2013. február 13., szerda

Karamelles-mogyorós nápolyi



Nápolyit kér valaki? 

Emlékszem, mekkora sztár volt valamikor a 70-es-80-as évek fordulóján, bár nekem úgy rémlik, a legtöbb helyen sima kakaós-cukros vajkrémmel töltötték, a margarinos verziókról már jobb nem is szót ejteni.
Igazán itt volt az ideje, hogy a gyerekeim is megismerkedjenek vele, bár a projektet eredményesen hátráltatta egy adag szénné pirított mogyoró, majd egy adag odaégetett cukor, ami csípős fekete füsttel terítette be a lakást. Szóval ne vasárnapi ebéd és vasalás közben készüljön. Most, hogy felfalták fél pillanat alatt, és úgy kellett szigorúan és igazságosan elosztanom minden milliméternyi eltérést vizslató pillantások kereszttüzében,  talán könnyebb lesz a jónépet a kertben termett rengeteg mogyoró megtörésére is rávenni, de egyébként dióból vagy  földimogyoróból is készíthető, és el tudom képzelni luxusédességként jó sok pisztáciával vagy pekándióval is, hmmm...

Pár tecnikai info: a krém mennyisége az ostyalap nagyságához jól igazodik, többfélét lehet kapni, én nagyméretűt vettem és félbevágtam, így jött ki a lehetetlen méret, a lényeg, hogy mondjuk az alapterület ugyanaz legyen, tehát 300cm2.

Hozzávalók:

6 db  13X23 cm-es ostyalap (én Zieglert használtam, elvágva, valamelyik multiból)

15 dkg kristálycukor
3 ek víz
15 dkg mogyoró, megpirítva és nagyjából lehéjazva vagy más csonthéjas
5 dkg porcukor
20 dkg vaj
4 ek tejszín

5 dkg étcsoki
0,4 dl tejszín


A megtört mogyorót 180 fokos sütőben 6-8 perc alatt megpirítottam, és szilikon tepsifogó kesztyűben a tenyeremben átdörzsölgetve nagyjából megszabadítottam a héjától is, és durvára vágtam.

Előkészítettem egy 30 centis alufóliadarabot, megvajaztam.
A kristálycukrot egy vastagabb aljú lábasba szórtam, körbelocsoltam a szélét a vízzel és közepes lángon felforraltam a szirupot, egészen addig, amíg a víz elpárolgott, és a cukor borostyánszínű nem lett. Kevergetni nem kell, esetleg a végén  kicsit rázogatni, hogy egyenletesen piruljon a cukor. Lehúztam a tűzről, beleszórtam a mogyorót, átkevertem és gyorsan az alfóliára öntöttem a keveréket, elegyengettem.

Kihűlés után darabokra törtem a grillázst, és késes robotgépben egészen apróra aprítottam. (Azért nem lehet nagy grillázsdarabokat meghagyni, mert akkor nem lehet majd a vékony ostyalapok között egyenletesen teríteni a szintén vékony krémréteget.)

A vajat habosra kevertem a porcukorral, és közben  kanalanként hozzáadtam a tejszínt (ez kell szerintem, hogy legyen plusz nedvesség, amitől a lapok kicsit- de csak kicsit! - megpuhulnak) hozzáadtam a darált mogyorógrillázst, és öt részre osztva az ostyalapok közé kentem. 

Egy éjszakát állt a nápolyi a hűtőben lefóliázva, két doboz tejjel a tetején a nyomaték kedvéért. Reggel a felforrósított tejszínbe szórtam a feltördelt csokit, 5 perc állás után simára kevertem a krémet, hagytam teljesen szobahőmérsékletűre hűlni, majd egyenletesen elterítettem a süti tetején. Ilyenkor még kell egy óra a bevonat megszilárdulásához a hűtőben, majd némi ismételt lenyomatás, mert a csokiganache folyadéktartalmát magába szívó ostyalap különben felkunkorodhat a széleken. De egy szombat esti projektindítással vasárnap ebéd utánra már kész is az emberi jutalomfalat :)

Forró vízbe mártott éles késsel szeletelhető-kockázható. ( Elárulom, én egyszerűen áthúzom a láng fölött a tűzhelyen a kevésbé féltett kenyérvágó késemet vizes vacakolás helyett...;) )




3 megjegyzés:

"saját levében" írta...

Hmmm..hmmm...
Én a grillázsos hagyományos figurát készítem, azt ami jobb falusi vendéglátóknál mindig megvolt. Nem is olyan régen az ostyalap hiánycikk volt, a szerencsésebbek Csehszlovákiából és más fejlett országokból hozták.

Illéskrisz Konyhája írta...

Én kérnék, de gondolom már elfogyott... Finom a töltelék, igazi ízkavalkád. Egyszer csináltam én is , de csokisat. Jó volt az is. Guszta!

gondaanyu írta...

Épp tegnap csináltam, gyerekkori emlékekre is hagyatkozva, tejből és kristálycukorból főzött krémmel:)

Related Posts with Thumbnails