2008. május 10., szombat

Orosz reteksaláta


Van az én anyukámnak egy barátnője. A barátnőjének pedig egy sógornője, aki Bakuból származik, olajmérnök és szuper receptjei vannak. Ez a saláta nálunk csak Ljuba néni reteksalátája néven fut, és amikor már van igazi szabadföldi retek, és igazi szabadföldi zöldhagyma, akkor eljön ennek a salátának az ideje. Remélem most hétvégén sokan látják, kipróbálják, és ugyanúgy függővé válnak, mint én vagy húsz éve. Előrebocsátom ugyanakkor, hogy ne próbálkozzon senki semmilyen műzöldséggel majd a tél közepén, mert értelmetlen. A fogyókúrázóknak el kell mondanom, hogy sajnos-sajnos (kipróbáltam) a csökkentett zsírtartalmú tejföllel nem igazi. Azt, hogy Bakuban van-e mackósajt, nem tudom, de mackósajt (klasszikus) kell hozzá, és kész, semmi kompromisszum. Ezen túl a tudnivaló még annyi, hogy az alábbi standard mennyiséget egyből duplázni kell ha két felnőttnek kell legalább jutnia, egy grillezésnél pedig négyszeres mennyiség alatt hozzá se kezdjünk.


Hozzávalók:

1 csomó retek
1 csomó zöldhagyma
1 pohár 20%-os tejföl
1 kocka (háromszög :)) mackósajt



A retket és a zöldhagymát megtisztítottam, karikákra vágtam és egy üvegtálban rétegezve besóztam és jól lefedve a hűtőbe raktam. (Legalább 4 óra kell neki, de inkább egy éjszakát javaslok. Még nem tudtam olyan edénybe zárni, ami megakadályozta volna, hogy másnap reggel az egész hűtőszekrény ne illatozzon úgy mint egy hektár zöldhagyma...)
Miután álldogállt a hűtőben eleget, leöntöttem a képződött levet, hozzáadtam a tejfölt, sóztam megint(ugyanis a sós levét leöntöttem, ugye tehát szinte elölről kell kezdeni) és belepotyogtattam a pici kockákra vágott mackósajtot. (Ez nagyon macerás mert a mackósajt ellenáll, és mindenhova ragad, csak épp a tálba nem akar jutni belőle. Ha jól be van hűtve a sajt is, akkor azért nem vészes, de nagyobb adagnál az ember elgondolkozik, megéri-e egyáltalán a vacakolás. Meg...)
Jól összeforgatva a hűtőben kell még érlelődnie legalább 2-3 órát.

Jégbe hűtve meleg vagy hideg natúr húsokhoz nagyon jól megy, de egy jó szelet barnakenyérrel bármikor képes vagyok egy adagot bevacsorázni. Én ugyan nem vagyok nagy barátja, de úgy képzelem a jeges vodka is csúszik hozzá...

17 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

Szia Piszke!
Az 1 mackósajt, az mit takar? 1 kis háromszöget vagy egy egész doboznyit (8db- talán?, de nem biztos) Nagyon jól hangzik, kipróbálnám. Köszi előre is. Üdv: Zsuzsi

Piszke írta...

1 kocka, vagyis inkább 1 háromszög!!!
a klasszikus tálcát-visz-a-mackó fajtából.

phzs írta...

Mivel én nem vagyok barátja az ömlesztett sjtoknak, a csúszós-kenőcsös állományuk miatt, ezért reszelt goudát tettem bele, de szerintem így is működik. Ízlett.

Piszke írta...

Örülök!:)) Ez a kedvenc salátám. bár ha elég ideig áll, akkor valahogy ezek a kis maszat sajtdarabkák bele is olvadnak a tejfölbe és átadják az ízüket az "öntet"-nek.

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Névtelen írta...

en ezt gyerekkoromban fott tojassal tanultam, a mackosajt helyett, probald ki, nagyon finom am ugy is:)

Piszke írta...

Az akkor igazi húsvéti étel lesz:))!

Balázs írta...

Hopsz... nekem sikerült egy egész kerek sajtot belevágni. Mondjuk így se rossz. Csak ragadós. :D Azért átírnád a bejegyzést?

Piszke írta...

Nem tett neki rosszat szerintem :)de mivel félreérthető tényleg, akkor átírom potnosabbra!
Köszi! Azért remélem így is ízlett:..

Balázs írta...

Köszi. Igen, így is nagy sikere volt. Vendégség volt nálam és a maradékot az egyik vendég hazavitte. ;) Különben a hagyma szag ellen jó ha az edényt kétszer fóliába is betekered.

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Ria írta...

A képen póréhagyma vagy sima újhagyma van benne? Mert én nagyon szeretem a póréhagymát, akkor azzal készítem zöldhagyma helyett.

Piszke írta...

Újhagyma természetesen.nagyon picik a retkek, rendes igazi kerti, nem műtrágyázott felfújt lufi, azért néz ki nagynak a hagyma:)

Biztos nem rossz póréhagymával sem, de az édes újhagyma... én maradok mellette! :)

Főzőmasina írta...

Kipróbáltam, nagyon finom lett! Köszi az ötletet!

Rita írta...

Majdnem pont egy évvel a tervezett után, de elkészült sokszoros adagból és szimplán eltűnt pár pillanat alatt:) Én a medvesajtot lefagyasztottam egy órára, és akkor tűrhetőbben vágható lett.
Köszönet a receptért!

Unknown írta...

Szia Piszke!

Végül fokhagymanyomóval "vágtam kockára" a sajtot. Sőt, egy másik alkalommal pedig fetát tettem a macisajt helyett. Finom lett! Köszönjük!

Piszke írta...

A fokhagymanyomó nagyon jó ötlet :) Nem ragadtak össze a kis sajtkukacok? Jobban el is oszlik benne így a sajt....

Related Posts with Thumbnails