2013. augusztus 13., kedd

Nyári lucskos káposzta



Hát nem egy vonzó név, de hát mit csináljak, nálunk ezen a néven fut, és bár gyerek káposztát meg nem eszik, én kettőnknek egyszer biztos csinálok minden nyáron, anyukám receptje alapján, amikor friss és édes még a fejes káposzta. .Hiába pörköltes alapú, a nagy melegben is nagyon jól esik, mert a leve hosszabbra van hagyva, az pedig finom savanykás-édeskés-fűszeres.

Hozzávalók (4 személyre)

40dkg sertéslapocka
1 kilós friss fehérkáposzta-fej
5 ek olaj
1 nagy fej vöröshagyma
3-4 tk. édes pirospaprika
1 babérlevél
1 kk. köménymag
néhány szem feketebors


A húst felkockáztam. Egy nagyobb lábasban felforrósított olajon közepes lángon megdinszteltem az apróra vágott, csipetnyit sózott hagymát. Mikor már üveges lett, hozzádobtam a húst és kevergetve fehéredésig pirítottam. Lehúztam a tűzről, hozzátettem a pirospaprikát, elkevertem, kevés vizet öntöttem alá, sóztam és fedő alatt 40 percig pároltam, a vizet szükség szerint pótolva.
A káposztafejet megtisztítottam, a torzsáját és a körülötte lévő vastagabb levélereket kivágtam. Kisujjnyi vékony laskára aprítottam és a húshoz adtam, átkevertem a pörköltalappal, kevés vizet adtam hozzá, megsóztam, hozzátettem a többi fűszert  és lefedtem. Ekkor a káposzta lassan összeesik és maga is levet enged - kb. újabb 40 perc szükséges, míg elkészül. 
Csak arra kell figyelni, hogy hosszabb szaftot kell hagyni rajta, esetleg szükség esetén kevés vizet hozzáadva, mert enyhén levesszerűnek kell maradnia - lehessen kanalazni :)

1 megjegyzés:

Blogkonyha írta...

Máris éhes lettem, és még csak reggel van. Nagyon finom, igazi nyári étek.

Related Posts with Thumbnails