Nem ragaszkodom tárgyakhoz... Csak a hozzájuk kapcsolódó emberekhez és emlékekhez.
Sötét, ötvenes évek eleji, késő őszi este volt. Vége volt a szezonnak, ácsmester nagyapám csak farigcsált otthon, és azon gondolkozott, meddig lógnak vajon a végrehajtó cetlijei a políros hálószobabútoron. Dehát az adótartozást direkt úgy állapították meg, hogy ne lehessen kifizetni, hátha mégis jobb belátásra tér, és a továbbiakban a kátéeszben építi majd a tetőket meg a szocializmust. Igazából nem is csak az adó miatt fájt a feje, hanem azért is, mert tudta, egyszem lányából tanítónő ilyen osztályidegen háttérrel sosem lesz. Ráadásul nagyanyám is elkezdte piszkálni, mert nagybátyám súlyos télikabátja sehogyse akart megszáradni, hogy találjon már ki valamit, ne csak szelemeneken meg székállásokon járjon az esze. Így került méretes szög a kiskonyhaajtó ajtófélfájába meg az üveges konyhaszekrény külső sarkába, rájuk egy vastag madzag, arra a kabát meg a bricsesz, épp a sparhelt fölé. Ezután már nem kellett sok ahhoz, hogy nagyapám - aki templomtoronytól nagyszállóig épített máig álló tetőket - alkotmánya a statika kiskonyhában is érvényes törvényei alapján magával rántsa a konyhaszekrényt, ami a végrehajtó elől rejtette a nászajándékba kapott, háborút, németet és oroszt megúszott rengeteg féltett porcelánt, a konyha kövére. Nagyanyám a kenyérsütéshez használt nagy szakajtóban hordta ki a porcelántörmeléket, soha-de-soha ilyen porcelánom nem lesz többet, zokogta. Dehogynem, mondta nagyapám mérgesen, veszek én neked sokkal szebbet.
Ez a tál túlélte a porcelán-Armageddont, sajnos az enyém már egy évtizede örökre, csak a karácsonyillat hiányzik a képről, mert a nagymamám-féle karácsonyi diós aprósüteményt mindig ezen szoktam tálalni.
Áprilisban viszont felesleges lett volna karácsonyillatra áhítozni, az csak akkor és nem máskor az igazi, lett hát húsvétra linzerkarika helyette, amit egy nagyon közeli családtagom szeret annyira hogy egyszer még rosszul is lett tőle. De ez már egy másik történet.
Hozzávalók:
25 dkg vaj
30 dkg liszt
10 porcukor+a szóráshoz
1 tojás
1 vaniliáscukor
piros bogyós dzsem
A lisztet összemorzsolom a hideg vajjal - mostanában inkább aprítógépezem. Belekeverem a kétféle cukrot és a tojást, gyorsan összegyúrom, hogy ne vegye át a kezem melegét, mert akkor megég, és legalább 1 órát pihentetem a hűtőben. (Egy éjszaka még jobbat tesz neki.)
Kicsit kevesebb mint fél centi vastagra nyújtom, mert hiába nincs benne sütőpor, szépen megemelkedik a sütőben. Még soha másképp, csak a klasszikus kicsi kiszúróval és egy gyűszűvel (vagy ha nem találom, akkor a homeopátiás bogyók tubusának a tetejével) szoktam karikázni, utána 180 fokon kb 12-15 percet sütöm. Összeragasztani legjobb málnadzsemmel szerintem. Sokáig eláll, a dzsemtől pedig omlóssá puhul. Mivel sok cukor nincs benne, épp jólesik rá egy kis porcukrot szitálni.
Horváth Ilona recept.
