2010. május 5., szerda

Csokoládés-mascarponés brownie






Szerintem ez nyert eddig a a blogon - és a konyhámban - az 1. számú csokis édesség kategóriában...

A brownienak, mióta kb. 100 éve ki- vagy feltalálták (vagy csak egyszerűen elfelejtettek sütőport tenni egy kakaós-vajas piskótába) annyi variációja létezik, ahány szakács készíti. Én is csináltam már többféleképpen, és sietség ide-vagy oda, alapvetően nem a "gyorsan süssünk egy kockákra vágható, just-for-dummies" fajta brownie híve vagyok. Olyankor nem brownie-t sütök, hanem egytojásos kakaós lepényt a horvátilonából. Annak is megvan a helye a hétköznapokban, ez a brownie viszont annnyira dekadens, bűnösen sűrű csokoládés, a mascarponetól lágyan olvadó, hogy tulajdonképpen kockákra vágni és csak úgy megenni értelmetlen pazarlásnak tűnik.
Annyira szenzációs állaga és íze van, hogy valamilyen formával kiszaggatva, szobahőmérsékleten, mellé jéghideg cukrozatlan felvert tejszínnel vagy savanykás gyümölccsszósszal tálalva egy nagyobb vendégséghez elég, ha tányérdesszertet kreálunk belőle. A másik, szintén nem elvetendő lehetőség, hogy megsütjük, felvágjuk, néhányan pár óra alatt eltüntetjük és azután veszünk egy bérletet a konditerembe.




Hozzávalók: (16 adag, ha kockákra vágjuk, és egy ebéd után még sok is)


22 dkg vaj

12 dkg étcsoki (75 és 60% os kakakótartalmú kombóval l dolgoztam)

20 dkg cukor

5 dkg kakaó

12 dkg mascarpone

3 nagy tojás

csipet só

2 tk vaníliakivonat

6,5 dkg liszt

-a tetejére:

17 dkg étcsoki

6 ek. tejszín

3 dkg vaj




A sütőt 160 fokra előmelegítettem.




A vajat felolvasztottam, fel is melegítettem, és beletördeltem a csokoládét, vártam egy kicsit, míg az is megolvadt és simára kevertem. Hozzáadtam a cukorral elkevert kakaót.

A kézi robotgéppel összekevertem felvert egész tojásokat a mascarponéval, belemixeltem a csokis keverékbe (nem kell agyonkeverni, épp csak legyen egynemű), hozzáadtam a csipetnyi sót és a vaníliakivonatot, majd belekevertem az átszitált lisztet is.

Mivel nem bíztam a 20x20-as formámban, annak ellenére, hogy a brownie, mondjuk így, nem mentes a zsíradéktól, kibéleltem sütőpapírral és elegyengettem benne a sűrű masszát.

45 perc sütés után a süti felülete(és az oldala is, ahogy a képen látszik) száraznak tűnt, de épp ekkor tökéletes: a hajszálvékony felület alatt egyenletesen krémes, sötét csokoládés belső rejtőzik.

A formából kiborítottam, és a tulajdonképpeni alsó részét vontam be a mázzal:

A tejszínt felforrósítottam, belekevertem az apróra tördelt csokit, simára kevertem, és a végnén hozzáadtam a puha vajat is.

A teteje tulajdonképpen egy ganache, egy kicsit be lehet tenni a hűtőbe, hogy dermedjen, de a sütit inkább szobahőmérsékletesn tálaljuk.

Persze el lehet hagyni a tetejéről a csokikrémet, de minek??? Hiszen egy kockán az csak alig 1 dkg plusz csokit jelent...ugyanmár...

A Recipezaar receptje, kicsit kevesebb cukorral, és kakaóm épp 5 dkg volt csak otthon.





14 megjegyzés:

Doctor Pepper írta...

hehe:) brownie meg konditerem:) szép páros!:) elég ütős ez is. én is nemrég láttam be, hogy kísérletezgethetek, csinálhatok akármit, igazából egy jó brownie+vaníliafagyi+mandula+málnaöntet - ennél jobbat valószínűleg nem fogok találni..

Melinda írta...

Juj, ez merénylet volt nekem, a fogyókúra közepén, épp egy kis sütire sóvárogva ... Remek recept! Mentettem, nem sokáig fog váratni magára!

"saját levében" írta...

Jó hogy ott az első képen senki sem nyalta le előlünk azt a kis lecsordogáló csokit!

Chef Viki írta...

Atyaságos úristen :-) Most pont egy ilyen cuccra volna szükségem!

Még a konditerem árán is!

:-))

gren írta...

szééép!

Moha írta...

Hát ezzel a bevezetővel egy aszkétának is kedvet csináltál hozzá!
Gyönyörű lett!

Piszke írta...

Doki, igazából a konditerem után kell enni állítólag a szénhidrátot...egy keveset...

SL, nem lehetett nyalakodni, mert vendégek is voltak. De a lábasban a maradék ugyanolyan ízű volt ;)

Igazából pedig sokkal jobb, mint amilyen szép - kénytelen leszek a hétvégén egyet csinálni megint...

gren írta...

konditerem után fehérjét kell enni. szerencsére ebben az is van:)

Zsiri írta...

ÁÁÁ ez kínzás, merő kínzás :-)))

csuszta írta...

mmm, már a "brutális brownie" recepted is kipróbáltam egyszer (illetve alapul vettem egy saját változathoz...), de hát ez... ez még brutálisabb :)

Mamma írta...

Piszke! Mindent leírtak előttem, de szeretném megerősíteni, hogy legszívesebben aláállnék és várnám, míg a számba folyik a csokimáz:)))

Egyre szépségesebbek a képeid!! Már rég akartam mondani. Megyek és én is elolvasom a használatit:)))

A browniet megsütöm minél előbb. Tegnap a férjemtől kaptam cup-mérőszettet (végre van), hát kár, hogy átváltottad:))), de majd az eredeti recipén kipróbálom, mennyi az a fél csésze mascarpone:)))

Piszke írta...

Köszi Mamma:)! Pedig még mindig ugyanaz a kis point-and-shoot gépem van, mint a legelején...Csak jobban tudom használni :)

Melinda írta...

Megsütöttem! Egyszer és mégegyszer! És nagyon finom volt! Köszönöm a receptet! Örülnék, ha megnéznéd: www.kreatorta.blogspot.com.

Unknown írta...

Köszi a receptet, isteni illat leng a konyhában.Csak egy kérdés a fotón lévő csokimáz miért nem olyan mint a receptben?

Related Posts with Thumbnails