2010. február 12., péntek

Rosé kacsamell gránátalmás portói szósszal






Szerintem ha már Bálint-nap, vagy bármilyen ünnepi alkalom, szülinap, névnap, mindenféle évfordulók, a pasik sokkal jobban értékelnek egy helyes darab húst a tányérjukon, mint mondjuk szívecskékkel meghintett muffint vagy szív alakú tésztaköretet vagy szív alakú piskótát rózsaszín cukormázzal. Vagy tévednék?

A gránátalma egyébként meg termékenységi és szerelmi szimbólum számos nép hitvilágában, bár be kell valljam, hogy nem ezért vettem elő vasárnap délelőtt, hanem mert a portói mellé ezt találtam legjobbnak a kamránkban még fellelhető golden almák és lénarancsok helyett.

A rosé kacsamell már régóta be volt tervezve, csak egy dolog hiányzott hozzá, a kacsamell. Igen tudom, lusta vagyok átvágni a forgalmas kereszteződésen a piacra, amit mindig olyan koszosnak látok, meg akkor lőttek a munkának is, kies vidékünkön meg nem mosolyog mindennap a polcról, de most végre volt valami, amit a sima Sparban érdemesnek tartottam megvenni.

Szerintem aki még életében nem próbálkozott kacsamellel, az is nyugodtan kipróbálhatja, mert Beatbull engem is szépen kézenfogva vezetett, minden úgy csináltam, ahogy leírta, a lassú sütés működött már nálam másfajta húsokon, és most a kacsánál is tökéletesen bevált, szerintem teljesen kockázatmentesen neki lehet vágni, nem kell izgulni, mint a sima serpenyős sütésű változatnál, hogy elég-e és nem túl. Megmértem hőmérővel, a hús belseje így tökéletesen elérte az ahhoz szükséges hőfokot (77), hogy szívünk választottját megkíméljük egy csini szalmonellafertőzéstől.


Hozzávalók:

2 fél kacsamell(vagyis ez összesen egy kacsáról jön le) (egyenként 18-20 dkg-s legyen)

1 ek olaj



bors

1 dl portói (félszáraz vörösbor)

1 gránátalma

Előmelegítettem a sütőt 100 fokra.

A melleket lemostam, ellenőrizem, hogy nincsenek-e a bőrén tokmaradékok, és teljesen szárazra töröltem, a bőrt - a húst semmiképp sem érintve - mindkét irányból ferdén, keresztben centiméterenként bevagdostam. (Ez lesz majd a felvágás iránya is.) A serpenyőt felforrósítottam az olajjal, és a kacsamelleket a bőrös felükkel lefelé a serpenyőbe tettem. Lejjebb vettem a lángot, és türelmesen vártam, hogy minél több zsír olvadjon ki a bőréből, miközben szép lassan és egyenletesen pirul Ez az egyetlen rész, ahol figyelni kell, és jól beállítani a lángot, ne kapjon oda a bőre idő előtt és ki is süljön rendesen a zsír. ( A képen látszik, hogy ezen még van 1 kis javítanivaló.) Kb 8-10 perc alatt ez megvolt, azután átfordítottam a húsokat, a bőrét sóztam és borsoztam és feljebb véve a lángot 1-2 percig átpirítottam a mell alsó részét is. Mikor megvolt, sóztam és borsoztam alul is. Én abba a táborba tartozom, aki arról van meggyőződve (okát nem tudom) hogy hirtelen sütésnél nem kell a fűszer, mert odaég, a só meg kivonja a nedvességet. De lehet, hogy ez nem így van.

A húst egy hőálló tálba tettem, bőrével felfelé, ráöntöttem a serpenyőből a kisült zsírt és 45 percre a sütőbe hátsó részébe toltam.

A serpenyőt visszatettem a tűzre, beleöntöttem a portóit (ez szépen felszedi az odakapott, jóízű kis húsdarabokat, de csak óvatosan, lángra ne lobbanjon az alkohol) hozzácsavartam a gránátalma belsejét a magokkal, és pár percet forralva besűrítettem a mártást.

45 perc letelte után a húst 5 perc pihentetés után a rostjaira ferdén felszeleteltem és leöntöttem a szósszal.


Köszönöm Beatbull részletes know-how-ját, tökéletes lett! A sütési idők a megadott súlyú húsra vannak kalibrálva, de ne is vegyünk lehetőleg nagyobbat. Ha mégsem sikerül ilyen szép zsengéket, akkor növelni kell a sütőben sütés időtartamát.

