2009. november 14., szombat

Ropogós müzli vagy hogy hívjalak - házilag







Granola? Crunchy? Krokant? Mert ez a ropogós müzli.. hát ez nem mond el róla semmit.

Aki rendszeresen olvassa a blogomat, tudja, hogy nem szoktam ódákat zengeni az itt látható-olvasható ételekről. Nem azért mert annyira szerény - vagy álszerény - vagyok, hanem inkább a tények embere, egy anti-marketingszakember. Ami itt van, azt megettük, ízlett, jó volt, beszéljen a leírás, a fotó (valamennyire) más olvasó felnőtt emberek meg eldönthetik maguk, hogy megcsinálják-e ők is, vagy nem.

Szóval akkor most mit írjak erről a müzliről???

Hát hogy reggelizni kell. Lehetőleg gyorsan. És régen vajon lassabban múlt az idő? Mert még emlékszem a frissen forralt tejből készült tejeskávé reggeli illatára, a szendvics ízére(amit nem én csináltam), miközben anyám fonja a hajam, szól a 3/4 7-es valami, ami mindig akkor volt reggel a Kossuthon, ebből tudtam, hogy időben vagyunk, és emlékszem még az asztalterítő kék-sárga kockáira is.

Én már nem forralok tejet, csak melegítek a gabonapehelyhez, vitamin ugrik mellé egy fémdobozból, kanalazzatok gyorsan gyerekek; pedig nem is busszal megyünk. És mióta kiderült, hogy tanácsosabb lenne nem puszta kávéval indítani a napot, hát kanalazunk mi is, müzlit, mi mást. De az a száraz, fojtós müzlikeverék szóba sem jöhet, egyék csak a svájciak, ha már kitalálták. Csak ez a ropogós játszik, és mit mondjak, meg lehet unni, ráadásul összevissza kapni, megszeretünk egyet, aztán eltűnik, jönnek ígéretes újak, és kibontás után derül ki, hogy rémesek, arról nem is szólva, hogy a legszuperebbek lassan aranyárban vannak. Ezért mikor kiderült, hogy magvak kiválóan piríthatóak a gépben, már tudtam, rákerül erre a müzlire is a sor. Nem bántam meg, és bár Grenadine szerint a rántott csirke a legjobb, ami az Actifry-ban történhet, nekem ezután muszáj vitatkoznom vele.

Ui: Persze lehet egészségesebb volna biotönköly-búza kenyeret és frissen fejt kecsketejet reggelizni, de ki mondta hogy a méz nem egészséges? Vagy a zabpehely? Vagy a búzacsíra? Vagy a vörösáfonya?Vagy a szezámmag? Vagy a sárgabarack? Naugye...

Kipróbálom majd sütőben is, főleg hogy kis projektünknek hamarosan vége, és majd megosztom a tapasztalatokat, sajnos a kirángatjuk-kevergetjük fázis nem lehet majd megúszni...


Hozzávalók:

15 dkg zabpehely

6 dkg búzacsíra

6 dkg szezámmag

8 dkg tört mogyoró

20 dkg méz + 1 nagy evőkanál

7 dkg vaj

2 tk. vaníliakivonat

10 dkg szárított vörösáfonya

10 dkg aszalt sárgabarack felvágva





Összekevertem a gabonákat és a mogyorót és beleöntöttem a gépbe. A vajat a mézzel és a vaníliakivonattal kis lángon összeolvasztottam, meglocsolgattam vele a gépben lévő cuccot, vettem egy nagy levegőt és megnyomtam az ON gombot. Nem, nem lett massza, mint a rizsgombócok, kicsit fújdogált ki pár búzacsírát körben a gép, de ahogy egyenletesen elkeverte, ez a jelenség megszűnt, és szép lassan pirulni kezdett a keverék. 10 perc után már épp majdnem kész volt, ekkor meglocsoltam még egy nagy evőkanál mézzel, hogy az ismerős, mindenki kedvence kis ropogós müzligombócok sokasodjanak. Újabb 2 perc után sütőpapírra öntöttem a forró müzlit, szétterítettem és a kihűlés után hozzákevertem az aszalt gyümölcsöket is.


A zabpehely Kölln, a szezámmag és a búzapehely a dm natúrterméke, nem szponzorált, csak azért mondom, mert a drága hozzávalók ellenére 1 kg ilyen müzli házilag felébe se kerül a legdrágább hasonló bio-cuccoknak.


A Tefal és az Essencia főzőiskola támogatásával.

8 megjegyzés:

lúdanyó írta...

Sütőben is teljesen jól működik, csak jó mély tepsit kell hozzá használni. Különben szedegethetjük a forró sütőből a mézes zabpelyheket :)

Piszke írta...

Igen, csináltam már neten talált receptből sütőben, de pocsék lett.. Viszont nem a sütő volt a hibás, azt hiszem.

Moha írta...

Ez jól néz ki, de búzapehely, vagy búzacsíra? (a hozzávalóknál csíra a végén pehely,melyik legyen?)
Egyébként én is szoktam sütőben készíteni,csak zabpehelyből,finom lesz az is.

Piszke írta...

Bocsánat, javítom, de egyébként búzacsíra, legalábbis a dm-ben az van magyarul ráírva, de teljesen pehelynek néz ki.:)

Weizenkeime.Igen, szárított búzacsíra.

Gabojsza írta...

Piszke, másfél percig nem tartott a csinos ajándék reggelid, hárman (mi lányok) majd összevesztünk rajta, annyira jó, hát tessék csak ódákat zengeni nyugodtan!
A saját adag most készül:-)
Köszönet érte és lehet, hogy én is beállok a müzlitkanalazóreggelizők táborába!

Piszke írta...

A legviccesebb, hogy ez a müzli végülis teljesen kísérleti jellegű volt, csak reménykedtem hogy úgy saccperkábé az adott mennyiségekből lesz valami ehető és külsőre ilyesmi müzlikhez hasonló. Tulajdonképpen azért is került bele a plusz egy evőkanál méz, mert anélkül még nem volt 100%-os az állaga.

Örülök hogy így tetszett, biztos lehet még variálni is, mert olyan sokféle ízben gyártható. Pl. csokis;)

Rita írta...

Én vagyok az, aki megkérdezte ímélben, hogy szerinted egy hétszemélyes háztartásba alkalmas-e egy Actifry. Végül karácsonyra megérkezett a kütyü, és ma sikerült búzacsírát kapnom (három bioboltban is meresztették csak a szemüket, hogy ők csak zöld nyers búzacsíráról tudnak) és elkészült ez a műzli. Tényleg nagyon finom. Pedig mikor kész lett, akkor valami egész fura, nem túl kellemes szaga volt. Lehet hogy néhány apró helyen odaégett, és azért. De mire kihűlt szuper lett! Ropog, gombócos, szuperfinom! :)

Piszke írta...

A legkisebb alkotórész pirul meg leghamarabb, ez lehet az oka, a másik, hogy valahol a méz kapott kicsit oda. A másik, hogy nem árt jól összekeverni az anyagot, mert egyszer csak belezúdítottam mindent, és azt tapasztaltam, hogy a levegőbefúvó nyÍlás kicsit doLgozik visszafele is, vagyis ide is beszállongott a felkevert finom búzacsíra, és az bizony odakapott a motorra!

búzacsírát tescoban is láttam már. ha tapasztalnád a furi szagot megint, akkor inkább cseréld le kissit nagyobb szemű, súlyosabb hozzávalóra, pl az apróbb szemű zabpehelyre, úgy is fog működni!

Related Posts with Thumbnails