2010. június 10., csütörtök

Eper-fagyi-leves


Ó, igen, tudom hogy tegnap kicsit szürreális volt a sült dzsem poszt, ami éppúgy időzített, mint a többi, és még nem akkor készült, amikor az időjárás igyekezett bepótolni az elmúlt hetek összes napsütéses óra - elmaradását. Ettől függetlenül unalmas nyári éjszakán vagy kora hajnalban azért meg lehet próbálkozni vele, télen meglátni majd, hogy megéri az a kis izzadtság :).
Hogy jóvátegyem, gyorsan megosztom a favorit nyári gyümölcslevesünket, ami málnával már fenn van a blogon, és máig listavezető, azóta hogy nemisbéka közzétette az eredeti hihetetlenül finom szedres variációt. Ez is ennek a levesnek a bázisából indul, csak az idei vízízű eprek miatt kicsit koncentráltabb, de nincs jobb ennél, amikor este munkából hazaesve ott mosolyog egy nagy lábasnyi jéghideg gyümölcs-fagyi-leves a hűtőben. ( Jó, tudom, sör.)

Hozzávalók:(3-5 adag)

60 dkg eper

3/4 liter víz
5 ek. nádcukor
3 ek.citromlé
2 tk. vaníliakivonat
20 dkg vaníliafagylalt
1 dl tejszín

50 dkg epret felforraltam a vízzel, cukorral, a citromlével és a vaníliakivonattal. 2 perc forralás után a tűzről lehúzva botmixerrel simára kevertem. Vártam, hogy hűljön egy kicsit, majd 20 dkg vaníliafagyit olvasztottam bele, és belekevertem még 1 dl tejszínt. Teljes kihűlés után még ebédig/vacsoráig a hűtőbe raktam.
A leves édessége függ az eper ízétől, ez így kellemesen egyensúlyozott az édes és az enyhén citromos között, semmiképp ne hagyjuk ki a citromot.
További 10 dkg eper volt a levesbetét.





4 megjegyzés:

Moha írta...

Felőlem a sör az idők végezetéig maradhatna ott, de ez a leves nem sokáig:))

Névtelen írta...

Én is ilyet szoktam csinálni (nincs recept,de ugynaezek annak benne pont) és annyira imádom. TAvaly párom először evett ilyet, hagytam neki itt fél liter eper fagylaltot, ő meg mondt ahogy Ő nem eszik ilyet (Egy féri csak húst eszik :))) aztán mire hazaértem (hazamentem 7végére) már hívott is, hogy megette a fél liter levest! :) Abbahagyhatatlan

Rita írta...

Isteni! Kuncsorgó szemek, "csak még egy kicsit hadd kapjak" könyörgések, sóhajtozás az üres lábos láttán:)

Piszke írta...

hát akkor újrázás :). nekem is reklamálték a hétvégén, miért újítok, jó lewz ez a régi fagyis is :)

Related Posts with Thumbnails