2008. január 20., vasárnap

Almás morzsatorta ahogy Mamma csinálja - és mostmár én is


Jó lett volna meggyőzőbb fotót készíteni, de sajnos nem sikerült! A vendégeknek desszertként feltálalt édesség olyan sikeres volt, hogy a lányokat pusztán az (ünnepi) kalóriák miatti bűntudat tartotta vissza a repetától, a gyerekek már a Mikulás óta tele voltak édességgel, a fiúk viszont addig ismételtek, amíg egy féladagnyi maradt lefotózni.
A sütit Mammánál szúrtam ki, és a mandula-alma-narancs-tejszínes karamell-vaníliafagyi összeállítás rögtön meggyőzött. Egyébként is igazi karácsonyi-vendégség-ízű-nek tetszett, de megragadnám az alkalmat, hogy itt kampányoljak a süti mellett: a receptet azonnal kérték a vendégeink, és legközelebb csakis dupla mennyiségből csinálom: mindenki lelkesen helyeselt, amikor felvetettem, hogy nemcsak desszertként, de egy sűrűbb leves után szombatonként bevehetnénk másodikfélének.
Szóval fotó ide vagy oda, ki kell próbálni!!


Hozzávalók: (desszertként 6-8 személyre)

1 kg alma
7dkg vaj
7,5 dkg barna cukor
1 narancs héja
1 narancs leve
1,25 dl tejszín

a morzsatésztához:

- a hozzávalók legyenek hidegek

10 dkg vaj
10 dkg darált mandula
7,5 dkg liszt
7,5 dkg cukor
nagy csipet őrölt fahéj és szegfűszeg
1 csipet só

vaniliafagyi

A sütőt előmelegítettem 180 fokra.

A meghámozott almákat (keményebb húsú savanykásabb fajta legyen) felkockáztam, a vajon a narancs héjával, levével, 5 dkg cukorral kb. 10 perc alatt megpároltam.

Amíg párolódott, az aprítógépembe tettem a tészta hozzávalóit, és rövid úton morzsásítottam őket. Akinek nincs aprítógépe, a kis kockákra vágott hideg vajat egy mélyebb edényben a konyhai robotgéppel, vagy egyszerűen egy nagyobb késsel elegyítse a többi anyaggal. Mamma két villát és olvasztott vajat használ a morzsa előállításához. Picit lehet kézzel is morzsálgatni, de csak óvatosan, nehogy a végén még összeálljon :-))

A félig megpárolódott almát szűrőkanállal kerek jénai tálba szedtem, rászórtam a morzsát és mehetett is az előmelegített sütőbe 20 percre.
A visszamaradt lébe öntöttem a maradék cukrot és a tejszínt és sűrűre beforraltam néhány perc alatt.

Ha nem vendégeknek készítjük, az időzítés könnyebb, mert igazán forrón, a jeges fagyival a legjobb, de a kikapcsolt sütőben alufóliával letakarva hagyhatjuk a mártással együtt, vagy előre elkészítve csak a sütést időzítjük a vacsora/ebéd végére.

Ahogy a leírásból látszik, az alma hámozása után kb. 15 perc alatt, összesen 5 percnyi munkával össze lehet dobni, és mehet a sütőbe.

A vaniliafagyival együtt kerek , megjutalmazom-magam fogás ;-))

23 megjegyzés:

Mamma írta...

De örülök, hogy a meggyőzöttek táborát gyarapítod!:-)) Mit meg nem mozgattam érte, mikor először ettem:-)))
Igazad van, nagyon is karácsonyivá lehet tenni, főleg a fűszerek által.

Egyébként a morzsánál a villás-olvasztott-vaj módszer nálam annyira bevált, hogy harminc év után még anyósom is átvette:-)))

Névtelen írta...

Már nem lepődöm szinte semmin, ha rólad van szó...

Max írta...

Szia!
Köszike a postot a kukó leveshez, természetesen Nálad is megleltem, de nem akartam mindenkit felsorolni, hely hiányában:-)), de bízton állíthatom olvaslak, csak "néma" vagyok, bár már oldódom.
Gratulálok: max

Piszke írta...

Köszi, aranyos vagy. Egyébként kommentelés nálam végképp időfüggő. Főzni, ezt-azt feltenni, másokat legalább végigolvasni, és kész is. a kommentelés már luxuskategória :-((

Névtelen írta...

Howdy very nice web site!! Man .. Excellent .. Superb .
. I will bookmark your blog and take the feeds additionally?
I am glad to find so many helpful information here in the submit, we want work out
more techniques on this regard, thank you for sharing.
. . . . .

Feel free to surf to my website :: Michael Kors Bags

Névtelen írta...

I know this if off topic but I'm looking into starting my own weblog and was curious what all is needed to get set up? I'm assuming having a blog like yours
would cost a pretty penny? I'm not very internet smart so I'm
not 100% sure. Any tips or advice would be greatly appreciated.
Appreciate it

my webpage ... wealthwayonline.com

Névtelen írta...

I'm no longer positive the place you're getting your info,
however great topic. I must spend a while finding out more
or understanding more. Thank you for wonderful info I was on the lookout for this information
for my mission.