Megjegyzem, a kiskorúak közölték, hogy ők is szeretik a kacsamellet. Jó ízlésük van: szeretik még a szűzérmét, a karajt, a halak közül egyedül a pisztángot és ha nem vigyázunk, hamarosan bélszínt rendelnek vasárnapra.






12 megjegyzés:

Méhn Niki írta...

Ez a kajcsi nagyon guszta és irtó jól hangzik! Eddig egyszer álltunk neki kacsamellet sütni, olyan rágós lett hogy csak na! :) Talán újra megpróbálkozunk vele... muszáj megcsinálnom, annyira étvágygerjesztő! :))

Én pavlovát csináltam a Zuramnak, neki bejött a piros szósz meg a szívecske bigyó... :D
Pasija válogatja... :))

Piszke írta...

A Beatbull-os linken mindent megtalálsz erről a fajta sütési módról.Pontosan úgy csináltam, és már várakozik a következő pár kacsamell a hűtőben:)

Unknown írta...

Örülök, hogy ilyen sikert aratott ;) Kicsit nagyobb melleket (300-350g, hím mellek) szoktam sütni 45 percig, 180-200g-os (nőstény) melleknek szerintem 30-35 perc is elég lehet.

Piszke írta...

Nem mertem kockáztatni, és azt hiszem, végül is talán nem is a súly, hanem az számít, hogy milyen vastag a hús, amit át kell sütni. A nagyobb mellek is inkább kiterjedtebbek szerintem, mint vastagabbak. Ezért is mértem hőfokot, de tökéletes lett, a képen is látszik, nincs odabuherálva a szín :)

Hapci írta...

Látom, Te is kacsát sütöttél...
A kicsi mellnek egyébként elég a serpenyő, nem olyan könnyű elhibázni, én pl. eddig kétszer csináltam, kihozatal 100%. Bőrös oldal 6-7 perc, aztán fordítva 3-5 perc, döntött serpenyővel. Utána újabb fordítás, pihentetés 10 perc minimum, na ezt elcsesztem tegnapelőtt, mert nagyon éhesek voltunk...

Piszke írta...

Á, elsőre nem mertem kockáztatni, ráadásul olyan kényelmes a többi kaja időzítése a lassú sütésnél, mert a kiskorúak persze mást ettek :DD így nem kellett annyira számolgatnom a perceket, hiszen semmit nem gyűlölök jobban a főzésnél, ha megdermed az ebéd, mikorra mindenki odaér :(

Névtelen írta...

mit kerestem, koszonom

Névtelen írta...

ez nem rosé kacsamell

Piszke írta...

Nem írom át a címet ha meg nem haragszol :) - talán a fénykép nem tökéletese, nincs DSLR-em, és egy téli nap volt.
Akinek nem az, az talál ezer mást a neten. Viszont tuti pont annyi volt a hőfoka a húsnak belül amennyi a nagykönyvben meg van írva, és szalmonellás se lesz senki bizosan, aki eszik belőle.

bmari62 írta...

Igaz, régen sütötted ezt a kacsamellet, de kedvet kaptam, mikor megtaláltam.Így megsütöttem, sajnos a bőre nem lett jó ropogós, de isteni finom lett a mell.Ha emlékeznél, bár átnéztem beatbull leírását, hány fokon sütötted a sütőben, 100 fokon,
Mikor lenne jó ropogós a bőre és nem rágós??

Piszke írta...

Bocsánat, hogy ilyen későn válaszolok, elveszett valahogy az értesítés az emailekben! Ha nagyon forró serpenyőben kezded sütni a bőrével lefelé, akkor rögtön megpirul a bőr legfelső rétege, és utána lehet kicsit lejjebb venni a lángot, hogy minél több zsír süljön ki még belőle, ropogós legyen, de ne égjen oda. nem kell mozgatni, tologatni benne, mert akkor megszakad a hőhíd. ha és nagyon száraz, nedvességmentes legyen a bőr felszíne. sajnos nem tudok hőfokot írni, mert sima gázfőzőlapom van.

Piszke írta...

A sütőben 100 fokon sütöttem, a recept elején van! oda nem is kell több, mert a bőr pirítása a serpenyőre tartozik mindenképp, különben magasabb sütőbeli hőfokon kiszáradna a hús.

Related Posts with Thumbnails