Klasszikusan a rebarbara párja az eper, a cseresznyéből pedig meggyel szoktam vegyes dzsemet főzni; most kipróbáltam, milyen az édes (nagyon édes) cseresznye és a rebarbara párosa. Arra számítottam, hogy magában elég jellegtelen, édes cseresznyét kicsit megbolondítja majd, és így is lett, az arányokat is jól sikerült eltalálni: negyedannyi rebarbarával a dzsem édes maradt, de van egy kellemes, savanykás háttér is benne, amitől karakteresebb és pikánsabb lesz. És bár a befőzőcukorral főzve is hipp-hopp kész, a sütőben sütéssel pedig végképp kényelmesen főzhetünk - vagyis süthetünk - dzsemet.
Hozzávalók:
1 kg kimagozott cseresznye
25 dkg rebarbara, tisztítva
3 ek. citromlé
4 dkg Koronás befőző cukor 3:1
A sütőt 180 fokra előmelegítettem.
Egy mélyebb közepes tepsit sütőpapírral béleltem. A kimagozott cseresznyét és a centis darabokra vágott, megtisztított rebarbaraszárakat - a végénél megkezdve, vékonyan le kell húzni a külső, szálas hártyáját - megszórtam a befőzőcukorral, meglocsoltam a citromlével, a tepsibe simítottam, - ne legyen túl vastagon, inkább csak egy rétegben, hogy párologhasson is a leve kicsit. Fél óra sütés után kivettem a sütőből, a tepsit kicsit megdöntve a keverék felét összeturmixoltam botmixrrel és még 5 percre visszatettem.
Amíg a dzsem készült a sütőben, a tisztára mosott befőttesüvegeket ujjnyi vízzel töltve a mikróban, egy-egy papírtörlővel takarva 800W-on két percig sterilizáltam, a fémtetőket pedig kevés vízben átforraltam.
A forró üvegekbe szedtem a dzsemet, lezártam, 5 percig fejjel lefele fordítottam, majd hagytam lassan kihűlni.
3 megjegyzés:
4dkg a cukor vagy 40?
Ezt a sütőben sütést már régóta ki szeretném próbálni. majd a szilvával, az megint rengeteg lesz... Nagyon guszta!
Bori, negyven persze!! Köszönöm!
Kriszti, legjobb a málnás - azt sima cukorral csinálom, és nem keverem össze, hanem fele tepsi cukor, fele málna. Karamellizálódik a cukor kicsit itt-ottés amikor a végén elkevered, felolvad és valami elképesztően jó mély ízt ad a málnának.
Megjegyzés küldése