Review my webpage Michael Kors Canada

Névtelen írta...

Good day! This is kind of off topic but I need some help from an established blog.
Is it difficult to set up your own blog? I'm not very techincal but I can figure things out pretty quick. I'm thinking
about making my own but I'm not sure where to start. Do you have any tips or suggestions? Cheers

Here is my blog post: Cheap Jerseys

Névtelen írta...

I've been surfing online more than 3 hours today, yet I never found any interesting article like yours. It's pretty worth enough for me.

In my opinion, if all website owners and bloggers made good content
as you did, the net will be a lot more useful than ever before.


Feel free to visit my blog :: Louis Vuitton Handbags

Névtelen írta...

I am extremely impressed with your writing skills and also with the
layout on your weblog. Is this a paid theme or did
you customize it yourself? Anyway keep up the nice quality writing, it's rare to see a great blog like this one today.

Also visit my page :: Authentic Sidney Crosby Jersey

Névtelen írta...

Wow, this post is nice, my younger sister is analyzing these things, therefore I am
going to let know her.

Look at my web blog: Louis Vuitton Bags

Névtelen írta...

I do not know whether it's just me or if perhaps everyone else encountering issues with your blog. It appears as though some of the written text in your posts are running off the screen. Can someone else please comment and let me know if this is happening to them too? This may be a problem with my internet browser because I've
had this happen before. Cheers

my web-site: Wholesale Jerseys

Névtelen írta...

Hi there, everything is going sound here and ofcourse every one is sharing facts, that's in fact fine, keep up writing.

Also visit my site ... Evgeni Malkin Jersey

Névtelen írta...

Hi there it's me, I am also visiting this web page on a regular basis, this web page is actually good and the people are genuinely sharing good thoughts.

My web site :: Chaussure De Foot Pas Cher

Névtelen írta...

http://www.mckague.org/NewYorkGiants.html my extremely own LG R400 may possibly find my incredibly personal wifi yet can not be connected… irrespective of whether or not i modify my very personal pasword… it is actually typically claim it become beyond selection Outstanding difficulty of geting folders operater known as intel-video squat, consequently tha my notebook computer (RD400)does undoubtedly not show video correctly, after i aim to download this document is usually not accessible, will i be given that through this email-based? replica wathces [url=http://www.mckague.org/OaklandRaiders.html]Richard Seymour Jersey[/url]
http://www.mckague.org/OaklandRaiders.html “Sorry, sorry!Is that I ain’t fantastic, the inside the thoughts is also worried.Like, I descend to do some shopping, the words doing are too late afraid of acquiring into trouble, a short while I braised soup and waited soup like, you also drink a point and otherly bring a well being center.”The language finishes, do not wait Yang Yi to say also what, he soon closed a door to leave………… Hermes bags [url=http://mckague.org/BaltimoreRavens.html]Haloti Ngata Jersey[/url] http://mckague.org/DallasCowboys.html Romances keep going within the occasion that per companion seems she has hook superiority within the various other. nike air max 90 pas cher [url=http://mckague.org/GreenBayPackers.html]Jordy Nelson Jersey[/url]
http://www.mckague.org/PittsburghSteelers1.html I used to be capable to discover great details from your articles. [url=http://mckague.org/HoustonTexans.html]Johnathan Joseph Jersey[/url]

Névtelen írta...

Hello Dear, are you really visiting this site regularly, if so after that you will definitely get good know-how.


Also visit my site - tory burch outlet

Névtelen írta...

Link exchange is nothing else but it is just placing the other person's website link on your page at appropriate place and other person will also do same for you.

Feel free to surf to my page Nike Blazers Men

Névtelen írta...

I used to be recommended this web site by my cousin.

I am no longer positive whether or not this post is written
by way of him as nobody else recognise such distinct about my trouble.
You're wonderful! Thank you!

Here is my weblog Sac A Main Louis Vuitton

Névtelen írta...

This design is wicked! You definitely know how to keep a reader entertained.

Between your wit and your videos, I was almost
moved to start my own blog (well, almost...HaHa!
) Great job. I really enjoyed what you had to say, and more than that, how you presented it.
Too cool!

Review my page: Air Max **

Névtelen írta...

What's up Dear, are you actually visiting this website daily, if so then you will absolutely obtain nice know-how.

Also visit my blog post: Mulberry Outlet UK :: ::

Névtelen írta...

Hey there! This is my 1st comment here so I just wanted to give a quick shout out and tell you
I genuinely enjoy reading your articles. Can you suggest any other blogs/websites/forums
that cover the same subjects? Thanks!

Here is my web site Nike UK

Névtelen írta...

Hello my loved one! I want to say that this article is amazing,
nice written and come with almost all important infos.
I'd like to see extra posts like this .

Feel free to visit my blog - Nike Air Jordan **

Névtelen írta...

After looking over a few of the articles
on your website, I seriously appreciate your technique of writing a
blog. I book marked it to my bookmark webpage list and will be checking back in
the near future. Please check out my website too and tell me what you think.


Have a look at my homepage: Air Max UK

Related Posts with Thumbnails