Sötét, ötvenes évek eleji, késő őszi este volt. Vége volt a szezonnak, ácsmester nagyapám csak farigcsált otthon, és azon gondolkozott, meddig lógnak vajon a végrehajtó cetlijei a políros hálószobabútoron. Dehát az adótartozást direkt úgy állapították meg, hogy ne lehessen kifizetni, hátha mégis jobb belátásra tér, és a továbbiakban a kátéeszben építi majd a tetőket meg a szocializmust. Igazából nem is csak az adó miatt fájt a feje, hanem azért is, mert tudta, egyszem lányából tanítónő ilyen osztályidegen háttérrel sosem lesz. Ráadásul nagyanyám is elkezdte piszkálni, mert nagybátyám súlyos télikabátja sehogyse akart megszáradni, hogy találjon már ki valamit, ne csak szelemeneken meg székállásokon járjon az esze. Így került méretes szög a kiskonyhaajtó ajtófélfájába meg az üveges konyhaszekrény külső sarkába, rájuk egy vastag madzag, arra a kabát meg a bricsesz, épp a sparhelt fölé. Ezután már nem kellett sok ahhoz, hogy nagyapám - aki templomtoronytól nagyszállóig épített máig álló tetőket - alkotmánya a statika kiskonyhában is érvényes törvényei alapján magával rántsa a konyhaszekrényt, ami a végrehajtó elől rejtette a nászajándékba kapott, háborút, németet és oroszt megúszott rengeteg féltett porcelánt, a konyha kövére. Nagyanyám a kenyérsütéshez használt nagy szakajtóban hordta ki a porcelántörmeléket, soha-de-soha ilyen porcelánom nem lesz többet, zokogta. Dehogynem, mondta nagyapám mérgesen, veszek én neked sokkal szebbet.
Ez a tál túlélte a porcelán-Armageddont, sajnos az enyém már egy évtizede örökre, csak a karácsonyillat hiányzik a képről, mert a nagymamám-féle karácsonyi diós aprósüteményt mindig ezen szoktam tálalni.
Áprilisban viszont felesleges lett volna karácsonyillatra áhítozni, az csak akkor és nem máskor az igazi, lett hát húsvétra linzerkarika helyette, amit egy nagyon közeli családtagom szeret annyira hogy egyszer még rosszul is lett tőle. De ez már egy másik történet.
Hozzávalók:
25 dkg vaj
30 dkg liszt
10 porcukor+a szóráshoz
1 tojás
1 vaniliáscukor
piros bogyós dzsem
A lisztet összemorzsolom a hideg vajjal - mostanában inkább aprítógépezem. Belekeverem a kétféle cukrot és a tojást, gyorsan összegyúrom, hogy ne vegye át a kezem melegét, mert akkor megég, és legalább 1 órát pihentetem a hűtőben. (Egy éjszaka még jobbat tesz neki.)
Kicsit kevesebb mint fél centi vastagra nyújtom, mert hiába nincs benne sütőpor, szépen megemelkedik a sütőben. Még soha másképp, csak a klasszikus kicsi kiszúróval és egy gyűszűvel (vagy ha nem találom, akkor a homeopátiás bogyók tubusának a tetejével) szoktam karikázni, utána 180 fokon kb 12-15 percet sütöm. Összeragasztani legjobb málnadzsemmel szerintem. Sokáig eláll, a dzsemtől pedig omlóssá puhul. Mivel sok cukor nincs benne, épp jólesik rá egy kis porcukrot szitálni.
Horváth Ilona recept.
7 megjegyzés:
Szép történet, és szép tál.
Nagyon jó lett a történeted. A süti is minden bizonnyal .. :)
Megjött a link, ne izgulj! Gyönyörű a tál, a süti és a fények is!
Megható a történet, a tál és a süti pedig nagyon szép!!!
Mondtam már, hogy szeretem az írásaid?
Nagyon szép történet:)
Köszönöm mindenkinek. Régóta őrizgeti a család ezt - és még sok más történetet. Kamuból átvett fűrészüzem kéményébe rejtett porceánról, családi üzemű kiskocsmáról, kútba rejtett pisztolyról, disznóvágásról, pont mint a Tanú-ban, szalmakazalban bújkálásról hónapokig, stb.. Szerintem pont mint sokan mások Ká-európában...
Megjegyzés küldése