2010. június 24., csütörtök

Málnás madeleine





Ahogy Doki írta egyszer, szezonja most azért is van (és a meggynek is) mert muszáj az elfelejtett titkos aranytartalékokat felélni a mélyhűtőből, hogy azután újabbakat képezzünk az idei termésből.

A legelsőnek kipróbált alaprecepttel csináltam, csak kihagytam a vaj tisztítását, ami csak az ízét befolyásolta kicsit, mert lemaradt az enyhe mogyoróaroma, helyette viszont a fagyott állapotban beletördelt pici málnadarabok éppcsak felengedtek a sütés végére, nem áztatták el a tésztát - a frissel biztos szaftosabb lesz - szóval épp ideális készletfelszámoló sütemény.

Hozzávalók:


17 dkg vaj

10 dkg liszt

12 dkg cukor

5 kisebb tojás

1 tk. vaníliakivonat

1 csipet só

10 dkg fagyott, mélyhűtött málna.


A vajat felolvasztottam.
Kézi mixerrel habosra kevertem az egész tojásokat - nagy fokozaton 3-4 percig - majd fokozatosan hozzákevertem a cukrot is és addig kevertem, amíg piskótaszerű lágy keveréket kaptam. Óvatosan, már csak fakanállal hozzákevertem a vaníliakivonatot és az átszitált lisztet, amíg egynemű masszát kaptam. Ezután kevertem bele, szintén kedvesen és gyengéden a langyosra hűlt vajat.

1 óra pihentetés a hűtőben púposabb madeleineket eredményez, de ha sietünk kihagyhatjuk ezt a lépést, vagy a liszthez adjunk 1 kk. sütőport.

Az áthűlt tésztába óvatosan belekevertem a mélyhűtőből fagyosan kivett és összetört málnadarabkákat.

A madeleine-formát kivajaztam (azt tapasztaltam, ha lisztezem is, a sütik kapnak egy lisztes-vajas barna bevonatot) és a mérőkancsóba töltött folyós masszából - így a legegyszerűbb, nem kell kanállal mindent összecsöpögtetni - a formákat 4/5 részig megtöltöttem.

190 fokra előmelegített sütőben kb. 12 perc kellett míg egy adag kisült- ha a széle elkezd barnulni és a sütik teteje tapintásra már nem nedves, lehet kivenni.

Kb 40 nagyobb madeleine lett belőle.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails