Ahogy Gabojszához írtam, amikor kiírta ezt a fordulót: ne legyen nyálkás, ne legyen szálkás, ne legyen csápja, tapadókorongja, vádlón meredő szeme és ne éljen, amikor megeszem. A többi jöhet.
Illetve ahogy elmélyültem a "Halak, stb. és én" filozófiai kérdéskörében, arra kellett rájönnöm, hogy szeretem én őket, persze, csak csinálja más. A lelkesedés hiánya ugyanis komoly gátló tényező: több fotóm van már tengeri hal-ételekről - Az Ember, Aki Szereti a Halat boldogan meg is ette - de én sose találtam arra méltónak őket, hogy ide felkerüljenek. Ugyanakkor vannak kellemes emlékeim - naná, hogy a tengerpart közrejátszik - ahol kóstoltam a halpiaci étterem szuper paelláját, homárt egy nagyon-nagyon étteremben Bordeaux-ban, vörös márnát a kikötőben; bár nem tengeri hal, de egyik barátunk afrikai harcsapörköltjét hetente meg tudnám enni, és így vagyok a főnököm igazi tiszai pontyból főzött klasszikus halászléjével is.
Szóval a hiba az én készülékemben van.
Ezért olyan népmesei hozott-is meg-nem-is tengeri halas étellel készültem.
A tapenade provance-i eredetű étel, a kapribogyó provanszál nevéből ered elnevezése. Több mint száz éve újította egy Meynier nevű séf, állítólag ez a recept az eredeti, az övé. Ha beírjuk a gugliba, hogy "tapenade noir", (van zöld olivás változata is) biztos, hogy az első 40 találatban nem lesz két egyforma recept. Van ahol csak a bogyók, fokhagyma és az oliva játszik, mustár, bors, konyak sehol, az arányok kiszámíthatatlanok és követhetetlenek . Ez a szép a klasszikus ételekben :-)), ha még valaki nem próbálta, bízzon az alábbiban, nem fog csalódni.
Nem akartam átfesteni a képet: a pontos recept ellenére kicsit lazán bántam a tonhal mennyiségével, fekete olajbogyót egyfélét - és nem igazán szuper minőségűt - kaptam hirtelen az influenzavírussal való kimerítő küzdelmünk után, ezért "Provance fekete vaja" kellemesen iszapszínű lett.
Hozzávalók: (2 személyre vacsora, 4 személynek aperitif mellé)
6 dkg fekete olajbogyó
6 dkg kapribogyó
6 szardellafilé
3 dkg konzerv tonhal
1 ek. jóféle mustár
sok őrölt feketebors
0,6 dl olivaolaj
1 ek konyak
Nyilván nem volt turmix és aprítógép több, mint 100 éve, amikor egy Meynier nevű séf kitalálta, és ezért mozsárban törték össze a hozzávalókat, összedolgozták az olivaolajjal és a végén a konyakkal, így némi lelkifurdalással ugyan, de az aprítógépembe tettem a bogyókat, a halakat meg a fűszereket, majd amikor összezúzta, szép lassan csurgatva beledolgoztam az olajat és a kicsi konyakot.
Nagyon-nagyon finom; mindegy, hogy barna- vagy foszlós fehér kenyérrel, pirítóssal, baguette-tel vagy bármi más kenyérfélével kínáljuk, eteti magát, továbbá borzasztó éhséget és (alkohol)szomjúságot csinál, azaz vacsoravendégség esetén ideális. Márha mi megyünk.
Illetve ahogy elmélyültem a "Halak, stb. és én" filozófiai kérdéskörében, arra kellett rájönnöm, hogy szeretem én őket, persze, csak csinálja más. A lelkesedés hiánya ugyanis komoly gátló tényező: több fotóm van már tengeri hal-ételekről - Az Ember, Aki Szereti a Halat boldogan meg is ette - de én sose találtam arra méltónak őket, hogy ide felkerüljenek. Ugyanakkor vannak kellemes emlékeim - naná, hogy a tengerpart közrejátszik - ahol kóstoltam a halpiaci étterem szuper paelláját, homárt egy nagyon-nagyon étteremben Bordeaux-ban, vörös márnát a kikötőben; bár nem tengeri hal, de egyik barátunk afrikai harcsapörköltjét hetente meg tudnám enni, és így vagyok a főnököm igazi tiszai pontyból főzött klasszikus halászléjével is.
Szóval a hiba az én készülékemben van.
Ezért olyan népmesei hozott-is meg-nem-is tengeri halas étellel készültem.
A tapenade provance-i eredetű étel, a kapribogyó provanszál nevéből ered elnevezése. Több mint száz éve újította egy Meynier nevű séf, állítólag ez a recept az eredeti, az övé. Ha beírjuk a gugliba, hogy "tapenade noir", (van zöld olivás változata is) biztos, hogy az első 40 találatban nem lesz két egyforma recept. Van ahol csak a bogyók, fokhagyma és az oliva játszik, mustár, bors, konyak sehol, az arányok kiszámíthatatlanok és követhetetlenek . Ez a szép a klasszikus ételekben :-)), ha még valaki nem próbálta, bízzon az alábbiban, nem fog csalódni.
Nem akartam átfesteni a képet: a pontos recept ellenére kicsit lazán bántam a tonhal mennyiségével, fekete olajbogyót egyfélét - és nem igazán szuper minőségűt - kaptam hirtelen az influenzavírussal való kimerítő küzdelmünk után, ezért "Provance fekete vaja" kellemesen iszapszínű lett.
Hozzávalók: (2 személyre vacsora, 4 személynek aperitif mellé)
6 dkg fekete olajbogyó
6 dkg kapribogyó
6 szardellafilé
3 dkg konzerv tonhal
1 ek. jóféle mustár
sok őrölt feketebors
0,6 dl olivaolaj
1 ek konyak
Nyilván nem volt turmix és aprítógép több, mint 100 éve, amikor egy Meynier nevű séf kitalálta, és ezért mozsárban törték össze a hozzávalókat, összedolgozták az olivaolajjal és a végén a konyakkal, így némi lelkifurdalással ugyan, de az aprítógépembe tettem a bogyókat, a halakat meg a fűszereket, majd amikor összezúzta, szép lassan csurgatva beledolgoztam az olajat és a kicsi konyakot.
Nagyon-nagyon finom; mindegy, hogy barna- vagy foszlós fehér kenyérrel, pirítóssal, baguette-tel vagy bármi más kenyérfélével kínáljuk, eteti magát, továbbá borzasztó éhséget és (alkohol)szomjúságot csinál, azaz vacsoravendégség esetén ideális. Márha mi megyünk.
7 megjegyzés:
Hoppá, már meg is van a nemközöspont...
Az utolsó mondatod meg fenomenális:DD
Akkor mostmár figyelek...!
utsó mondat :)
nagyon kedvelem a stílusodat!
Grenadine,
a ti családotokban sem kell messzire menni fanyar humorért ;-)
:))
Megcsináltam, fenomenális. És rettentő büszkeséggel töltött el, hogy ezen a szép szerdai napon minden volt hozzá itthon. Köszönet mindkettőért! És a harmadik: felettébb kritikus nagyfiam (életkorában adódik, nem gyárilag ilyen) öt szelet kenyeret evett vele.
hát ez igen! Én meg majdnem üres kamrával indultam neki, 1 db szuperbe tudtam elmenni(nagyCBA) így most van itthon 1200 gr kaprim :-))
Megjegyzés küldése