2016. szeptember 12., hétfő

Segítsüti 2016 ősz: Citromtorta




Van olyan, aki nem  szeretne egy ilyen tortát? Szerintem nincs...

A hetedik (igen, már a hetedik!!) őszi sütilicit indul, ahol jótékony célra gyűjt a gasztroblogger közösség: ahogyan az első, emlékezetes alkalommal, most is koraszülött babák ellátására. Mivel a mi családunk is érintett, nekem különösen kedves ez a jótékony cél, még akkor is, amikor a koraszülött - és a kitűnő orvosok segítségének hála időre született társaiktól ma semmiben sem különböző - iker unokatesók épp a hétvégén rajcsúroztak egy nagyot a medencében, és kifejtették, hogy a második osztály egyelőre borzasztóan unalmas, mert ugyanazt tanulják mint tavaly, és hát azt már elsőben is kitűnőre tudták...:)

A Segítsüti Közhasznú Alapítvány 2009 óta minden évben két jótékonysági sütivásárt rendez, tavasszal és ősszel, és mint tudjátok, a befolyt összegből semmilyen működési költségre nem költünk (mivel mindenki ingyenesen, önkéntesen tevékenykedik az alapítvány javára), minden,a licitből befolyt forint a támogatott célra megy.

Ez évi őszi kampányuk támogatottja a Peter Cerny Alapítvány, az a koraszülött- és csecsemőmentő szolgálat, mely 27 éves múltra tekint vissza:1989. június 21-dikén indította be és azóta is folyamatosan üzemelteti koraszülött mentőszolgálatát. Munkájukra országszerte óriási szükség van, hiszen az idő előtt született csecsemők jelentős részének ők jelentik az életben maradást, de jelentős szerepük van az időre, normál súllyal született gyerekek egészségügyi intézményeken belüli szállításában is. Ezt a kiemelkedően fontos tevékenységet szeretnénk támogatni a Segítsüti 2016. őszi kampányával. A befolyt összegből egy Airborne TV1 (Fabian) típusú lélegeztető gép beszerzéséhez járulunk hozzá.

Az akcióról itt találhattok meg minden információt, a sütiárverést  pedig ezen az oldalon - egyszerű jelszavas regisztrációval - lehet elérni.



Akkor pár szó a sütiről: forró tejes, biocitromos piskóta 4 rétege, közötte egy nagyoncitromos, savanykás vajkrém, amiben nincs színezék, mert könnyítésül tojássárgákkal készült, főzött pudingalapot kapott - a cukrászatban ezt német vajkrémnek hívják; könnyű, habos, és az egész tortakrémben  összesen 20 dkg cukor van.
A torta a most nagyon divatos "semi-naked" típusú - szóval nem a krém fogyott el az oldaláról - a tetején citromos macaronok, habcsókok és fehércsoki bevonat, fehércsoki vitorlák és árvácskák - ami egyébként ehető virág.
Mivel 5 macaront nem nagyon lehet sütni, a nyertes kap még a torta mellé némi maradék citromos macaront is!

Szóval mindenki szeretne egy ilyen tortát, ugye? 


4 megjegyzés:

Ingeborg írta...

Kedves Piszke! Én nagyon szeretném ezt megsütni, kérhetnék receptet?
Köszönöm előre is. :-)

Ingeborg írta...

Kedves Piszke! Én nagyon szeretném ezt megsütni, kérhetnék receptet?
Köszönöm előre is. :-)

Unknown írta...

Decemberig lesz receptje ennek a szepsegnek? Udv!

Ingeborg írta...

Engem is érdekelne még a recept...decemberi szülinapra készíteném. Köszi!:-)

Related Posts with Thumbnails