2009. december 13., vasárnap

Tükröm,tükröm...

mondd meg nékem, melyik a legrémesebb képem???

Annyira tetszett Doki körkérdése, hogy egyből kikönyörögtem magamnak kommentben egy idegurítást, és Zsuzsi volt olyan aranyos, hogy egyből reagált, így nosztalgiázhatok egy kicsit és vigyoroghatok/szörnyülködhetek kicsit magamon, ami, mint tudjuk, rendkívül jellemfejlesztő elfoglaltság.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ma is azzal a géppek fotózok, mint akkor, viszont elolvastam a használati utasítást, ami nagy segítség volt, mert megtudtam, hogy a sok kis fura ábra közül például az a fekete kocka-két háromszög-izé a fehéregyensúly beállítására szolgál, amivel elérhető, hogy nem csak full napsütésben lesznek színhelyesek a képek, hogy ott alul a bal gombbal be lehet rácsozni a kijelzőt, így könnyebb eltalálni a képarányokat, meg pár ilyesmi. Így fel tudok már tenni pár kedvencet is, ami már viszonylag jól megállja a helyét. Biztos, hogy egy hozzáértő még ennél sokkal többet is ki tudna hozni a gépből, a kompozícióról, ötletről és múvészi érzékről nem is beszélve, és ha egyszer odajutok, akkor persze beszerzek további 300 kelléket, csak azt nem tudom, hol árulnak olyan étkészletet, amiben nem 12 egyforma, hanem 12 különböző színű, mintájú és formájú tányér van...?
Ja és mivel nincs olyan képszerkesztő programom, amivel helyesen egymás mellé tudnám pakolni a képeket, akkor jöjjenek sokkolóan sorban:


-belóg a gépszíj :)



- az emblematikus piszkeszósz elég homály...


-sötét, csúnya, esős nap volt, na...



-hogy ez a palcsinta-lasagne milyen finom, kár hogy ilyen ronda :(




és most pár kedvenc, miben az éles szemű hozzáértő biztos talál még hibát, de én így szeretem :)










persze van gáz szöveg is elég, rendesen modoros, pl:

"Itt még zajlik az eperszezon, nem véletlenül van a város címerében eper. Nekem ez a kedvenc gyümölcsöm, imádják a gyerekek ( és jó nevelést kapva szóba sem kerül, hogy megcukrozzák), ezért a szokásos dzsemfőzésen túl mindig kimerítően és hosszasan tervezgetem, mi mindent fogok eperből csinálni. Parfé, torta, eperbomba, eperkrém, turmix minden reggel, tejszínes eperkrémleves stb-stb. Aztán szembetalákozunk a nagy tál eperrel, és elveszünk. Finom szerdán vagy szombaton a piacról, még jobb a néhány tenyérnyi eperültetvényünkről ( idén kicsi, megsült, csigarágta, de bio és a miénk) , de a legjobb amikor a kertőrült szomszéd néni átad a kerítés felett egy frissenszedett, nagy doboznyit."


Továbbgurítom Cserkének és Saját levében-nek, de ők a szöveg alől felmentést kapnak!!!

13 megjegyzés:

Ízbolygó írta...

:-)
gépszíj!!!

Zsuzsa írta...

photoscape-pel (ingyenesen letölthető) ezerféle módon pakolászhatsz egymás mellé, már ha arra gondolok, amire te. :)

trinity írta...

Én csak azt látom, hogy az új fotóid nagyon-nagyon szépek!!!
Engem a megfelelő fényviszonyokhoz is a photoscape segít:)) De erre a funkcióra ahogy nézem, neked nincs szükséged, tökéletesen használod a géped.

trinity írta...

Bocs, az a végéről lemaradt, hogy velem ellentétben:)))

Ági, aki főz írta...

Küldök neked egy kis karácsonyi díjat, többek között az előző csigákért és a képek között is szereplő golyócskákért. Itt: http://agifoz.blogspot.com/2009/12/karacsonyi-dij.html

lúdanyó írta...

Nálam is ilyen fotó készült palacsinta lasagne-ról :)
Azért határozottan sokat fejlődtél a fotózásban :)
Ez a photoscape nagyon jó, nem ismertem, csak most olvastam róla és letöltöttem.

Cserke írta...

Hű, hozzá kellett adnom az oldalad a biztonsági kivételekhez:)

Szerintem nem ciki az idézett szöveg, és pontosan emlékszem rá:)

A felmentést köszönöm, megkíméltél mindenkit, a képekkel csak bajom van szinte, de majd igyekszem a gázosak közül a leginkább randát előszedni.

erős ildikó írta...

Nekem akkor is tetszenek, a palacsinta különösen!!

Piszke írta...

Bevallom, az elején még azt az összefüggést sem ismertem fel, hogy nyitok a záron, és akkor világosabb lesz a fotó :D Igaz, a gép majdnem új volt, és előtte kompeltt automata, sima filmes géppel fotóztam- és milyen jó képek lettek a nyaralásokról és a gyerekekről:)!

Cserke, NEM azért kaptál felmentést a szöveg alól, mert meg akarom kímélni a népeket!! Keress más összefüggést!!:P

Viktoria írta...

Milyen feltűnő a fejlődés! :)
A kedvenceid közül, nekem a bonbonos a kedvencem!

csuszta írta...

nekem a granitás tetszik a legjobban a kedvencek közül :)
de jó eleve a kérdés is, megnyugtató kicsit a tudat, h. mások is küszködnek ilyesmivel :P

Piszke írta...

Az nem véletlenül került első helyre!
egyébként "blue hour" fotó, vagyis kint készült, épp naplemente előtt, ezért olyan szépek a színek.

szepyke írta...

Gépszíj, nagyon jóóóóóó! Nekem van, hogy az ujjam van a képben, aztán pont ott van megpattanva a tányér, ami a legjobb "beállítás" lenne!

Meg a rossz idő volt kép... Nagyon jókat röhögtem, köszönöm!:)

Related Posts with Thumbnails