozzákevertem a mandulás keveréket - másfél evőkanálnyi kivételével - majd addig dolgoztam össze a masszát, amíg sima, könnyebben keverhető, a kanálról lassan legördülő massza nem lett.

Sütőpapírra 3 centis köröket nyomtam a keverékből, jópárszor az asztalhoz csapkodtam a tepsit, hogy a felszín elsimuljon, majd 40 percet pihentettem. 140 fokra előmelegített sütőben 14 percig sütöttem a macaronokat. A teljes kihűlés után választottam le őket a sütőpapírról.

a csokoládés ganache-hoz:

3 dkg étcsoki

2 cl tejszín

1 cl Cointreau

1 késhegynyi őrölt fahéj

A tejszínt összeforrósítottam a narancslikőrrel és a fahéjjal, az apróra vágott étcsokira öntve simára kevertem, teljes kihűlés után töltöttem vele a macaronokat. ( A likőr miatt szobahőmérsékleten kissé lágyabb a krém, mint a normál ganache.)

A D.L. receptet itt találtam, itt pedig az eredeti.