2010. október 25., hétfő

Sörös marharagu velefőtt petrezselymes krumpligombóccal



Biztos vagyok benne, hogy akik anno a lassú, kemencében sütést kitalálták, nem azért tették, mert utána még álmosan kóvályogtak, üres tekintettel bámultak maguk elé  és semmittettek lényegében  egész vasárnap. Helyette  etettek állatokat, rengeteget, zsákoltak, válogattak, őröltek, tartósítottak terményt és termést, szőttek-fontak, meg mindenféle hasonló, nagyon hasznos, télre felkészülő dolgokat csináltak.
A kemence helyett megteszi egy sima sütő is, főleg ha etetés, zsákolás, szövés-fonás helyett be kell iktatni vasárnap egy minősítő versenyt meg egy cirkuszlátogatást gyors egymásutánban, alig megszakítva egy ebéddel, ami után igazából egy jó nagyot kéne aludni, míg be nem sötétedik, majd azt kis szünet után folytatni másnap reggelig.

Hozzávalók. ( 4 személyre)

70 dkg marhahús ( lábszár vagy comb)

4 ek olaj

25 dkg gomba

1-1 fej  vörös és lilahagyma

1 nagyobb sárgarépa

1. tk. bors, 


1 babérlevél

1 ág rozmaring

0,5 l világos sör ( a Dobozok Őre nem engedett csak egy könnyű Steffl-t felhasználni)

- ha szükséges alá sütés közben, még kevés víz

40 dkg főtt krumpli

10 dkg liszt

1 kis csokor petrezselyem


Annyira gyönyörű, fiatal lábszárat kaptam, hogy sajnáltam felkockázni, inkább  szép kerek, centis szeleteket  vágtam  belőle, és a szeleteket a felforrósított olajon, egy vastagabb aljú, teflonbevonatú lábasban gyorsan megkapattam. Rádobáltam a négybevágott, megmosott gombát és a durvára felvágott kétféle hagymát, sóztam, lefedve kicsit hagytam levet engedni, majd felöntöttem a sör 2/3-ával, hozzáadtam a fűszereket, a felkarikázott répát. Lefedve - elég jól záródó, nehéz fedővel -  a 170 fokra előmelegített sütőbe raktam 3 órára. Közben egyszer öntöttem hozzá a sör maradékát, majd kb. még egy deci vizet.

Asütési idő végén a  krumplit sós vízben megfőztem, áttörtem, majd mikor már langyosra hűlt, gyorsan összegyúrtam az apróra vágott petrezselyemmel és a liszttel. Nagyobb diónyi gombócokat kerekítettem, beraktam a hús mellé a szaftba, és 200 fokra felvett sütőben még 15 percig főztem együtt a raguval.


8 megjegyzés:

chriesi írta...

Húú ez nagyon fincsi lehet!

Nem vagyok mesterszakács írta...

Gyönyörű, gusztusos, ötletes, és egészen biztos, hogy nagyon, nagyon finom! Gratulálok hozzá!

Anazar írta...

Guszta, guszta!

Piszke írta...

Köszönöm!Bizony elfogyott pikk-pakk...És a gombócnak nagyon jót tett, hogy a szaftban főtt meg.

Thrini írta...

Húú de szimpatikus kis összeállítás. :)

Andi írta...

Ezt is megcsináltam, nagyon finom lett! Köszi! :-)

VOKinga írta...

Ma ezt ebédeltük, közfelkiáltással imádtuk, fantasztikus! Ezer köszönet a receptért, a kedvencek között lesz!

Piszke írta...

én is ismétlem hamarossan, és azért is mert annyira keveset kell vele foglalkozni :))

Related Posts with Thumbnails